Sziasztok!
Ezt a tésztát!!!

Végre gép elé jutok (mármint olvasási módban) és épp emlegetve vagyok. Köszönöm Szellőke, aranyos vagy. Átolvastam/néztem az elmúlt 10 oldalt, de readonly sem vagyok.
Azért a képeket megnézegettem, és utólag is boldogot a sok ünnepeltnek! Annyira aranyosak ezek a gyerekek! És mekkorák!
Most olvasgatom Macs

, hogy a te lányod mekkora

. Nos enyim apró kb. 90cm és 9,9 kg, és 3,5 hóval fiatalabb csak Fülesnél. Akinek a dumáján meghalok. Lorci is ma örvendeztetett meg egyik első szólásával.
-Finom volt kislányom?
- Ficcccsi! (közben a bólogatástól majd leesik a feje, és még a vállával is hozzámozog.) Mindent utánoz, mondja édes szavait, kezdi összefűzni őket. A nagyok rendszeresen sportot űznek belőle, hogy mondják neki pl az autómárkákat, ő meg a maga tündérien vicces módján próbálja utánozni, persze behalás van. Nem győzöm leállítani, hogy ne csinálják, mert aranyos ugyan, de én egy kicsit fázom ettől.
Szóval jól vagyunk, köszönjük. Nekem határidőim vannak, apukámat 2 hete műtötték újra, úgyhogy zajlott az élet, és különben is Ausztrál Open vagyon, meg műkori EB, tehát a "ninni táccol", a "bácccsi"-k pedig ütnek icakánként, amin jókat alszom félig, de nagyon szeretem követni. Na meg aztán lakberendezek ezerrel, meg kézművesalkotok is. Úgyhogy a gépnél viszonylag keveset ültem, kivéve mikor a melót csináltam. Ennyit egyenlőre rólunk.
Amin még megakadt a szemem:
Neet,

, és nagyon irigy is vagyok.
Macs, olyan jó olvasni, hogy Füles mennyire szereti a bölcsit. Képzeljétek, Lorci is volt oviban már 2 órára. Zsóka ovónői állandóan nyúztak, hagyjam már ott egy picit, oszt karácsony előtt egy nehezen hazaindulós reggelen mondtam, jó, most úgyis mék nagybevásárolni, addig itt maradhat, ha nem zavar. Na, az összes nagylány rajta lógott, mozdulni nem bírt a csaj. Persze Zsófi féltékenyen felügyelte, bizonyos dolgokat csak ő tudott csináálni vele. (Utálatoska tud lenni. mert ebben különlegesnek érzi magát, pdig egyébként is az, de kistesója csak neki van a nagyszájú lányok között, ezért irigység tárgya) Lorci nagyon jól elvolt, mikor lélekszakadva megérkeztem, vizualizálva, hogy üvölt, úgy játszott, mint a nagyok. DE: amint meglátott, rohant a csizmájához, megfogta a kezem, és az autóig nem engedte el

, úgy szorította, pedig máskor nem akarja fogni, önállóan közlekedik az oviban. Édes volt.
Votiv, a hajad engem is érdekelne most már, vagy csak az én figyelmemet kerülte el a kép? Édes Lililányod a manókával.
Ancsi, gratula a félévedhez!
Zsanci, te tetted fel a PC ülést ugyi? Nos nekünk pont ilyen vagyon, Zsófika használja, aki lassan 7 éves, és már nem a belső övvel, hanem biztonságival, és teljesen jó. Viszont Lorci is tudja használni a saját övével, úgyhogy elég sokáig használható ez a fajta ülés.
Curse, te érdeklődtél Alsópáhokról? Nem ismerem, bár sok szép képet láttam róla, viszont ha a vizi élmény miatt mennétek, nézzétek meg lehetőségként még a debreceni Aquaticum Hotelt is. Tavaly ott valánk, és nagyon szuper volt. Szintén belső folyosó vezet egy óriási fedett élményfürdőbe. Bébimedence(20cm) csúzdával, gyerek medence (40cm) 5 csúzdával és a többi finomság. A szálló igényes, gyerekbarát (gyerekjátszó, ebédlőben etetőszék,stb). A szállótól kb 200 méterre állatkert/vidámpark, és egy szuper játszótér, csónakázótó, mindez a Nagyerdő közepén, szóval nekünk nagyon tetszett. (Azért egyszer szeretnék Páhokra is eljutni, meglátjuk.) Ja, és az árarányokat nem ismerem.
Nuk, néha bekukkantok lányod blogjába, olyan aranyos, és kalapemelgetés részemről is!
Olyan sok dologról volt szó még (sajnoshálistennek) nem tudok hozzászólni.
Holnap mi megnézzük a Játszd újra Sam-et a Vígszínházban.

Apukámék kapták tőlünk karácsonyra, de nem mernek elmenni, meg pénteken színházbérletük van Fehérváron, így minket küldtek el, mert a kettő sok lenne még apunak. Úgyhogy sírnevet a szemem.
Szép éjszakát nektek! (most megyek és átlapozom még azt a 12 könyvet, amit kihoztam a könyvtárból! Jézuska járt ma nálam!!!)