Igi felkelt:
sikitással inditott, h nincs joghurt ital. Erre érdekes, még nem kelt fel Meme. Gyorsan kivittem a konyhába, és mondtam neki, h van...jöttünk belfelé, Igi megbotlott és kiöntötte az egész italát a földre. Erre elkezdett üvölteni, h jaj, kifolyt a joghurt, Meme azonnal ébredt, igy egyik kezemben Memével mostam fel, közben meg sirdogált Igi, h kell neki iszi. Megkapta azt is, de mire berángattam a két kicsit a kis szobába, addigra B is felkelt. 10 perc alatt sikerült felkelnie az egész csapatnak.
Igy jár az, aki a nappalit használja hálónak és étkezőnek is...
na, ebből menekülnék én végre...kevés sikerrel.
de nézzétek el nekem ezt a negativoskodást, kettő óta nem alszom.
VIszont a kávémon már túl vagyok...
Macs,
köszönöm, köszönöm, és Füli éééééééédi....
és azzá lettem, aki sosem akartam lenni:
gyermekeim felkelnek, B sikit kettőt,h tv-t akar nézni, én meg először NEM ,aztán bekapcsolom...
igy nyugodtan át tudtam öltöztetni Memét, aki nyakig kakilta magát, és én is fel tudok öltözni...
(remélem azért rendes emberek lesznek, és különben is, ők fiúk, szal egész nap tv-zhetnek...)
egyébként érdekes még: Bnek volt kiskorában egy kitalált országa, mindig oda járt, de mostanában már nincs neki, azt mondja, nem tudja elképzelni...

tv miatt, vagy csak gyorsan nő????
ott volt Székesfehérvár és Pécs között...
