Sziasztok Lányok,
1,5 óra volt mire visszaolvastam

, remélem nem gond, de most nem írnék mindenkinek külön, inkább csak úgy általánosan.
Délután 4 körül érkeztünk meg a mini tavaszolásból, nagyon jól éreztük magunkat Bükfürdőn. A négy napos csomagunkban volt arcmasszázs és aromás hátmasszázs is (én ezt elcseréltem kismama masszázsra

) és megcsináltattam a hajamat is (csíkokat tettek bele és vágattam picit, egyébként növesztem).
Hazafelé a párom beugrott a fodrászához Győrbe én addig vettem színházjegyeket, mert még anyuval gyors elmegyünk egyet utoljára a babó előtt (az anconai szerelmeseket nézzük meg

, a Chicago-ra akartam jegyet, de már csak május közepére volt, akkor pedig más előadást szeretnék már nézni

).
Itthon a párom és az én családom is ebéddel vártak, úgyhogy nálunk volt az uzsonna a pároméknál a vacsora, hiába, imádnak minket

Szóval nagyon jól sikerüt a négy nap, nagyon jól éreztem magam és a párom is a tenyerén hordozott, nagyon szeretem.
Hízás kérdés:
Én 12 kg-nál tartok

, most kezdem csak érezni, hogy sok, úgyhogy megpróbálom visszafogni magam. Nem eszem sokat, de úgy érzem étkezhetnék egészségesebben is. Tök érdekes, mert úgy érzem, hogy régen sokkal egészségesebben étkeztem, viszont mindig gond volt az emésztésemmel, most meg semmi problémám vele.....
Szülésznő kérdés:
Végig úgy gondoltam, hogy nem fogadok szülésznőt, megbízom abban aki éppen ott lesz. Aztán rákérdeztem a dokimnál és ő célzatosan olyan választ adott, hogy érdemes szülésznőt fogadni....Kaptam tőle telcsi számot, holnap fel fogom hívni akit ajánlott.
Rosszullétek:
Mindenhol lekopogom, de nálam semmi extra nincs, nagyon jól bírom eddig a dolgokat

, sőt élvezem a terhességet. A pocakom napról napra nagyobb, ez most kezdett el szembe tünő lenni,már mindenki rákérdez, hogy mikorra várjuk a babát
Nyaralás:
Idén nem tervezünk semmit, egyrészt anyagilag, másrészt pici lesz még a babó, inkább arra koncentrálunk, hogy én a szülés után minél hamarabb képbe kerüljek...
Képezeljétek ma kaptam két terhes nacit (egy vászon és egy farmer nadrágot) és egy cipellőt. Eddig egy terhes nacim volt, mert a régi nadrágjaimat bandázzsal fel tudtam venni, de már nem kényelmesek, így muszáj volt magamra is költeni. Jó érzés volt, mert mostanában inkább csak a babónak vettünk dolgokat

.
Szóval kipihentük magunkat séróm jó, vannak szép ruháim, imádom a férjemet, mi kell még

.
Most újra bekapcsolódom és holnaptól írok mindenkinek, bocsi az önzőzésért, de olyan jó volt egy kicsit "kibeszélni" a boldogságom

.
Puszi és jó éjt mindenkinek, holnap jövök.
Melcsi
Ui: Doo, neked szerettem volna még írni, hogy szorítok, hogy minden rendben menjen veled

.
Eliza, remélem a Te babód is még bent marad legalább három hétig
