Sziasztok
remélem jó helyen járok, Jucc küldött nekem mostanában 2 sms-t, hogy hogy vagyunk, és tegnap Tamónak is boldog szülinapot kívánt.
Nagyon köszönjük a köszöntést. Jól vagyunk már az "új" (felújított)házban május óta. A nyár jól telt, sokat medencéztünk, élveztük az új életformát. Lett kutyusunk (egy labrador, Süti) és múlt hét óta 2 kiscica is boldogít

Foltos meg Cirmos. (Fantáziadús, tudom

)
Kevin ovis lett. 1 hét beszoktatás,(nagyon simán) 1 hét betegség (szájfertőzés, persze Tamóval együtt) aztán 2 hetet járt, most megint itthon van, mindketten betegek. Múlt héten még homeobogyóztam, de hétfőn muszáj volt orvoshoz vinnem őket. Tamó antibiotikumot kapott, KEvinnek nem kell egyelőre.
Közben kezdem a tavaly elhalasztott sulit is (Áll.Ig.) és hát a háztartás, kert is rengeteg időmet elviszi, ezért nem tudok itt nálatok lelkiismeretesen olvasni+írni is, amit nagyon sajnálok.
És most egy kicsit az ünnepeltről:
Tamó 4350 gr-al született, de még mindig nem duplázott, bő 8 kg most. Foga még nincs

kutacsa is nagyobb, mint Kevinnek volt, de egyelőre a doki sem izgul, így én sem. Fél évig csak szopizott, jobban mondva majdnem 7 hónapig. Ha tudom, hogy ilyen turbógyorsasággal elhagyja a szopit, még húztam volna. Kb 1 hónapja már egyáltalán nem szopik, előtte is voltak visszaesések, de valahogy mindig rávettem, hogy ez jó dolog. Aztán 1 hónapja nem küzdöttem tovább, ha nem kell, nem kell. Fura volt, mert Kevin talán még mindig szopna ha hagytam volna, és 1 éves koráig Tamót is nagyon akartam, de hát ez nem (csak) rajtam múlik.
Mászik, kapaszkodva feláll, és lépeget, néha elengedi a kapaszkodót, és álldogál. Élénk csaj, wc-papírt töm a wc-kagylóba, kiborítja a száraztésztát a konyhában. Állandóan jön-megy, elég önálló.Én jövőre visszamegyek melózni, úgyhogy már előjegyzésbe vetettem itt a bölcsiben. A jövő szept-i csoportba ő volt a 18.
Kevin mostanában a dumáival okoz nagy derültséget. Kicsit piros volt a szeme, nézegettem, hogy be fog gyulladni? Másnap reggel 5 kor rázza az apját: "Apa, apa, már nem szúr a szemem! Nem fáj, kigyulladt!"
amióta Tamó bárhova eljut, azért vannak nézeteltérések, mert amit Kevin csinál, az mindig érdekes, ami nála van, az mindig kell. Ettől eltekintve jó tesók sztem.
Na, nem untatlak benneteket tovább, amíg ezt írtam, iszonyú kupit csináltak itt körülöttem vár a házimunka is.
Mindenkit üdvözlök, teszek fel pár képet is, ha nem baj:
Két tojás:
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.
http://www.kepfeltoltes.hu
Tamó kb 2 hete:
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.
http://www.kepfeltoltes.hu
Tamó tegnap a szülinapján: (Fürdés előtti kép, az arcán lévő taknyok és maszatok lemosásra kerültek.

)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.
http://www.kepfeltoltes.hu[/img]
sziasztok
p