A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Enikő!Édesek a lánykáid,és hogy hasonlítanak egymásra! :D
20140113113746
 
 


Sziasztok!

Zsuzska, hát leírom azt a két számot, ami a kezelőlapján van, de szerintem egyáltalán nincs Ábelnek O lába… Jó, a bal lábfejét kicsit kifele tartja, de ugyanez a szitu van a bnőm lányánál (de ne kérdezd, hogy neki melyik lába áll kifele), de a dokinéni szerint az még normális. De ha megnyugtat, inkább vidd el. 545-331 és 545-332 van rajta, talán jó valamelyik.
A sok kaki miatt ne aggódj, amíg nem áztatja át hátulról a pelust, tehát nem vizes, addig nem hiszem, hogy valami gáz van, főleg, ha mára minden OK lett.
A szerdai talit még egyeztessük, mert a férjem mégse szabin lesz, „csak” Szegeden, de ettől függetlenül összefuthatunk!

Kármen, a lényeg, hogy Orsinak így kényelmes. Inkább ez, mint amit egy ismerős anyuka mesélt, hogy tetves lett a kislány feje, és anyuka nem akarja levágni a haját, mert olyan szép, az más kérdés, hogy 3. hete nem sikerült kiirtani belőle azt, amit kellett volna.

Enikő, édesek a csajok, és milyen jó lesz, ha kettejük közé Lackó is becsüccsen majd egy-két fotó erejéig!

Ági

Ja, tegnap a fiam addig szundizott az apjával, hogy fél ötkor ebédelt. :shock:

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Enikö! Aranyos együtt a 2 lány. Szerintem is nagyon hasonlóak

Exi! Tesom olyan, hogy jaj a szép haja, közben meg csupa vékony szálu volt, meg töredezett, na én ennyire nem féltem, én is sajnáltam most mert hullámos volt már hátul az alja, de sajnáltam hogy ennyire izzad azért mondtam valamilyen frizurát válasszon és vágjuk.

Nem akarta fotozzam, végül egy pillanatra megállt, addigra össze-vissza kocolta magát, na szoval ilyesmi:
Kép

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 

 
 

Helló Mindenkinek!

Enikő!
Nagyon arik a lányok!Amúgy olvastam,hogy kb.10kg.a gyerek mindenestől a terhesség végére.Csak azért irtam mert láttam,hogy kérdezted máshol!
Szegény Bogi mindig történik vele valami.Jobbulást!

Hát voltunk ma a plázába a shrek-ket megnézni.Hmmm,jobbra számitottam,ha tudom inkább megszerezzük dvd-n és nem hagyunk ott horibilis összeget a jegyekért!

Nagyon nem birom már a mászkálást!
Lányok csütörtökre 37fokot mondanak,ez nem fehér embernek való idő!

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Kármen, én passzolom a hosszú hajat, az enyém mindig rövid volt. Orsinak is nagyon jól áll ez a frizura, nagyon szép lányod van!

Zsanett, hát igen, majdcsak kibírjuk azt a napot...

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Ági! Köszi, ma reggel már mondta anya ez is meleg vágjunk még. Este nekiesek még ritkitó ollóval, ma hozza el anyu azért csak most. Aztán ha igy is meleg lesz neki még alakitunk rajta:)
Vizsga sikerült??

Zsanett! Végül fogadtál szülésznöt? Elhiszem hogy nehéz lehet tehesen ilyen melegben, én télen is izzadtam folyton.

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Kármen!Szerintem is nagyon jól áll Orsinak a rövid haj,és az arca csudaszép! :D
20140113113746
 
 


Kármen, nem, nem sikerült, öt pont kellett volna még, de így is jobb lett, mint amire számítottam. Nem is tudom, mikor lesz legközelebb vizsga, de ha tudnám, hogy az is ilyen .... feladatsor lesz, el se mennék. Mert a mostani olyan volt, hogyha ezerrel készültem volna, se sikerült volna. :shock:

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!!!

Karmen: Most nem azért, de Orsinak nagyon jól áll a rövid haj. Helyes kislány, kiemeli a szép pofiját :)

Zsanett: Igazából a viszketésen meg a csúnya látványon kívül nem okoz neki panaszt a melegkiütés. Arra kell figyelni hogy csak pamut pólókba, rucikba nyomuljon. Csak hát ezek a csillivilli, rózsaszín, csillámos, csajos ruhák, éppen hogy nem pamutból vannak :( De hát ez van..... :roll: De mivel okos kislány megérti, hogy ilyen gatyarohasztó melegben, nem veheti fel azokat a felsőit....
Köszi az infót, közbe találtam róla adatot én is, nekem ez a 10 kiló olyan soknak tünik, de lehet hogy csak nekem.... :oops: :roll:

Ági: Majd legközelebb sikerül... amúgy miből vizsgáztál? Nemhogy már befejezted a sulit??? :oops:

Hát sztem meg egyáltalán nem hasonlítanak a csajok :lol: Bogi apájára, Viola meg anyósomra hasonlít. Nagyon kiváncsi leszek a kiscsávó kire fog :roll: :lol:

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Exdeus!

