A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 júliusi babák


Lehet, hogy méghatározottabbnak és kitartóbbnak kell lenni vele, különben nem veszi komolyan. Minden gyerek más.
De nehogy okoskodásnak vedd!!! Nem akarom megmondani a tutit, csak leírtam a filmben látottakat.

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Ebben a percben történt Adria megjegyzés, miután analizálja a sarkamon levő anyajegeym. Azt kérdi, hogy "anya, ez barnajegy?"
Végülis, igen.

Kép
kissmanó
 
 


ÁÁÁ, ha én határozott vok, akkor ő még konokabb.
Jelenleg úgy vagyunk, hogy szinte feladtuk, várjuk pici idő teljen el.
S nem veszek én semmit rossz néven, hidd el.

Kép
kissmanó
 
 

 
 

Még egy meglátás: a filmben sem elsőre sikerül orvosolni a problémákat. Egy hét alatt eljutnak odáig, hogy a szülők megtanulják, min változtassanak, hogyan lépjenek fel, konkrétan mi is a kiinduló probléma, a gyerek meg megtanulja, hogy mik a szabályok. Tehát nem úgy hagyják el a házat, hogy kisangyal lesz a gyerekből, hanem hogy legalább kezelhető a probléma, és így folytatván kevesebb lesz a hiszti, bömbölés, verekedés, agresszív viselkedés, stb. kinél mi a gond.
Ami nagyon fontos, soha ne add fel! Ha el szeretnél érni valamit a gyereknél, és ő meg azt látja, hogy ha hisztizik, akkor feladod, akkor legközelebb is ezt teszi. De ez csak az én tanácsom (meg a filmé), Te döntesz! Tényleg nem akarok okoskodni. Az is lehet, hogy az én gyerekem lesz a legkezelhetetlenebb, hisztisebb, és a legelkényesztetettebb, mert sokkal ügyetlenebb leszek, mint most Te, aztán itt osztom az észt. :oops:

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Manó, hány évesek a csemetéid?

Úgy keményedik ma a pocakom, olyan sűrűn. :(

kispiskóta
 
 


csatlakozom manóhoz.. 2teljesen (de minden értelemben) különböző lányom van. csak nagyon nagy vonalakban tudom u.a. érvényesíteni náluk, de javarészt teljesen differáltan kell bánni velük.. :roll: (egyik kos, másik vízöntő :lol: ) még szerencse, hogy én mérleg :P

szivvi: asszem neked voltak nagy gyerek méreteid ugye? bocs, ha nem :oops: (nem tudom ti hogy vagytok, de nekem nincs agyam... megszűnt létezni :? :? mindent elfelejtek és sokszor nem is emlékszem egyátalán a dolgokra.. :lol: )
szóval voltam uh-n (32-33.hét) és az én gyerekem is rendkívül nagyra számolódott az értékek alapján.
bpd= 90, súly: 2300 :shock:
na persze pont én írtam anno hogy milyen eltérések vannak az uh-knál.. :lol: :lol:
doki azt mondta, hogy ha nem lenne tutti császár, lehet, hogy aggódna egy kicsit.. :roll: :lol: :lol:
dehát csak nem szülök egy óriás gyereket két 3500gr-os után? :roll:

műköröm: én levetettem amint kiderült, hogy terhes vagyok, de csak azért mert nem akartam 3hetente 1órán át bűzben ülni. ráadásul nekem a sajátomon volt porcelán és annak a tetején egy lakkozásnyi zselé szerű vmi, amitől tartósabb volt és szebb. de nem is ez a lényeg, hanem ha minimális is, de a körmön keresztül is szívódnak fel anyagok és ezért nem akartam :roll:
majd vissza rakatom, mert botrányosak a körmeim... (sokáig rágtam, ezért nem a legszebb a formája.. :( )

KépKépKép
mütyürke
 
 


Sziasztok Csajok!

Na, megvolt az első CTG-m.
Hát mit mondjak nagy élmény volt...
A 20 perces CTG, cirka 40 percesre sikeredett...
Ja és a szülésznő, úgy megnyomkodta a pocakom, hogy azt hittem frászt kapok, azt mondja ez kicsit kellemetlen lesz, hát mondtam neki ez már nem kellemetlen hanem fáj, majd inkább én ébresztem Bogit...
Szal gyerekem nem egy idegbeteg, olyan kafán szunyókált a CTG alatt, hogy azt hittem még horkolni is fog.
A nyomkodásokra reagált, de csak olyan 2-3percik, aztán szunya tovább...
Pedig ettem csokit is meg kólát is ittam, hát semmi...
A jövő pénteken kell megint mennem, de most nem reggeli időpontot kértem, hanem 12:30-ra, hátha akkor kicsit aktívabb lesz, mert nem igazán kívánok ilyen pocaknyomkodásokat mégegyszer...
Ja és azt mondja a szülésznő, hogy muszály ébresztgetni, mert a doki újra fogja csináltatni, ahhoz képest vittem neki az eredményt, azt mondta hogy semmi gond nincs rendben van, menjek a jövö héten ismét, utána való héten meg még UH-ra is, pedig azt mondta a védőnő, hogy már nem lesz több UH...
Vendég
 


