Sziasztok! Mostanra meguntam, hogy állandóan technikai problémákkal küzdök, és nem tudok belépni az "eredeti" felhasználónevemmel, jelszavammal. Nem tudom, mi az ördög van, de olykor magát a Társalgót sem látom.
Mindenkitől, aki visszavárt, elnézést, de elvesztettem a türelmemet s kedvemet mindannyiszor. Az új regisztrációra most főként azért szántam rá magamat, mert látom, hogy megint küldött valaki privát üzenetet, és bosszant, hogy nem tudok reagálni rá. Kérem, hogy már erre, az új felhasználónevemhez írjatok. Remélem, hogy ezt a jövőben gördülékenyen tudom használni.
_____
Nem tudtam mindent tisztességgel visszaolvasni, az még várat magára. Felületesen nem akarnék hozzászólni egy témához sem.
Túlvagyok én is a vizsgaidőszakomon, sikerrel vettem az akadályokat. Judit, külön gratula Neked is!!! Le a kalappal előtted, ügyes vagy!
Akíra, látom, hogy ismét picilányt vártok. Gondolom, vigasztaltak már jópáran, rossz lehet, hogy ha ennyire be van állva az ember az egyik nemre, és mégsem az jön össze. De valamiért így kellett Nálatok lennie, tudod semmi sem véletlen, majd megfejtitek, hogy miért is így alakult
Sensi, csodaszépen nő a Te pocakod is!
Mi múlt héten csütörtökön voltunk a nőgyógyászomnál 4D-s ultrahangon. Durván 8 percet rögzített 13e forintért és képet sem kaptunk, mert, hogy még nem is nagyon van miről...(!?) A dokival szakmailag eddig nem merült fel semmi gondunk, de ez az eset nem nagyon tetszett. Ráadásul, legutóbb nem tudta megmondani a Picurka nemét, és mostanra már annyira felfokozottan vártuk az UH-t, hogy annál nagyobb paffra esés volt, amikor azt mondta, hogy "úgy néz ki" kisfiú, de inkább várna még a határozott megállapítással.
Elképesztő boldogság volt látni a Babócát, és számunkra óriási öröm, ha kisfiú, ha kislány, és lekakkantom a 13e forintot is, mert megfizethetetlen, hogy tudom, jól van odabent és rendben fejlődik. Csak, hát az ember szeme előtt lebeg egy ígérvény... Tudja, hogy kb. mit várhat a pénzéért cserébe, és amikor azt meg sem közelíti a szolgáltatás, az agyvíznövelő.
Így, Sensi tanácsát megfogadva, el fogunk menni még a 28. heti "rendes uh" előtt, a 4dgenesis-be, és reméljük, hogy nagyobb élménnyel gazdagodunk majd.
Annyi mindent tudnék még mesélni, de rohadt nyűgös, fáradt vagyok. A fő ok, hogy ma voltam cukorvizsgálaton.
Aki kerüli a vulgaritást, inkább ne olvassa el, nem tudtam túl finom maradni:
Éhgyomorra vért vettek, majd 2dl vízben 75gr glüközt (patikában lehet kimérve venni) feloldva lehörpintettem, ezt követően egy óra múlva (bár, a beutalón kettő volt, de oda se neki) meg kellett volna ismételni a vérvételt, de rosszul lettem. Fél óra telt el a lötyi megivása és az ájulhatnék-hányinger-gyomorfordulás-fosás érzet között, amikor nem bírtam, elmentem hánytam egy édeset, aztán ücsörögtem kb. két percet a labor előtt és bementem megkérdezni, hogy normális dolog-e, hogy mindjárt padlót fogok? Bólogattak a laborosok, hogy persze, semmi gond. Basszus, majdnem összeestem. Arra gondoltam qrva puhány vagyok, ha ezt nem bírom ki. Aztán az egyik rám nézett, kérdezte, hogy hányt is? Mert akkor rögtön abba kell hagyni, menjen igyon-egyen, és majd az orvos eligazítja, hogy mi a teendő. Mentem célirányosan ki a parkolóba, a kocsihoz. Azt hogy hogyan jutottam odáig nem is nagyon tudom. Bedobtam magam az ülésre, aztán kitárva hagytam az ajtót, ittam három kortyot, ettem egy falatot, de már csillagokat láttam, alig tudtam legyűrni a falatot, totál ájulhatnékom volt. Aztán hirtelen, sugárban kihánytam mindazt, ami még bennem volt. Baromi szerencse, hogy nyitva volt az ajtó, és csak egy oldal kacsintást kellett csinálnom, több dolgom nem is nagyon volt, tartott az ülés
Nahh, hát cirka 20 perc múlva el is indultam meló ügyben könyvelőhöz, akkorra már úgy éreztem megnyugodott a szervezetem. De ne legyen már ilyen egyszerű, ahogy kiszálltam az autóból, majdnem lefostam a bokámat, olyan erős hascsikarásom volt. Amilyen lökött vagyok, nem kéredzkedtem el WC-re, inkább villámgyorsan elköszöntem, és visszamentem a rendelőbe, hogy jól összekencézzem azt a csudaszép kagylójukat. Tök jól elvoltam vagy fél órán át a megágyazott ülőkén. Régen éreztem olyan megnyugvást: tudtam, biztos helyen vagyok. Egyrészt már össze nem fosom magam, ha hányni kell, akkor hátraarccal tarkítom a barnát, esetleg ha összeomlok és elájulok: kéznél a segítség...
Most így délután kettő felé, teljesen jól vagyok, csak még mindig megy a hasam. Úgy, mint, amikor csapot nyit meg az ember. De közérzet már kitisztult, bent vagyok a melóhelyen, próbálok dolgozni.
Felhívom majd a nőgyogyit, hogy így jártam, mi legyen a cukorméréssel. Kíváncsi vagyok mit mond.
Remélem a többieknek simább ügy lesz ez a vizsgálat, s nem keseríti majd meg semmiféle rosszullét.
Vigyázzatok magatokra!