Kész az autó, és úgy gondolom, érdemes szót ejteni róla:
Reggel körbetelefonáltam egy pár szervízt, mindenhonnan elhajtottak, vagy üveg nem volt vagy tele voltak már, de mindenhol ajánlottak valakiket,mindenhol ugyanazt az egy helyet javasolták, hogy ott szuperek, meg is csinálják, menjek nyugodtan.
9kor kezdtek, felhívtam őket, hogy vihetem-e a kocsit, ők azt mondták, igen, ha 10-f11-re odaérek, max 2 óra alatt megvan.
F11-re odaértem, 11kor már meg is kaptam a munkalapot (addig telefonok stb), másfél órát mondtak.
F1kor odamentem, és lám, kocsit még be sem vitték a garázsba, úgy áll kint, ahogy leraktam. Fickó mondta, hogy bocsi, csúszás, ne aggódjak, majd telefonál, most már beviszik, max egy óra. Ez volt f1kor.
F3-kor én telefonáltam rájuk, hogy mivan, mondta megint, hogy majd telefonál,nyugi, még nem tudtak nekikezdeni.
F4kor odamentem, hogy én most mást elhozom, akármi van - akkor fejezték be épp, az egész meló max fél óra lehetett.
És a bajom ezzel az egésszel az, hogy mondja akkor meg, hogy du4-re menjek vissza a kocsiért, ne azt, hogy majd mindjárt. Előttem levő mazdásnak meg tudta mondani. És érdekes módon, mikor odamentem ,előttem olyan kocsik voltak bent illetve már készen, amik a munkafelvételnél reggel még nem voltak ott - német rendszámú bmw, merci, luxusterepjáró - nyilván nagyobbat lehet vele kaszálni, mint egy kis Ibiza üvegével.
Nem cascóra lett végül, mert ugyanott lettem volna árban, számlát legalább kaptam és legalább kész van. Csak egész nap nem voltam Ábellel, hanem a közeli westendben lehettem, éljen (se pénzem, se kedvem shoppingolni vagy plázázni...)
Apjuk szerint én vagyok negatív, hogy kiakadtam ezen az egészen. Mondjuk nem dühöngtem, mert minek, csak szomorú az egész. Persze, ha adok vmit külön a fickónak, akkor biztos előrevesznek, de az a nonszensz kategória.
Szóval kész a kocsi.
