Jó reggelt.
Werának nagy gratula!
Balcici-project, tegnap is és ma is kajált már belőle, úgyhogy úgy néz ki megoldódik. mindkét nap fekve csináltuk, és úgy hogy először a jobbosból kajált 10 percig, utána csere... és a balossal sem volt semmi gondja. szóval koppkopp, sikerült.
levegő: tegnap Milán szinte egész nap kint volt... holnapután lesz 2 hetes. nekünk a kórházi gyerekorvos és az itthoni is azt mondta hogy nemhogy folyadék, hanem ANYATEJ! és levegő, fény! minél többet legyen kint a gyerkőc, ha nincs nagy szél vagy nagyon párás-esős idő. hát most nincs, úgyhogy szinte reggeltől estig kint van a lurkó, persze nem a tűző napon. sárgaságnak pedig már nyoma sincs, pedig múlt héten még emiatt sírtam a kórházban.
éjszakai kajcsi: cumisüvegből negyedóra alatt 90 ml... ez most 3 napja megy így. éjszaka nem cicizünk, mert az nálunk több mint bő félóra lenne + büfi, stb... állítólag ha éjszaka nem foglalkozunk vele, és számára is csak egy letudnivaló feladat az éjszakai kajcsi, akkor hamarabb át fogja tudni aludni az éjszakákat. hát bízzunk benne.
dokit szülésznőt már írtam hogy a zárójelentést amikor adta akkor adtuk a pénzt, meg az eperlekvárt azt azért, mert a szülés hetén kedden voltam ott vizsgálaton, mondta hogy hát még úgy néz ki nem fog jönni Milán, én meg mondtam hogy helyes mert hétvégén eperlekvár főzés lesz, meg szalonnasütés, jó lenne ha megvárná. aztán csak nevetett a dokim, hogy na a lekvárfőzés az egyik olyan dolog amire szerinte tök fölösleges időt áldozni, inkább megveszi a boltban. én meg mondtam hogy akko rmég nem evett igazi jó házi eperlekvárt. aztán ment a szóváltás, poénkodás, aztán nevetett is rajta hogy na hát most mi lesz az eperlekvárral, hogy Milán pénteken megszületett. persze a családom (férj+anyu) megcsinálták, és hoztak is belőle a dokinak. csakazértis.

én a nővéreknek nem adtam... amilyen bunkóparasztok voltak, inkább ők fizethettek volna nekem.
tegnapi képek:
rövidujjúban napozós:
morcos mert olyan jól aludt már bő 3,5 órája..., gonoszanya meg felébresztette mert kajaidő volt:
persze amint felébredt és cicire tapadt, úgy bekajált 80at, hogy ihaj. tudtam én hogy éhes...
