Lexi
Jó olvasni, hogy végre férjeddel is rendeződtek a dolgok, és újra "egymásra találtatok". Bennem mindig az tartja a lelket, hogy valaki van mellettem, és ha csak egy pillanatra is picit messzebb kerülünk egymástól, nagyon nehezen, illetve még nehezebben viselem az egészet.
Vic, Madrin, Nefke!
Hát azt hiszem a többségünk hasonló lelki problémákkal küzd... Hacsak nem szuper erős. Én legalábbis ugyanezeket szoktam gondolni. És ahogy Vic is írja, és régebben is megfogalmaztuk már, az önvád a legrosszabb, mikor azon filózol, hogy most ugye nem szemét irígy vagy, csak rohadt nehéz elfogadni, hogy valamiért hiába teszel meg bármit, akkor sincs.... Annyi mindenről lemondtunk, annyi mindent eltűrtünk már a babáért, annyi idő, energia, szenvedés, és még semmi... Persze, hogy elég egy rosszul megfogalamzott mondat, egy elejtett szó, egy gyönyörű baba, és kiborul az ember, elönti a keserűség, és a miért történik mindez, mit vétettem kérdések... És igen, a hülye vigasztaló válaszoktól már kiakad az ember. És itt egymáson kívül kivel beszélje meg ezt az ember??? A háromgyerekes barátnőjével vagy a szinglivel, akit még jobban sajnálok egyébként mint magamat???? SZóval szerintem ez természetes! Öt éve úgy érzem, rohamosan nő a népesség Magyarországon, és nem értem, miért beszélnek arról, hogy kevés a gyerek, én csak pocakos kismamákat, és babakocsit tologató anyukákat látok az utcán
Nefke
Olyan jó, hogy újra köztünk vagy!! És milyen kedves dolgokat írtál!!
Zsókuci pedig a fő-fő példakép!!!!

A tuti feltöltőhely!!!
Na meg persze az energikus, életvidám Krisztink!!!
