Hanna-Hajnalka
Bocsi a kavarásért, de az utóbbi időben muszáj bújnom a naptárat, hogy le ne maradjak vkinek a köszöntéséről. Így ma jól összezavartam mindent, főleg magamat.
Áron nagyfiú nagyon édes, ezt a kendős divatolást én is bevezetem.
Borsa
Ha anyós témáról könyvet írtok, néhány cikkre én is vállalkozom.
A legújabb: a húsvéti nyuszi tök jó ruhákat hozott tőle a gyerkőcöknek, kár, hogy Matyinak újszülöttméretűt vett. Egyébként jó nagy betűkkel fel volt rajta tüntetve. Mondtam neki, talán Matyi mégsem ennyire kicsi.

Jól megsértődött.
Dóri
Lassan ennyi időd sem lesz!!!
Tündéred nagyon ügyi!
Ancsa
Köszi a dícséretet és a bíztatást. Én nem bánnám, ha még nem menne, addig nyugisabb!

Ha én is bíztathatlak téged: Egyik ismerősöm kisfia csak másfél évesen indult el, de akkor annyira biztosan, hogy nem bukdácsolt, nem igazán voltak rajta kék-zöld foltok az eséstől. És a lányom is csak akkor indult el, amikor már jól tudott egyensúlyozni.
A fiúk - legalábbis nálam - kicsit sietnek és jó sokat esnek. Ma az egyik esésnél Matyi a száját harapta el azzal a 4 fogával belül. Minden napra jut vmi baleset.
Manóka
Köszi neked is a szép szavakat!
Ovitéma: Ha oviba szeretnéd adni, nézz körül a jogszabályokban, de az biztos, hogy a gyerekeknek 3 éves koruk után joguk van gyerektársaságban lenni. Sokan erre hivatkozva vetetik fel a gyerkőcüket, és nem számít, hogy otthon van kisebb tesó.
Runnic
Én dr. Vidánál szültem, van magánrendelése, de nem tudom, hogy hol pontosan.
Renáta
Én is készülök a börzére, remélem el is jutok!
Veronikusz
Rúgd már ki azt a rókát!!! Nem semmi, amit csinálsz! Minden elismerésem a tiéd! Én nem tudnék állandó rosszulléttel két minden hájjal megkent leánykát ellátni.
Vdorka
Úgy emlékszem, hogy nekem a 12. hét körül már megmondta a nemét a bébinek, persze nem 100%ra, de mindig bejött.
Zsu
Szerinted ma éjjel alszunk végre?
Gabi
Jók a téli képek így március végén. A nagyok megnézték és nagyon irigykedtek Encire!!!
Én nem lestrapált gólyát küldtem, mint Gyuzsó és Borsa!
Andi
Balázs mivel tölti a napjait? Rég láttam róla képeket!
Valentina
Jó a havas húsvéti képsorozat!

A férjem azt mondta a gyerekeknek: A nyuszi megfázott, most a télapó helyettesíti.
Szép és nyugodt éjszakát mindenkinek!!