A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 júliusi babák


Ez tényleg nagyon szép!
Nekem szornyü a kézügyességem, de megjött a kedvem. Ma veszünk szines papírokat :D :wink:
molkata
 
 


Egon hogy van?

Kép
kissmanó
 
 


Kati! Aztán ha alkottál valamit, meghozhatnád az én kedvem is. Mert kézügyesség nálam is valahun a béka hátsó fertálya alatt.

Most épp elhatároztam, hogy a házbérből (van egy egyszobás lakásom lánykoromból Szeredában kiadva) kéne vegyek valami forgót Gréta babónak, mert kezdett a jány érdeklődni. S ha ma úgy is felmegyünk Szeredába (juppijé - küldött a húgom More Milket, mán nagynénémnél van, szuper ha az embernek segítő tesó adatott meg, ne álljatok meg anyucik egy babónál), elveszem nagynénémtől a házbéreket (mert már két hónapja nem került hozzám a pénz), s apa ma úgy is kisegítő autót játszik valami versenyben (kidőlt autókat fog elvontatni ha kell), akkor Grétuval pénzt költünk a jányra.

Kép
kissmanó
 
 

 
 

Ja, az olyan síma mezei rugós felhúzós forgó zseb szart sem ér, Edinának olyant vettem, s még őt sem szolgálta ki. Adrienn szintén olyant kapott, há az sem bírta sokáig.
Bár most elmélkedem, hogy jövő héten apa küld autót áruért Mo-ra, ha ott ócsóbb, akkor vetetek onnan az emberrel.
Na, kiderül.

Kép
kissmanó
 
 


Manó! Köszi a kérdésed.
A tegnapi folyékony kup segített. Már volt 3 adag, de még eröölködik, bár most éppen alszik. Nagyon örülök neki, mert tegnap semmit sem aludt és ma már úgy fájt a derekam a sok cipeléstööl, hogy reggel alíg bírtam kivenni a kiságyból. Szóval, most jól van, szegénykém.
Képzeljétek, a kaki teljesen más színüü volt, mint máskor. Gondolom, az egy heti bentlevés miatt.

Nekem még nem érkezett meg a More Milk. Hát, remélem megkapom. Ha, minden igaz, több mint egy hete postázta a csaj. Már nagyon kéne, mert kezedek a végere járni a doboznak.
Még mindig kevesebb a tejem. Délelöött még ok, de aztán elkezd Egon két mellbööl enni és a nap végére már az sem elég. Olyankor meg szokta kapni, amit éjjel sikerül fejjek és még van vésztartalék a fagyasztóban is. Szeretném, ha visszaállna már a régi termelöödés. Már egy hete így van.

Nekünk is van két olyan játékunk, mint amilyen alatt Emi játszik. Ma elöö akartam ásni a kamrából, de úgy tele van mindenfélével (még szétszedett bútorok is vannak bep´reselve), hogy nem is látom, hol lehetnek. Apa lesz ezzel is megbízva.
Nagyon kell már a nagyobb lakás. Ha, minden igaz ezen a hétvégén megnézzük.
molkata
 
 


