Sziasztok!
Légzésfigyelőről szeretném megosztani a tapsztalatomat.
Gergővel egy szobában voltunk, mi sem gondoltunk a légzésfigyelőre.
Az első három hónapban szor ébredtem arra, hogy valami hatalmasat hörög a gyerek, mint akit fojtogatnak. Felpattantam az ágyból odaugrottam hozzá, lámpa fel gyerek kék, de már lélegzett. De mire meghallottam, hogy mi van addigra ő már túl volt a légzésszüneten.
Mert ugye a bölcső halál jelenlegi tudásunk szerint nemmás mint hosszan tartó légzésszünet. Ő neki elég fejlett volt az idegrendszere, hogy aztán mégiscsak levegőt vegyen.
Ez olyan borzalmas volt számomra, hogy a mai napig rettegek attól hogy megfullad. Tiszta paranoia vagyok pl ha legózik és a fogával szed szét valamit, utána furcsa hangot ad, kész pánik leszek. Pedig csaj játszik!
Amikor terhes lettem újra még nem gondoltam légzésfigyelőre, hát előzőleg is megvoltam nélküle. Aztán el kezdtem gondolkodni, hogy anya ugyis hallja mi történik, igenám, de ami nem történik azt nem hallod. Tehát hallod hgy szuszog még álmodban is, de azt hogy nem szuszog azt nem hallod.
Eleinte pocakmaci is mellettünk lesz mózeskosárban, majd átmegy a gyerekszobába. Már ekkor gondoltam rá, hogy veszek légzésfigyelőt, olyat amit a mózesbe is be lehet tenni.
Az elhatározásomra pár napra-hétre anyu munkatársának az öt hónapos kisbabája meghalt. Bölcsőhalál. Innentől biztos volt, hogy veszek egyet. Amúgy lehet kölcsönözni is, talán ez első hat hónapra érdemes is. Annak idején csecsemőmérleget kölcsönöztünk csak azért hogy minden szopi után lemérjem a gyereket, hogy jól eszik e, persze vagyonokért, nah ez pénzkidobás és jó nagy hülyeség volt.
Bár aztmondják a légzésfigyelőnek csak akkor van értelme, ha az ember tud is elsősegélyt nyújtani a gyereknek, mert ugye lélegeztetni nem fogja. De sokan elfelejtik azt, hogy gyakran attól az iszonyatos hangtól, hirtelen ingertől beindul spontán a légzés. Hisz csak olyan békésen és mélyen aludt mint anya pocijába, így elfelejtett levegőt venni.
Nah megint hosszúra sikerültem, bocs!
Ma megyünk anyuékhoz, adópapírt töltünk ki, meg esküvőzünk
Mindenkinek jó reggelt és szép napot!