Edina nemsoká 6,5 éves (ő a kezelhetetlenebb, hogy finoman fogalmazzak, s a bak), míg Adrienn szűk 4 éves, oroszlán. Ő meg csak utánozza a nővérét, s néha próbálja a szárnyacskáit.

Ja, s nem jól fogalmaztam, ne úgy értsed, hogy feladtuk tényleg. Azt adtam fel, azaz szüneteltetem a témát, hogy mindenáron kezelhető gyereket akarnék belőle. Persze ha adva van valami, abban kitartok, hisz nem azért vok én skorpió. Olyan NINCS nálam, hogy hisztivel valamit el bírna érni akármelyik. Minél inkább hiszti, annál inkább keményítek. Volt már sarokbanállás, sőt olyan is, hogy hazugságért (na, erre vok a legpipább, ettől úgy kiborulok, hogy csak) fél délutánt a szobájában töltött ordítva (na, most aztán lehet engem véleményezni, hogy de egy lelketlen anya, de mikor már totál kivagyok, semmi nem használ, akkor sem fogom engedni, hogy úgy vegye, elérte a célját, hazudott és nem bűnhődött) egy bili társaságában, mert ilyenkor aztán leleményesek: anya kell menni wc-re, engedj ki. Hát nem.
Aztán Adrienn szokott aranyos lenni, mikor megelégeli, hogy nővére x ideje bűntetve van, akkor bemegy hozzá, s közli vele, hogy meg vagy bocsájtva. Hát nem aranyos? A testvéri szeretet.

Kép
kissmanó
 
 


Hencsi, látod, dokik mindig mást lépnek mint amire előzőleg felkészülsz. :D

Kép
kissmanó
 
 


Nagyon édik a babaszobák csajok, olyan irigy vok...

Szivvi, az én lábom is hasonló, és a tetejébe az új papucsom nekem is feltörte a patám, szal totál eggyütt érzek veled!
Mikor lesznek képek a taliról, olyan irigy vok rátok, tök jó lehetett...

Képzeljétek, csak suttogva mondom, lehet hogy meglesz a másik házikó anélkül hogy ezt eladnánk, úgy néz ki, hogy a bank beszámítja ezt, és nekünk két évig kell árulni és ha nem kel el, akkor a banké és ő fogja árulni, szal most olyan boldog vok hogy csak na, csak a lényeg hogy sikerüljön a hitelügyintézőnek elintézni!
Ja, és szocpol-t adnak már, mert elmúltam félidős terhes, sőt így már kettöre is felvehetjük, ezt mondta a hiteügyintéző.
Bár szerintem biztosan meg fog születni mire ez az ügy egyáltalán beindul, és sikerül egyáltalán elintézni, de én már nem is bánom, csak már ott tartanánk...
Vendég
 


Mütyürke
Három különböző uh-val, három különböző érték jött ki! 30-31-32. hét, az első 4d, ott 2600 gr, aztán 2d, kórház, ott 2400 gr, majd magándoki gépén 2200 gr...Úgyhogy má nem mondok semmit!!! Majd meglátjuk, ha kibújik :wink:
Hencsi
Ez nem hangzik jól :?

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Csak én nem bírom követni az aktív és a hallgaTAGok hozzászólásait?
Hiányolom a következő pocakosokat:
Baba24
Ckat
Edit.Erdei (hmm, rá nem is emléxem egyáltalán)
Szilvi1980
Hemej
Mandarka
Barbuli
Blur
Ancsa00
Emma1973
Nap12

Ezen kívül a körözötti lista szereplői még
Jovika
Brigi
Rózsa (mert a tegnapi szösszenettel nem értük be)
Cenikő

Na, ha valakit nem nominalizáltam volna, akkor figyelmetlenségemnek tudható be, attól szívesen veszem hozzászólását (pl. Times)

Kép
kissmanó
 
 


Na, Hencsi, akkor szurkolunk, hogy mihamarabb pénz üsse a markotokat.