Ha ez a vizsga számvitel volt, a következőnél se készülj jobbra, könnyebbre :(! Én 2003-ban vizsgáztam, akkor 72 volt a csoportban a maximális pontszám és azt hiszem 70-től volt meg a kettes! Szerintem egy 20 éve könyvelő könyvelő sem tudná jobbra megirni. Azok a példák iskolapéldák, én mióta könyvelek az életben, még csak hasonló könyvelési fogásokkal sem találkoztam.

Megvan egy csomó kidolgozott vizsgafeladatsorom, esetleg ha kell valahogy eljuttatom hozzád. Melyik cégnél tanulsz? (Perfekt, stb.) Ha esetgleg gondolkodsz az adótanácsadóin, ne fogd vissza magad! Most még frissen érdemes lesz belevágni :).

Majd valamelyik este magunkról is irok bővebben, Zolka egyre ügyesebb, és minden nap leszólitanak az utcán, hogy milyen szép kisgyerek.

Üdv mindenkinek:
Cseppek

Kép
Kép
cseppek
 
 


Sziasztok!

Mukika: Köszi, én is elraktároztam az infókat sőt lehet hamarosan ki is próbáljuk, Gréti is nagyon izzadós és rondán ki tud pöttyösödni :( Iég nem volt ennyire durva mint Enikőéknek, de tavaly igen. :( Most nagyon figyelem, hogy amint picit megizzad, cseréljem a pólóját.

Zsuzsu: Köszi, ma éjszaka épp fájdogált, rosszul aludtam miatta, de nem vészes. Eddig nem fájt. Csak sétáűlni nem nagyon tudok meg ácsorogni sokáig, így szegény Gréti csak akkor megy ki amikor apa hazaér :(

Karmen: Nagyon jól áll a rövd haj is Orsinak. Nekem mindenhogy tetszik, tudod :) Norbiról is dobhatnál fel egy pár képet :) Remélem én is hogy jó lesz már a szeme!

Exi: Majd legközelebb sikerül. Mérlegképes?

Anett: Láttam az új képet a blogotokban, sokat nőtt a pocid :) Csini kismama vagy.

Enikő: Aranyosak a csajok, jó testvérek? A te pocakod is csini. :) Csajok szokták szeretgetni?

Nyúlanyó: :(:(:(:( no comment milyen emberek vannak.

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
 


Sziasztok: rakok fel egy új képet én is Rékáról!
Ma megyünk oltásra, fúúúúúj!!
Nekem meg valami van a gyomrommal már 3 napja!! :roll:
Kép

Kép
gyanixi
 
 


Helló Mindenki!

Csak egy gyors kérdés!
Ha a nyákdugó elfolyik akkor már kell görcsölnie a hasamnak?Vagy csak akkor ha a magzatviz folyik el?
Köszi

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Zsani!Sajna én ebben nem tudok segíteni :cry: Tényleg döglesztő ez az idő,szegény rossz lehet. Én nagyon jól viselem,aludni is birok szerencsére,sőt,éjjel is meg nappal is. Kitartás,nincs sok hátra,drukkolok neked!

Bea!Köszi szépen,nagyon örülök,hogy nézted Málnus blogját!

Ma megyek vissza a gasztros dokihoz ellenőrzésre, szombat óta nem használom a steroidot, én úgy döntöttem, nem kell az a babának,mondjon amit akar, 3 hó alatt már csak nem megy tönkre a bélrendszerem. Majd utána kikezel. Kérdés,hogy szoptatás alatt mennyire jó ha használom ezt a beöntést.
20140113113746
 
 


Sziasztok!

Nagyon jól telt a hétvégénk, voltunk a sörfesztiválon is, találkoztam Zituskával (Boti anyukája), mondjuk, én őt ismerem személyesen már elég régóta! Zitus még egyszer bocsi, amit mondtam, olyan kellemetlen volt utána, komolyan bele sem gondoltam mit mondok, csak dicsérni akartalak :D :D de elég hülyén sült el, remélem nem haragszol?!

Jégvirág olyan édes a kislányod a fényképen!

Karmen tündéri a lányod haja szerintem nagyon aranyos lett!!

Holnap nem jön senki ringatóra?  Szomorú vagyok, mi megyünk, remélem apa hazaér, mert villamossal odáig elmenni?! Hát……


Üdv: Ancsa


Egy-két kép a hétvégéről:
Kép Kép Kép

Ancsu

Lilypie First Birthday tickers
ancsuka
 
 


Anett: Ja, a kedvencekhez mentettem, néha bekukkantok :)
Akkor csak megpróbálhatod a szoptatást? Vigyázz magadra, minden áron nem kell hogy szoptass meg ilyenek, a te egészséged is nagyon fontos, és Málna is egészséges anyukát szeretne, még ha annak az is az ára hogy nem szoptatsz hanem tápszert kap. Ez legyen a legkevesebb.

