Sziasztok!
Még mindig csak témák szerint, de majd belejövök (nem tudom mennyi idő múlva frissít a gép, meg hogy nem tünik-e el a szöveg, amit írok közben)de azért
Gyyógyulást mindenkinek!
Sok folyadék, c vitamin és idő (türelem). Mikor Olicskával terhes voltam, volt hogy 3 hétig is küzdöttem, végül a gégész azt mondta örüljek, mert egy igazi nátha 3-4 hét! ÉS mivel általában vírusos eredetű tök fölösleges gyógyszert szedni. Olíviának a dokinéni eddig max anitbiotikus orrcseppet adott, azon kívül csak köptetőt, kalciumot..stb.
Hajhullás
Ezt is csak az idő oldotta meg nálam. A csodaszerek nekem sem segítettek. A terhesség elején iszonyúan hullott a hajam, most mindenem gyorsabban nő és egészségesebb, mint valaha.
Éjszakai csecsemősnővér probléma
AKi még szülés előtt áll, annak csak azt mondhatom, hogy az első éjszaka után mindenképpen tartsd magadnál a babát, vagy ha leadod is, mond, hogy ébresszenek fel a ha felsír. Nekem ezt a nővérke ajánlotta és így is volt. Első éjszaka a császár után (éjfélkor volt) aludtam 6 órát. Kövi éjszaka hozta ha sírt. Utána már velem volt (5 napig) és cicire tettem ha sírt rögtön. Nem is volt gond soha a cicizéssel.
Tea
Én Olicskának csak akkor adtam teát, ha fájt a hasa (édesköményt) a cicizés mellett csak vizet kapott. Ennek most örülök, mert nem szokott rá semmilyen édes lötyire, csak tejet, kakaót, vízet és narancslét iszik.
Cumizás
Olicska sajna még most is cumizik, de én nem vagyok túlságosan szigorú ebben a témában. Állítólag 2 nap sírás után le lehet szoktatni, de még nem vettem rá magam! Ha van valakinek ötlete (elviszi a Mikulás a kisöcsi típusú praktikák nem jöttek be!)
Görcsölés, haskeményedés
Állítólag jobb a pezsgőtabletta, mint a MagneB6, mert nagyobb a hatóanyaga és gyorsabb is és max 5-öt be lehet belőle venni egy nap. Én már mindent kipróbáltam, eddig csak a teljes nyugi segített, ha keményedett a hasam és az előre hajolás!
Hízás
Én az első babámnál 18 kilót híztam, Tóth doki azt mondta el fog tanácsolni, ha tovább hízom és letiltott a csokiról. Ebből persze sok volt a víz és nem akarok senkit elkeseríteni, de Olicska 2 éves elmúlt amikor már 3 hónapja tornáztam és nem szoptattam és csak akkor kezdtem el fogyni. Igaz a kórházból 12 kilóval könyebben jöttem ahaz, de ez így is maradt, ezért most 5 kg plusszal indultam Bebével. Az elején nagyon rosszul voltam ezért eddig összesen csak 10 kilót híztam. Félek, most jön a neheze.
Csajok szerintem nem szabad édességet enni (max pár kocka csokit naponta), helyette sótlan magokat inkább, sokat inni vizet és sokszor enni keveset a nap folyamán. Nekem ez bejött eddig.
Bebét a 28 hetes 4d UH-on 1,5 kg -ra saccolták (kb 40 dkg val nagyobbra mint kellene). Olicska fejkörfogata 37 cm volt! A fotón Bebének olyan pufók kis feje van, félek nagy baba lesz és ezért nem szülhetek, és a férjem is csak rám legyint, "úgysem fogsz szülni". Ez rohadtul zavar, meg tudnám ölni érte

. Tudom, hogy félt azért mondja, neki is kemény volt a közel 20 óra vajúdás, de én nagyon elszánt vagyok. Olvasom a "Szülés gyöngéden"-t és meg fogok küzdeni a jogaimért a kórházban.
Altatás=Lengőbölcső
Bár Olcsikával nem volt gondom míg csecsemő volt, most azért felkészülök. Vettem egy fonott mózeskosarat (az a békebeli) használtam, makramézok hozzá tartópántokat és fel fogom akasztani egy olyan IKEÁS gurulós vállfatartóra. Nappal ringatva (hintáztatva fog elaludni, éjszaka pedi anélkül remélem. Különben utánajártam a korai idegrendszeri és koordinációs fejlesztés egyik eleme a hintáztatás (hintaszék, lengőbölcső..stb) ezért is és mert semmi segítségem, szeretném ha minél könyebb lenne két gyerekkel (nekünk csak egy nagymamánk van, az anyósom és ő fehérvári, ezért elégnek érzi, ha másfél havonta találkozunk). Próbáljátok meg nappal a lengőbölcsőt! Sajnos neten kapható német import 90 ezer Ft, de össze lehet tákolni sztem hasonlót!
Majd beszámolok, hogy Bebe szereti-e és persze, hogy működik-e!
Ildi
Köszi a bíztatást, ha van kedved leírnád pár sorban szülésed történeteét Tóth dokival? Én nem jutottam el odáig, de nagyon érdekelne milyne volt!
Jó éjszakát mindenkinek!
M