Sziasztok!
Ugyan hétvégére ígértem, de most megpróbálom pótolni az élménybeszámolót.
Szóval nagyon szuper volt, 5 országban voltunk másfél hét alatt. Először Olaszországban voltunk az Aosta völgyben, ott túráztunk 3 napot. Aztán átmentünk Svájcba, Zermattba. Itt is sokat túráztunk, gyönyörű, de a világ egyik legdrágább városkája. Itt nagyon sokat mentünk, voltunk fennt vasúttal a Gornergraton, felvonóztunk a Matternhornhoz.
Voltunk Európa legnagyobb völgyzárógátjánál, hát ha még láttatok brutálisat.
Végig kempingeztünk, ami egy ideig buli barátokkal, de mikor reggel -2 fok van a sátorban még nyáron is, és sapkában, sálban, kesztyűben és 7 réteg ruhában alszol, akkor már kevésbé.
A túrák mellé aztán igyekeztünk egy kis kultúrát beletenni az én szervezésemben és idegenvezetésemmel. Meglátogattunk Svájcban Sion városát, itt 2 erőröt néztünk meg.
Továbbmentünk Montreux-be a Genfi-tó partjára és a Chillon kastélyt néztük meg, ami a környék jelképe.
Utunkat Gruyeresben folyattuk tovább, ez egy nagyon hangulatos része Svájcnak, és a sajtkészítéséről híres. Mindenhol zöld legelők, alpesi házak, tehénkék, középkori kiskastélyok. Annyira hangulatos. De persze szinte mindenhol az, amerre csak jártunk mindenhol képeslap fotókat lehet csinálni. Itt a csapat a sajtgyárban fondüzött, raclettezett, majd megnéztük a kis középkori várost. Aztán Svájc német részére mentünk tovább a Jungfrau régióba. Itt 3500 méteren még hódeszkáztam is. Voltunk jégbarlangban, meg gleccseren itt is.
Liechtenstein felé mentünk tovább, érintve Luzernt. Baromi szép kis városka, nagyon hangulatos. Aztán megnéztük Vaduzban a liechtensteini hercegek reizidenciáját. Hazafelé még bementünk Salzburgba és Bajorországba a Sasfészekbe. Na szóval röviden ennyi. Jó időnk volt végig, jókat ettünk-ittunk, nagyon aktívan telt az egy hét. Nem láblógatósra pihisre sikerült, de talán jobban kikapcsolt. Nagyon távol volt minden, és ez nagyon jó volt. Na röviden ennyi, képeket még a mai nap folyamán megpróbálok feltenni, meg kell néznem hogy kell. Rengeteg szépet fotóztunk. Igyekszem, hogy Ti is meg tudjátok nézni.
Kata!
Órtiási drukk ma ezerrel, végre megkapot a piciket. Pozitív gondolatok, pihi és kapcsold ki a külvilágot teljesen. Ne gondolj most semmire csak magatokra.
Minden Krisztinának nagyon boldog szülinapot.
Kriszti,
Ez egy hülye szokásom, amit nem tudok levetkőzni, a türlmetlenség. Mindig mindent azonnal szeretnék. De Nyilas vagyok, jellemző rám. Akaratos, önfejű....stb.
Hú majd a többiek termését is visszaolvasom, amit a hétvégén írtatok.
Aki volt a talin, az mesélje el milyen volt, nagyon kíváncsi vagyok, én sajna nem tudtam menni. De nagyon szupi kis hétvégénk volt.
A moziban megnéztük a Lecsót, édes egy rajzfilm, aztán voltunk vásárolni, meg idegenvezetést gyakorolni, tegnap meg túráztunk a Balaton felvidéken.
Viszont képzeljétek tegnap barnáztam egy kicsit. Fogalmam sincs ez mitől van, 2 hete pontosan megjött, el is múlt. Most középidőben vagyok és ilyenkor nem kéne. Azóta se értem mi volt ez. Se előtte nem volt, ma meg még nem vettem észre hogy lett volna valami. Szerintetek a Closty megzavarta egy kicsit a dolgokat.
Nem tudom, majd szerdán megyek a dokihoz, aztán megkérdezem.
Mindenkinek szép hetet kívánok.