No és akkor jó olvasást
Az egész történet 1996 agusztusában kezdődött (ami azt jelenti, h idén leszünk 12 évesek

) Anyu és apu elmentek egy számítógépes táborba, nem is tudom apa, h gondolta, h anyu azt élvezni fogja.
Hát nem élvezte, még rossz idő is volt ráadásnak. Szóval hazajött és szólt nekem, h ha elég gyorsan pakolok és buszra pattanok mehetek én helyette.
Így én hazaszaladtam a nyári munkából, pakoltam és mentem, hogy majd lesz valami.
Persze az első este elég magányos voltam, de elvoltam. Néztem a sok elvakult hülyét, akik egész nap/este a gépet ütötték

.
Másnap reggel kihírdettek egy kirándulást Parádról-Sirokba és vissza busszal. Szerettem túrázni így úgy döntöttem, no én megyek. Itt történt, hogy oda csapódott hozzám egy fiatalka pasas

gondoltam is mi a fenét akar tőlem??? (akkor volt 20 éves

) De végül is
jót beszélgettünk.
Hazafelé már egészen összemelegettünk, amúgy is megmentett egy számomra nagyon nem szimpatikus pasitól. Még együtt is vacsiztunk
Aztán este hatalmas tábortüzet rakott a csapat, de télleg vagy 2 métereset

és amellett ültünk és beszélgettünk, aztán nem tudom miért de belecsókolt a nyakamba.
Még ma is jó visszagondolni. Olyan romantikus volt, h nem rohant le

nem az a típus
De erre az estére ennyiben is maradt.
Még várnom kellett egy napot mire megcsókolt. Elmondása szerint várta a tökéletes pillanatot és nem akarta elkapkodni. Hát végül éppen akkor jött egy szippantós autó, szval sikerült a legjobb pillanatot megtalálni
A helyzetünket nem könnyítette, h nagyon fiatalok voltunk ő Kecskeméten lakott én Egerben vagy 300 km köztünk és 4 óra busz út.
Valahogy már mégis akkor elhangzott az a mondat, h én leszek a felesége és ő a férjem. Valahogy vele minden olyan természetesnek tűnt. Egyáltalán nem voltam zavarban, csak jól éreztem magam
Volt jó pár telefonunk az elkövetkező hetekben és az még augusztus végén leutazott Egerbe (az össze megspórolt pénzét rám költötte) és velem töltött egy hetet. Azt hiszem, ha nincs az a hét sosem kerülünk annyira közel egymáshoz és gyorsan szép emlék
lett volna belőlünk. De eljött és remekül éreztük magunkat. Nagyon nehéz volt elválni. Az elején a szürke hétköznapokat is nehéz volt leküzdeni, nem tudtunk olyan sokat beszélni telefonon (mert mégis a szülők számlája lett volna), nem lehettünk együtt, mert 300 km és neki nem volt pénze jönni, engem nem engedtek..
az első szilveszterünket is külön töltöttük és eltelt fél év mire újra láttuk egymást. Rengeteg levél született ez időszak alatt, neki és nekem is megvannak. És azok amiket emailen és sms-ben váltottunk később már nincsenek is meg
Következő nyáron mehettem először hozzájuk.
Hát nem sok jövőt adtak nekünk az emberek. Lehúzta mindenki ezt a kapcsolatot, h nem fog működni ilyen távolról. És nehéz is volt. Voltak viharfelhők és voltak pár hónapos eltérülések mindkettőnknek, mert nagy teher volt és mindig azt hittük, h helyben találni egy párt
és azzal lenni sokkal egszerűbb és mégsem.
Akkor lett könnyebb a helyzet, amikor befejeztem a gimit és fősülis lettem. Ekkor már lett saját kereset is, mert tanítottam és amikor ő is befejezte Kecskeméten a főiskolát és felkerült Pestre egyetemre lényegesen könnyebb lett a helyzet.
Nekem folyamatos kihívás volt mások véleményével megküzdeni, mert lélekben, fejben jóval komolyabb és érettebb volt minden más vele egykorú haveromnál, de mindenki csesztetett amiatt, h milyen kisfiús kinézete volt.
Sok idő kellett mire ezen túl tudtam lépni. Mire rájöttem, h nem a kinézet számít. Az tett minket teljesen helyre, h az utolsó szakítás során összejöttem azzal a fiúval aki nagyon tetszett nekem. Írtó helyesnek és vagánynak tartottam és nagyon csalódtam, amikor rájörrem mennyire komolytalan, mennyire nem tudja mit akar és mennyire
üres belül. Az egész 1 hét volt és akkor sem vállalt fel, mintha olyan rondaság lettem volna. Rettenetes félt tőlem, mert azért hülye sem voltam. De ez most már az ő baja. Na ott is hagytam a fenébe és végre újra együtt lehettünk most már minden kételytől mentesen.
Senki nem hitte el nekem mikor mondtam, h most már biztos vagyok benne ő lesz a férjem. Szerintetek mekkora az a szeretet, ami ennyi éven kerszetül összetartott minket. Annyi kihívást, annyi nehézséget kaptunk, h pont attól most olyan szép.
Borzasztóan megküzdöttünk a házasságért. Ami igazából nekem fontos volt, de végül ő mondta, h a baba előtt házasodjunk össze. Nekem amúgy az eljegyzés után megnyugodott a lelkem és teljesen mindegy volt mikor lesz az esküvő.
A fősuli után 6 ökörrel sem lehetett volna visszatartani, h felköltözzek Pestre hozzá, amit apu elég nehezen viselt. Az első időszak sem volt könnyű, mert én dolgoztam Peti suliba járt és dolgozott, de nagyon kevés pénzünk volt. Ezen is túljutottunk
2002-ben költöztem fel, 2003 ban kérte meg a kezem pont azon a napon amikor lediplomázott. Elmentünk egy francia étterembe ünnepelni, jól bepezsgőztünk remekül éreztük magunk. És akkor jött egy rózsás lány én persze rögtön rávágtam, h nem köszönöm, ő meg azt, h igen kér.
Csak néztem rá..nagy szemekkel. És akkor ott az étterem közepén letérdelt és megkérte a kezem

hát nagyon romantikus volt. Amúgy már haza felé is virágárust keresett, de mind zárva volt és az volt a fejében, ha talál egy virágárust megkéri ma a kezem, hát jött
2005 február 26.-án volt az esküvőnk. No ez is érdekes story miért ekkor

de ezzel már nem untatlak

és Lilla cicus hosszas küzdés után 2007 decemerében költözött be hozzánk
