Jó reggelt!
Emma ma fél 5kor úgy döntött, hogy indulhat a nap

Én csak puffogtam az ágyban, hogy még aludni sem lehet, amíg az apja szó nélkül fölkelt és megetette

Aztán megpróbálta visszatenni a kiságyba, de jött a csukott szemmel nyöszörgés

Esküszöm roszabb mint a sírás!!! Mindegy, csapkodva felkeltem és kiviharoztam a WCre, amíg az apja kivette a kiságyból és mire magamhoz tértem, már édesen gagyarásztak a nappaliban

Ilyenkor mindig azzal nyugtatom magam, hogy más is van, aki nehezen viseli a korán kelést (ugye Ágiboldi, Május?

)
Azért a korán kelésnek is megvan az előnye: legalább Gáborral jutott egymásra is kis időnk reggel, ami egyébként nem jellemző

Mindketten addig alszunk, ameddig hagynak, úgyhogy reggelente általában az utolsó utáni percben kelünk és kapkodunk
Kami! Ilyet Emma is szokott csinálni - talán meséltem is az egyik talin, hogy mindig akkor köpte ki a cumit, amikor átléptem a küszöböt

-, csak ő a nappali alvásoknál. Én általában 5-6 kör után megelégelem a dolgot (akármilyen szépen is néz rám

), és hagyom egy kicsit nyekeregni: ált. fél perc kell neki, hogy elaludjon. Szerintem Áronnak csak új a helyzet, még nem szokta meg, hogy nem motozol mellette

Szerintem hamar meg fogja szokni!

Nálunk egyébként az a legújabb, hogy nem is kell Emmának a cumi, elég ha csak a nyusziját a kezébe adom, magához szorítja (esetleg nyalogatja kicsit a fülét

) és úgy alszik el

Itt egy kép:
Ja, és a fekvőtámasz nagggyon durva!

Így kezdenek el úgy igazából kúszni, úgyhogy készülj
Ma jön anyukám, én meg 3 nap után végre kimozdulok (már ha a szemét-levitelt nem annak számoljuk...)

Marha jó progim lesz: tápszer receptért menni, aztán gyógyszertár, DM, ABC... De legalább emberek közé megyek kicsit
