Sziasztok.
Az időponton én is agyaltam. Nekem a netes kalkulátorok szerint febr. 22 jött ki szülésnek.
Viszont a védőnő febr 24.-et mondott. Megnéztem mindenféle hivatalos könyvben, és úgy számolják hivatalosan, hogy a mensi időpontja + 7 nap, és +9 hónap ( vagy -3 hónap)
Szóval a febr 24 jön ki így nálam.
De az sem mindegy ám, hogy hány napos ciklusa szokott lenni az embernek, 28 napnál ez így számolandó, ha 30 napos, akkor +2 napot hozzá kell adni a szülés időpontjához.
A vérvételhez is van hozzáfűznivalóm
Én régen szintén az ájulás határáig stresszeltem magam miatt, oda sem mertem nézni, totál kivoltam.
Aztán a tehességem alatt nekem havonta kellett mennem, sőt, lehet hogy voltam a 9 hónap alatt úgy 12* is, szóval én úgy megszoktam, hogy most már úgy tartom oda a kezem, mintha semmi sem történne. Még oda is nézek
Az volt nagyon rossz, hogy szülés előtt tesznek be kanült, meg vesznek vért (legalább is nálam így volt) és már előre szóltak a lányok, hogy most a vén banya van ügyeletben, aki mindig kézfejbe teszi. Na én felkészültem, ezért erősködtem, hogy márpedig nekem vénából vegyem, toltam az orra elé a karomat, de csak kibulizta a vén rafinált, hogy az neki nem jó, meg nem látja, meg nem találja, hogy kézfejbe rakta. Na, az piszkosul fájt, és utána is akkora lila pukli meg véraláfutás volt a kézfejemen, hogy nagyon sokára múllt el.
