Üdv!
Jöttem. Előre is bocsi a helyesírási hibákért, próbálok figyelni, de nagyon fel van ingerelve az agyam. A férjem közölte, hogy jövő héten is valszeg Pesten lesz, holott megegyezett a főnökével, hogy 2 hét pesti meló után egy hetet Szegeden fog dolgozni... (hozzáteszem, az egyes számú egyezség 1-1 hétről szólt) Mondtam, hogy ez így nem lesz pálya, mert ha így halad, lassan egy éves lesz a fia, mire egyáltalán törődni fog vele, és látszik is, hogy ritkán látja Peti az apját.
Szóval marhára ki vagyok akadva!
Megvan a telcsim, na én a szőke nő, mivel leszoktam a telefon ki- bekapcsolásról teljesen elfelejtettem a PIN kódot. Még jó, hogy rendes volt a nő, és beállította, amit kértem.
Peti nagyon ügyi volt a dokinéninél, azt kivéve, mikor az orvos kihúzta a tűt, egy szava nem volt, és még vigyorgott is! Lett egy kis hőemelkedése, kapott egy egész kúpot, remélem, nem lesz gond vele.
Mérési eredmény: 7150 g és 65 cm. A szájpenésze is elmúlt!
A fodrászhoz nem tudtam bejelentkezni, ki van kapcsolva, lehet, hogy elutaztak a párjával, így kócosan megyek szombaton...hacsak addig még jobban össze nem veszek a férjemmel.
Noncsi, üdv a remélhetőleg aktív tagok között. Újakat bármikor fogadunk!
Szilvi, én ezt már olvastam még jó régen valahol, én akkor jót röhögtem rajta (bocs Jimmy).
Marcy, én odaadom Petinek a textilpelust, habár ő nem tekeri magára, ő inkább a szájába gyömöszöli a kezével együtt, de ha elalszik, eldobja. De odaadni is csak akkor adom, ha mellettem alszik.
Pogi, Peti ma az orvosnál a pelenkázóasztalon is felhúzta magát.

És most is olyan elégedett arcot vágott...
Szocpolnál, ha vki örökölt, az nem számít tulajdonnak, de ezt a férjem vásárolta (pontosabban az anyósom, de mivel később bejött a kedvezményes hitel a férjem megvette tőle, így kevesebb lett a részlet).
Reni, Peti akkor csinál ilyeneket, amikor jót aludt, és abból ébred. Megmutatnám, de már ki van írva az a kép DVD-re, és a mi gépünkben csak CD-olvasó van.
Pil, haláliak ezek a képek! De a májjal vigyázz, azt csak később lehet adni, ha jól tudom (talán 8 hónapos kortól).
A cuccokat holnap összekészítem, mindjárt teszek is egy emlékeztetőt a monitorra, remélem 4 tekercs WC-papír elég lesz (vagy vigyek többet?).
A kézmosó literes üvegben van, esetleg egy pumpás adagoló jól jönne (én kb. 3 hete dobtam ki)...vagy majd megoldjuk valahogy.
Nekem nincs üvegreszelőm, nem is veszek. Az almát a mi robotgépünk reszelő része tökéletesen lereszeli.
Szücsi, Peti már megduplázta a súlyát, de egyáltalán nincs elhízva, mert nagyon hosszú. És egyébként is, egy anyatejes babát nem lehet fogyóztatni (szerintem tápszereset sem), mit csinálnál vele, ha sírna a kajcsiért, kitennéd az egyik sarokra egy táblával, hogy "Tudom, hogy éhes, de épp fogyózik."?
Peti ma a ruháját kakizta össze, de azt aztán rendesen, a háta csupa olyan volt, én már csak bezacsizva láttam a ruháját, az alkotáskor nem voltam jelen. De én voltam a hibás, mert a dokinéni után nem cseréltem ki a pelenkát, pedig már akkor is érdekesen áll rajta.
Na megyek.
Vigyázzatok magatokra.
Ági