Juditkecskemét: ime a cikk. nem tudom bevállik-e de szerintem megér egy próbát

kicsit furán hangzik persze...
"Magyarázzunk a csöppségnek
Gondolkodjunk úgy a kicsikről, mint akik inkább ösztönösen viselkednek és egyelőre nem teljesen civilizáltak. Ha azt szeretnénk elérni nála, hogy abbahagyja a rugdosást és visítást, meg kell tanulnunk az ő nyelvét.
A barátnőm kétévesfia egy angyal. Édesen énekli a gyermekdalokat, nagyokat kacag és hihetetlen kedvesen selypegi a mamijának, hogy mennyire szereti. De ő is csak olyan, mint az átlag kétéves, és nehezen viseli, ha valami nem az ő tervei szerint történik.
"toporzékoló ördögfióka"
Egy példa: imádja a lakópark játszóterét, mert ott mindig összetalálkozik az én kisfiammal, akivel aztán feldúlják a homokozót. De a mamája meséli, hogy a házukból kizárólag a másik irányba hajlandó elindulni, hogy a traktort, a sok kutyás házat és a meredek utcát is lássa. Így az ötpercnyire lévő játszótér fényévnyi távolságra kerül tőlük. A szőke tündér kisfiú toporzékoló ördögfiókává válik, ha megpróbálnak jobbra indulni.
Aztán ott van a délutáni hiszti, amikor nem akar kimaradni semmilyen programból, de annyira fáradt, hogy csak arra marad ereje, hogy magát a földre vetve hisztizzen. Ez szerencsére nem túé gyakori, de talán ezért érzi a mamája olyan felkavarónak, amikor mégis megtörténik.
"a kendőzetlen igazság"
Először is meg kell értenünk egy alapigazságot. A gyermek nem minifelnőtt. Sokan elkövetjük az a hiábt, hogy túl direktek és őszinték vagyunk, de ez legtöbbször nem működik. Rá kell vennünk magunkat, hogy úgy gondoljunk rá, mint egy kis ősemberre. Ezt minden hisztinál megtapasztalhatjuk: egyre elkeseredettebbé válik, ezzel együtt egyszerűsödik a kommunikációja, a végén már csak testbeszéd marad, rúgásokkal, kalimpálással, sírással.
"mi megmagyarázzuk"
A tudományos magyarázat erre, hogy míg mi, felnőttek a bal oldali agyféltekénket dolgoztatjuk, amikor a nyelvet közlésre vagy problémamegoldásra használjuk, addig kicsinyeink a jobb agyféltekéjükre "hagyatkoznak"
Ez azt jelenti, hogy felismerik az érzelmeket (jobb félteke), de még nem tudják jól kifejezni és a tudomásunkra hozni (bal félteke).
Nehézség, hogy egyenesek, őszinték akarunk lenni a kicsihez, de ez kivitelezhetetlen, amikor zaklatot. Minden gondosan megfogalmazott érvelésünk süket fülekre talál. Mit csináljunk ilyenkor? Hogyan menjünk le az ő szintjére ezekben a helyzetekben, hogy megszűnjön a hiszti?
"gyengébb mint mi"
Egy totyogó folytonosan küzd azért, hogy meghallják és megértsék. Bizony nem könnyű kétévesnek lenni. Gyengébb nálunk, nem tudja olyan jól kifejezni magát. A mi feladatunk, hogy úgy tegyünk, mintha ők lennének a győztesek. Ezt úgy érjük el, ha megértetjük vele, hogy tudjuk, min mennek keresztül.
"ez így működik"
Miközben hisztizik, rugdos, kiabál, mondjuk neki, hogy tudjuk, mit érez. Ismételjük el ugyanazokat az egyszerű mondatokat: "Dühös vagy, dühös, nagyon dühös! Most azonnal szeretnél egy kekszet! Kekszet akarsz! Most!" És most jön a neheze: a kicsi érzelmi intenzitásához kell igazítanunk a mi hangvételünket, és használnunk kell a testbeszédet. Közben ismételgessük az eddigi mondatokat. Mikor a kicsink rájön arra, hogy megértettük, mit érez, szinte azonnal megszűnik a visítás -legalábbis az esetek felénél. Ha lenyugodott, elkezdhetjük a probléma megoldását. Magyarázzuk meg miért nem ehet még egy kekszet vacsora előtt, vagy miért ne vegye el a másik játékát.
Minél drámaibb, annál jobb. A megfelelő hatás elérése érdekében csapkodhatunk a karunkkal, grimaszolhatunk.
"egy kisvasút"
A faimnál a közeli játékbolt látogatása állandó program, van ott egy terepasztal, ahol egy kis vonattal lehet játszani. Arról hallani sem akar, hogy a vonatozáson kivülmást is csináljunk. Amikor legutóbb el kellett mennünk a játékboltból, és kitört a hiszti, bevetettem az előbbi gyakorlatot, és ismételgettem, amit kimondott volna, ha a hiszti nem veszi el az eszét: "Dühös vagy, vonatozni akarsz és nem akarsz elmenni!" - mindezeket drámai átéléssel hangsúlyoztam.
"gyakran hatásosabb"
A többi anya furcsán nézett rám, mert a szülők általában oda sem figyelnek a hisztire, és szokatlan, amikor egy felnőtt dráma hősnő módjára próbál az apróságra hatni. De csodák csodája, a fiamra hatott az előadás, és két csuklás közben felismerés csillant a szemében. Majd azt mondtam, hogy holnap újra eljövünk, de mára befejeztük. Ezzel békésen elhagytuk az üzletet. Meg kell találni azt a hangsülyt, gesztust, amelyre a kicsi felfigyel. Minden gyerek máshogy reagál, tehát kísérletezzünk, nem biztos az azonnali siker, gyakorolni kell.
Az előadás gyakran hatásosabb, mint a kimondott szavak. Ha valaki feldúlt, nem annyira az számít, mit mondunk, inkább az, hogyan.
"egyszerű megoldás"
Amikor azon aggódtam, vajon a többi szülő mit gondol rólam, egyszerű dolog jutott eszembe. Ha a kicsi örül valaminek, nem ugyanezt a műsort csináljuk-e végig? Magas hangon csiripelünk, tapsolunk, és ismételgetjük: "Ügyes vagy, nagyon ügyes, jól csináltad!" De amikor rosszkedvű, dühös, azzal nem azonosulunk, és hiába csititjuk, ő csak azt érzi, hogy "anya nem érti, mit érzek". Így inkább választom a szini előadást, még ha úgy gondolhatják is, megőrültem.
TIPP:
1. Ne hagyjuk, hogy a kicsi túl éhes, fáradt legyen, hogy unatkozzon vagy túlpörögjön.
2. A totyogóknál is jól működik, ha nem direkt neki szánjuk az információt. Amikor tudjuk, hogy hallótávolságra van, dícsérjük meg az apukának, milyen büszkék vagyunk rá, hogy olyan szépen megosztozott a dömperen a barátjával.
3. Ha kicsit dilisen viselkedünk, azzal sokmindent elérhetünk nála. Ilyenkor okosabbnak érzi magát, növekszik az önbizalma. Tuadtosan irányítsuk. Ha a kirakós játékban mindig ő győz, könnyebben hagyja, hogy mi győzzünk,mondjuk, mikor fel kell öltöznie. Könyörögjünk valami vicces dologért, és engedjük, hogy nemet mondjon, így könnyebben beadja a derekát. Csináljunk úgy, mintha képtelenek lennénk a puzzle-t rendesen a helyére illeszteni, és nevessünk ezen.
4. Minden alkalommal, ha valami jót csinált, rajzoljunk egy pipát a tenyerére és este fürdés előtt számoljuk meg, hogy aznap mennyit gyűjtött össze. Nem lehet elégszer dícsérni.
(A szerző megállapításai dr. Harvey Karp: The Happiest Toddler on the Block című konyvének gyakorlati alkalmazásain alapulnak.)"