Aztán visszatért a dokim, megnézett, szerinte jól haladtunk, csak nagyon rövidek voltak a fájások, úgyhogy megint rámtették az nst-t, és tényleg, összvissz 20 másodpercesek voltak. doki mondta, hogy kellene az oxitocin - szerinte ennek a gyereknek "már rég meg kellett volna születnie", dehát én ezt nem nagyon értettem, hiszen még alig pár órája vajúdtam...
és hát még mindig állt a burok is, nagyon masszív volt, és doki javasolta, hogy repesszük meg, nehogy burokban szülessen a gyerek - ((pedig hát azért az a mondás etimológiáját tekintve nem jelent nagyon rosszat))
de bíztam abban, hogy a burokrepesztés felerösíti a fájásokat és akkor nem kell majd az oxi. doki megrepesztette a burkot - állítólag a csaj a burkon keresztül kétszer is meg akarta harapni az ujját, de ez lehet hogy csak városi legenda
alig jött ki valamicske víz, és sajnos az is mekóniumos volt, ezért aztán gyorsan bekötötték az oxit is
na de ekkor teljesen szétestem, azt se tudtam, hol vagyok, össze-vissza lélegeztem, kiabáltam, nem bírtam a fájásokat elviselni, nem tudtam magam egy percre se elengedni, és kezdett vészesen fogyni az erőm. a fájások összeértek, és borzasztó gyorsan ment minden - az oxi bekötése után 50 perccel már a hasamon volt a gyerek
egyszer csak jött a tolófájás (Irénke még kérdezgette, hogy érzek-e székelési ingert, mire én állítottam, hogy nem, ezek a tolófájások
Hirtelen, két nyomásra kint volt Liliróza, akit aztán a hasamra tettek, lepisilt-lekakilt és aztán rámászott a cicire. Hiába igyekeztek ketten is (szülésznő és egy bábagyakornok) a gátvédelemmel, sajnos repedtem (gondolom a "sugárhajtás" miatt), de ez sokkal kevésbé fájt, mint Istivel a gátmetszés.
end of part 3.
