Kép
kissmanó
 
 


Manó!
Igen szerencsére így van, pedig már a frász kerülgetett, hogy még 20 percet ott kell ülnöm, és rázni a pocakom, hogy az álomszuszék produkáljon valamit...

Csak azt nem értem mi a fenének kell tombolnia, hát így nem tudják nézni a szivhangott meg mit tudom én még mit?
Vendég
 


Köszike Manó!
Úgy legyen, mert itt lakni már nagyon utálok.
Tök pici az egész, és nincs csak egy szoba, és csak sóvárogva nézem a szebbnél szebb babaszobákat amiket itt kreálnak a csajok...

Bár ha lenne másik szoba akkor is egyenlőre velünk aludna egy szobában, de a tudat hogy van szobája, na az hiányzik...

Szivvi!
Nehogy megijedj töle!
Nem akarok senkit ijesztgetni, lehet hogy csak ez a szülésznő volt ilyen kicsit durva, vagy nem tom mi, mert egyébként meg tök ari meg kedves, vagy csak én fogtam fel kicsit hisztisebben, de az én pocikámat ne nyomkodja már senki...
Pláne így ne hogy fáj is!

Jaj képzeljétek, hallottam már másoktól, hogy az én dokim, van mikor besegít a szülésnél úgy hogy a könyökével nyomja a pocakot, hogy könnyebben jöjjön a baba ki.
Na a párom erre, ha az én pocakomat nyomkodja a könyökével ő tuti megveri, az ő gyerekét meg feleségét ne nyomkodja senki... :lol:
Mondjuk nekem is kicsit brutálisnak tünt a dolog, de hát csak tudja mit csinál, nagyon dícséri mindenki, meg főorvos meg onkológus főorvos, szal gondolom kárt csak nem csinál...
Vendég
 


Most azon agyalok, hogy vajon nektek jobb-e mert a pocóság vége fele sűrűn kell jelentkezni ctg és társaira, ahol esetleg a frászt beleverik a kismamikba (lásd Bori), vagy nálunk, ahol ilyen nincs, de akkor ellenőrzés sincs. Engem dokker utoljára 15 napja látott, s legközelebb jövő pénteken menyek ismét. Akkor meg már meglesz a 37-ik hét is. Igaz, arra kíváncsi vok mit lép akkor a nődoki, hisz nincs közös múltunk (mint már írtam a régi dokim azért is cseréltem le, mert emberileg kezdett a kimamikkal nagyon megalázóan bánni, másodszor pedig nála a most vok éccakás, essünk túl a dolgon nagyon működött, s én most utoljára szeretném megélni azt is, ha megadatik, hogy milyen az mikor ember lánya veszi észre, itt az ideje, ma, vagy holnap, de szülünk).
S ez a doki állítólag tiszteletben tartja a kismamik ezirányú óhaját, nem indít fölöslegesen.
Most, 3-ik pocakosság végén valahogy nem is értem magam, hogy ha először bedőltem, másodszorra is miért mentem bele az indított szülésbe?
Na jó, jobb ha mék s leszedem a lábaimról a gyapjat (remélem pocakosan utoljára), s nem agyalok itten.

Kép
kissmanó
 
 


Edinát nyomta kifele egy dokkerbácsi, aki épp "kéznél" volt. Hát én tiszta csupa jól fogtam fel, hisz kölök ott volt a kijáratnál, csak elmélkedett, hogy menjek vagy maradjak. S jó volt, hogy valaki jobb belátásra bírta.
Amúgy előtte mesélte nekem a nagynéném, hogy nagyobbik fiával is így volt, nem tudott a kölök jönni kifele, már épp a fogót készítették, mikor egy nagydarab takarítónő szinte ráfeküdt a hasára, s ezzel préselvén ki a fiatalurat. Hát drasztikusnak tűnt, bár ha belegondolok, a fogó asszem még rosszabb.

Kép
kissmanó
 
 


Edinát nyomta kifele egy dokkerbácsi, aki épp "kéznél" volt. Hát én tiszta csupa jól fogtam fel, hisz kölök ott volt a kijáratnál, csak elmélkedett, hogy menjek vagy maradjak. S jó volt, hogy valaki jobb belátásra bírta.
Amúgy előtte mesélte nekem a nagynéném, hogy nagyobbik fiával is így volt, nem tudott a kölök jönni kifele, már épp a fogót készítették, mikor egy nagydarab takarítónő szinte ráfeküdt a hasára, s ezzel préselvén ki a fiatalurat. Hát drasztikusnak tűnt, bár ha belegondolok, a fogó asszem még rosszabb.

