Szép jó estét,
Megjöttünk a kirándulásból, egész jó volt, csak kevés volt az idő, nem sok mindent tudtunk csinálni, de így is fél 8-ra értünk haza. Aliz most is bebizonyította, hogy utálja a babakocsit, irdatlanul tud benne ordítani, így egy csomót kellett cipelnem. Amikor már csupa nyál voltam én is meg ő is, muszáj voltam lerakni, de csak nagy nehezen aludt be. Kb. 20 percre.
Barti, Anita: Napközben mostanában nálunk is csak ilyen rövidke kis alvások vannak, általában délelőtt és délután is 30-30 perc. Szerencsére Aliz utána jókedvűen ébred és nem nyűgös. Csak este alig várja már a fürdést, és az utóbbi időben a cicin be is alszik egyből.
Évi: Elég hülye egy védőnőtök van, nem is értem ... Nem az lenne a dolga, hogy segítsen az anyukáknak??? Ehelyett csak beparáztat a baromságaival
Dórinak nincs semmi baja, ne aggódj.
Vince nagyon hamar kezdett el beszélni, már 10 hónaposan. Ezzel az a baj, hogy azóta sem áll be a szája, gyakran már a falra mászok attól, hogy folyton beszél.

Mikor megkértem, hogy legyen szíves ne beszéljen legalább 1 percig, azt mondta OK, erre elkezdett énekelni, merthogy az nem beszéd

Nem is tudtam hirtelen, hoyg melyik a rosszabb
Mikor bölcsibe járt, ott is volt egy kisfiú, aki 2 évesen kezdett el beszélni. Én addig a hangját sem hallottam, szóval nyugi.
Cory: ez a tej-agydaganat story nagyon súlyos egy gyerekorvostól
Jó a Balu féle beszólás

Tök logikus
Vini régen a földszintet mondta lecintnek (Liftben: "Anya megnyomom a lecintet"), mert a "d"-t nem hallotta ki a szóból, és ha lefelé megyünk akkor a FÖLdszintnek semmi értelme sincs
Liza nagyon ügyike, gratula
Zóra: Üdv közöttünk

Szép nagyra nőtt már a fiacskád, elhiszem, hogy nehéz cipelni. Aliz még csak 6300 g, de 10 perc után nekem is rendesen elzsibbad a karom, ha ringatni kell
Nálunk is nyugtalanok az éjszakák, de bízom benne, hogy 1-2 fogacska előbújása után rendeződni fog a helyzet. Nektek is kitartást
Babcika: erre a címre dobj egy mailt légyszi, hogy hova küldjem a kódot: vwitchkukacfreemailponthu Csak simán vágjam ki a vonalkódot???
Rita: Hogy hogy most találták ki, hogy kengyel kell?? Az első vizsgálatkor minden rendben volt? Szegény Dalmus
Mariannka: Durva ez a másfél órás várakozás, de még durvább, hogy ilyen tuskók az emberek

Én azt hittem, hogy minden rendelésnél van lehetőség időpontot kérni

Nincs erre valamilyen előírás???
Nancsika, Eszti: Jó kis fiúbulit tartottatok

Benyó sérója nagyon tetszik
Livi: Nagyon cseles vagy, ahogy eltereled az ellenőrök figyelmét
Gyöngyi: Ma nekem is többen beszéltek a "fejem fölött" szopi közben, erre Aliz rögtön elengedte a cicim, és bámészkodott, én meg próbáltam minél előbb visszatuszkolni a szájába, hogy ne spricceljek mindent össze tejjel

Én itthon mindig csendben szoptatok, azaz nincs síri csend, csak én nem szoktam beszélni közben és nincs is nyüzsi, ezért Alizt, ha ilyen a helyzet, az mindig megzavarja
Boscó: Sajnálom a kedvenc gatyódat

Rám a régi gatyáim nem is jönnek fel, most meg direkt csak gumis derekúakat vettem, hogy ha tovább terebélyesedem, akkor se kelljen újat venni, hanem kitartson egy ideig

Fogyókúrához majd csatlakozom
Edit: Dobhatnál újabb képeket Búvár Leviről, másfél méter víz alatt nem semmi, ügyes a fiú
Pfúúúú remélem nem hagytam ki senkit,de szerintem már így is túl sok(k) voltam

(Évi elégedett vagy?

)
Végül, de nem utolsó sorban, a babucik nagyon nagyon cukik
Jó éjt mindenkinek,
Vali