gyerekszáj
:
Kis kíváncsi
A nővérem két és fél éves kislánya egyszer bement a fürdőszobába, ahol az
apja zuhanyozott. Kijött elképedt arccal, és közölte, hogy "apának farka
nőtt". Én gondolkodás nélkül visszakérdeztem: "Mekkora?"
Szörny
Ágyba dugtam a három és ötéves lányaimat. Átöltöztem egy régi
melegítőalsóba és kinyúlt pólóba, majd bementem a fürdőszobába hajat mosni.
Még ott is hallottam, hogy veszekednek. Egy ideig hallgattam, majd
törölközőt csavartam a fejemre, berontottam a szobájukba, és leordítottam
őket. Útban visszafelé még hallottam, ahogy a hároméves megkérdezi nővérét:
"Te Réka, ez meg ki volt?"
Társas
Óvoda után, amikor apa is hazaér a munkából, társasozni szoktunk. Apa a
legügyesebb, sokszor legyőz minket, lányokat. Egyszer az oviban az óvónéni
megkérdezte a lányomat, mit szoktak otthon csinálni. Tündi válasz:"Apa
hazajön, és jól megver minket."
Úgy, mint otthon
Kisfiam egyházi oviba jár. Nagyon eleven gyerek, egyszer még a türelmes
dadus nénit is felbosszanotta. "Hogy fogsz így a mennyországba kerülni?"
Nagycsoportos kisfiam kijelentette: "Majd ki-be rohangálok, csapkodom a
kaput, és Szent Péter ki fog kiabálni, mint anya ha mérges, hogy gyere be
fiam, mert úgy megruházlak, hogy több füled lesz, mint fogad"
A gyerek kövérít
Hat hónapos terhes voltam a második gyerekemmel, amikor lányommal elmentünk
egy kicsit vásárolni. Bementünk egy baba-mama boltba is, hogy szoknyát
vegyünk nekem. A gyerek egy ideig nézte, ahogy a tükörben sürgölődöm, majd
megjegyezte: Nagyon kövér vagy, Anya. Kedvesen elmagyaráztam neki, amit
úgyis tudott, hogy egy kisbaba van a pocimban, attól látszik nagynak. Erre
pikírten hozzátette: "és a popsidban mi van?"