sziasztok!
mi is vagyunk, csak mára sikerült visszavergődni a rendes kerékvágásba a maratoni hétvége után... mamáztunk Veszpémben, meglátogattuk a füredi borfestet... mozogtunk egy kicsit, jól esett!
Csajok! velem valami gond van. nem bírom elviselni magamon sem a melltartót, de főként ezzel a hülye betéttel van gondom, pedig már vettem mosható aventet is... nagyon gáz! egész nap melltartó nélkül vagyok itthon, csak félek hogy ennek nem lesz jó vége.... 60 évesen a térdemig fog érni... :( arra gondoltam, hogy a melegtől lehet... nincs valami jó ötletetek, hogy mit tegyek???
Ti mit gondoltok a baba-mama tornáról? elkezdte már valaki? ma vagyunk 6 hetesek, és erősen gondolkodom rajta... csak a Brendonban nagyon drága... Dunakeszin még nem néztem utána...
Botim tegnap előtt egész délután üvöltött, katasztrófa volt, már én is sírtam.... de most édesdeden alszik cserébe!!!
Kata, ha nincs kakink, én hasra fektetem, és a lábát kitámasztva előre nyomja magát, így lehet akár két métert is haladni előre... erőlködik, közben mozog is, és nyom is... ezt a védőnéni ajánlotta...
Lynia, kitartás a sulihoz! Én a finisben halasztok, 3 vizsgám lenne, de nem megy már, majd jövő májusban... mire vizsgaidőszakod lesz, addigra nagy lesz a Babud... és talán enged tanulni...
Annee, tali okés részünkről...
kellemes hétvégét!
Ildi

Kép
lidikoka
 
 


Sziasztok!

Zalán éjjel fél 4-kor kelt. Mindkét cicit fullra leszívta, aztán ordított, odaadtam neki a tegnap lefejt tejet (kemény 40 milit tudtam fejni egész nap) Azt is becsókolta aztán még szívta a cumisüveget de hát nem jött... Majd bealudt!
7-kor kelt újra, megint mindkét cici+ 90 vízből tápszer :shock: És most szunyál.....
Úgyhogy ennyit a sörről, szopis teáról, More Milkről (csak az elején használt valamennyit)....

Brigi csatlakozom az aranyér klubba :( a kurvaéletbe, mivel gyakorlatilag krumplin, répán,tésztán és husin kívül mást nem ehetek (pocófájás miatt) ezért nem megy a nagydolog :oops: :cry: De ugyi szilvalekvárt nem ehetek, hashajtó hatású gyümit, zöldségeket semmit... ezért nemtom mi lehetne a megoldás.... :roll:
Brigi hány kilósak a fiaid, hogy még jó nekik a pihiszék????

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Kati - épp ezért nem bíztam én a posta féle kiszállításban amit Tímea javasolt.

Ildi (Lidikóka) - jó, hogy megkerültél, már épp gondoltam felnézek a táblára, s álltalános körözést adok ki jó pár eltűnt mamócára. Te most megúsztad :wink:

Szerintem ha a kaki besülni készül, azt ilyen hason fekvős módszer nem bírja kiváltani. Edinának történt, ő pedig elég sokat volt hason, ezért merek okostojci lenni.

Adriától nekünk is maradt olyan játék amire Kati hivatkozik, de Gréta egyenlőre még magas körívben leszarja. A nagyok szoktak vele szórakozni. :lol:

Léptem. Pussz

Kép
kissmanó
 
 


Enikő - nem muszáj hashajtó legyen a gyümi, csak legyen rostdús. Szerintem.
Mél ment.

Kép
kissmanó
 
 


Sziasztok!

Kata, éljen a kaki!!!!

Emi, tejcsit receptre írják fel a babának, megbeszélés szerint jönnek érte naponta, és az oeptől kapok érte pénzt. űMajd...még nem viszik :(
Iskola! Másodéves voltam, amikor Roli született, és most pocakosan diplomáztam az első sulimban, nem halasztottam, esti volt. Babát anyura bíztam, otthon hagytam a lefejt tejcsit, és megkapta cumisüvegből, plussz a suliban is fejtem, kicsi hűtőtatyó volt nálam, különben nagy durr volt. Meg lehet csináálni, ha van akire bízzad!
Most újra másodéves leszek a gyógypeden, ugyanígy fogom csinálni! Nem halasztok!

Zsú, ha a felvételi ponthatáron eléred a nappalisokét, akkor estin-levelezőn ugyanúgy ingyen van, szóval a kedvezmény megmaradt, csak pici változás van!