Zsanett: Nem kell még hogy görcsölj, még lehet hogy 1-2 hét is van szülésig, én úgy olvastam anno, de szerintem ilyenkor már hamar jön a születés időpontja :)

Ancsuka: Mi nem megyünk, párszor voltunk, de én nem voltam elájulva tőle. És engem gátol a sok idegen ember abban hogy felhűtlenül énekelje, játszak Grétivel. :( Így nekünk ez itthoni program csak :)
Még a játszótéren is csak akkor éneklem a hinta palintát ha nincs rajtunk kívül senki :oops: Vagy csak ha ismerősök vannak :) Nem tudom miért van ez így, nem vagyok ilyen téren szégyenlős, évekig szavaltam, tanítok, szóval nincs azzal gondom ha sokan hallgatnak, de ez úgy gondolom kettünk ügye hogy én énekelek a lányomnak meg szeretgetem, és nem szeretem közösségben művelni. Evvan :(
Cuki a csajod :)

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
 


Zsanett! Sajna nem tudom:(

Norbi szeme még mindig jobb remélem már nem lesz panasz! Végre én is gyógyulok, vettem hoemos szert arcüreggyull. ellen mert a taknyosság mellett aztán a bal arcom is fájt, már sokkal jobban vagyok, majdnem tünetmentes teljesen! 2 hét után már nem is bánnám!

Exi! sajnálom:( Nem is tudtam ilyen nehezet tanulsz, én 10 éve elkezdtem a közg. szakközepet de rájöttem tul száraz az anyag
még a vizsgák elött otthagytam.

Ancsa! Nagyon aranyos Vivi, kivel fürcsizik? A csatocskák irtó jól állnak neki!!

Niki! Remélem oltással nem lesz gondja, nekem mondta a doktornö ez az uj oltás már ritkán okoz panaszt! Nagyon szépen tartja magát Réka, Orsinak ez sokkal késöbb ment!

Köszönöm! Nem gondolom én sem hogy a rövid haj nem állna jól Orsinak, nyáron mindig is le volt eddig vágva, söt még rövidebbre. Bár ma reggel mondta már ez is meleg, vágjunk még. Este megritkitom még, aztán meglátjuk ugy elég lesz-e neki:) Csakhát a hosszu azért csinosabb, de én is azt gondolom elsösorban kényelmes legyen!! Magamnak is szeretnék rövidet de nem engedi, 2 hónapja elsirta magát amikor vágattam a hajambol azota is mondja nem tehetem :o

Enikö! 10 kg egyáltalán nem sok!! Ezt nem csak azért mondom mert én 23 ill. 30 hiztam :shock:

Na itt van egymás mellett a kis vékonyka és a pufika :D

Kép

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Zsanett: A nyákdugó akár 1-2 héttel szülés előtt is távozhat. Nekem Bogival pénteken ment el és hétfőn szültem. Violával este és másnap szültem... De nem kezdtem el rögtön görcsölni. Sőt sztem ha a magzatvíz elfolyik akkor se feltétlenül kezd el az ember lánya rögtön fájni......
Miért kérded? Csak nem eltáv'ra ment a nyákdugód? :lol: :D

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő!
Ment a privi!

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Zsanett válaszoltam!

Voltam védőnőnél, aszonta tutira nem húzzuk ki a 40. hétig, max a 38.-ig. Ez azért vicces, mert csak a 38. héttől tudtak időpontot adni CTG-re a Vasasba! :) (én kértem a vasast hogy ne kelljen bemászni a klinikára...)
Mondtam neki, hogy a próféta beszéljen belőle , én kiegyezek a 38. hétben, sőőőt! :lol:
100/60 volt a vérnyomim 2 kávé után és gyerekkel voltam ami ugyi vérnyomást emelő tényező :lol: :lol:
És rákérdeztem a súlyra, aszonta hogy a 8 kiló cucc (magzatvíz, baba súlya, lepény, vér...stb) a MINIMUM!!! Úgyhogy ha megszülök karcsúbb leszek, mint 8.-kos ballagáskor :lol:
Mondjuk éppen rámfért egy kis fogyás, csak hát aszittem majd nem terhesen leNorbiápdéjtezem a felesleget. Ezt álmomban sem gondoltam volna, hogy a 3. terhességem segít lefogyni :lol:
Jójó nyugtával dicsérjük a napot.... majd szülés után közlöm a tényeket.... Lehet, hogy utána meg majd ragadnak rám vissza a kilók... :lol: :D
Fáj a derekam, és keményedek rendesen....megyek Bogizok, nem akar aludni :twisted:

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Ancsuka!Vivi nagyon helyes! :D

Kármen! Norbika is édes,Orsit meg már dícsértem,nagyon szép! :D

Bea!Hát azt mondta a gasztros doktornőm,hogy szpotathatok a tabletta mellett mindenképp, a steroidos beöntésről akkor ugye még nem volt szó! :cry: Remélem azért azzal együtt is lehet,majd rákérdezek! Örülök,hogy látogatsz minket! :D
20140113113746
 
 


Sziasztok!

