Jóreg:)
Annee: ezer és egy drukk megy Nektek!
zsuzsi: itt vigyorgok a popsitörlő-problémádon

Tényleg oly mindegy, milyet veszel, szinte tök egyformák. Én is sensitve-et, vagy kamillásat szoktam venni Babylove-ból (ált kettes csomiban akciózzák, 1 ilyen, 1 olyan), de most a kuponfüzetben vol Neogranormon olcsóbban, azt is kipróbáltam, teljesen jó. Johnssont szoktam még akcióban, 4-es csomagban venni, a hugom meg Niveát. Egyik sem különb a másiknál.
Az olajos meg kifejezeten jó lesz az első időben, a bébik bőre úgyis száraz, kenegetni is kell néha olajjal.
Andrea: ha írnak föl popsitörlőt, szólj

(sajna nem írnak föl). 17 évvel ezelőtti módszer: nedves vatta, nagyobb korban, vagy nyakig-szarnál: hóna alatt megfogott és csap alá lógatott-lecsutakolt gyerek!
Jajj, lányok a fürdetős cuccokról akartam már többször írni! Tapasztalatom szerint a Johnsson iszonyúan szárít! Sokáig a Babylove "tetőtől talpig" (nem tom németül hogy mondják) fürdetőjét használtam, de Bercinek vmi ekcéma-jellegű rücskössége lett (sztem nem a fürdetőtől), így visszatértem az első hónapokban használt gyógyszertári fürdetőkrémhez, amit, be kell valljam, szívből gyűlöltem! Gusztustalanul nem lehet bekenni vele a gyereket, ha meg sikerül rápaszítani vhogy, akor csúszik, mint egy compó

Na, 3 gyerek után is van tanulnivalója az embernek...védőnéni azt mondta, egy kiürült foly.szappanos-nyomós tartályban oldjam fel a cuccot csapvízzel (kb. 1/4 krém-3/4 víz) és használjam úgy, mint a normál szappant. Hát, nagyon tuti, teljesen bejött!
Ház. akvi.: nekem vdőnőm azt mondta, terhesség alatt kiállított másolat kell.
uxi: lemaradtam...hogy állsz a vizsgáiddal?
enikő: gratula a fiúhoz

Hozzá lehet szokni a pöcsihez...mondjuk ez a fitymahuzogatás (nem félreérteni senkinek!

) nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, de az biztos, hogy a nem-pelusos korszakban nem lesz a nunija tele homokkal

Én ugyanígy döntöttem. A dokim júli 14-ig van szabin. Mondtam, ha előbb akarna Marci jönni (nem ajánlom neki!), akkor jó nekem az ügyeletes is. A szülésznőm úgyis ott lesz, nekem ő a lényeg
nenoke: az autóslés is olyan, mint a babakocsi-téma.
A 100ezres ülésnek is műszálas a huzata, de nem is ez a lényeg. Akinek van pénze, az vegye meg a legújabb, legbiztonságosabb ülést.
Akinek kevesebb van, az vegyen egy "számmal" régebbit (az is biztonságos!)
Egy a lényeg: használtat csak akkor vegyetek, ha biztosan tudjátok, hogy még koccanás sem történt a gyerekülést szállító autóval!!! Ti. ugyanúgy, ahogy a kocsik bizt.övét is ki kell cserélni egy baleset után, mert a benne lévő mikrosálak megepednek, elszakadnak, ugyanez megtörténik a gy.ülés övével is. Ha meg neadj'ist nagyobbütközést szenved az ülés, akkor a váza is sérülhet (láthatatlan módon). Ennél még a Ósános 10ezres ülés is jobb, nem?
Egyébként, Manó véleményére nagyon kíváncsi vagyok, azért ő jobban benne van az autós témában...
Berci kruppilag tök jól van...most teli van takonnyal orra-torka

És menjek el nyugodtan este a GM koncertre!
Na, ezt reggel írtam, szerencsére mentettem, mert bekrepált a bnet nálam. Most viszaolvasok, oszt jövök még
