Miléna és Hajni, gratu a fiúkhoz!
Vadvirág, Neked meg a pocihoz, nagyon szép
Nálunk egyenlőre nem lehet tudni a kis drága nemét, 1-1 az állás, az alapján, amit a doki eddig mondott. Szegény barátnőmnek kb a 8. hónapban mondtak véglegeset, addig 6x variálták fiúról lányra és vissza. Ja, és semmi jele a mozgásnak sem
Tegnap délután hogy rámjött a frász! Már vasárnap szarul éreztem magam, de hétfőn délutánra totál kiütött a láz. 38,5-nél bekaptam egy rubophent, erre tovább ment 38,7-ig. Hidegborogatás, hűtőfürdő, totál riadalom. Ráadásul másfél nappal az utazás előtt. Apa úgy megijedt, hogy azt mondta lemondja az utat, nem érdekli, nem megyünk így arab országba. Szerencsére ma reggelre lement a láz, és dokihoz is hivatalos voltam. Megnyugtatott, hogy azért annál erősebb ez a kis virgonc, hogy pár órás láz miatt bármi baja legyen
Lassan végzek a pakolással, fürdőrucit is sikerült quelléből beszereznem, úgyhogy reggel indulunk. De hogy fogok én 4 óra múlva fölkelni?
Mindenkinek jó hetet, vigyázzatok magatokra!
Puszi:
silka




