Én is előkerültem :oops: :oops: :oops: Olyan nyomi volt a múlt hetem, nem nagyon volt kedvem írni, inkább csak olvastam.

Bibi :) Utólag is boldog névnapot Barninak (még épphogy, de beleférek a 8 napba :wink: )! Voltunk most szombaton a Retek u-i játszótéren és meglepődve láttam, hogy nincs az egész kisgyerekeknek hinta :shock: Vagy legalábbis azokba, amiket nekik szántak, én nem mertem beletenni Kristófot.

Karmen :) Szerintem is jó lett Orsi új frizurája, bár nekem hosszú hajjal is nagyon tetszett! Mindenhogy szép! :D Drukkolok, hogy többet már ne kelljen átmosni!

Enikő :) 10 kg sztem sem sok egyáltalán!!! Sajnálom nagyon, hogy Bogit ennyire megviseli a meleg, bár ez ami van, már sztem abnormális! :shock: Nemsokára pálmafáink is lesznek :lol: :lol: :lol:
Klasszak a képek is, sztem Viola kiköpött te vagy (amennyire még emlékszem a klinikáról), bár anyósodat még nem láttam.

Bea :) Hogy van a lábujjad? Fáj még? Gréti nagyon tündéri volt a képen a kis fürtös hajával :D

Melinda :) A te lánykáid is nagyon szépek! Sikerült végül az elválasztás?

Dancsi :) Bevallom nem teljesen értem, amit a doki mondott, de ha visszajöttél majd megbeszéljük :)

Zitaa :) Te kérdezted a hajfestést, ha jól emlékszem. Nos én azt olvastam, hogy amiatt nem ajánlják a festést terhesség alatt, mert a festék felszívódik a fejbőrön át, szal minimálisan, de eljuthat a babához, ami jót biztos nem tesz neki. Melírozni viszont lehet.

Ancsuka :) Sztem mi megyünk Ringatóra, bár még nem jelentkeztem, most akarom megejteni.

Zsanett :) Nekem 1-2 órával azután folyt el a magzatvizem, hogy távozott a nyákdugesz egy kis darabja. Fájásom viszont utána sem lett.

Klzsuzsi :) Kinga :) Jól vagytok?

Ja, azt akartam még kérdezni, hogy mi ez az ortopédiai vizsgálat, amiről beszéltek? Mikor kell rá elvinni a gyerekeket?

Pussz

KépKép

KépKép
timika
 
 


Karmen :) Ezt jól megasszontam :lol: :lol: :lol: Szal drukkolok, hogy Norbi szemét többé ne kelljen átmosni!!! Neked pedig jobbulást!

KépKép

KépKép
timika
 
 


Sziasztok!

Zsanett, nekem lányommal 3-4 órával a születése előtt ment el a dugó, Tomdival reggel és este született. Én is úgy tudom, hogy akár még 2 hét is belefér, bár én tudtam Tomdinál, hogy még aznap meglesz, éreztem...

Enikő, szép nagy hasid van :D Nekem is mindig azt mondogatták, hogy max. 37. hétig bírja Tomdi a bent maradást, sőt a ctg szerint is (egyenletes 100-as fájásokat mutatott) és mégis a 39. hétig bírta a drágám :D Kitartás a hőség miatt! Boginak jó randa a pocakja, tényleg olyan, mintha fájna is.....A csajok nagyon édik a képeken és ne mond már, hogy nem hasonlítanak, a szemük szerintem tök egyforma :D

Karmen, Orsika..nahát tudod, gyönyörű lobonc ide vagy oda :D Norbika is nagyon aranyos, remélem mostmár teljesen meggyógyul a szemikéje.

Niki, nagyon édeske Réka baba, kicsit olyan "na jó, fényképezzetek" :D :D

Bea, már megint egyet kell, hogy értsek veled :D Én se szoktam csak "magányosan" énekelni a hintánál :D A ringatóról is hasonló a véleményem és már elnézést, ha valaki ilyen, de falnak tudok menni, ha egy anyuka folyamatosan nyarvékol a gyerekének még a játszón is :oops: :roll:

Erika, örülök, hogy jó lett a cukrod :)

Ancsu, Vivi is nagyon kis fotogén csajszi :D

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Hali.

Enikő, szerintem Viola rád is hasonlít. Egyébként a két csajod szemformája a képet tanulsága szerint számomra teljesen egyforma... Látom, Nyúlanyó is hasonló véleményen van. :D
Mérlegképes könyvelői vizsgám volt 31-én, de épp ma megkaptam a pótvizsga jelentkezési lapját, az meg október 31-én lesz. 13,5 rugó, szóval annak nem ártana sikerülnie... Közben meg beadom az önéletrajzomat a volt sulimba.
De azt a négy hetet bírd ki egyben!!! Egyébként én is fogytam a terhesség alatt, de aztán vissza is jött, de azért te dicsérd nyugtával a napot.

Cseppek, még ha iskolapéldák lennének! De az előttem ülő csaj a tankönyvből se tudta megoldani a feladatokat...hm. De tény, hogy nem a valós életen alapulnak. Egyébként most 100 a max. pontszám, és 60-tól kettes. Vizsgapéldáim nekem is vannak, de a mostani feladatsor a nyomukba se ért, cégalapításra mentek nagyon rá.
Adótanácsadó? Na azt már nem, főleg, hogy frissnek már nem nagyon mondhatók az ismereteim, nem járok tanfolyásra, csak ez az egy nyüves vizsga kellene, a többi tantárgyból nem kell vizsgáznom.

Kármen, szuper, hogy jobban vagy, és az is, hogy Norbinál végre javul a dolog. Ne értsd félre, nem panaszkodtam, hogy nem sikerült a vizsga, én nagyon szeretem a közgázt, elvégre van is róla diplomám, de jó lenne, ha lenne még egy papírom a mérlegképes könyvelői képesítésről.
Nagyon lazák a gyerekeid a képen! Egyébként én nem bírnám hosszú hajjal...

Timika, van ott bébihinta, és amilyen lerobbantnak tűnik, ahhoz képest Petit elbírta. Egyébként én is ódzkodtam tőle, de muszáj volt beletennem, igaz, annyira nem jött be neki, mint az "itthoni".
Mi arról a vizsgálatról beszélünk, amit elvileg akkor kell megejteni, mikor a gyerek stabilan jár. :)

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


nyúlanyó:tegyél fel képeket magatokról!!!Nem is emlékszem, h raktál-e már fel.....

Kép
gyanixi
 
 


Timi! Örülök hogy jelentkeztél! Én sem szeretem amugy azt a bébihintát ott. De a mászók nagyon jók, igaz ahhoz meg még Kristóf kicsi, legalábbis Orsi 2 éves koráig nemigen tudott a kötélmászon felmászni, igaz nagyon ritkán volt alkalma gyakorolni. MI is akkor voltunk elöször ortopédián ahogy Ági is irta amikor már szépen járt Orsi. Ott meg mondták hogy 3 évesen vigyem majd vissza mert addigra kell a tapl boltozatának kialakulnia, hát most voltunk azon is, ez az amire végül csak maszek alapon sikerült:(

Köszi a frizura dicséreteket:)

Exi! tesom is végigszenvedte ezt a sulit, hát csak csodálok mindenkit aki ennyit tud magolni ilyen száraz anyagot. Bár lehet másnak meg pl. a matek a száraz :o

Én szinte gyógyult vagyok, rohamosan javul végre az állapotom, homeo segitett.

Nyúlanyó! Én is csak mosolygok ha valaki a játszótéren is énekelget a gyereknek:) Rintagó biztosan szuper, mi még sosem voltunk de én szerintem tök felesleges pénzkidobás lett volna nekünk, anélkül is sok éneket, mondókát tudott Orsi megtanulni tölem.

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Kép nagyon fáááááááj!!!!

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Sziasztok!

Most csak olvasas nelkul bekoszonok, aztan most mar talan lesz idom olvasgatni is.
Jol vagyunk, Luca kis tunemeny, most mar mosolyog is ezerrel, ime: Kép

Pussz mindenkinek!

Kép
Kép
-macsek-
 
 


Hát lányok nem tudom hogy fogjuk birni a meleget a héten!
És nekem szerdán kell mennem nst-re,remélem nem fogok útközben összecsuklani!Már most nagyon vizes vagyok mi lesz még holnap meg holnap után?

Timi!
Nagyon elvoltál veszve!

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Sziasztok!

Na nem volt ma szuri mert Norbikának az éjjel 40.1 volt a láza.Felhívtam a dokit hogy akkor a Niki kap e ,lde mivel általában ő is beteg lesz másnapra így ő sem kapott.Norbinak piros a torka meg a mandulája és a vérképe is elég rossz.Valószínű hogy valami vírus okozza a lázat .A múlthéten volt vérvétel és akkor még nem volt tünet semmi.Most is "csak" a láz.Viszont a Nikinek is hasonló a vérképe de ő meg nem lázas.Annyit veszek észre rajta hogy nem akar enni csak nyammog nem ilyen szokott lenni,de eddig ráfogtam a melegre.Szóval kontroll vérkép kell majd.Most egyenlőre nem kap csak tüneti gyógyszereket szerdán viszem vissza mindkettőt.

Kép
Kép
zitacicu2
 
 


Sziasztok!!

Exi (Ági)!
Tartok a melegtől, mi lenne, ha a Szeged-plázában taliznánk?? (azt is megértem, ha nem érsz rá, akkor majd apánkkal egyeztetünk és odaadja a pontokat)
Köszönöm a telcsiszámot, egyenlőre nem megyünk, megvárom az egy éves státuszvizsgálatot és rákérdezek a dokinknál. Apa szerint rémeket látok.

Kármen!
Orsi lenyűgöz, tündéri az új frizura!!! Norbi vasgyuri, de a fontos, h egészséges !