Manó, steril fülcsit lőttek be neki, ugyanazt, mint a felnőtteknek is, ez 6 hétig marad benn, alkoholozni kell, meg forgatni. Csak ezután kerülhet bele az igazi. Majd megpróbálom jobban lefényképezni este, ma megyünk minden felé!

Beszerző körút Bencének az ovihoz, dm, festékbolt, azután megyünk festeni, meg díszlécet felrakni. Hétvégére elkészül Mina szobája! Jippijájé!

Tali mikor lesz????

KépKépKép
dikó1
 
 


Sziasztok!

Nem bírok ülni :cry:

Enikő: Marci 15.5-16kg Máté 13kg.

Kata: dejó. hogy végre megjött a kaki. Nálunk hajnalban megint hőmérőzés volt :oops: Nem bírom nézni meg halgatni, hogy szenved, inkább segítek neki :oops: Megint nagyon sűrű volt az eleje :cry: nem csoda, hogy nem bírta kinyomni.

Manó: köszi a mélt, de sajnos itt a közelben nincs homeós gyógyitár :cry:

Dorka: neked mennyi idő utánn múlt el? Megőrülök :cry: :cry: :oops:

Dikó: ha jól emléxem Annee szept. 15-ét szombatot javasolt talira szombatot :lol:

Megyek lepihenek, nagyon kényelmetlen állva írni :roll: Szép napot!

Dani 1993.11.04., Marci 2003.08.02., Máté 2005.01.13., és Samu 2007.07.16. anyukája
brigi73
 
 


sziasztok

Kata! De jó végre Egon megkönnyebbülhetet!

Látom sokunknak van tejcsigondja. Szerintem ez a nagyon meleg is közrejátszik. Észrevettem hogy sűrűbb a tejem, hiányzik az elejéről a hígabb szomjoltó tejcsi. Hiába iszok valószínű a szervezetemnek több folyadékra van szükségem, így nincs elég plusz a tejnek.
Emi

Kép Kép
emi_25
 
 


Forgók. nekünk eleinte nem jött be az a fajta, amivel Uxi Emije van lefotózva. Mert Ádám egyáltalán nem tudott felfelé nézni még. Most már tud, így tetszik neki ez a trapéz, és a körforgó is. De a köztes 2 hétre nagyon kellett az oldalra belógatott papírdísz kreálmányaim. Sima, egyszerű formák (négyzet, háromszög, kör, rombusz), minimális mintával (kör, széles csík, szív), cérnára akasztva, gyerek elé belógatva.
A legnehezebb a belógatás volt!!!! Egész hurkapálca állványzatom van, és azt is csak a körforgó tartójára tudtam rátenni...

aranyér. a durva időszak kb. 1 hét volt, aztán a mellgyuszi alatt elmúlt... gonolom, semmi köze hozzá, de vicces volt: cseberből, vedebe ;)
Vendég
 


Manó: Igazad van, de mi az ami rostos és nem bántja a babapocót? Épp a rost az ami bántja.... :roll: :roll:

Emi: Ezen már én is agyaltam. De ha sűrűbb a tej akkor nincs hígabb tejcsi ami oltja a pincúr szomját? nem? hisz nekik is k¤¤¤¤ meleg van... :( Zalánomról rendesen patakokban folyik a víz. Amit szopik ki is izzadja.... :cry: Lehet ezért szopik csak 40et vagy 50et mert valójában több az csak izzad szegény ahogy megdolgozik a tejcsiért (nem jön könnyen!!!)??????

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Köszönjük a kakis gratukat :D
A mai nap már sokkal jobb. Most is alszik. Néha megébred és akkor ott kell legyek mellette és visszaalszik.

Ildi! Az már nekünk nem jött be. Èn minden nap masszírozom is a pociját, de az sem segített. Már lázmérööztem is, de semmi...

Emi_25! Akkor egy cipööben járunk. Ma reggel pl, mikor etettem, egyszercsak elkezdett sírni és kiköpte a cicit. Próbáltam visszaadni, de nem kellett. Àttettem a ma´sikra és abból evett. Sztem, is kevés a hígabb tej, mert utánna még tudtam fejni is.

