Sziasztok!
Ebben az évben nem tudtam gépközelbe jutni, mert taknyosan az ágyat nyomtam Most jöttem renbe (úgyahogy). Mostmár sűrűbben fogok jelentkezni
Voltam hétfőn kismamatornán végre a klinikán. Nekem tetszett, jól éreztem utána magam.
Aztán voltam a dokimnál és megbeszéltem vele, hogy szeretnék mostmár otthon maradni táppénzen egészen a szülésig. Első szóra rögtön kiírt, és szinte leszúrt, hogy csak most mentem be hozzá, amikor a taknyom épp kezd elmúlni. Voltak még elintéznivaló dolgaim a cégnél, amiket nem hagyhattam úgy. Szóval bent a melóhelyen egyenlőre csak a betegség miatt gondolják, hogy kiírattam magam és hogy talán jövőhéten bemegyek, de majd valahogy finoman közlöm, hogy én már talán csak 3 év múlva megyek
Voltunk az anyakönyvvezetőnél is, febr.9-én lesz a házasságkötésünk

Végül is úgy döntöttünk, hogy az anyakönvvezetőhöz mindenki jöhet, bárkit szívesen látunk aki kíváncsi ránk, de utána saja csak a szűk családdal tudunk elmenni egyet ebédelni. Ez most így alakult.
Képzeljétek, azt hittem ma felrobbanok. A neten kinéztem egy kismama menyasszonyi ruhát, azt írták, hogy 3.500 Ft a bérleti díja, ez egy kicsit gyanús volt, de azért elmentem megnézni és közölték, hogy tudnak róla, hogy a honlapjukon rossz ár szerepel, sajnos a ruha kölcsönzési díja 50.000 Ft. Hogy lehet ezt így elírni, ráadásul nem ez volt az egyetlen ruha a neten náluk, hanem az összes ilyen árfekvésű bérleti díjjal szerepelt és persze az összes el lett írva
Na mind1. Erre a fél órára én nem fogok ennyi pénzt kiadni, az majd inkább a babócára kell. Inkább veszek egy szép felsőt, szoknyát és kész.
Na még visszaolvasok amennyit csak tudok, aztán jövök!
Pusza