Zsanett!
enyim lábam is ilyen volt a vége felé, felpócoltam a lábaim, az segített kicsit. Kitartást kívánok, várjuk a híreket!

Niki!
Milyen volt az oltás?????????? Gondoltam Rád sokat, remélem nem csuklottál! :oops:

Cseppek!
Várjuk a képeket, híreket!!!!

Bea!
Remélem már jobb a lábad! Mi is keveset megyünk ki, féltem a kánikulában. Ma reggel 7-kor már hintáztunk. felkapta a párnáját (azt teszek a hintába, h stabilabban üljön) és indult kifelé... :lol:

Enikő!
Köszi a képeket, gyönyörködöm, puszi Nektek!
Vérnyomi, súly gratula!!!

Timi!
Remélem már jobb a kedved! Exi irta, h arról az ortopédvizsgálatról kérdeztem, amit a babák önálló járásakor végeznek. Nekünk mondták a csípőszűrésen, h tanácsos megmutatni, amikor jár.

macsek!
Luca csudaszép!!!!!!!!

Zitacicu!
Gyógyulást a kicsinek!!


Nálunk még mindig hasmenés, felhívtam a védőnőt, szerinte a rágófog a ludas. Remélem igaza lesz. Szerdán laborvizsgálat, akkor esetleg kiderül valami.

Szép estét!!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Zitacicu! Remélem már elmult Norbi láza!! Gyógyszert kell szednie?

Zsanett! Én is Orsival a végén hirtelen igy vizesedtem. Kitartás már nem sok van hátra tényleg!! Lett szülésznöd?

Macsek! Hát tényleg egy tünemény!! És végre téged is láttalak:)

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen!
Nem fogadtam szülésznőt!Nem ismerek senkit aki tudott volna ajánlani!

Végre kialudtam magam .Persze egész éjjel ment a ventillátor!
Egyfolytában görcsölgetek meg székelési ingerem is van!Rossz a kedvem is.Gerit lepasszoltam a mamáékhoz,most meg lelkiismeretfurdalásom van miatta!De majd csak túl leszek rajta!

Macsek!
Nagyon édi a kis Luca!
Én is szeretnék egy kislányt!!!!!!!!

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Lányok!
Egy hülye kérdés,mert lehet nagyon el vagyok maradva!
Kell most fizetni bármit is a szülésért?Persze most nem azokra gondolok akiknek fogadott orvosuk van!

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Zsanett: NEM KELL FIZETNI!!!!!!!!!!!!!!!!!SEMMIT!!!!!!!!!!!!!

MIért nem mész el a klinikára az ügyeleteshez??? Nézesd meg magad!!!! legalább megnyugszol, hogy mi van!!!!
Bakker csak megvizsgálnak már, ha meg bunkók jó ha tudod, hogy vannak jogaid a klinikán meg betegjogi képviselő..... :roll: :D

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Pont a múltkori miatt nem akarok elmenni!
Holnapig birom,majd Kajtár megvizsgál!

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Sziasztok!

Szegény Norbika nagyon nyűgös reggel egy órán kerszetül feküdt a hasamon nem bírtam tőle mozdulni sem.Még jó hogy a másik kettő aludt így nem volt veszekedés hogy ki kerüljön közelebb anyához.Enni is alig evett sírdogál és láza is volt.Pontosan nem tudom hogy mennyi már sajnálom az örökös lázméréssel de simán megéreztem hogy tüzes a feje.
Nikinek még mindig semmi tünete :roll: :? Remélem nem is lesz beteg.

Karmen!
Nem kap semmit de írt ki a doki klacidot ha esetleg folyna az orra vagy elkezdene köhögni.Kiváncsi vagyok holnap milyen lesz a torka.

Na meg a vérvétel se lesz semmi annyira örültem hogy egyedül el bírtam intézni erre újra kell majd csinálni.szerencsére maga a vérvétel kicsit sem volt gáz,észre sem vették.

Zsuzsu!
Lemaradtam nektek miért kell vérvételre menni?

Enikő!
Kitartás közeleg a finis.Hogy birod a meleget?
Ezt akár az összes kismamitól kérdezhetném.

Kellene nekem a Balcsin egy jó kis üdülőház amit üdülési csekkel lehet fizetni és lehetőleg olyat ahol az étteremben is elfogadják az üdülési csekket.Harkányban pl.a panzió alatt volt az étterem és egy az egybe fizethettünk csekkel.Ja és lehetőleg az északi oldalon.
Köszike

Kép
Kép
zitacicu2
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a bókokat Viviről!
Jégvirág:
Oké rendben, mondjuk én sem teljesen a ringató miatt, akarok menni, hanem mert fél áron van utána játszóház :D

Karmen:
A barátaink itt voltak Egerből egy hosszú hétvégére és az ő kislánya 1 hónap van Vivi és Petra között.

Timike:
Jujj, de jó lenne, csak felismerjelek!!!!! Mondjuk te Vivit könnyebben, megismered szerintem.

Zitacicu:
Nézd én, innen keresek:
http://balaton.hu/bol_szallas/

vagy ami szerintem még jó, igaz üdülési csekket nem tudom elfogadnak-e, azt nézd meg vagy írj nekik:

http://hotellido.hu/



Üdv. Ancsa

Ancsu

Lilypie First Birthday tickers
ancsuka
 
 


zsuzsu:köszi, jól viselte Réka, estére meg hajnalra lett egy kis hőemelkedése!Remélem ma már nem lesz!! Egyébként csuklottam!!
A fogtól lehet hasmenés?????Mióta van Ábelnek hasmenése??

Kép
gyanixi
 
 


Ja...ma Réka hasrafordult!!!! :lol: :lol: :D

Kép
gyanixi
 
 


Zitacicu,remélem már jobban van Norbika!!

Niki,igez a fogzás miatt lehet hasmenése,nálunk mikor jött a Barni foga,mindig lazább volt a széklete!

Macsek,naggyon édi Luca baba,és mekkora haja van!!!

Zsani,szvsz is meny be az ügyeletes orvoshoz,és nézesd meg magad!

Karmen,basszus hogy így fogysz,átdobnék neked 10kg!
Kell?? :lol: :lol:

Timika,igen a Máltain olyan érdekes a kishinta,én sem mertem beletenni a Barnit!
Miért nem szóltál hogy mentek??
Talizhattunk volna,ha szólsz! :wink:

Kép
bibi226
 
 


Sziasztok!

Zitacicu!

Norbinak gyógypuszik!
Kitartás Neked, azért elképzeltem milyen lehet, amikor három gyermek akar hozzádbújni. Nagy boldogság, az élet értelme, Folyamatos örömforrás...ilyenek jutottak eszembe. :-)
Lassan egy éves Ábel és státusz vizsgálatra visszük. A dokink kérdezte, h akarok-e vérvételt én meg mondtam, h igen. Biztos nincs baja, de gondoltam nem árt. Mostmár félek, de apa 58 szor adott már vért, így Ő viszi be, Én meg a szemészetre.

Niki!
Igazából nem hasmenés, de napi 8-10 kakis pelust termelt vasárnap, tegnap 7 db, ma eddig 1. Viszont ma már hőemelkedése van, 37.1-37.3. A védőnő szerint tipukus fogzási tünetek. Nem enged a szájába nyúlni, viszont mindent "marcangol".

Réka nagyon ügyes, hatalmas puszi Neki!!! Mondom, emlegettelek!!! :lol:

Zsanett!!
Már Én is izgulok veled! :-) Kívánok Neked is, magamnak is egy kislányt!! :-)

Kép Pakolós Ábel

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Zsuzsu: na...akartok másik babát? Most?
Nagyoon rámol Ábel, édi!

Kép
gyanixi
 
 


Bibi! Kellene, de sajna ez nem igy megy:) Pedig mindenki jol járna:) Egyik véglet sem jó, amugy ez a ritkább amivel én kinlodok tudom, de volt már elég szégyenkezésem a véznaságom miatt, olyan jo lenne ilyennek maradni mint most

Niki! Gratulálok Rékának!!

Zitacicu! Remélem Norbi gyorsan meggyógyul! Én innen kerestem magunknak szállást www.udulesicsekk.hu

Zsuzsi! én hasmenésre patikában szoktam venni, nagyon jo az ize, Orsi legalábbis ezt imádja bizmutos szirupot

Norbi megint taknyos lett:( Orsit meg ugy döntöttem mivel még mindig fáj éjjel a lába elviszem röntgenre, csak utána nyugszok meg hogy elég csak gyógycipö neki.

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Anett: Nagyon szép a babakocsitok, meg a pocid is csini! Én is a kukkolóitok közé tartozom! :lol: Mi még semmit nem vettünk, de még egy jó ideig nem is fogunk! Apuka az átlagnál is babonásabb! :lol: Hova jártál szülésre felkészítő tanfolyamra? Milyen volt? Most már nem dolgozom és szeretnék menni én is! Remélem nem nyári szünetel mindenki! :lol: Irnál nekem róla ? Köszike!
Enikő: Ház-ügyben mi újság?
Mi is megjártuk közben Kecskemétet, meg a genetikai uh-ot is!Állítólag minden rendben van! (Remélem tényleg!) :lol: Megint egy Szabolcsot jósoltak nekünk, apuci legnagyobb örömére! :lol: Én jobban örültem volna, ha bevezetésnek egy lányt kapok, de így is jó! :lol:
Na mentem, megjött a büszke apa! :D
Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Niki!
Távlati tervekben szerepel tesó.

Kármen!
Köszi a tippet, de ma már nem volt hasmenés, hőemelkedés meg délelőtt. Egyenlőre figyelem és kivárok.

Csajok!
Mennyi pisi kell a laborvizsgálathoz??
Ráraktam Ábelre a zacsit, de iszonyatosn zavarta ebben a melegben. Pár csepp lett csak, amint rákerült a pelus teletöltötte.... :oops:

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


zsuzsu,
pár csepp sztem nem elég, próbáld felragasztani, Boldinak is pont ma kellett gyűjteni és ő is kiakadt és tépte volna lefelé
vagy ha nem megy így, állítsd be a kádba, engedd meg a vizet és állj lesben egy pohárral, régen ez műkdödött nálunk

átköltöztünk, van net is végre, Boldi valszeg skarlátos, szal zajlik az élet, mint mindig......
Vendég
 


Dancsi: Bakker! Gyógyulást!++++++++++++++++++++++ Azért az átköltözéshez gratu! :D

Zsozi: Szijjjja :)
Egyelőre semmi, annyira sokat keményedik a hasam, hogy hanyagoljuk a témát....majd szülés után ha kicsit helyrejövünk akkor keresünk tovább! :wink:

Karmen: Orsit én is elvinném röntgenre ha a helyedbe lennék. Biztos ami tuti..... Norbinak gyógyulást+++++++++++

Én ma voltam dokkernél, mert az egy hete levett tenyésztésem + lett E Colira :( :cry: Kaptam kúpot. Mondom ha már ott vagyok csekkoljunk már méhszájat, mert folyamatosan fáj a derekam ha jóslóm van, meg úgy érzem annyira kell pisilnem néha, mintha késsel szúrkálnák a hólyagomat, meg a székelési inger...stb
Na a lényeg hogy a méhszájam maradt 2.1.1.0 viszont a feje tökre be van illeszkedve, teljesen lent van és érezte is a doki a béjb fejét...
Jövő keddre visszarendelt....addig is szigorú fekvés...no szex és no fürdés meleg kád vízben..... :shock: :roll: :lol:

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Igértem beszámolót az elmúlt egy hónapról. Megint loptam az ismerôsöknek írt levélbôl, remélem nem bánjátok!

"Sziasztok Nénik és Bácsik!

Ismét eltelt egy hónap, ez annak a jele, hogy elég gyorsan öregszetek :) . Megérkezett mindenki örömére a nyár, bár én bevallom, akkor amikor sarkkutatónak öltöztem a télen, jobban éreztem magam. Nem izzadtam ennyire, nyilvánvaló volt az anyukámnak, hogy mibe öltöztessen, nem borítottak be ezek az átkozott piros kis micsodák és nem kellett rám szórni semmilyen hintô izét.

Képzeljétek, mostanában szálkásítok, hasizomra gyúrok nagyon. Forgolódom ide-oda, kiságyban, földön, bárhol. Emelgetem a popómat, behúzom a hasam alá a lábam. Anyáék meg sugdolóznak a hátam mögött és mindig csak annyit hallok, hogy " ... ajaj, mi lesz velünk ha elindul ... ". Már az asztalos bácsinál is rendeltek valami rácsot a szobaajtómra, hogy nehogy meglógjak.

Sok mindent eltesznek a közelembôl, mert egy csomó dolgot meg szeretnék nézni, amit nem szabad. Vajon mindenkivel ezt csinálta a mamája és a papája, amikor kicsi volt????
Kaptam egy rossz billentyüzetet is, hogy gyakorolhassak, mert a rádiósat sajnálják tôlem, pedig olyan jó a SPACE billentyüt püfölni rajta.

Nagy buliban voltam, háromas szülinapot ültünk, az apuét, a nagyiét és a dédipapáét. (35-60-90 és ezek nem a méreteim :)) Volt torta, meg fénykard a tortában :) .

Mostanában annyi minden érdekel, de legfôképp az, hogy mit esznek az ôsök, nekem meg mit adnak enni. Hát az ô hamijuk mindig jobban néz ki. Na jó, ez túlzás volt. Szeretek gombokat is nézegetni, meg mesekönyveket. Egymáshoz csapkodni, meg leejteni a játékaimat. Lovagolni valakinek a hasán, belegabalyodni a függönybe. Annyira mozgalmasak a napok, hogy nappal is ki szoktam nyúlni 1-1 órára.

Képzeljétek, már van két fogam is, és már jön a következô is!

Mellékelek néhány képet magamról, remélem nem nagyon tölti meg a postaládátokat!


Mindenkinek olyan mosolygós napokat kívánok, mint amilyenek az én napjaim!

Zolka baba "

Kép
Még nem volt meleg, nagyon jól éreztem magam.

Kép
Kedvenc idôtöltéseim egyike.

Kép
A függöny (vég) veszélyben.

Kép
Halmozom az élvezeteket.

Kép
Hiába, fárasztóak ezek a napok.


Sok mindent akartam kérdezni tôletek, mint gyakorló mamáktól, de mire ezt a sok mindent legépeltem teljesen elkoptak a fejembôl. Majd legközelebb ha eszembe jut azonnal kérdezek.

Vigyázzatok magatokra és a törpékre ebben a nagy melegben!

Üdv mindenkinek:
Cseppek

Kép
Kép
cseppek
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: