A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Kecskeméti babavárók


Sziasztok!

Domján Zsolt az urológus, nem tudom, h máshol hol rendel, de a Meditreat-ben tutira! Tényleg nagyon-nagyon kedves doki!

Pille, hát, h alaposabban-e azt nem tudom, nagy varázslásnak tartom ezt a fénytörési hiba meghatározást ekkora korban, továbbra is, de legalább félórát csak velünk foglalkozott, egyből tudta a nevét(úgy jött ki a folyosóra a folyamatosan beszélő Hannamanna miatt),és majd 2éves korában kell visszavinni Hannát.

Vesekő témában még azt szeretném mondani, h bár minden urológust nagyon kedvelek, de azért az Uh-hoz a radiológusok jobban értenek (mondjuk ezt tudják talán Ők is, és remélem át is küldik a betegeket),és ezt nem beképzeltségből írom.

Kép
seriff
 
 


Kazi,van akinek alapból magasabb a testhőmérséklete, már ha jól értettem,amit írtál, h normál esetben is 37.7....Ennyi, sztem ezzel nincs mit tenni, csak valószínű ha Ő belázasodik,akkor magasabbról indul.

Na befejeztem az okoskodást!
Szép napot mindenkinek(bár itt orkán szelek fújnak)!

Kép
seriff
 
 


Melinda!

Nem biztos, hogy Lilitől kaptuk el, benne van a levegőben, nem lehet kikerülni!
Eddig nem éreztem lázasnak Nándit, de ma reggel kicsit meleg volt 37,2 fokot mértem neki hónaljban, ez még nem vész, de most már figyelem. Mi sem kaptunk semmi gyógyszert, de az orra nagyon folyik, szinte óránként szívatom, hogy ürüljön a váladék.

Olyan jól aludtunk a nátháig, most újra 4-5x kel éjszaka és üvölt, pedig már ezt sem csinálta! Ma éjjel csak mellettem volt hajlandó aludni, reggelre nem éreztem a tagjaimat, úgy elzsibbadtam a csöppnyi helyen. + Fáradt vagyok! Hátha már kifelé megyünk az egészből!

Hajni
Jövőhét pénteken ha nem leszünk betegek, akkor találkozhatunk. Délelőtt vagy délután gondoltad? Hogy alszik Anna napközben? Nándi mostanában 10h-től 12h-ig és 16h körül egy rövidet. Dettus te tudsz jönni, már rég találkoztunk?
Megírom pü-ben a telefonszámom, és egyeztetünk jövőhéten!

Kazi
Néz meg az ismerőseimet az iwiwen, nincs sok, szerintem megtalálod a babaneteseket.

Pille
Nem semmi ügyes Orsi! Nándi is egyre ügyibb, sokszor elfelejt kapaszkodni. Búrtorokba kapaszkodva közlekedik. Szeriinted mennyi idő múlva indul el? Lehet, hogy hamarabb, mint 1 évesen?

Katika
Örülök, hogy te jobban vagy! Kár, hogy a gyerekek elkapták tőled!
Nándi egyre érzékenyebb. Sírva fakad sokszor, ha rászólok. Jól emlékszem kb. Petra is 1-1,5 hónapja kezdte? Amikor beadtam a könyvet szegénykém felébredt, nagyon megugattak a kutyák a szomszédból, biztos az zavarta fel. Úgy sajnáltam!
Láttam sikerült csatorna fedlapot kiharcolnod, tegnap arra voltunk babakocsival. Karesz szerzett volna neked egyet, ha nem adtak volna! Iagz ők a cégnél műanyagot használnak, fémet, csak ott, ahaol autó átmegy rajta, csodálkozott is, hogy a Betonút fémet adott mindenkinek.

KépKép
kattic
 
 

 
 

Lili
Nagyon sok boldog szülinapot kívánok így utólag is!

Kép
Kép
Kép
thymi
 
 


Thymi, köszönöm! :)

Kis betegeknek jobbulást! Ági, hogy vagytok? Janika?
Nyhk, kattic, Lina, a ti babáitoknak is jobbulást!
Dóra, Katikának is jobbulást! Mi lett az újabb teszted eredménye? Csináltál másikat? :wink:

Zsófi is nagyon de nagyon rosszul aludt éjszaka. nem tudott elaludni vmi miatt.....sztem jön a 4. 6-os foga. Ha ez kint lesz, akkor az összes végre kijött, 1hónap alatt........ hát nem irigylem szegénykémet. Anniyra szenved.

