hi-hi

bejelentkezéskor a felhasználónévhez azt írtam be, hogy sziasztok

Már csak a jeligéhez kellett volna az jöjjön, hogy lányok.
Asszem elég tiszta, hogy álmos vagyok.
Tegnap végül elmentünk Barcaújfaluba, jelen voltam a lány kikérésnél, Grétula meg addig húzta a csendest az autóban. Majd templomozás következett, szerettem volna bent lenni, ezért az nem volt megoldható mint a kikérésnél, hogy kb. 2-3 percenként kirohanok megnézni az alvó gyereket. Így székestől bementünk a templomba. Jányom székestől a menyasszony anyukája mellett horpasztott. Aztán álmában úgy kezdett rötyögni, hogy meg voltam győződve ébred, s kéri a kaját, így nem akarván a szertartást megzavarni, kimenekültünk. Hát aludt tovább a lelkem. Aztán visszajöttünk Brassóba, majd mi is bementünk a vendéglőbe. Iszonyat, hogy ha az én gyerekem alszik, akkor alszik. Olyan hangos volt a zene, hogy apával nem bírtunk kommunikálni, pedig szemben ültünk egymással. No, mielőtt szívtelen anyukának kikiáltanátok, megjegyzem, hogy megettem az előételt, s mivel Grétu akkor már 5 órája nem kajolt, így fogtam a jányt, be az autóba, s hazajöttünk. Itthon meg vezényszóra a ház ajtajában kinyílt a szeme, anya rohanj kezetmosni, s jött a mindent elsöprő zabálás.
Majd mivel tudtam, hogy nyűgi következik, inkább mi ültünk ismét autóba, s elmentünk megmutatni magunkat, mett az Adriám keresztanyukája szerette volna látni a picurt, s az ő anyukáját most engedték ki a kórházból műtét után, nem akartam, hogy friss operációval mászkáljon. Persze ott ordítás ezerrel, aztán néha megnyugvás, őrület ez a délutáni pocófájás. Hát nem mondom, előcsavarnám én is a kalendáriumot olyan októberre. Hátha 3 hónaposan elmúlik ez a pocibaj.
Aztán mikor ismét kocsiba ültünk, nem is volt semmi baj egész míg a ház előtt le nem állítottam az autót. Na, akkor ismét kiabálás, de jött a megmentő cici elég gyorsan, aztán kis pocipanasz, de relatív hamar elaludt. Én meg beestem az ágyba. S mert tegnap napközben szerintem kimaradt egy kaja, így éccaka nem is lepődtem meg, hogy 2x kért enni. Erre most jó zombi vagyok, alig látok ki a fejemből.
Ja, s asszem a menyasszony jól imádkozott s esőisten tegnapra megkegyelmezett. Nem volt az a dögmeleg, de jó idő volt. Tegnapelőtt dézsából öntötték, s kb. éjfél óta ott folytatja ahun tegnapelőtt abbahagyta. Szal mára kilőve a Zabola-i falunapokon a Trabis verseny. Evan.
Na, apának kőll a szgép, menyek segítek Grétunak (alukálni).