Jelentem Lencsi sokkal jobban van. Ez a tetű antibiotikum kinyír mindent

. Ma már voltunk fogorvosnál, 20eFt volt két fogam tömése!!! :/ és még vissza kell mennem, mert az egyiket (vérzés miatt) nem tudta véglegessel betömni.
egyébként azt mondta, hogy nem kell még ilyen kicsinek erőltetni a fogmosást, mert 1. megutáltatjuk a gyerekkel, 2. megsértjük az ínyét. szerinte most max. játékosan kell fogat mosni neki, oda adni a kefét, hogy csinálja, és majd bőven ráér, ha már rágó foga is lesz, vagy csak 2-3 éves kora között elkezdeni!
[quote="recca"]I írta:reccandi, a normaflore-ban levo bacik genomjaba beepitett antibiotikum rezisztenciat okozo gen(szakasz) miatt
ez igaz, erre nem is gondoltam, hogy egyszer csak majd a bacik is rezisztenssé válnak az antibioval szemben. persze egy szaGember tudná megmondani, hogy ez a rezisztencia "átépülhet"-e a bacikba is, de jobb félni...
TUDOM MÁR, MIT MONDOTT A FÉRJEM!
szerinte kár Normafloret inni, mert a gyomorsav (sósav) mindennel végez, nem igazán tud rajta átjutni a bélbe az élő baci.
Barbi!
mivel kezditek a hozzátápit?
Zuzi!
bennem is kételkedett a doki, és ezért mondta, hogy én döntöm el, hogy elkezdtem-e aznap, vagy csak másnap, ha egyáltalán nincs javulás, de mivel aznap nem is volt gyógyszer (úgy be voltam tojva, hogy elkezdtem volna! :/ ) , és egyáltalán nem javult, csak szinten tartottam a lázcsillapítókkal, naná, hogy elkezdtem másnap. pedig lehet, hogy javult volna magától is, mondjuk harmad nap. viszont most azóta EGYÁLTALÁN nem lázas, csak este volt még egy kicsi láza (38), de semmi egyéb. szóval én azért örülök is, hogy vannak ilyen gyógyszerek.
Votiv!
tök mindegy, hogy volt-e autós ülésünk, mert visszaemlékezve sem nekünk, de még az osztálytársaim 90%-ának EGYÁLTALÁN NEM VOLT AUTÓJA! asszem 2-3 osztálytársaméknak volt kocsija, akiket istencsászárnak tartottunk érte

. tehát alapvetően én sem bírom az ilyen mondatokat, amit írtam, de tény, hogy én nagyon sokat voltam beteg, kórházban is minimum 5x feküdtem csak fertőzésekkel, és akkor antibigyókat szedtem. tényleg semmi bajom nem lett tőle. mióta felnőtt vagyok egyetlen egyszer szedtem antibigyót, kb. 3 hónap küszködés után sem gyógyultam, és azért.
ezt a számla dolgot azért nem csinálhatja, mert a kórháznak is kellene juttatnia belőle, hiszen a kórházi cuccokkal szültette meg a nőt!
Vera!
én is szeretnék számlára fizetni, és szabott árat adni, mert akkor tudnám, hogy megenedhetem-e magamnak, vagy nem.
a dokik ügyében még tegyük hozzá azt, hogy azért, hogy levezesse a szülést, elég sokszor járunk hozzá terhesgondozásra, holott valószínűleg nem biztos, hogy kéne

. és ez a terhesgondozás egy vagyonba kerül most már.
Neet!
megmondom én neked, hogy miért kell ilyen sok lét adni! azért, mert egyesek elkapatták a dokikat!!! vidéken még mindig meg lehet fizetni egy huszassal egy dokit, és kb. ennél többet nem is nagyon érdemel, szerintem. habár, ha azt nézzük, hogy egyes szakmákban a mérnökóradíj 5-10eFt között van, akkor...
én bevallom őszintén, hogy 50e Ft-ot adtam a szülésért, de kurvára kellemetlenül éreztem magam, mert nagyon kicsinek éreztem az összeget. volt akkor az osztályon egy kismama, aki 1-2 nappal korábban 40ezret adott, ez kicsit nyugtatott, de tudom jól, hogy nagyon sokan 70-80-100-akat adnak. meg az is bosszant, hogy a tarifás dokik még véletlen se mondanak 50 körüli összeget, inkább 80-100-at. pedig nekem az 50 is baromi sok!
egyébkén soha nem adok hálapénzt! soha! ezzel hülyén is érzem magam, mert úgy tudtam, hogy nagyon sokan teszik. apósomnak pl. ez a passziója

. én két dologért fizettem eddig: maszek fogorvos, maszek nőgyogyó, + ugye a szülés.
Johi!
végül kiment az a dög doki?
Curse!
drukkolok!
LENCSI MAI ügyeskedése:
amíg ezt a hosszú fördmedvényt írtam, kint hűtöttem a komódon egy tányér káposztás tésztát, hogy majd jól befalom. erre a nagy csend miatt kimentem, hát Lencsi csak úgy kanalazza ki a fotelba a villával a cuccot :/. marékkal felettem az egészet, ami csak kikerült, és most kiderült, hogy ő is kér. borsos, meg káposztás, remélem nem lesz tőle baja.