Lina, voltunk Zsóka néninél, nagyon aranyos volt. :) Igaz, csak fél órára tudtunk bemenni. Zsófi félve nézett mindent, de aztán építeni akart. Több idő kell neki, mire kibontakozik. :) Sztem jó lesz. Zsóka néni is tetszett neki azt hiszem.
birolili
 
 


Ez az orkán szél.......... megint nem lehet kimenni............
birolili
 
 


sziasztok :)


beszéltem sam al holnap hazamehet kivették a csövét jól van :)


lili
ez szuper márminthogy zsófinak tetszett a hely :) akkor hajrá torna mire fogsz járni arra amira Orsi ?


A szélel már én is kivagyok :twisted: :roll:

többiek merre vagytok ??

megyek hajat mosni mig Ákikám alszik :) mert utánna csak Őt lehet hajszáritózni :D úúúgyszerti amikor száritom hajam és őt is fujom közben kacagja és szaladgál el csak akkor meg én nem haladok :)

Kép

Kép

Kép
roz23
 
 


Lili, a természet megoldotta, hogy ne pazaroljak több tesztet. :wink: Majd úgy egy hónap múlva... 8)

Szél :?

Ded fél egy óta alszik, komolyan már unatkozom... :wink:

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


Ser

Voltál tegnap Spiningen?
Még az előző kérdésedre. Bence valahogy nem szeret enni. De nem tudom, hogy miért. Néha az az érzésünk, hogy nem tanult meg enni, és ezért nincs kedve hozzá. Kis drágám olyan bénán fogja a kanalat, vagy direkt csinálja én nem tudom. Mondjuk én nem erőltetném a levest, mint a férjem. Az édesség az viszont vödörszámra megy-menne. De nem hagyjuk. Meg a sportnak hála, azért olyankor eszik bőven, egy-egy edzés után.

Lili

Milyen ez a Zsóka nénis gyermekmegőrző? Mennyibe kerül? És Adri is mehetne?
Adrinak is 3 nap rettentő nyűgösködés után kibújt a már meglevő két felső foga mellé még kettő. Mindig kettesével jönnek. Most van 6 naki.

Pille

Már múltkor akartam írni, hogy Orsi nagyon ügyes, hogy próbálkozik a járással. Adri egyenlőre kézen fogva sétáltatja magát, de azt nagyon élvezi. Ő irányít minket.

Roz

Helyes volt Niki a fejlesztőnél. :)

Ma megyek 5 körül a Sportikába, ha valaki csatlakozna, örülnék.

Andi
Kép
cukkker
 
 


Sziasztok!

Lili :írtam neked tegnap,nem válaszoltál. :roll:
Ti merre laktok?

hiába böngészem az iwiwet mégsem találok mást-vagy nincs kint a nick? Nekem sem volt,de már pótoltam!

Roz:már multkor is írtam neked a cseresznyemag párnát,biztos nem láttad:a széchenyibe a DM-be láttam!!!!

Lari jól van ,úgytünik"csak" a foga!
Nekem viszont fáj a torkom! :evil:

Úuutálom a szelet!!!Akkor inkább lenne hideg!
kazi
 
 


Cukker, a tegnapi spinning is elmaradt,helyette egy másik tornára mentem félórával később. Ha minden igaz,ma lesz új órarend.
Leves: hát én sem ennék,ha a férjem nem szeretné, és igényelné, így ok, de magamnak biztos nem állnék neki főzni. Sztem vannak olyan embeek,akik nem levesesek...

Dora, írigyellek, Hanna nem alszik, csak itt fetreng a szőnyegen egy párnán,és folyamatosan beszél, pedig mikor kérdeztem, h álmos-e menjünk-e aludni,szaladt be a szobájába.....

Lili, nem akarlak kioktatni, a gyerkőcöknek 20 foga van, 4x5. :wink: :D Ténylg nem azért írom, csak megakadt a szemem rajta.

Kép
seriff
 
 


Sziasztok!

Még élek.
Egy kérdés: nem tudtok vmi fincsi zöldbabfőzi receptet??? A netet már néztem, de nem hoztak lázba.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Sziasztok!

Ser
köszi a doki nevét,szerintem utána fogok nézni mikor rendel,felkeresem.
Sygék jól vannak?

Lili
ha nem titok,mit kaptál szülinapodra?Biztosan sok szépet.

Kattic
jó lesz a péntek ,kettő körül oké.Délelőtt akkor el tom vinni a bölcsibe a farsangra.

Roz
de jó neked hogy nem fél a hajszárítótól.Anna naon fél és sír tőle.

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


Tanácstalan vaok.Nem tom mit adjak Valentin napra Endrének.Fura ízlése van,bármit nem lehet.Van már nektek ötletetek?

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


ennn
én nem tudok recit irni én mindig csak ráérzésre főzők bár főzit ritkán :oops: nem nagyon szeretem max paradicsomos húsgomi vagy borsó főzi vagy krumpli főzi . Én vagyok nyavajás csak gyerköcök megennék meg megszik de én még főzni sem nagyon szeretem :oops: :roll: de Ők ezt nem tudják :wink:


hajny
ezt a kérdést passzolom :roll: míg kellett vennem addig szamos marcipán sziveket kapot az a kedvence... bár most szombaton moziba invitált sőt még a srácokat is elviteti az anyóssal T. :roll: :shock:

Kép

Kép

Kép
roz23
 
 


Roz, újra udvarol T. ? :wink:

Hajni, mi az, h. furcsa az ízlése? Mit szeret? Még én sem tudom, h. mit veszek Gabónak.

Ser, köszi a sok segítséget! :) Aranyos vagy!

Kazi, nem kaptam sajnos levelet. :( Ha kaptam volna, válaszoltam volna. :roll:

Én nem tudok ott lenni hétfőn a teázáson sajnos. :( Angolom lesz.

Cukker, nagyon aranyos Zsóka néni, van egy kis szoba, ott vannak játékok, és ott tudnak játszani a gyerekek. Nagyon barátságos hely, és Zsóka néni 15n éve csinálja ezt. Sztem ott tudnád te is hagyni Adrit. 500 forint 1óra.

Mennem kell.......
birolili
 
 


Sziasztok!

Lili :!: :ide írtam,a 327old.a közepén túl,de bizti átsiklottál rajta.
Azt kérdeztem van-e jogsid,kocsid,mert mi kint lakunk a Mária hegybe és ide csak kocsival,meg biciklivel(de az idő miatt ez gondolom kilőve) lehet kijönni.
Ti merre is laktok?
Én tudok kocsival is menni,csak mire elindulok a csajokkal..... :oops:
Meg van klassz nagy csúzdánk,Zsófi biztos élvezné!

Na jó éjt!
kazi
 
 


Katic,

Köszi a könyvet, nagyon hasznos. Ha nem gond akkor maradhat még egy pár napig? Párommal lefénymásoltatom.
Semmi gond, hogy Petrus felébredt, neki kb. 40 perces alvásciklusai vannak, és ha akkor ugatnak a kutyák, vagy megy el egy autó akkor felébred. Szóval ha nem téged, akkor lehet, hogy fél perc múlva mást ugatnak a kutyák és felébred. Tényleg semmi baj nem történt.
Hát igen kiharcoltam egy csatornafedélt. Mondtam, hogy egy kartonnal lefedett szennyvízcső nem éppen biztonságos ott ahol két kisgyerek van....., tíz perc múlva csodák csodájára mégiscsak találtak abból az "elfogyott" csatornafedélből.

Kazi,
Én is fent vagyok az iWiW-en :wink: a legtöbb babanetesnél megtalálható vagyok. Rámtalálsz (jó kis feladat! :D ) ?

Minden kis betegnek jobbulást! Mi holnapra talán túl vagyunk a nehezén!

Kép

Kép
nyhk
 
 


Sziasztok!

Ne hargudjatok...nem tudtam visszaolvasni..:( még :) Annyi minden van mostanában észre sem veszem és már este van. :shock: :)

De ÓRIÁSI boldogságomat megint szeretném megosztani veletek. :)
Tegnap Botond felhúzta magát térdelőállásba! :) :) :)

Végignéztem az egészet ahogy probálkozott, erőlködött, aztán az örömöt hogy sikerült neki!!! :)))

és most már kijelenthetjük hogy kúszik ezerrel (bár nem szabályosan). Ma voltunk Anitánál és egy ideig nem kell mennünk! :)))

Most először megnyugodtam, valahogy most először látom a napot a felhők fölött (sötétek voltak ezek a felhők nagyon!!! :) :( :) )

Ezen a héten rengeteg változott Botond! Nagyon erős lett és ügyes! Egész nap dumál, röhög, kiabál, morog (ez nagyon édes :lol: ) Mondja hogy mamma, appa, nyamnyam :D
virágot borogat stb. NAgyon huncut lett és eleven! :)

Persze ebbe semmi extra nincs, de nekünk ez maga a csoda!
Hisz ő eddig nem fejlődött rendesen, most pedig hirtelen olyan lett mint egy normális 8 hónapos!!!!!!!!!!!!! :D :D :D

Imádom és minden percben vele vagyok!!!!!!! Akkora örömöt okoz minden megnyilvánulása....hogy azt elmondani sem tudom! :D :D :D

Igyekszem jönni :) egy ilyen :D :D :D :D :D boldog Nana mond Jó Éjt!! :D

KépKép
KépKép
nana09
 
 


Nana!

Öröm olvasni az írásod!!!!!! Csak így tovább!!!!!

Kép

Kép
nyhk
 
 


De jó olvasni soraidat, Nana! Gratulálok! :) :) :) Jó, hoyg boldog vagy! Örülök! :)

Kazi, olvastam, csak gondolkodtam, hogy merre is van Máriahegy..... :) :roll: A férjem azt mondta, h. Tesco körül. Mi Katonatelepen lakunk. (fú, ezt még így nem írtam le. :) ) Úgyhogy majdnem mindegy, hogy hova kell mennünk. :) A csúzdának biztosan örülne Zsófi. :D :) Meg a lányoknak is. :) Jövő héten öszehozhatunk egy randit, jó?

Hajni, nem titok, hogy mit kaptam szülinapomra. :)
Anyukáméktól állólámpát, férjemtől fűszertartókat, ilyen gyékényes bevonatút, ezeket mindig nézegettem, csak nem mertem venni magamnak, meg iratrendezőt, nővéremtől és barátjától szép alkalmi táskát, ékszerrel, apukámtól "Egy csepp emberség" című könyvet, anyósoméktól az új asztalunkra egy szép tefalos terítőt. Azt hiszem ennyi. Sógornőmék holnap jönnek köszönteni. Persze virágokat is kaptam. Cserepeseket, és vágottakat is. :) A virágok itt a nagy nappaliban nagyon szeretnek lenni. Képzeljétek, hogy van olyna, ami 3hét alatt hozott 4új levelet is. :)

Jó éjt!
birolili
 
 


Kazi, van jogsim, kocsi is lesz, ha mondom, hogy hagyja itthon Gabi. :) Szval válaszoltam a kérdésedre két részletben. :) :roll:
birolili
 
 


Lili

Örülök, hogy ilyen szépre sikeredett a napod. :)
Hát akkor a torna ára mellé még oda kell számítani a gyermekmegőrzést is. :) De megéri igaz? Én ma elmentem egyedül tornázni, vettem bérletet is. De azért szívesen kipróbálnám a Metamorfot is, mert, ha azt sikerül összehozni délelőtt, akkor belefér az időbe. Tiszta fittmami leszek. Ez is az új címem msn-en, aki gondolja vegyen fel.
msn cím: fittmami@hotmail.com

Viszont ma volt Adrikám dokinál és sajnos AB-t kapott újra, így egy ideig nem mehet gyerekekk özé. Csüt-ön kell kontrollra vinni, meg méricskélésre, mert EGY! (hihetetlen) éves lesz.

Ser

Szerinted miért vannak olyan kevesen a Spinigen? A Sportikában meg alig lehet helyet kapni. (Irigykedve néztem milyen csinosak a csajok) Te Hannát hova teszed olyankor?
Én szeretem a levest, de nem minden áron. Nálunk is minden nap kell, hogy legyen. Meg a férjemnek mániája, hogy délben enni kell, és akkor kétfélét. Pedig én sokszor nem is vagyok éhes még olyankor.

Nana

Végre Boti is felfedezheti a világot. :)

Adri már tudatosan mondja a nemet:em. :)
Meglepődtünk azon, hogy ül és elkapja a labdát. Odadobjuk az ölébe, és szépen összezárja a kis kezeit, és elkapja.

Hajni

Azt hiszem, hogy kihagyom a hétfőt most, de köszönöm az invitálást. Sűrű lesz a jövő hét. Csüt-ön színház, pénteken farsang.

Andi
Kép
cukkker
 
 


Roz

Leírnád nekem hogyan kell paradicsomos húsgombócot csinálni? Nagyon megköszönném. A kedvencem, de én még nem is csináltam ilyet.

Bence útálta a hajszárítót. :)

Andi
Kép
cukkker
 
 


Sziasztok!

Kattic,Nyhk jobbulást a gyerekeknek!!Kati nekem is jó a jövő péntek,jó lesz már találkozni!

Nana szuper,hogy ilyen ügyes Boti és jó,hogy ilyen jó a kedved!Lencus is ott tart,mint Boti és napról napra ügyesebb,öröm egyszerűen csak figyelni is :) .

Lili akkor sok szépet kaptál!Jaj a virágokat én is nagyon szeretem,csak nincs annyi helyem,amennyi virággal tele tudnám pakolni a lakást :) .

Cukker gratuli az ügyes kis Adrinak és jobbulást is!Húha,te aztán tényleg igazi fittmami leszel,hogy bírod?Én ennyi hónap kihagyás után a tüdőm is kiköpöm öt perc után :oops: .

Hajny mi azt beszélgettük,hogy egy vacsi valahol(mi pl.: a Három Gúnárt nagyon szeretjük) tökéletes volna valentin nap alkalmából,meg esetleg egy mozi előtte.De szerintem ez se fog összejönni,mert babócát nem nagyon akaródzik anyósra hagyni.Ajándékért a férjem nem igazán van oda,annak viszont nagyon örül,ha sütök-főzők neki vmi finit.

Ja és köszi a veseköves válaszokat,hát meg nem nyugodtam,de valahogy majd csak lesz.

Kép Kép

Kép
dettus
 
 


Sziasztok!


Lili,

először is boldog szülinapot szertnék kívánni megkésve, mert tegnap nem tudtam gép elé kerülni.

Lili, Ser,

köszi a cipővédős infókat, megtaláltam a vaterán is, de addigra megvettem egyet az Alföldben 18-22-es méretben 1400 forintért.

Roz,

Nagyon édesek voltak Adri beszólásai. Írod őket? Nem tudom, aláír-e utikts-es papírt a dokinő. Ha gondolod leírom priviben, hogy találsz oda, ha megmondod mivel mentek.

Pille,

Orsi, nagyon ügyi, Gergő már 13 hónapos is elmúlt,mire elindult, előtte 1-2 héttel tette meg az első lépéseket.

Dóra,


játszóház oké, bár nincs összehasonlítási alapom. Azaz a Metamorfosat látom. Azt nagyon élvezik a kicsik. Itt 8-12-ig vannak, több dadussal, mert ott is hagyhatod. Óránként 300-ért. A ref. egyházé, de nem akarnak megtéríteni. Van mama klubbjuk is szerdánként. Elég sok játék van, csörgők, autók, ebből nagyon sok, babát nem túl sokat láttam, készségfejlesztők, labdák, hintalovak, motorok, kis házikó párnákkal. A babakocsit be lehet tenni zárt helyre, ahová belépsz és levetkőztök, az a hely pici, de nem veszélyes. Van napközben nasi, és megkérdezik, hogy a te csemetéd mit ehet. Van fürdőszoba, külön wc, pelenkázó. tényleg kedvesek. Játszanak a gyerekekkel, táncolnak, énekelnek. Kb. egy órát voltunk ott, Gergő inkább autózott, de nem is gondoltam, hogy elsőre neki megy a többieknek :roll: .



Adrienn,


gratula Leventéhez. Jó baba?
Dokit sajna nem tudok arra, mi a Kada Elek utcára járunk.

geli08
 
 


Lina,

Gergő is imád úszni. 3 hónapos kora óta járunk, nyáron volt 2 hónapos kényszer szünet a kórház miatt. Ők nem engedtek. Utána kicsit nehezebb volt visszaszoknia a hidegebb vízhez, de mára minden oké. mindig nevet.


Nana,

jó látni, hogy boldog vagy, veled örülök én is. :) :) :)


Dettus,

Az anyósom is Dankához jár, ő meg van vele elégedve, már többször robbantották szét a vesekövét, mert időnként kiújul. Igaz, ő protekcióval ment oda. Vki ismeri a doki öccsét a családban. :wink:


Én is utálom ezt a szeles, sőt viharos időt :x :x


Jó éjt Mindenkinek, és a kis betegeknek jobbulást!

geli08
 
 


Sziasztok!

Dettus
pénteken várlak benneteket,tod merre lakunk?pü-ben megírom.Kattic is jön.

Mennyi sportos anyuka.Hiányzik a munkahely mi?Meg a társaság.

Nana
fantasztikus hogy mennyit fejlődött Boti,ez naon jó.Így tovább,a csoda tovább jön.

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


Lili
az angol után csatlakozhatnál hozzánk.Az 7-ig tart igaz?Mi még akkor biztos ott leszünk.

