Sziasztok!
Gondoltam jövök, bővítem a csapatot. Egy gyors bemutatkozás az illem kedvéért: Ilus vagyok, 21 éves leszek, a párommal több mint 5 éve vagyunk együtt. Nemrég költöztünk el (márciusban) pestről saját házba, akkor döntöttük el, h itt az ideje, h belevágjunk a babaprojektbe. Most itt tartunk.

Viszont van egy két dolog ami számomra elég érdekes. Márciusban volt meg utoljára azóta sem. Mikor nem jött meg elmentem dokihoz, azt mondta nem vagyok terhes, felírt clostyt, azt mondta az majd meghozza a vérzést, stb. Persze nem hozta meg. Hozzáteszem előtte nomrálisan volt meg, és egyetlenegyszer volt, h kimaradt, akkoris idegesség miatt. Mikor visszamentem a dokihoz, h nem hozta meg a várt hatást a gyogyi, akkor azt mondta, nem baj, felír egy másikat (norcolut), az majd segít.

Mondom az király, kisérleti nyúlnak is elmehetek. Uh-ra már nem fértem be, így azt mondta majd menjek vissza két hét múlva, hamár nem szedem a gyogyit. Másnap (csütin) egy pár jó barátnőm tanácsára csináltam tesztet. És mit ad isten... ott a második csík, de csak nagyon halványan. Több sem kellett, nem kezdtem el szedni a gyógyszert. Azt mondák a csajok, csináljak még egy tesztet, pár nap múlva. Tegnap csináltam... ugyanolyan tesztet (valami holland, romed a neve), és megint 2 csíkos lett, de ugyanolyan halványan. Mivel volt még egy teszt itthon, (Gabriel), ugyanabból a pisiből megcsináltam azt is... annál meg halvány jele sem volt a 2.csíknak. Pedig papírforma szerint, ugyanolyan érzékenyek. Szóval, elég érdekes. Holnap megyek orvoshoz pestre, de nagyon tanácstalan vagyok. Hozzáteszem azóta sem jött meg, és ennek ugye több mint 2 hónapja...
Bocsi, h ilyen hosszú voltam.
Meséljetek, ki hol tart?
Puszi:
Ilus.