Brigi! Azt álmodtam, hogy nálatok voltunk Egonnal. Láttam a gyerkööceidet. :D
molkata
 
 


Eniko
Hát totál egyetértek: minden ami egészséges, meg ami kedvez a székletnek, az bántja a babó gyomrát! Elképesztő! Most került egy táplálkozási tánácsadó füzet a kezembe, olyanokat írnak, mint brokkoli, normálisak ezek? attól én is szétdurranok, hát még a gyerek...
És nálunk is 2-2 és fél óránként van szopi, de hát azt hallottam 85% a páratartalom!!! Mi Zalánunk is izzad, és sokszor keveset eszik (iszik).

Emi
Ja, ez a ro..dék idő. Én már napi 4 liternél járok, de állandóan szomjazom.

Tegnap a szüleim annyira édesek voltak: 2 napi kajával jöttek, Zalánt körbeimádták, engem mentesítettek mined munka alól, sőt lepihizhettem délután, apukám még füvet is nyírt! el voltam varázsolódva
Éjszakánk fenomenelis volt: fél 10től fél6ig aludt a drágám!!! :D Ki vagyok cserélve :D :D Így persze a szopi-témát is optimistán látom :D

Kép
Kép
emma1976
 
 


Kata örülök a kakinak én is, végre! Nem próbálkoztál még a tornával, én naponta többször is tornáztatom Botondot, és jó nagy pukik vannak, mára már csak kicsit mozgatom a lábikóját és magától durrogtat!

Enikő: nekem a gyümölcslevek jöttek be, pl őszílé... :wink: pocó se fájt tőle.

Andrea
Kép
kindernay
 
 


Andi! Köszike! Maszírkor van torna is :wink:
Èn is elkezdtem az ööszílevet inni. Remélem, Egonnak is segít kakilni, ha én iszom.

Emma! De jó lehetett... Itt nincs olyan meleg. Napközben 20-22 fok. Ez ideális nekünk.

Ma itt tüzijáték lesz. Minden évben van 3 nap egymásután és mindig más országokból hívnak meg tüzijátékot csinálni vkiket. Nekünk jó, mert az erkélybööl pont élesbe látjuk :wink:
molkata
 
 


Emma!Lilla is ma kevesebbet eszik egyszerre, ezért 2-2,5 óránként etetés van nálunk is.

Enikő!
Lillának is a hígabb tejcsi hiányzik, és ő is nagyon izzad. Azt hiszem meg is fürdetem, szegény nagyon szenved
Remélem elmúlik ez a nagy meleg és mindenkinek visszaáll a tejcsi, én már nagyon unom.
Emi

Kép Kép
emi_25
 
 


Most néztem az időjárásjelentést a neten, egész jövőhétre 30 fokot mond :evil: remélem tévednek.....
emi_25
 
 


Sziasztok!

Lista:
Annee + Tömzsi
Gurgi + Samu
Lynia + Maja
Mtücsi + Gáborka
Hemej + Benjamin
Kispiskóta + Marci
Szivvi + Lilkó
Ckat + Bors
Esztora + Álmos Zétény (Nyunyi)
Kindernay + Samu (Dömpike)
Szarvasbori + Főni
Brigi + Samu
Kissmanó + Grétu (reméljük nem csak gondolatban)

Mit szólnátok pl. a szeptember 15. szombat 14:00-tól a Margitszigethez? Persze a dátum időjárás függő. A Nagyrét tök jó lenne. Vagy: Nem azért hogy hazabeszéljek, mi itt lakunk Kőbányán. Kökitől 3 megálló alacsonypadlós busszal. 2 percre tőlünk van egy hatalmas Sportliget, nagy tó szökőkúttal, kacsákkal. Itt a házban lévő babásokkal is oda szoktunk menni. Egy teremtett lélek nem szokott arra mászkálni igy nyugiban szopiztathatunk a szabadban. Egyébb gondokra meg itt a kéglink. :lol: :lol: :lol:
Nos???
Egyéb ötlet?

Ezt már elküldtem 20.-án is, de senki nem reagált. Próbálok egyeztetni ott a környéken szopi helység után.
Vendég
 


Jah, az Örs felől is megközelithetőek vagyunk ugyanazon alacsonypadlóssal, csak nem 3 megálló. :D A lényeg: Kökitől a Mélytó u.-nál kell leszállni, Örstől a Pára u.-nál.
Tényleg nem hazabeszélni akarok, de azért nem utsó szempont az sem hogy bármi van akkor itt egy lakás ahová be lehet vetni magunkat. Nem nagy, de sok jó ember kis helyen is. :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Marci is alig akar ma enni, 70eket (pedig tejci van) eszik, nyűgös. :( De a babavizet csak úgy nyakalja, szomjas.

Annee, Kőbánya az tőlünk elég messze van,legalábbis gyerkőccel, így ha marad helyszínnek akkor én Apától teszem függővé (mármint, hogy el tud-e vinni minket).

kispiskóta
 
 


Annee
nagyon kedves tőled, hogy ilyen lelkesen szervezel, sőt felajánlod a lakásodat. Én szeretnélek titieket megismerni, de a szeptemberi-októberi hétvégéinket totálisan fullra szerveztük, mivel 6 hétig szinte alig mentünk és alig jöttek, szeptemberben megyünk mindkét szülőhöz és baráti látogatások sora várható. Szóval ezt most fájó szívvel kihagyom

Kicsikém 3/4 11 óta alszik :D 10kor evett, fél órája próbálom élsztgetni, de nem hagyja magát :D

Kép
Kép
emma1976
 
 


Nekünk jó Kőbánya is! Sőt!, De a Margitszigetre is elmegyek, majd odatalálok valahogy, még sosem voltam.

Annee azóta jelentkeztünkmég páran, frissítsd a listát! :D

KépKépKép
dikó1
 
 


Brigi, mire gondolsz? Vérzés? Nekem 5 hét+2nap volt, majd elmúlt 4 napra, és azóta is tart. :((

Ti használtok parfümöt?

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Annee a Kőbánya nekem is nagyon messze van, jobb lenne a Margitsziget, és mjndenkinek a hétvége lenne a jó? Nekünk Apa elég sokat dolgozik és a hétvégék eléggé be vannak táblázva... :cry: Hétköznap? Péntek? Margitsziget?

Kata, én felváltva iszom a Mecsek Baby teát és a Laktoherbet (naponta váltogatom) és a babateától vannak pukik meg kaki is...

Andrea
Kép
kindernay
 
 


Én is vérezgetek... elmúlt aztán megint előjött...

Andrea
Kép
kindernay
 
 


Zalán most szopott 1 órán át!!!! :shock: lemértem csak kiváncsiságból és 40et szopott egy óra alatt! Jelzem csucsogott a bodyja, meg a haja az izzadtságtól, a homloka csupa izzandtságcsepp volt... :( :shock: Aztán bepuszilt még 50 lefejt tejet amit délelőtt fejtem, majd tápit ami reggelről maradt (kb 20 mili)

Én már kb 5 napja nem vérzek avagy nincs folyásom, már csak tisztasági van bent biztos ami tuti, de 5 napja semmi..... :roll:

Dorka: Parfümöt csak ha megyünk valahova (ami nem a sarki közért :lol: ) hanem pl hétvégén városba séta meg ilyenek, amúgy csak golyós deo... :wink:

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Hjajj tud nekem valaki segíteni??? Egy kis német nyelvű segítség kéne.... :oops: 8) köszi :)

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


De jó nektek, hogy így szervezkedtek. Èn is úgy mennék.....

Majd tavaszra is szerveznünk kell egy talit, amikor mi is ott tudunk lenni. :wink:

Andi! Akkor kipróbálom én is a babateát. Mecsek-et itt nem láttam, de van más, bár szörnyüü az íze. Egon szereti, de ritkán adok neki, csak ha kéri. Öö meg inkább tejcsit kér :D

Dorka! En csak Spray-t. Valahol olvastam, hogy ne használjon az anyuka semmit, hogy a baba szokja az illatát...hát, akkor a szagát kéne szokja, mert ebben a melegben lehet ízzadni.... :oops:
molkata
 
 


Eniköö! Segítok, mondjad!
molkata
 
 


Eniköö! Használt a more Milk?
Nemsokára ébred Egon, lehet, hogy kis idööre eltüünök szopizni.
molkata
 
 


Kata: Az elején használt igen, de mostmár nem érzem.... :roll:
Ment a privi :wink:

Itt egy mosolygós Zalán, ez az első kép amin sikerült elcsípnem ahogy mosolyog :D :D
Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Eniköö! Nagyon édi! Olyan kis huncut mosolya van :D

Ment a válasz.
molkata
 
 


Annee: nekem jó Kőbánya, sőt az közelebb is van, de Margitszigetre is elmegyek :wink: A szombat meg nagyon jó, sőt... Akkor le tudom passzolni a nagyokat anyósnak vagy a férjemre :oops:

Samu egész nap szenved, nyöszörög. Próbál aludni, de valószínű a melegtől nem bír :cry: Róla is folyik a víz :cry:

Zalán nagyon édesen mosolyog :P

Dani 1993.11.04., Marci 2003.08.02., Máté 2005.01.13., és Samu 2007.07.16. anyukája
brigi73
 
 


Hali!

Annee: kőbánya nekem is jó, pont annyira van kb. mint a sziget (magyarul: mindegy). Ha mégis péntekben maradnátok, azt is megpróbálnam kisakkozni hogy ottlehessünk.

Ma voltunk hathetes UH-n. Egyszrűen tökéletes ez a gyerek! :D
(...bár akik ott voltak vele egyidősek, azokhoz képest egy Michlein baba volt... )

Kérdés:
Most, hogy volt hely, ahova normálisabban akartam felöltözni, szomorúan láttam, hogy a cicibetét eléggé meglátszik. Aventes van, a mosható jobban látszik, ezért az van itthoninak, az eldobható kicsit jobb utcára. Van valami trükkötök, hogy simább legyen a helyzet? (persze szopis melltartóhoz) Vagy akinek ennyi idős gyereke van az nyugodjon bele, hogy ez ezzel jár? Persze ez nekünk o.k., de sajna ezzel nincs mindenki tisztába és látom a fikázó tekinteteket... :roll:

Köszi, üdv.: ckat
ckat
 
 


HAli

Ckat minap én is mikor tükörbe néztem akkor vettem észre, hogy hoppá ez látszik! (hú lehet előtte már ki is mentem így :?: )
Nemtom, vmi trükköt nekem is mondhatna erre vki!

Na a mai napunk: 7.30kor apuci átvitt nagyihoz, ott voltunk 12ig, aztán anyum főnöke átugrasztott Almádiba, onnan meg kolléganőmék vissza és ismét apucival haza!
Hossszúúúúúúú volt! :shock: Lánykám jól bírta, aludt nagyinál is, aztán melóhelyen is, csak enni kelt fel, viszont hazajövet eltört a mécses, a meleg miatt! a kocsiban leverte a víz (mint mindenkit) és folyt róla, de elég hamar megynugodott, most is alszik a jó kis fürcsi után! 17re értünk haza
és így buszoznunk sem kellett! :lol: 8)

mai nap extra poénjai (amit én nem toleráltam :evil: ):

csajom rózsaszínben villogott, erre egymás után két ember is: jajj de aranyos, fiú, vagy lány??? :shock:
aztn a harmadik, már kérdés nélkül: jajj, de aranyos nagyfiú!!!! :shock: :shock: :shock:

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Ckat! Én csak hagyományos melltartót hordok, aminek saját szivacsos a kosara, és abban nem igazán látszik a betét. Spagetti pántos pólóban megyek, és letüröm az egészet, majd arra rá egy ing, és így dugom el a kölköt cicistűl. Télen nemtom, hogy lesz....

Nekem kőbánya horror messzinek tűnik :roll: A metrótól is félek, egyrészt hangos, másrészt nagyon béna vagyok mozgólépcsőn lefelé.
Szigetre tudok menni alacsonypadlóssal (gyalog a combinoig, 26-os busz a nyugatiról, így nem kell lépcsőzni sem, és a hídon átgyalogolni sem).
A hétköznap azért is tűnik jobbnak, mert a szigeten is kevesebben lennének, plusz a kijutás is könnyebb. Bár, hazafelé a tömegközlekedés elég húzós lesz...
Vendég
 


Lista:
Annee + Tömzsi Kőbánya
Gurgi + Samu
Lynia + Maja
Mtücsi + Gáborka
Hemej + Benjamin
Kispiskóta + Marci Margitsziget?
Szivvi + Lilkó
Ckat + Bors Kőbánya
Esztora + Álmos Zétény (Nyunyi)
Kindernay + Samu (Dömpike) Margitsziget
Szarvasbori + Főni
Brigi + Samu Kőbánya
Kissmanó + Grétu (reméljük nem csak gondolatban)
lidikóka + Boti
dikó + Jázmin Kőbánya

Kihagytam még valakit? Ezentúl a név mellé mellékelem a hely szavazatát is. Természetes hogy valakinek ez, valakinek az van messzebb. Nekem mindegy, Kőbánya csak javaslat volt.
Margitszigeten sok ember jár, szopit meg nem tudom hol lehetne megoldani.
Vendég
 


Lista:
Annee + Tömzsi mindegy (Kőbánya)
Gurgi + Samu
Lynia + Maja
Mtücsi + Gáborka
Hemej + Benjamin
Kispiskóta + Marci Margitsziget?
Szivvi + Lilkó
Ckat + Bors mindegy (Kőbánya)
Esztora + Álmos Zétény (Nyunyi)
Kindernay + Samu (Dömpike) Margitsziget
Szarvasbori + Főni Margitsziget
Brigi + Samu Kőbánya
Kissmanó + Grétu (reméljük nem csak gondolatban)
lidikóka + Boti
dikó + Jázmin Kőbánya

A péntek nekm jó. A helyről meg nem tudom hogy legyen... Ami a többségnek jó? Jajj, nem akarok senkivel haragot emiatt... :oops: :?
Vendég
 


jujj - keverjek nektek egyet? ha 10-én (esetleg 11 kedd) tartjátok a talit, akkor nő a valószínűsége, hogy oda bírunk jutni. Másképp fájó szívvel, de lemondunk róla.

az elmúlt 5,5 órában a jányom már 4 pelusba kakilt. nem sokat, de épp eleget, hogy tisztába tegyem. s olyan nyűgös, valami a pocóval van. megemeltem az őszilé adagom, vajon attól?

Kép
kissmanó
 
 


Anne! Ne aggódj, ezért nem lesz harag! Aki tud, megy, aki nem, az nem. És döntsenek akkor a szavazatok.
Csak tényleg senki ne sértődjön meg, ha vki nem megy erre, vagy arra a helyszínre!
Sztem egyébként a nagyréten lehet szoptatni. Legalábbis én tuti fogok, ha ott leszünk. Már a gellérthegy egy-két pontján is szoptattam, raktam tisztába. Ha már 5-10 méterre vagyok a kijelölt úttól, akkor simánszki megoldom ;)
Vendég
 


s miért ne szervezhetnétek mindkét helyre talit? s mindenki megy ahova tud? mert van akinek csak az egyik, míg másoknak csak a másik felel meg :idea: :roll:

Kép
kissmanó
 
 


itthon van az autónk!olyan kis szépség!vezettem 1 kicsit hááát lehet még gyakorolni.

Nyunyi is inkább vizet iszik ma ezért gyakrabban volt szopi(nem tudtunk elmenni ebédelni)
volt a védőnő legközelebb mi megyünk 2 hét múlva,lehet végre bizonyítottam és nem kell hetente jönnie.

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


Haliho!

Tök jó napunk volt, Samu nagyon nyugodt volt és jókat aludt, leszámítva, hogy délelőtt a vállamon és ölemben alukált..ami jóó ugyan..amint letettem az ágyába kipattant a szeme :lol:
(vettünk utazóágyat az elefániban, akciós volt, tök jó)
Ja és felébredt a babakocsijában és tök jól elnézelődött és jó nagyokat pukizott :lol: este pedig 30 mp-ig tartó nagy trotyi volt..tök röhögtünk.
Nálunk is elfogadta a bébivizet ma. Rohadt meleg van de már nem sokáig.


Annee!!
Nekem is a Margitsziget lenne kedvezőbb, bár sztem engem tuti, hogy apa visz..ja és inkább hétköznap, péntek oké. Hétvégék utazosak lesznek (szülők, dédik, szülinapok) + Samu látogatók jönnek :lol:

Enikő!
Zalán nagyon édi, a szeme sem áll jól..egyem meg.. :lol:

Brigi!
Basszus nagyon sajnálom ezt az aranyér problémádat.
:cry:

Na megyek aludni
Jóéjtpuszi
torolve_20131003125716
 
 


annee: nekem a hely mind1, de én is inkább hétköznapra szavaznék... ráadásul szeptemberben már ovi van, így pláne jobb lenne egy délelőtt(hazabeszélek... háháhá :lol: ) .. hétvégén sztem mindenki családozik... nem? :roll:

KépKépKép
mütyürke
 
 


apa éjszakás...

zalán felsírt olyan fél 2 fele, kivettem, épp csak bekészítettem szopihoz hallom viola öklődik+sír :cry: átrohantam, zalánt letettem bogi ágyára, kikaptam violát telibehányta az ágyat mindent....
gyors telefon apának, hazajött.... utána v még 2x hányt, meg kifosizta a hányáscsillapító kúpot.... apa elvitte az ügyeletre: vírus :cry: :cry: :cry:

ez még nagyon hiányzott bassza meg a maci :x :evil: :shock: :cry: :cry: remélem zalán nem kapja el... basszus tuti kórház ilyen piciknél még....(kiszáradás miatt) :cry: :cry: :cry: most várom h kimosson a mosógép... egy adag lehányt cucc a gépben van... :roll: :(

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Jó reggelt! :)

Akkor marad a hétköznap. Tényleg, most hogy mondjátok... Akkor nekem is suliban lesznek a nagyok! :lol: :lol: :lol:
Szóval? Megszavazzuk a Szeptember 11-et (jujj, ez a dátum..) tali időpontnak? Csakhogy Manó se maradjon már ki a jóból :lol: :lol:
Úgy látom hogy a többség a Margitsziget felé húz, mert vagyunk páran akik ugyan azt mondtuk hogy Köbánya, de ugyanakkor ott van hogy a szigetre is el tudunk menni.

Tehát az új verzió: Szeptember 11. (kedd) 9 óra Margitsziget-Nagyrét

Nos?
Vendég
 


Jah, ha lehet pü-ben kérném a visszajelzéseket mert nem mindig tudok visszaolvasni.
Nem baj ha nem irtok regényt. Elég egy OKÉ is! :lol: :lol: :lol:
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: