Szilzi, ki vagy akadva, nagyon, nagyon sajnálom.

Én is sokszor belegondolok, hogy meddig tart ez még, mikor lesz a vége, de már a Gy. (és az egész család) unja a rinyálásomat, és inkább nem szólok semmit. Pl. anyunak mondtam el csak, hogy megjött, ő nem reagált rá egyáltalán, csodálkoztam is, de aztán rájöttem, hogy már meguntak..... Nincs kedvük hallgatni. Meg valamelyik nap elmentünk a Camponába, és megnéztem egy kisbabát, anyu elkezdett nevetni, és azt mondta, na, mi van, a babát nézed? Néha már úgy érzem magam, mint egy nem nélküli ember vagy egy férfi, akinek az a rögeszméje, hogy terhes legyen, pedig nem lehet. Nem értik meg, de nem baj. Amikor most voltunk Ópusztaszeren, akkor is olyan aranyosan gurgulázott, kacagott a kisbaba, és egy csomószor (az elején) könnyes lett tőle a szemem (jó, titokban sírtam is), de aztán erőt vettem magamon, mondtam magamnak, hogy nem lehet folyamatosan erre gondolni, mert akkor a végén, idő előtt beleőrülünk, és nem lesz erőnk végigcsinálni.
Úgyhogy én részemről távolságtartóan szemlélem a dolgokat. Kismamákat látok? Jó, az majdnem olyan, mintha visszeres lenne valakinek a lába, az is gyakori, és velem nem fordul elő. Vagy mint ha kopasz embereket látnék. Nem igaz? Gyereke van? És? Az meg olyan, mint ha valakinek kutyája lenne, van egy csomó ember, akinek van kutyája, és van egy csomó, akinek nincs. Csak távolságtartóan, és nem gondolni közben magunkra. Ez a legfontosabb szerintem.
A másik: igazuk van a többieknek: tűzd ki az időpontokat. Én minden héten megyek orvoshoz, biztos észrevetted. Hadd pörögjenek azok a rohadt események!
És még egy elmélkedés: én is irtózom attól, hogy magyart kelljen tanítanom (mert így, tanítva, iszonyú baromság, ami távol áll a gyerekektől, ez a lényeg), és dogát kelljen javítanom, minden idegszálam irtózik tőle, frászt és hányingert kapok, és ez olyan, mint amikor érettségi előtt én meg voltam győződve, hogy nekem meglesz a nyelvvizsgám, és nem kell érettségiznem angolból. Aztán mégis érettségiznem kellett. Ez van. Ne számoljuk az időt.
Csak csináljuk, amit kell.
Ez jó hosszú lett, bocsi.