Kép
kissmanó
 
 


Na, a babanet ismét keresztbe pakolt, bocsi, nem szántam duplán az agyalmányaim.

Kép
kissmanó
 
 


Hát Manó, szerintem nem jobb.
Én lazán el tudnám viselni ha ritkábban kellene menni...
A jövö héten mennem kell CTG-re, terhesgondozásra, házidoki a táppénzespapírért, aztán tb, meg még a fene tudja mi, a következö héten szintén ctg meg még uh is, szal én azt hiszem mostmár minden napra jut valami, a biciklit nyugdíjba kell tennem, izzítanom kell a sofört hogy fuvarozza a fenkem, mert a végén még a biciklin fogok szülni...
Szal szerintem nem jó ez a sok vizsgálat, vagy a fene sem tudja.
Akkor nem volna vele semmi bajom, ha jönnének helybe, én meg csak lustiznák itthon... :oops:
Na jó, azért ezt én sem gondoltam komolyan ám, de kicsit fárasztó ez a sok vizsgálat meg lóti futi...
Vendég
 


Tehát akkor ez a kipréselés dolog máshol is műkszik...
Szerintem sem olyan gáz az, csak tudják már, hogy mit csinálnak...
Az meg tuti hogy igaz, hogy a fogónál jobb!
Vendég
 


Ja és mondta páromnak egy műtös ismeröse, hogy sok kismamának a CTG alatt indul be a szülése, hát ezek után már nem is csodálkozom...
Szegény pici babócám, mikor megnyomkodta a pocakom, rögtön megugrott a pulzusa olyan 180-ra, szegénykém biztosan majd frászt kapott hogy most akkor mi a fene van már, neki még jó ott bent...

Na lépek melózok picit, a párom rámszózott egy csomó melót, weblapokat készít, és most egy étteremnek csinál, és az étlapot be kell gépelni, ami az én feladatom volna, persze csak ha birom, hát persze hogy birnom kell, csak olyan rossz itt ülni, dagadt lábbal, már lassan nyugágyat hozok alám, hátha úgy nem dagad a patám tovább...

Jók legyetek, pihikézzetek, és képeket várunk a taliról, Gurgiról, meg Anditól is meg mindenkitöl!!!

Pussz...
Vendég
 


Hencsi, ezt a kipréselős dolgot már én is hallotta, gondolom csak, ha nincs más megoldás. :roll:

Én hétfőn megyek dokihoz, hát kiváncsi vagyok, mikor kell elkezdeni a ctg-et. Remélem nem megyünk sokra.

"egy bili társaságában, mert ilyenkor aztán leleményesek: anya kell menni wc-re, engedj ki. Hát nem. "-nekem ez nagyon tetszett,mondjuk a hazugságnál én se utálok jobban semmit.

mütyür, 90-es bpd, hát nem semmi méret. :shock: és még nekünk mondta a doki, hogy óriás baba lesz, őt akkor 2180-ra mérte, asszem 81-es bpd-vel.

kispiskóta
 
 


Kata! Én csütörtök este el akarok menni shrekre. Csüti-péntek-szombat vagyok kiírva. Sztem nem gáz. Max annyi, ha beindul, esetleg kínos lehet, vagy nem találsz helyettesítőt. De miért ne várná meg az órák végét? Én kis pánikbeteg szindrómát mutatok: bárhová megyek, megvan a terv, hogy mit csinálok, ha Ádi akkor indulna el.

Szivvi! Meg is főzted az embert, és csak utána etetted meg? Nem fordítva kellett volna, hogy jobb legyen a húsa? ;)

Dorka! Nekem ez a vége, a szobába zárósdi nem teccik a tévés sztoriból! Az, hogy ne add fel, az már annál inkább. Bár, a hazugság esetén én is bezárnám, de ez az ott állni, fogni a kilincset, és a végén észt osztani. Én ezt egyrészt nem bírnám ki, másrészt nagyon kihagyja a személyiséget.

Fú, ez a mamapakk egy kicsit betette most az ajtót. Grrrrrrr. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Mütyür! 90 bpd a 32. héten? :shock: Mmmm, lehet, hogy korán-érő típus ;)

Együtt alvás. Mi csak egy szobában, és igény szerint egy ágyban alszunk pár hétig, aztán újraértékeljük a helyzetet (kb. akkor, amikor itt a legtöbben szülni mentek ;) )

