Sziasztok Lányok!
Itt vagyok a beszámolómmal! Igaz előre megírtam, mert miközben írom fekszem az ágyikóban. Nem tudok sokáig ülni.
Hát akkor kezdem. Azt tudjátok, hogy megvolt 29.-én a Ctg, utána 1-kor találkoztam a dokival. Megvizsgált, hazajöttem, és egyre gyakoribb és erősebb fájásaim voltak.
5 óra körül felhívtam a szülésznőmet (Móni), mondtam mi a helyzet. Azt kérte, nem kell sietni, de menjünk be a kórházba, csinál egy Ctg-t, és megnézi a méhszájat változott e az eddigi 1 ujjnyihoz képest. Egyre erősödő fájások után riasztottam a férjem, hogy indulunk a kórházba. Fél 7-re értünk be, vizsgáló, ahol kiderül a méhszáj semmit nem változott, a magzatvíz tiszta. Viszont akkor már tudtuk, hogy nem megyünk haza. Átvettem a hálóingem, befeküdtem a vajúdó szobába, Ctg felkerült. A szülésznőm beöltöztette a párom, és beengedte hozzám. Amikor végeztünk elmentem wc-re. Amikor vissza akartam menni, közölte a Móni nem oda, a szülőszobába megyünk. Na itt kapott el a pánik!
Ennek a fele se tréfa, itt ma kibújik egy kisember, és család leszünk!
Betettük a kedvenc cd-m (Dido). Fenn volt egy óra a falon, figyeltem is, de nem emlékszem mikor hol tartottunk. Egyre durvább fájások után jött az ügyeletes doki, és megrepesztette a burkot. Kiderült, hogy Gergő belekakilt. Rá nemsokára, megérkezett a dokim is! Nagyon örültem neki!!
Akkor már nagyon fájt, a párom kezét szorongattam, abban a reményben, hogy ha erősen szorítom, nem fog annyira fájni. De sajnos nem így lett.
A végső stádiumba érkeztünk, hanyatt fekvés és nyomás. Hát megmondom az igazat, kicsi a fájdalom küszöböm, de ez a rész volt az egészből a legelviselhetőbb. Ugyan nem kiabáltam, de ekkor már egy hang sem jött ki a torkomon. Olyan felemelő, megnyugtató érzés fogott el. Tudtam nemsokára vége. Ez kb. háromnegyed 9 körül volt. Erre az egy köztes időpontra emlékszem. Aztán egy nyomás, aminek mikor vége lett nagyon feszített odalent. Mondta a Móni, hogy már csak egy nyomás kell, mert a fejét már fogja. Örökkévalóságnak tűnt, míg jött a következő fájás. És egyszer csak jött, és jött vele Gergő is!
Ránéztem az órára: 21:18. Nem tudom leírni azt az érzést. Iszonyatosan örültem, hiszen 9 hónapot vártunk erre a csöppségre, de ott volt bennem az is, hogy végre vége a fájdalomnak. Apa elvágta a köldökzsinórt, és a dokinénik már vitték is, mert a belekakilás miatt ők vették először kezelésbe. Utána hozták oda hozzám. De nem sokáig tartott az örömködés, mert ugye még nem végeztünk. Jött a méhlepény és a varrás.
Addig Gergőt lemérték, felöltöztették és pólyába rakták. Apa ringatta a popsit, míg engem fél órán keresztül varrtak.
Amikor végeztünk, hármasban maradtunk, készítettünk képeket, és felhívtuk a nagyszülőket, ismerősöket, barátokat.
A kórházba kerüléstől, Gergő megszületéséig 3 óra telt el. Nagyon gyorsan utat tört magának, valószínűleg ezért is kellet vágni, sőt még szakadtam is, mert 37 cm-es fejkörfogattal rendelkezik a kisfiam. Súlya 3290g, és 54 cm hosszú.
Sajna nem volt tejem, hétfőn délután még tápért rohangáltam, hogy tudjak neki itthon is enni adni. Már benn is azt kapott. Még a kórházban besárgult, de már nem látszik rajta.
Kedd reggelre bedurrantak a cicijeim. Délelőtt volt kinn a védőnőm, és a választott gyerekorvos. Eltiltott minket a táptól, szigorúan két óránként cicire kell rakni a törpét.
Szerda reggelre már folyt a tejcsim.
Az anyukám jön minden nap, első este itt is aludt.
Sokat segít, mert az éjszakáink nem mennek simán. A hasfájás a fő problémánk!
Ma már mondhatom, kezdem magam embernek érezni.
Bocsi ha hosszúra sikeredtem.
De szuper hogy túl vannak rajta és az a lényeg!
GRATULÁLUNK!!! És sok - sok tejecskét!!! Várjuk a fotót a kis Viktória hercegnőről!!!
