Isteni klasszak az újabb fotók!!!

:)
Niki!
Teljesen egyetértek veled tesó kérdésben, szerintem is csodás ajándék minden újabb bébi az egész családnak.

:)
És ahogy Apucit is tudjuk ugyanúgy szeretni (sőt talán még jobban) ahogy a bébik születése előtt, úgy a későbbiekben érkező bébiket és a már kint lévőeket is éppen így - a természet ezt is remekül kitalálta, simán össze lehet egyeztetni, a szeretet kifogyhatatlan hála Istennek.

:)
Gremese!
Mi a Kismama Magazinban olvastuk még sok évvel ezelőtt, hogy jó ötlet lehet ha az újonnan érkező bébi(k) hoz(nak) ajándékot a már kint lévő gyerkőcöknek.

:)
Nálunk tökéletesen bevált a módszer, akkor adjuk át az ajit, amikor hazaérkeztünk a babákkal a kórházból és azt mondjuk hogy ezt Tőlük kapták, mert szeretik Őket.
Természetesen most is már mindenki elmondta Pálmának és Larának hogy mit is szeretne...

:)
Amikor a teszt után az orvos is megerősítette hogy bébiket várunk és minden OK velük, akkor azonnal elmondtuk a gyerkőcöknek és hatalmas öröm fogadta a bejelentést.
Azonnal elkezdtek mindenféle terveket szövögetni, egymás szavába vágtak hogy milyen szuper lesz és hogy mi mindent fognak együtt csinálni, stb.

:)
Aztán ugye napi téma lett hogy mekkorák már a babák (megnéztük vonalzón is) meg hogy mikor milyen méretű lesz a pocak, együtt mentünk vásárolni baba cuccokat, együtt nézegettük az interneten az UH-s oldalakat.
Amikor már nagyobb lett a pocak, elkezdték önmaguktól simogatni a csajszikat és mivel mondtam hogy már hallják a külvilágot, mindenfélét mondanak is nekik, ami éppen eszükbe jut.

:)
Na és persze mostmár állandóan azt kérdezik hogy mikor születnek meg végre.

:)
Minél több gyerkőc van, annál jobban eljátszanak egymással - és egyre kevésbé mi leszünk a kizárólagos szórakoztató személy...
És természetesen nem is biztos hogy a mennyiség a legfontosabb, sokkal inkább a minőség szerintem.

:)
Az étkezések, fürdetések, altatások, meseolvasások, rajzolás, virág locsolás, séták, játszóterezés, stb. mind-mind program önmagában is amit pl. mi együtt csinálunk.
A mellett, hogy közben mindenfélét megtanulnak, jókat beszélgetünk, nevetgélünk és a legkisebbek rengeteget tanulnak a nagyobbaktól, akik örömmel tanítgatják a még picit ügyetlenebbeket.
Igazából nekik teljesen természetes hogy egy csapat vagyunk, segítünk egymásnak ha a másik igényli és hogy általában együtt jövünk-megyünk.

:)
Pl. tegnap Attila levitte Jázmint a 3 éves oltira és Márk teljesen elszomorodott, hogy Ő miért nem mehet... Már hozta a plüss kutyusát és vette elő a szandiját és amikor Ők kiléptek az ajtón, óriási könnyeket kezdett hullatni amiért mégsem vitték magukkal.
Persze Dávid is akart menni és kérleltek hogy mi is kísérjük el Őket, stb.
Egyik alkalommal pedig megkérdeztük Őket, hogy mit szólnának ahhoz, ha Jázmin és Dávid külön szobába költözne - próbáltuk csábítani Őket azzal hogy az IKEA-ban választhatnak mindenféle új dolgot, pl. játékot, szőnyeget, függönyt, szekrényt, színes dobozokat, éjjeli lámpát, stb. - mert az mennyire jó lenne.
De egyértelműen mindketten azt mondták hogy Ők bizony maradnak - legalább is egyelőre egészen biztosan...

:)
Szóval azt gondolom hogy a Mamin és a Papin rengeteg múlik ez ügyben.
Folyamatosan (naponta többször is akár) éreztetni, tudatni kell mennyire klassz a nagy család, hogy mindig mindenben számíthatunk egymásra, sokszor elmondani, hogy milyen nagyon és egyformán imádjuk mindannyiukat és hogy hálásak vagyunk hogy minket választottak, valamint persze állandóan dícsérni, bíztatni Őket, hogy okosak, ügyesek, nagyszerűek, szépek, egészségesek, stb.

:)
És a legjobb, hogy egy idő után annyira tudatosodott bennük mindez, hogy Ők is elkezdték mondani egymásnak, nekünk.
Sokszor látjuk hogy pl. mese nézés közben átölelik egymást, vagy kockavár építés közben puszit adnak a másiknak, vagy ha látják hogy egyiküknek nem megy valami, odamennek és kedvesen megkérdezik hogy segíthetnek-e.

:)
Juba!
Üdvözlet tőlünk is!
Miléna!
Ne aggódj, egészen biztosan tudni fogod ha eljött a nagy nap, nem fogsz gondolkodni egy percig sem, azonnal egyértelmű lesz.

:)
Nálunk mindig úgy volt, hogy amikor minden nap úgy feküdtünk le hogy hátha ma, akkor persze nem történt semmi és aznap amikor meg egyáltalán nem is gondoltunk rá, akkor meg egyszercsak eljött a pillanat.

:)
Motiot!

:) Ezek a férfiak!

:) Attila is mindig ezt mondja...

:)
Vadvirág