Cuki
Adrira még én is vigyázok ennyiért. :lol: :lol:

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


sziasztok :)


nana
nagyon ügyes Boti a torna megtette a hatását :)


cukker
fittmami :D ez jóóóó :) úgy irigylem tőletek ezt tornákat én is ugy mennék ..... na de 2 gyereket beadni megörzésre ... heti 2-3 alkalommal.... kicsit húzós lenne.... :( nem baj hátha szeptembertől több időm lesz ... cuki én paradicsomos húsgombit ugy csinálom ahogy anyukám is meg nagyim is csináltam mivel mindig rakunk el paradicsom levet én azzal csinálom és, mivel mi sokan vagyunk 2liter paradicsom levet használok . kb 1/2 kg darálthusit be fűszerezek kicsi bors,só vegeta ...és egy kis rizs vigyázz ne legyen túl sok rizs mert szétesnek gombik Én ránézésre öntöm a rizst . Szóval beleöntöm egy jó nagy lábosba a 2 liter paradicsom levet kb 5 kanál cukrot , beleteszem gombit és takrékon főzőm kicsit fedő alatt és aztán fedő nélkül igy olyan jó sűrű lesz hogy nem kell bele semmi a barátnőm berántja mert Ő sűrittet konzerv paradicsomot használ de én abból még soha nem csináltam igy abból nem tudom hogy kell . szerintem sokkal jobb hozzá akkár az üditős dobozban árult paradicsomlé.


geli
igen irom a beszólásokat :) nagyon szertem a beszólásait Nikinek :) olyan kis bestia :) még nem beszéltem dokival de felhívom mostmár mert nagyon aktuális lenne ugyanis februárban lejára közgyógykártyánk addig meg kell csináltatni ... szerintem kocsival megyünk még meprobálom meggyőzni az apjukat hogy jöjön el velünk mert én olyan béna vagyok ebben .... és akkor tuti oda találunk :)


lili
hát hogy udvarol az túlzás de ez most nagyon jó esik :) modta hoyg utánna elmegyünk pizzázni is ha van kedvem ... hogy fenébe ne lenne :wink: legalább nem nekem kell pizzát sütni egyszer :lol:
majd meg látjuk hogy össze jön e ....

Kép

Kép

Kép
roz23
 
 


Geli

Jól hangzik az a refis hely is, amit írtál.

Dettus

Hát csak szeretnék fitt lenni, egyenlőre csak elkezdtem és nagy az elhatározás. Kicsi családunkban a sportról szól minden nap, így könnyű.

Hajni

Na igen, de te úgysem fogadnád el. :)

Olyan gyönyörű idő van, süt a napocska, még az erkélyt is feltakarítottam hosszú idő után és jól kiszellőztettem a lakást.

Andi
Kép
cukkker
 
 


Sziasztok!

Seriff - köszi a privit, most olvastalak. :lol:

Nyhk - kiderült, mert Seriff megírta. :D ejectios frakcio - a vér kiáramlása a szervekhez (mostmár kiokosodtam), vagyis nem jelent rosszat. :wink:

Hajny - az új orvosomhoz 02.12-re kaptam időpontot, mert szabin lesz. Így, hogy Őt meg tudjam kérdezni sokat kell várni. Nekem mindig így jön ki, mindig szabira mennek előlem ha kellenének!!! :twisted: :lol: De persze tudom, hogy nekik is pihenniük kell.

Nana - olyan jó volt olvasni a jó híreidet!

Ennn - nos mefőtt az a zöldbabfőzelék? Mi nagyon finit szoktunk, de úgy vagyok ezzel éppen mint Roz (ezt éppen emlékezetből készítem) Megpróbélkozom leírni hátha kell még: A hagymát világosra sütöm, megszórom pirospaprikával és még egy csípős marhás fűszerkeveréket szoktam dobni hozzá és kicsi sót(fűszeresen eszünk, így szeretjük :roll: ) felöntöm vízzel, én füstölt kolbászkákat is szoktam belekarikázni, mert az jól megvadítja, aztán jöhet a fagyasztott jó minőségű zöldbab és hadd főjjön, ha már szinte kész akkor tejfölös habarás és jó étvágyat! Mi így szeretjük, :lol: de lehet ezt kevésbé fűszeresen is és kolbászka nélkül, de azt vétek kihagyni. :wink:

Kép
potykamanó
 
 


Hajny - jajj, majdnem elfelejtettem. Hétfőn ötre vagyunk hivatalosak Balázsnévnapolásba így az nem lesz nekem jó, de a péntek még lehet összejön...

Kép
potykamanó
 
 


Hajni, a fitt mamaság...... nekem már nagyon kell vmi változás......

olyan gyönyörű az idő, megyünk kifelé Zsófival. :)
birolili
 
 


thymi:
Nincs msn-em!
De most nem is nagyon tudok a géphez ülni, csak néha ugrok be olvasni.

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


BiroLili,
Voltunk ma felétek kocsikázni! Anyut kivittük a vonathoz, elmentünk arrafelé pacikat nézni illetve meglesni beneteket, hogy kint vagytok-e. :)

Kazi,
:D

Roz,
Nem találom a kiflireceptedet, nem jeleníti meg a régi üzeneteket. Szóval: LÉCI-LÉCI mégegyszer. Köszi. :)

Kép

Kép
nyhk
 
 


Geli,
Privit megint elkuldtem.

Hajny,
Megprobalok elmenni hetfon teazni, de nem 100%. Valszinuleg inkabb csak het korul ernek oda, addigra remelhetoleg itthon lesz a parom.
A DM-be mikor keszultok? Megprobalok csatlakozni.

Nana,
Annyira orulok, hogy vegre minden jol alakul

Ser,
Vegul nem sikerult osszehoznunk S. dr-ral a vizsgalatot, mert elutazott harom hetre, viszon megcsinaltatjuk Pankanak a computeres szemvizsgalatot hetfon, es ha nagyon mas lesz az erdemeny, akkor tovabb lepunk.

De jo a fitt mamiknak :lol: En is csinalnek valamit csak az e baj, hogy vannak hetek amikor nem tudok annyit elszabadulni, es pl a metamorfban is ugy van hogy adott ido alatt le kell jarni, ez nem biztos hogy sikerulne. Azert varom a tovabbi tapasztalatokat es elmenybeszamolokat, kinek melyik hely jott be, hatha raszanaom magam
:wink:
mvirag
 
 


Sziasztok!

Bicajoztam egy jót.Uncsitesóm vigyázott Annára délelőtt,én meg kiszaladtam felvenni a ruháimat.Isteni idő van,és jól esett már a mozgás,be voltam kényszerülve már napok óta,és most jól esett.

Lili
sok szépet kaptál,én kíváncsi leszek mit kapok.
Endrének azért nehéz választani ajándékot mert nem egyszerű eset.Ruhát ha veszek neki akkor általában jó ha látja mert nem mindig találom el az ízlését.Csokiból csak a Tibi csoki,más nem naon.Tavaly vettem neki sokféle aszalt gyümit,szívkosárba beletettem,közepére meg összetördeltem neki két tábla csokit.Én meg kaptam a fogyókúrámhoz egy isteni fini szív tortát.Majd valamit.Kinéztem neki egy névreszóló zoknit,csak sajna pont az ő nevével épp nem volt.
Szóval bejössz angol után a teázóba?

Manó
soxor járok ám én is így mint te.Vagy ha ott vaok,valaki mindig bemegy előttem.Sose végzek gyorsan,hiába van időpontom.

Cuki
megbeszélhetjük ám,csak ismer a lányod,én is szeretem őt,babázok amíg Anna nincs. :wink:

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


nyhk
EGYSZERŰ KIFLI: /halawa/

Hozzávalók :
50 g élesztő .
50 g margarin
5 dl tej ,
1 teáskanál só ,
1 evőkanál cukor , és
12-13 dl simaliszt , ( búzaliszt),
egy tojás ( a lekenéshez)

A margarint felmelegítem és bele a tejet, összekeverem az egészet az élesztővel, cukorral és sóval ( figyelem, nehogy leforrázd az élesztőt, meg kell várni a 37 fokot kb ) Mikor ez megvan összedolgozom a liszttel szépre-egyenletesre és hagyom 30 percet pihenni nem huzatos helyen. Közben beindítom a sütőt (nekem villany van 225 fok ra teszem alul-felül) Aztán mikor kész a kelesztés, akkor csinálok a tésztából 3 labdácskát, és kinyújtom kerekre, mint egy pizzát és négyfelé vágom mint, egy tortát és a szélesebb felénél befelé hajtogatom kifli alakúra. Egy pizzából lesz 4 db (lehet kisebbeket is csinálni , de akkor oda kell figyelni a sütésnél, és hát kisebb lesz ) Sütőlapra teszem, megkenem a tojással, megsütöm. Ennyi az egész, nálunk nagyon szeretik , egyszerű és nagyon finom.

Kép

Kép

Kép
roz23
 
 


Virág
gyere nyugodtan 7 körül.Forró az a tea,nem fogy gyorsan el.
DM-be nem tom mikor megyünk,délelőtt lezs szerintem nekem jó,mivel délután soxor nem érek rá.Jó neked délelőtt?Megkérdem Cukit is mikor jó neki.Ki jön még velünk?Akkor úgy egyeztetünk.

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


Sziasztok!


Nyhk:

Ádámról ismertelek meg!Klassz a haja! :)

Végül is ki megy teázni korábban,úgy 6órafelé :?:
Én akkor tudnék menni,kb.1órára :!:


Lili:
Jó a jövőhét!A domb áruháznál egyenesen tovább,túl a tesco úton.egy fehér suzuki áll az udvaron,világos barna léckerítés(elég hosszú).2szintes,lefestetlen :(új ház!jobb oldalon.majdnem szemben a kovácsműhely.Nekem mindegy melyik nap,csak időben szólj!


Ahová mi járunk játszóházba (széchenyi krt.) 500ft 1óra,bérleteseknek 350ft.
2óvónő van,nagyon kedvesek,látszik,hogy tényleg szeretik a gyerekeket!
ott is lehet hagyni a gyereket,meg van baba-mama csoport is.
Egész napos a nyitvatartás.
Nagy előnye,hogy nem kell bejelentkezni.
Én nagyon meg vagyok vele elégedve! :)
kazi
 
 


Hajni, nem tudom, h. be tudok-e , menni angol után. Az a baj, h. későn érek így is haza ha 7-kor van vége az angolnak. De megpróbálok odaérni. Jó? Megvártok? Legfeljebb mondom apának, h. kezdje el a fürdetést. Nálunk az altatás csak az enyém.
birolili
 
 


Kazi, szval az arborétum mellett utcán kell végig menni? A széchenyi város felől, ugye?
birolili
 
 


lili:igen,az arbarétumtól 2-5perc kocsival.
kazi
 
 


Készültek képek,rakok fel egy párat! Kép Kép Kép Kép
kazi
 
 


Kazi, jol latom, hogy Mirabel voros haju es zold szemu??? :D Meseszep! Annyira ritka es en mindig megigezve nezem az ilyen szepsegeket!!! :D Lari meg nagyon huncut! :lol:
Mi is kozel lakunk hozzatok, a Hollandfalu utolso elotti utcajaban van a hazunk.

Geli, koszi a beszamolot. Hat nem tudom egyszer majd talan ellatogatunk, csak nehogy ramismerjenek! :wink:

Jo szorakozast, teazast!:)

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


Nana, meg neked akartam irni, hogy orom volt olvasni minden szavad!!! :lol:

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


Köszi Mindenkinek a gratulációkat!

Levi sajnos hasfájós.Már szinte alig eszem meg valamit,de így is fáj neki és úgy sír - akár 1 órán keresztül is - hogy nem tudom sehogy megvigasztalni.Probáltunk már recept nélkül kapható csodaszereket, a dokival is irattam ki gyógyszertárit, de az sem vált be.INKÁBB NEKEM FÁJNA!!!

A szülés... hát nem volt könnyű menet.
Zöld magzatvíz!
Rossz Szívhang
Nem tágultam
Gyenge tolófájások
Elmúló tolófájások
Oxitocin
Hatástalan
Majd végül a doki kinyomta belőlem 03:46-kor.
Kisebb probléma miatt átkerült a koraosztályra, emiatt még vissza kell vinnünk Szolnokra.
DE MEGÉRTE!
adrienn021
 
 


Kazi az utolsó kép az csúcs! :) :D :lol: A kicsi is olyan tündéri!!!! Olyan cuki pofija van! :) Akkor a jövő héten beszéljünk meg majd egy időpontot, jó?

Erszényke, hogy van Janika?
birolili
 
 


Sziasztok!

Lili
nem kell aggódni megvárunk ott.Én tutti ott leszek.

Kazi
csodaszép lányaid vannak.Nővérem is ilyen lángvörörs volt lánynak,kék szemekkel.Édesek.
Ja,én hatkor ott leszek.
Szerintem Lina is jön,ugye?

Jön még más is ugye?

Manó
van kedved csatlakozni hozzánk?

Erszényes
jól vagytok?Hétfőn teaház?

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: