Sziasztok!
Na, én is kicsit lemaradtam, most olvashattam 3 oldalt is.
Gratulálok mindenkinek a 3 oldal jó híreihez, az uh-któl az ötös vizsgákon át az elmúlt émelygésig!
Szóval tegnap megvolt a Down-szűrésem, minden eredmény jó lett. És valami olyan cuki a baba, hogy nem is tudom elmondani! Nekem is jó nagyokat ugrott, mint Lyniáé (ha jól emlékszem), de kis szégyellős, úgyhogy egyelőre rejtély, hogy a kapott habos-fodros ruhácskákat, vagy a dögös kockás ingeket kell majd kimosni.

Anyósomék szerint tiszta apja, ugyanolyan széles a válla. Nem tudom, mert akkor ennyi erővel rám is hasonlít, mert pisze az orra. Ott egyébként adtak dvd-t és fényképet is, majd beszkennelem a képet, és megmutatom a kis pisze nóziját. Ja, és itt volt 4d ultrahang is, hihetetlen, mennyire jól látszódott a kis Töpörtyű.
És most nekem is teljesen elmúlt a para (lgalábbis egy időre), és csak vigyorgok bele a világba, mert már nem kis Gumimacim van, mint az előző UH-n, hanem egy igazi kis emberkém, fejecskével, kezecskével, arcocskával, orrocskával, aggyal, szívvel, és két nagy tappanccsal.

Ez utóbbin a doki is nagyot nevetett, el is nevezte Bakancsosnak, olyan édes volt, ahogy mutatta a nagy tappancsát.
Én is elmondtam a főnökömnek, mondjuk én ettől nem féltem, mert nagyon jófej a főnököm, és nagyon szorított, hogy összejöjjön a baba.
Jaj, Lányok, van jobb dolog annál, hogy az ember kismama??!!