Hencsi! Emléxel, hogy engem hogy kiakasztottak az első ctg-vel?
Én nagyon ellenzem a gyerek külső kitolását. Egyrészt a baba sztem tudja, mit miért csinál, másrészt rettenetesen megalázó lehet, ahogy egy 90-100 kg-os férfi könyököl egy vajúdó asszonyon. (az életveszély, az más, de ha jól értettem a szavaidat, itt rutinról van szó). Sztem nem tudják, hogy mit csinálnak, ld rutin császárok és rutin indítások… (bocsánat, elég dokiellenes vagyok!!!)
Az meg, hogy főorvos? Hát, annyit jelent, hogy karrierista. Aki a munkáját szereti és érti, nem feltétlenül vágyik rangbeli elismerésre (tudtommal az lesz főorvos, aki pályázik rá, és utána megnyeri!)
Vendég
 


Életjel :)

Jól vagyunk, csak nincs időm írni. Semmi extra, csak keményedések, de amúgy úgy tünik minden okés.

Beleolvastam a gyerekek kezelhetőségével kapcsolatos hozzászólásaitokra. Hát elég nehéz szakma ez az anyaság az biztos. Nekem a nagy kos a kicsi vízöntő, de rettenet mindkettő :twisted: :shock: :lol: .
Viola most ért a földhöz csapom magam hisztis korszakába (épp, hogy Bogi kinőtte azt :lol: ) ami nagy élmény a Tecsó közepén vagy a játszón. Alig bírom felcipelni, olyan nehéz...és ha még nyomja közbe a hisztit is még az idegeimmel is jáccik.... :lol: :evil: Kis szaros!

Bocsi mennem kell....még nem ebédeltem...
szép napot mindenkinek
e

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


húha, mostmár tényleg kíváncsi vagyom milyen is a ctg!?

képzeljétek, most ahogy jöttem haza a boltból 2 házzal odébb lakik asszem a csaj és tolta bébkocsiban a jövevényt, aki kb. 2 hónapos ha van szerintem!
na és a kocsi nem vektethető vízszintesig és azt néztem, szerencsétlen gyerek úgy össze van bebbe szakadva, olyan derék tájt összenyeklett... szegénykém!

ettől a nyomkodós témától én is tartok, de a fordítás miatti nyomkodóstól inkább (habár kiderült itt nem zaklatják ezzel ha nem fordul be, hanem császár...huh, pedig már elképzeltem :shock: )

manó ez az apaszopiztatás irtó jóóó! :D :D :D

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Bori!
Naná, hogy emlékszem, azt hittem nálam is hasonló lesz a szitu...
Hát nem tudom hogy ez a rákönyökölés árt e a babónak, gondolhatod, hogy akkor a párom mit mond rá...
Szal nem tudom mi lesz, én sem dijjazom egyáltalán, pláne ahogyan megnyomkodták a pocakom, az tényleg fájt, akkor ha rákönyökölnek?!
Hát nem tudom, kicsit parázok emiatt, bár az sem biztos hogy ennél a dokinál fogok szülni, csak akkor ha pont ő lesz bent...
Csak az a bajom, hogy a többi doki meg mégúgysem szimpi, szal ez talán eddig azt mondhatom hogy szimpi.
Na mindegy majd lesz vhogy, max a szüléstörténetemben lesz poén is, hogy a párom megverte a dokit...
Azért remélem erre nem kerül sor... :lol:
Nem hiányozna egyáltalán nekem akkor az ott, de egyébként is a párom nem olyan, de hát ki tudja mit hoz ki belőle az apai érzés...
Vendég
 


Hja belőlem is úgy nyomták ki a Bogit, de én nem emlékszem fájt-e. Önmagában a vajudás, és a kitolás -nyomás- is kurvára fáj, szal ennél nem fáj jobban ha rádkönyökölnek szvsz.... :lol:
Amúgy akkor ölég car de inkább mint a fogó.... :roll:

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Emi!

Ne izgulj töle, tényleg nem akarok paráztatni senkit!
Az is lehet ám, hogy az én babóm, reggel szinte mindíg alszik sokáig, és anem igazán foglalkozik semmivel, szal lehet a tiétek aktívabb lesz, igazából én voltam a lüke, mert tudtam, hogy olyankor elég kis lusti, talán majd a következö már jobb lesz.
Egyébként meg egyáltalán nem gáz a CTG, sőt olyan jó volt hallgatni ilyen sokáig a kis szívét, hogy olyan nyugisan vert és egyenletesen, biztosan az igazak álmát aludta a pöttömkém, csak néha egy csúnya néni a frászt hozta rá, de ez sem izgatta tulságosan fel...
Szal szerintem tök jó, csak azt nem értem mi fenének kell olyan cikk-cakkosnak lennie annak az eredménynek, szerintem az egyenletesebb sokkal szebb meg nyugisabb...
Nem lehet mindenki idegbeteg...
Vendég
 


Na, és a mai ctg. Jól vagyunk, 16a előtt nem várható, hogy szüljünk, méhszáj majdnem teljesen zárt. (átírjam a vonalzót még egy hétre, vagy eltekintetek tőle?)
Ma szerencsére a cuki szülésznéni volt, nem a paráztatós. Ádámka persze jól átaludta megint az egészet, ehettem én, amennyit akartam. Mondjuk most nem ment 125 alá a pulzusa, szóval azért az jó érték. Nevetve mondtam a nővérnek, hogy alszik a lelkem, mondta, az nem jó, ctg alatt nem alszunk! Hm? :shock: :shock: :shock:
Na, de végre kiszedtem belőle, miért hajtanak arra, hogy néha jó legyen a ritmus.
Ha a gyerek hipoxiás (oxigénhiány, azaz valami baja van), akkor lejjebb megy a pulzus, kicsi lesz az amplitúdója (pl. 120-128 között, és nem megy magasabb értékre) és ebből az állapotból semmi nem lendíti ki. Az egészséges baba, ha alszik, akkor lemegy ugyanígy a pulzusa, és kicsi lesz az amplitúdója, DE! ha külső reakció éri, akkor azt lereagálja egy magasabb pulzussal. Szóval azért szenyózzák, hogy megbizonyosodjanak, tényleg alszik, és nem a köldökzsinór van elnyomódva. Ha megbirizgálják, és azt lereagálja, csak utána nyugszik vissza, akkor okés.
De alternatívaként nálunk lehet kérni, hogy felállj egy kicsit, mert attól is felmegy a pulzusa (édes olyankor, szinte hallom, hogy „naaaaa, Anya, mit csiihiiiináááhálsz?). Meg én azt szoktam, hogy amikor arrébb megy a szülésznő, és Ádinak lemegy a pulzusa, akkor én ébresztgetem, meg lökdösöm, hogy legyen egy kis változatosság a görbében.
Szóval, most már legalább értem, miért csak a cakkosság izgatja őket.

Nekem mostanában már csak a ctg van, és mindig aznap megyek, hogy a dokker is bent legyen. Az egy dolog, hogy oda kell citálni magam, de meg is nyugszom, hogy Ádika jól van (mert nekem már elég keveset mozog, és az elég ijesztő!), és nem látunk esélyt arra, hogy a kiírt nap előtt jöjjön. Hazafelé pont ezen gondolkoztam, amit Manó írt, hogy jó-e az ennyi piszkálás, vagy sem, és igen, arra jutottam, hogy ha nekem kéne választani, én is ezt választanám. Még így is, hogy néha szenyózni kell a Bébet!
Vendég
 


Enikő!
Akkor Te vagy az élő példánk!
És persze gondolom nem lett semmi baja Bogidnak!
Hát én azért mégsem szeretném ha könyökölnének rajtam, de majd lesz valahogy, én azt hiszem, hogy minden erőmet össze fogom szedni, és addig fogok erőlködni amig ki nem jön, én tuti nem fogok ott visnyogni össze vissza, hátha akkor megúszom a könyököt... :lol:
Vendég
 


Bori!

Hu, ezt tök jó hogy leírtad, nekem nem mondta ezt senki...
Bár a szülésznő nem is volt ott mellettem csak néha bekukk, szenyó picit Boginak, aztán el...
Akkor tehát nálunk is rendben van minden.
Nálam mikor aludt Bogi, akkor 140 és 150 között volt a pulzusa, de mikor megpiszkálták akkor felugrott neki 180-ra.
Nekem is fel kelett állni néha picit, akkor nekem is picit több volt...
De egyébként meg tök jó volt hallgatni ahogyan ver a pici szive.
Vendég
 


Henchy: Én 16 órát vajúdtam a Bogival, amiből 1 óra és 20 perc volt csak a kitolás, szal én majd másfél órát nyomtam :shock: , úgyhogy őszintén szólva nekem megváltás volt hogy a doki rásegített..... :wink:
Hja egy hang nélkül szültem én is (mindkétszer, nem is értem hogy lehet kiabálni szülés közbe :shock: ), egyszerűen nem jött ki a Bogi, rövid volt a zsinór és az visszatartotta....
17 külső öltéssel stoppoltak össze+ a belső felszívódók...úgyhogy én azt mondom nem éltem volna túl, ha még 2 percig nyomnom kellett volna.... :(

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

A nap történése: Lementem a védőnénimhez. Mért vérnyomit (130/77) súlyt (95 kg :oops: ) ééés, nézett szivhangot. Nah, ez nem volt semmi. 175 majd 144 és lazán közli hoz ez egy fájás volt! 8O 8O 8O 8O
Majd kis idő múlva mégegy... 8O 8O 8O 8O A védőnéni szerint ebből vagy ma, vagy holnap gyerek lesz!:D
Bementem a kórházba, nah nem emiatt, hanem a zárójelentésért amit ugyi nem kaptam meg amikor önkényesen távoztam.
Ott is fájdogáltam, igy hátraküldtek NST-re. Ami mutatott némi fájásokat, de azt közepesnek emlitette a doki.
Nézett méhszájat, ami tök zárt. Szóval, szórakozik a fiam! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Enikő! Anyaség - szakma. Ez jó. S mi akkor most továbbképzőn lennénk?

Oké, jó hogy leírtad Bori ezt a ctg-s macerát, mármint a lényeget.

Itt ilyen nincs (ezek után lehet jobb lenne ha volna). Ellenben amit qrvára útálok, hogy nem hagynak (legalábbis 2003-ban nem) úgy vajúdni ahogy akarok, azaz szeretnék. Most nem tom apás szülés lehetséges-e (asszem apa már beletörődött, hogy ha eddig nem jöhetett, most sem lehet), meg változtak-e a vajúdáshoz a hozzáállások (mert időközben pl. az újszülött maradhat anyukánál a szobában, sőőőt, míg régen egyáltalán nem volt ilyen lehetőség, bébek külön, mamik szintén), de remélem igen. Mert asszem most valahogy nem bírnám elviselni, hogy valami vén csorosznyákok dirigáljanak nekem, hogy anyuka, nem állni fel, nem akarni sétálni, tessék nyugodtan (méghogy NYUGODTAN!!!) feküdni, s úgy vajúdni. S lehetőleg csendben, minden kívánság nélkül.
Inkább préseljenek az utolsó lépésben egyet rajtam, de az előtte eltöltendő hosszú órákat hagyják meg az én igényeim szerint.
B....sza meg, megint jól felhúztam magam. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Kép
kissmanó
 
 


Huh Enikő!
És még ezek után be mertél vállalni egy harmadikat?!
Minden elismerésem...
Nekem a második ettől a szüléstől fog függni, bár aztán majd kiderül, de nem vagyok benne biztos, hogy én ilyen szülés után be fogom merni vállalni a másodikat, de persze az idő...

Jó, én ezt csak mondom ám, hogy nem fogok nyivákolni, de én sem tudom megérteni, hogy miért kell ott visnyogni össze vissza, azzal is csak az energiánkat pazaroljuk, akkor inkább csenben vagyok, és arra koncentrálok, hogy mielőbb kijöjjön a babóca...
Na majd ha ott leszek akkor legyek nagyokos... :oops:
Bár én egyébként elég erős jellem vok, nem vagyok egy nagyon érzékeny tipus, én nem is sírtam a terhességem alatt sem, csak egyszer mikor a fogdoki megkínzott, de az brutális volt, szerintem akkor is bőgtem volna ha nem vok tehes...

Na jol van dolgozok tovább, amennyit most írtam, egy lapot az étlapból már tuti begépeltem volna...
Vendég
 


Bori
:oops: kicsit szőrös, de jó kis sonkái vannak :lol: :oops:

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Annee!

Megy a drukk ezerrel!!!!!!!
Tök szupi a vérnyomid, a súly meg nem lényeg...
Tuti Te leszel az első, olyan izgatott vok!
Vendég
 


Hencsi! Félig van csak igazad. Mert mondjuk még ha több mint fél napot vajúdsz, meg utána nyalod sebecskéid (lásd az első szülésem után a gátseb összeomlásom), akkor is azon a véleményen vagyok, hogy egy gyereknek igenis kell egy testvér. Én szinte 10 éves voltam mikor jött a hugi, s a mai napig visszaemléxem, hogy soxor nem bírtam mit kezdjek magammal, mindennapos, sőt naponta többszöri jelszavam volt, hogy "én most mit csináljak, kivel játszodjak?".
S látom a gyerekeimen, hogy milyen jó az, hogy vannak ők egymásnak. Mindkettő hiányolja a másikat, ha az történetesen valamiért nincsen.
A szülés meg persze nem leányálom, fáj, ami egy darabig elevenen él, aztán majd tompul, s helyette ott van a picur, akiért mindezt megtetted. Másodszorra meg szintén egy picurért teszi az ember, ami megtoldódik azzal, hogy az elsőnek tesója lesz ezáltal.

Kép
kissmanó
 
 


Annee, hát tényleg játszik ez a gyerek.
na, de azért ezerrel lessük felőletek a híreket.

Kép
kissmanó
 
 


Hencsi
A szüli felkészítőn mondták, hogy van egy elmélet, hogy vki úgy tud jobban erőt kifejteni, ha hangot is ad ki! Pl a sportban is van egy csomó példa rá!

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Enikő! 1 óra 20 perc kitolás?
Ajajj, kissé gáz. Nem lehet, hogy hamarabb szóltak neked, hogy most már nyomni kell kifele, mint ahogy az indokolt lett volna. Mert amit mi érzünk, az tuti más, ha így vesszük én is már nyomni akartam Adrikát kifele este 7-kor, s végül csak 8:23-ra lett kinn. De rám is szóltak, hogy ne nyomjak még, mert fölösleges, nincs még itt az ideje. De ha eccer nekem nyomni kellett.....

Kép
kissmanó
 
 


Manó!

Persze hogy igazad van! :oops:
Csak egy kis nyavalygás... :oops:
Igazából úgy vagyok vele ám, hogy olyan 3évig kb majd nyalogatom a sebeim, aztán jöhet a következő, de több nem!
Egyébként nekem is van öcsém, és tényleg nem tudtam volna elképzelni hogy ne legyen tesóm, szal ha nem lesz semmi baj, akkor lesz tesó, de ezt még nem tervezem, persze a kiságyat is meg mindent úgy vettem ám, hogy majd elrakjuk a padlásra a következönek... :lol:
Vendég
 


Ja, meg minden szülés más és más. Edót egy vakk hang nélkül szültem, míg Adrinál volt egy kis hangocskám. Igaz, benne volt a totál felidegesedés, mert nem állhattam a lábamon csak míg a wc-re kimentem (na, akkor próbáltam is húzni az időt), meg mikor kértem, hogy jöjjön valaki, nézze meg megjelent-e a buksi a láthatáron, azt mondták maradjak nyugton, nincs idejük. Na, olyankor veszíti el az ember a kontrollt.

Kép
kissmanó
 
 


Gurgika meg olyan szépséges lett, hogy haza se talál, bizti mindenki Bekemnénak nézi és nyaggatják autogrammért :lol: :lol: :lol:
Andi
Te is jöhetnél, már kilóg a béb, akkora lyuk van az oldalamon...

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Szivvi!

Hát nem tudom, én úgy érzem nem fogok üvölteni, szerintem az felesleges energiát vesz el az embertől, de lehet hogy nem, lényeg, hogy én egyáltalán nem tudom magam elképzelni hogy üvöltök, vagy akár egy hangot is kiadok magamból, max majd a párom kezét fogom összeroppantani... :oops: :lol:
Vendég
 


Igen, én is úgy tudom, hogy a kiabálás típus kérdése. Úgy, mint a sétálva vajúdás. Vki az egyiket vágyja, valaki a másikat. Azt vettem észre a terhesség során, és itt a fórumos hozzászólások alapján, hogy nem lehet általánosítani!

Szivvi! :wink:

Annee. Milyen játékos kis fiad van Neked! Nagyon jól viseled, hogy így packázik Veled. Tarts ki ilyen jól a szülésig, legyen, amikor lennie kell. Leglább lesz mit sztorizni. ;) Végülis akkor Te már 1 napja vajúdsz? ;) Hááá, milyen erős asszony! :D :D
Vendég
 


Nem üvöltözésre gondoltam, hanem, hogy nyomásnál hangosabban nyögsz :lol: Szegény párod, meg majd mindig inkább törölgeti az arcod, csak ne kelljen fogni a kezed!!! :lol:

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


ja, s ne gondoljatok arra, hogy kiabáltam, csak hangosan nyöszörögtem, szinte esdekeltem azért, hogy valaki rám is figyeljen már.
Asszem ilyen helyzetekben jön jól, ha ott van az ember lányának a párja.

Kép
kissmanó
 
 


Jol van leszavaztatok, de én akkor sem fogok kiabálni...
Aztán meg a fene sem tudja kiből mit hoz ki a szülés, lehet hogy én fogom végigordítani az egész kórházat... :oops: :lol:
Bár tényleg nem tudom elképzelni, de igazából nem is akarom beleképzelni magam a szülésbe, mert akkor már a frász kerülget, majd lesz minden ahogyan lennie kell...

Ja igen, lehet a párom meg majd törött ujjakkal jön ki a szülőszobából... :lol:
Áhhh, nincs bennem akkora erő, sőt mióta be vannak dagadva a kezeim, azóta nem is nagyon birok szorítani vele, szal ez sem lesz gond... :wink:
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: