A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Kecskeméti babavárók


Balim,
azt hiszem, most is jó éjszakám készülődik. Mi már mindketten ki vagyunk bukva, a lányom meg teljesen fitt, pedig ma alig aludt. Mászkál, és ha jól látom, épp az állással kísérletezik. Még nincs két hete, hogy felült, pár napja, hogy mászik. A kiságy rácsába kapaszkodva már feltérdelt.

Kicsit kivagyok, mikor jöttem haza, az autópályán volt egy baleset, az álló kocsisorba a lezárásnál belerohant egy autó. Én voltam az utolsó a sorban aki megúszta, és el tudtam jönni, a mögöttem lévők már mind kaptak. Az volt a mákom, hogy a belső sávban voltam, és valamiért a külső sávban lévő kisteherautó átállt mögém, gondolom azért, hátha az a sáv jobban halad majd. Na ez a kisteherautó fogta fel az autót. Talán nem belé, hanem a következőbe rohant bele az autó, de én a visszapillantóban csak azt láttam, hogy az egyik autó a levegőben van, másik az árok szélén... tiszta Cobra 11.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Helló, helló!

Most kötötték be a netet, ha nem is gyakran, de újra leszek :)

Visszaolvasásra nem vállalkozok, de Seriff tudósított néhány dologról.

Nálunk a helyzet nagyjából változatlan, Leona továbbra sem alszik (az első 2-3 hétben jobban aludt, már kezdtem is reménykedni, de sajnos visszatért a rossz alvóka), nem eszik, csak cicizik és még mindig csak én vagyok jó. Viszont fura nekem, hogy már mindent ért, olyat is, amire nem gondolnék, sokmindent mond is és kb. 1 hete jár is. Majd este töltök fel képet, ha lesz időm.

Kép
sygnum
 
 


Nana,
végigpörgettem az előző oldalt és sajnos megakadt a szemem a kérdéseden :( . Hogy altattuk Leonát? Cicin, sétálva, énekelve, zenét hallgatva, nagylabdán "ugrálva", kendőben, kispárnán a combunkon ringatva, hordozóban hintáztatva (felkötöttük a fűtéscsőre), hordozóban a nagylabdán ringatva, hintaszékben. Most ennyi jutott eszembe. A sírva elalvás egyébként homeoval oldódott meg nálunk, akkor még nem voltak ilyen gyakoriak az éjjeli ébredések, csak 2-4-szer ébredt, az elalvással azóta sincs gond.

Egy kép az Ördögfiókámról:
Kép

és még egy:
Kép

Kép
sygnum
 
 

 
 

Szia Syg, de jó rólatok olvasni! :)

Apának átadtuk a meglepiket, és nagyon örült. Majd mesélek bővebben a jövő héten. A hétvégén nem leszünk, meg már most sem.....
birolili
 
 


Syg,
mi az a piros valami Leona hasán????????????,
Nem birom kivenni.

Kecsone,
sok boldog névnapot kívánunk Dominikának, jól látom, hogy ma van, ugye?

Balim,
nem is lett végül rémes az éjszaka. Negyed 11-kor kidőlt Lili, negyed 3-kor szopizott mondjuk 5 percet, és 7-ig nyomta. Aztán még majdnem 8-ig játszott egyedül az ágyában, nem is voltam a szobában. Vannak még csodák :D

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Majd elfeleljtettem:
a www.t-online.hu/fototar -ra megint töltöttem fel képeket. Most már van Lilibaba - 8. hónap album.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Lina,
az bizony rúzs. Korán kezdi, csak azt nem tudja még, h hova kell kenni.

Kép
sygnum
 
 


Szia mindenki!Hogy vagytok ma?Mi Anna lányommal istenien,igaz már negyed 11 van,ő alszik,én még élvezem hogy azt teszek amit csak akarok.Imádok Dunavecsén lenni,nem is akarok hazamenni Kecskemétre.Jó éjt mindenkinek!

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


Csak próbálkozok meglátjuk sikerül-e....

Kép


Kép
samchee
 
 


Még egy próba... :)

Kép


Kép
samchee
 
 


Na így sikerült nekem is :) Mostmár csak Bogié kell

Kép


Kép
samchee
 
 


Sziasztok!

Sajnos nekem sincs semmi időm, kissárkány... megint túl vagyok 3 borzalmas majd 2 kicsit jobb napon.

Syg,
Leona nagyon édes és már nagyon nagy lány. Ijesztő számomra hogy még mindig rosszul alszik...Jó Ég mi vár még rám???????????
Ezen altatási módszerek már nálunk is mind megvoltak.
A fűtéscsőre való hordozó kötéssel eddig azt hittem csak mi vagyunk ilyen ... szülők :D , de megnyugodtam hogy nem. :D

Nálunk már fel van fúrva a plafonba két kampó :) azon hintázik Botond, ez néha beválik, de még abban is 30-40 perc még elalszik. :cry:

És hát van amikor semmi nem segít és a sírva hagyni nálam továbbra sem megy, bár őt már így is sokkal, de sokkal többet hallottam sírni, mint Danit 3,5 éve alatt. :(

SYG,
lenne még egy kérdésem: Tudnál ajánlani gyógytornászt, aki ilyen pici babákkal is foglalkozik. Sajnos Botond nyaki hypotomia-ja (bizti nem így kell írni) nem alakul, továbbra sem tartja hason a fejét, ami már kezd aggasztó lenni.

Egyébként jól fejlődik az elmúlt 1 hóban 1,5 kg-ot hízott :shock: és 62 cm. :shock: (51-vel született) :lol:

mennem kell. Szép napot Mindenkinek!
nana09
 
 


Nana,
Boti lassan utoléri Lilit, pedig van köztük fél év, márcsak 4,5 centi hiányzik :D
A kisfiú, akivel egy szobában voltunk a kórházban, és ugye a volt osztálytársam kisfia, na szóval ő még három hónaposan sem tudta nem hogy tartani, de szinte megemelni sem a fejét hason. Minden pelenkázásnál 3-4 szer a kezénél fogva fel kellett húzni ülésbe, meg hason fekve a kezeit felrakni a feje mellé, és "lefogni", megtámasztani, és akkor ösztönösen próbálta emelni a fejét. Aztán nagyjából egy hónap múlva már nagyon ügyes volt.

Na kellek apának....

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Köszi Lina, rosszul írtam Boti is, meg sem emeli, hiába rakom hasra, utál hason és rögtön sívitozik, amit persze csak max 1 percig bírok hallgatni.

Lili pici, de annál ügyesebb :) és hát kislány, persze hogy kisebb. :)

Boti valahogy tényleg óriási lett, valószinüleg még Danusnál is magasabb lesz, pedig a pocakomban olyan kicsi volt, lehet hogy velem van a baj??????????????????????????????

Mármint mindkét gyerekem annyira vékony babaként született meg, lehet hogy Botond ezért "tombolt" mindig annyit a pocakomba?

Az orvosok már a hasfájás mellett vmi TRAUMÁT keresnek, terhesség alatt vagy szülés közben, keresik az okot miért sír még mindig ilyen sokat??????

Túlélni, túlélni, túlélni....
nana09
 
 


Syg,
olvasgattam mozgásfejlődéses cikkeket, és valamire felfigyeltem
idemásolom:

A fiziológiás ülés ugyancsak a gyermek önálló mozgása folytán kifejlődött funkció, és csak a támasz nélküli ülést szabad reálisan értékelni. Külön ki kell emelni, hogy az igen gyakran észlelhető, nyújtott térddel való ülés nemcsak, hogy nem fiziológiás, hanem kifejezetten előmozdítja az ülési kifózis (hajlott hát) kifejlődését.

Szóval hogyan kellene ülnie egy babának? Lili önállóan ült fel másfél hete, előtte sem ültettük, de csak nyújtott lábbal ül. Ez ennyire nagy gáz?

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok!

Lili köszi szépen,nagyon aranyos vagy!

Syg nagyon édes Leona,az a rúzsos kép különösen jó.

Nana jó kis méretei vannak Botinak,hát mit eszel-iszol,amitől így nő :lol:?Az én kis keresztfiam négyhós és nem rég kezdte hason tartani magát,de most már nagyon kis ügyes!

Lina ezt én is olvastam,úgyhogy kíváncsi vagyok hogy is van ez.

Ma jönnek anyumék,itt is alszanak,úgyhogy elmegyünk apával moziba meg vacsizni :D !Holnap pedig megyünk velük haza nyaralni :lol: .

Most mennem kell,mert Lencike ahogy hallom telerottyantotta a pelust :lol:

Kép Kép

Kép
dettus
 
 


Sziasztok!

Dettus,
jók ezek a szabad esték. Nekünk holnap este először nem is alszik itthon Lili, nem tudom, hogy fogom kibírni...

Ma kipróbáltuk a pohárból való ivást. Úgy gondoltam, hogy gyakorlatilag cumisüveget most már csak gyümilére, vízre használunk, na meg van két fogacska is van, ideje elkezdeni. Úgy meglepődtem, mintha világ életében ezt csinálta volna Lili, tudta, mit kell vele kezdeni. Csak a pereménél akarta fogni a poharat. Kapott csőrőset is, de azzal végképp nem tud mit kezdeni, csak mosolyog neki, aztán felidegesedik, hogy látha benne a piát, de nem tudja, hogy jusson hozzá. Most a két fülű bögre vált be legjobban.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Helló!

Nana,
hogy mi vár még ránk...senki nem tudja.20 éves korukban biztos nem kell már őket éjjelente visszaaltatni, sőt elaltatni sem. Én már csak ezt mondogatom magamnak.
Sztem ne is hagyd sírni, annak semmi értelme, semmit nem tanul meg vele, legalábbis semmi jót, max. azt, h anya nem segít, nem bízhatok benne. Én ezt így gondoltam és gondolom most is.
Ha meg mindent megpróbáltál és a karodban is sír, akkor is jobb neki ott, mint magányosan az ágyában.
Szülési trauma. Raffaitól olvastam valahol, h egy egészséges baba nem sír többet napi 20 percnél (2 órát szoktak mások mondani), aki igen, annál valószínűleg a terhesség v a szülés közben volt vmi, ami miatt érzékenyebben reagál a dolgokra. Nem sérülés, nem igazi trauma, csak vmi rossz élmény, rossz emlékek stb., amit fel kell dolgoznia.
Egyébként nem vagyok ám teljesen képben, h hol tartotok most. Azt tudom, h voltatok vizsgálatokon, de pontosan nem tudom, h mi a helyzet .
Mitől van a nyaki hypotónia? Azt biztos okozta vmi, erre mit mondanak?
Gyógytornászt küldöm pü-ben.
Ne magadban keresd az okot, az önvád csak olaj a tűzre!

Lina,
ülési kifózisról én még nem hallottam. Erről csak annyit, h Leona -és sok másik gyerek is- nyújtott ülésben ül nagyon-nagyon gyakran és teljesen magától, mellesleg tök egyenes gerinccel. Sztem egyáltalán nem gáz, főleg, ha magától csinálja. A szgép előtt -nem nyújtott ülésben- sem ülünk olyan egyenesen, mint ők. Ők még nem ártanak maguknak.

Jó éjt!

Kép
sygnum
 
 


Syg,
akkor jó. Tényleg nagyon peckesen ül Lili, kipróbáltam, én nem tudok olyan sokáig :D

Ez a pohár dolog nagyon bevállt, most hogy írok, látott egy bögrét az asztalon, és már vitte is a szájához.

Amúgy önállósodik Lili ezerrel: Este inkább egyedül szeret elaludni, a cici sem kell három kortynál tovább, reggelente 1-1,5 órát egyedül eljátszik, ez az ülés-mászás dolog, főleg így rögtön egyszerre nagy találmány :D

Nana,
ha megtalálják a sírás okát, lehet vele valamit csinálni utána?

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Letöltöttük az elmúlt pár hét képtermését, teszek fel néhányat:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Letöltöttük az elmúlt pár hét képtermését, teszek fel néhányat:

Kép
Kép

Kép

Kép

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok, megjöttünk Krk-ről, 2 nappal korábban,mert ott is elromlott az idő :cry: , de minden szuper volt, Hannácska is szuperül bírta az utat, a tengert meg imádta :D ,pedig tök hideg volt, legalábbis nekem minden lelkierőmre szükség volt, h belemerüljek.na persze, nagy vonzerőt jelentettek Neki a kavicsok, és hogy lehetett szedegetni,nem szólt Rá senki, h nem szabad,piszkos, stb :wink: .

Kob, nagyon jók a képek, látom a Győri édes Jó reggelt keksze Nálatok is nyerő :wink: !

Lina, Lili hihetetlen nagyot nőtt, és gratulálunk a szépségkirályőnek :lol: !

Nana, szia, aranyosak a fiúk így együtt! Azt mondják, h egy 3éves megérti miért sír egy pici, nem kérdeztétek még meg Danit, hogy szerinte miért?

Most ennyi, még olvasok vissza aztán jövök.

Ja, még egy üdv Hajny!

Mino, Mrege jól vagytok?

Kép
seriff
 
 


Kati, Dora Katkáitok is csoda édesek, a fű vmiért elsőre sose szimpi a gyerekeknek :wink: ...

Sam, az utolsó napok a leggázabbak az esküvő előtt, az ültetési mizéria meg ilyenek, akkortájt mi is erősen elgondolkoztunk, h kell-e ez a cécó, de végül jól sikerült, sztem megéri :) !

Lili, Boldog Szülinapot a férjednek, jó bulizást, Zsófinak meg kitartást! :wink:

Balim, Apa még görkorizik esténként Esztivel? Vagy Ő már benne sem marad a kocsiban?

Pille, én a Pc babakocsikról elég rosszakat hallottam, "rozogák", de bizti van akinek bejön.

Kép
seriff
 
 


Sziasztok,

mi is megjöttünk a "nyaralásból", de szerencsére volt látnivaló Gyulán, így nem bántuk, hogy nem volt kánikula. Jókat aludtunk, addig a nagyszülők-nagynénik pesztrálták a lányokat... Majd rakok képeket!

Syg,
üdv! :)

Seriff,
Nektek is!

Lili,
jó volt a party?

Mindenkinek puszi, most gyorsan ennyi volt, még ki kell pakolnom... egy nap, vagy egy hét mindegy, ugyanannyi cucc kell... csak az autónk befogadóképessége véges...

Kép

Kép
kobudo
 
 


sziasztok

syg :)
de jó hoyg van végre netetek :) gyere minnél többet. Leoka naggggyon édes a rúzsos fotó szenzációs :D

seriff :)
üdv itthon.

Mi is "megjöttünk" pénteken este mentünk el (t. is eljött)olyan 9 körül értünk oda de ha nem lett volna olyan késő azonnal vossza is fordultunk volna.
A szállás rettenetes volt koszos mocskos nem volt fürdőszoba csak az udvaron. Mindenhol be volt ázva az épület ....
Adrika körianyujával mentün, Ő intézte a szállást, de Őt is jól átvágták vele nem tudta Ő sem hoyg enniyre rossz állapotba van.(6000 ft volt 1nap a szállás ) Elkezdtünk ott akkor este másik szállást keresni de nem volt, így estére maradtunk . Reggel megreggeliztünk átmentünk siófokra ott voltunk este 6 ig hajókáztunk hattyúkat etteünk és sétikáltunk . Aztán 8 óra felé hazaindultunk. Nagyon hideg volt tombolt a szél. Ami rucit vittünk szinte mindn rajtunk volt olyan hideg volt ... :( szóval jó sült el az egy nap nyaralásunk csajoknak csak azáért tetszet mert ott siofokon azon a vendéglátos soron sétikáltunk és ott volt minden ugrálovár.... ott játszottak ugráltak egész délután
probálok feltenni néhány képet .
roz23
 
 


niki csúzdázik :)
Kép Kép adrika hajót vezet :) Kép a szállás :(
roz23
 
 


bocsi az első és az utolsó képnél összekevertem a cimet :D :(
roz23
 
 


Sziasztok!

Mi is itthon vagyunk már. Nekünk szerencsére jól sikerült az abaligeti kiruccanás. Jól jött a lehülés. Megnéztük Pécset, Siklóst, Villányt. Flóra meg mamázott, barlangozott.

Seriff, Roz, sajnálom, hogy nektek bekavart az időjárás.

Roz, szállás. :( Hogy van képük kiadni egyáltalán? Nekünk sem volt a legjobb a szállás, nem voltak szobák, csak függönnyel elválasztott fülkék, azok is miniatűrök. De Orsit szerencsére semmi sem zavart, könnyebben elaludt este, mint itthon.

Linácska,
édes Lili, ahogy közlekedik. Grat. az első helyezéshez! :)

Sygnum, örülök, hogy újra itt vagy. Azt hittem Leona alvása nagy mértékben javult, de látom, hogy sajnos nem. :( Jól áll neki a hosszú haj.


Lili, hogy sikerült a szülinapi meglepetés?

Hajni, üdv a csapatban!

Lányok, Kob, köszi a babakocsis reagálásokat. Valahogy az esernyőre csukhatóktól idegenkedem. Az az érzésem, nem tartja jól a hátukat. Átfordítható karút azért szeretnék, mert a napernyőt sem szeretem. Még szélesebb lesz tőle a kocsi. Meg Flóra annyira utált benne lenni, hogy többször velem szemben ülve kellett szórakoztatni. És akkor jól jött az átfordíthatóság.
Most már tényleg nem tudom, milyen kellene. De szept.-től én hordom gyalog Flórát az oviba, kell valami amiben jól érzi magát Orsi. A kengurú egyelőre jó,de hosszú távon azért fárasztó.

Akkor inkább úgy kérdezem, hogy nektek milyen kocsitok van, és mennyire vagytok vele megelégedve.

Képzeljétek, nyertem a Nők Lapja rejtvénnyel egy fél éves előfizetést. Úgy örülök neki. :D Ez az egyetlen újság, amit meg szoktam venni.

Szép napot nektek!!

Lilypie Pregnancy tickers
pillle
 
 


Szia Rozi,
húú, ez nagyon gáz... és kifizettétek a szállást? Csak egy napot maradtatok, vagy találtatok máshol? Azért örülök, hogy jól érezték a csajok magukat... és Ti?

Syg,
igen, ezt el is felejtettem, hogy milyen sokat nőtt Leona, a haja is igazi "sörény" :)

Kép

Kép
kobudo
 
 


Pille,
szerintem városban praktikus az esernyős, nekünk egy Avanti márkájú van, ugyanaz, mint az ABC Design. A teteje teljesen leszedhető, így nem is kell hozzá napernyő, azt mindig úgy állítottam, hogy ne süssön a szemébe a nap.
Valami ilyesmi...
http://www.abc-design.de/display.php?oi ... w=designs&
Örülök, hogy jó volt Abaligeten! Szeretem én is azt a környéket! És ott mennyi volt a szállás?

Emeséről egy kép a gyulai fürdőben. Nem tudom, ki járt már ott, de egy tök jó gyerek-víziparadicsom van ott!
Kép

Kép

Kép
kobudo
 
 


Kob, hát micsoda nőcis egy bugyója van Emesének, sexy! :lol: Köszi a képet, épp keresünk is őszre télre fürdős helyeket, hétvégékre, esetleg van fedett rész is?Megvan még a 100éves cukrászda?

Roz, sajnálom, ez télleg gáz szállás, de azért jó, h Siófok tetszett a csajoknak, meg Ákinak is gondolom!

Pille, mi csak nemrég tértünk át esernyőre-ez a majdnem mindenki által használt bébégo-de télleg nem tartja a hátat, és Orsi még gondolom gyakran bealszik a babakocsiban-hát ez arra nem jó. Az előző egy PegPerego primo giro volt, mármint a sport része, de az nem átfordítható karú, talán a PP venezia az, és nem is olyan nehéz, de az újonnan elég drága, kb 80ezer, tesóméknak az volt kezdettől, szerették, most tértek át a PP Aria-ra, ami nagyon könnyű, jól dönthető, kicsire csukódik, de ez nem átfordítós. A napernyőt én se szerettem, vagy a Nap sütött be, vagy nem láttam Hannát. Az idő ellenére mi szuperül éreztük magunkat Krk-en, pihentünk egy csomót, sétálgattunk, ettünk, vagy csak ültünk a teraszon.... MAjd teszek fel képeket.

Kép
seriff
 
 


Kép

Kép

Kép
seriff
 
 


Pille, ez a max dönthetősége a kocsinak: Kép

Kép
seriff
 
 


kob.
Mi eljöttünk szombaton este t. is és Én is azt mondtuk, hogy még egy éjszakát bizti nem aludnánk ott. Mindenhol a szobák betonossak voltak még szönyeg sem volt ..
akkor este sehol nem találtunk másik szállást a hideg ellenére minden tömve volt. A melletünk lévő házat megnéztük mert ugy volt, hoyg azt kiadnák, mert nem érkeztek meg a vendégek 15ezer lett volna egy éjszaka, már éppen fizettük volna mikor megjöttek azok akik lefoglalták igy nekik adta oda a csaj. Mivel mi eljöttünk szombaon este így Márti maradt ott beszélni a tulajjal és fizetni azóta még nem beszéltünk, hoyg mire jutott a csajjal .DE nagyon pipa volt úgyhogy biti em fizette, majd ma felhívom és megkérdezem menniyt kell fizetnünk .
nagyon édes mesike :) imádom azt a mindig mosolygos kis arcát :)



pille
Én is nagyon imádom az esernyő kocsit nekünk egy nagyon egyszerű van a praktikerben vettük még valami 4000 ft ért anno 4 éve most ment tönkre kitört a kereke, megcsináltattam de nem lett az igazi.Most mikor mentünk a Baltonra a tesoméktól kértem kölcsön egy bébégo kocsit, (vagy valami hasonló a neve nem tudom pontossan ) az is olyan mint a miénk de ezt 11 ezerért vették a tesómék . Ami mind a kettőnél hátrány (szerintem) nem lehet teljesen lefektetni benne a babát. Mino -éknak van nagyon klassz esernyő kocsijuk fektethető teljeseen és rendes teteje van mint a nagykocsiknak azt hiszem nekik pier carden de erről őt kérdezd, nekem az nagyon tetszett azt hiszem 18 körül vették . Én azért is szertem az esernyő kocsikat, mert könnyüek és viszonylag kicsik most nekünk is tömve volt a kocsi csomagtartója de gyerekek lábánál az ülés előtt simán elfért az esernyő kocsi, úgy, hoyg senkit nem zavart. vittem már fel a 4 emeletre is gyerekesetől úgy is "könnyű " volt meg most a Balcsinál is hatalmas segítség volt. Szerintem ne félj attól hogy Orsi nem szeretné mert ebből sokkal jobban szétlátnak és általában szeretni szokták a babák niki úúúútálta babakocsit, de mikor az esernyőkocsiba raktam az tetszett neki. De ha gondolod egyszer összefuthatunk és odadom ezt a bébégét egy pár nap probára, hoyg tetszik e Orsinak . Nehoyg megvegyetek egyett aztán csak ott porosodjon mert Orsika utálja. Meg megtapasztalod nektek miben kellene másnak lenni a kocsinak .
roz23
 
 


seriff
jaj de édes hanci ebben a fürdő ruciban :)


pille
ilyen volt a mi kölcsön kapott babkocsink is mint amiben hanci szunyókál :)
roz23
 
 


seriff
Áki igazán a babakocsiból aszisztált , pár napja nagyon nyügi és rettentő anyás. Mindentől ŰVŐLT tegnap rászolt az apja csak ugy csendessen, hogy nem szabd kimenni szandár nélkül és ugy elkezdett üvölteni hoyg mig beért a szobába ( kb 1,5 méter) az állánlá folytaka könnyei és kiabálta ana-ana!!!!!!
Azt hiszem fog jöhet de nem engedi megnézni a kis piranya :D
mindig ráharap az ujamra ha megakarom nézni :)
ami naggggyon tetszett neki az a hajokázás volt úgy sikitozott, hoyg mindneki minket nézett :D
bár én úúúútálom az ilyen szabad vizeket és majd frászt kaptam mikor elindult a hajó mega csajok mászkáltak korlát mellett. Nagyon féltem, hogy belesenek a vízbe.....



kob .
ha lesz időd a 7en valmikor beirod a sajtos lepény recijét. 7végén vendégeink lesznek .
Képzed nem is tudtam, hogy van növényi sajt.
A szil-coop-ban vettem az a neve , hogy Csízisó és csak 690 ft kilója. Nővinyi zsirokból olajokból van. A csajok meg Áki si evett már belőle melegszendvicset, ma pedig minestore levest csináltam belőle.



sam
Elintéztetek mindent ? TUdtál kicsit pihenni ?



syg
már annyiszor akartam kérdezni hány kiló Leó ?

lili
hoyg birta zsófi a bulikat????Jársz még futni ?
roz23
 
 


Sziasztok!

Ismeri valaki a kecskeméti szülészetről dr. Horty Tamást, illetve az elérhetőségét?
Előre is köszönöm szépen a segítségeteket!

Üdv!
momelin
 
 


Kép

Lina
Köszönjük szépen a Domika nevében a névnapi köszöntést.
Lili nagyon ügyeske , nálunk is a mászás után a kiságyban térdelés következett szerintem 1-2 hét és állni fog Lili.

Sygnum
Nagyon jo a ruzsos kép, és nagyon aranyos Leo.

Seriff
örülök hogy jol sikerült a rossz idő ellenére is a nyaralásotok, nagyon édes a fürdőrucija Hannának

Roz
Sajnálom hogy ilyen volt a szállásotok , mi is mindig rettegünk az ilyenektől , habár mostmár neten nézem ki ha megyünk valahova és csak reménykedek hogy nem lesz lelakott , koszos a szállás.
Aug 16-18ig megyünk miis Pécsre a Pátria Hotelbe , ott fogjuk ünnepelni a 10. házassági évfordulonkat .

Kép
Kép
Kép
kecsone
 
 


Sziasztok!

Micsoda szuper kepek!!!

Syg, milyen jo hogy ujra vagytok! Hanna sokat nott, csudaszep kislany, mit kislany, no, aki ruzsozza (meg) a hasat! :lol: Gratulalok az onallo jarashoz neki! :) Sajnalom, hogy az ejszakak nem javultak! :?

Lina, alvos kep :lol: Edes kicsi lany! Jol latom, hogy halvanyodnak a piros foltjai?

Roz, balatoni szallas :evil: , azert orulok, hogy a gyerkocok elveztek! Niki van ott a csuzda kozepen, az a kis foltocska?:) Hatalmas csuzda!
Lehetett volna ratok jobb ido is! De majd legkozelebb! :wink:

Kob, Emese tenyleg kis szexi ebben a megkotos furdobugyiban!:)

Ser, ti nyaralos kepeitek is nagyon jok!:) Hogy tetszett Hannanak a sos viz?

Sam, sajnalom, hogy nem ment siman a szervezes. Nem irtatok szerzodest? Ilyenkor ugy tudom szokas, es minden rogzitve van benne, hogy ne legyen vita.
Mar csak par nap!
Aznap mi is Kecskemeten leszunk, ugyszinten eskuvon! Kicsit tanacstalan vagyok, hogy mit is fogok Katammal kezdeni az ejszaka...

Lili, milyen volt Lillafureden?

Pille, orulok, hogy jot kirandultatok! Nok Lapja nyeremenyhez grat! En is csak azt veszem meg minden heten, meg a Kismama jar, ill. mostanaban a Keresztszemes. :)

Mostanaban eleg suruek a napjaink. Szombaton delelott eskuvore mentunk Aszodra, kora delutan a kutyas baratainkkal setaltunk a Varosligetben es megneztuk az ARC plakatkiallitast, keso delutan meg a batyamek jottek at a 10 honapos unokatesoval.
Vasarnap reggel Katika felhivta Minot :lol: , aztan mentunk Kmetre hazat nezni.
Ma itthon, holnap ujra Kmet. Sok mindent intezunk, vennem kene magamnak ruhat az eskuvore, meg naszajandekot, ill. visszamegyunk az egyik vasarnap latott sorhazhoz megbeszelni az arat. (Egyet mar kineztunk, de a tulajek most keresnek masik hazat, nem fogunk rajuk varni a vegtelensegig...) Szoritsatok, hogy ez sikeruljon!
Katika maszik mindenhova, a terlevalaszto racsot siman kinyitja (meg nem szereltuk fel a biztonsagi zaras reszet), kedvence a kihuzhato konyhafiok, ott pakolaszik.:) A kutyat folyamatosan molesztalna,ha hagynam. Szegenykem egesz nap a szajaban matat, hatul nagyon dudorodik az inye mindket oldalt.
En pedig igy forgatom a szemeimet allandoan a gyerek tenykedeseit figyelve. :roll: :lol: .

Puszi mindenkinek!

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


dóra :)

igen az ott niki :)
hatalmas volt a csuszda csináltunk videót is mikor csúszott le.Adriról kellet volna inkább :D neki az arcára fagyotta mosoly :D :( nem is ment többet nem sirt semmi de azt mondta nem volt olyan jó :D
Mi is megyünk esküvőre 18 . pénteken már évek óta együtt van ez a pár, már nagy gyerekeik vannak kb olyan 15 éve vannak együtt és most házasodnak össze. :)
Én remélem egy kicsit, hoyg ilyen hűvöskésebb idő lesz, mert anyukámtól kaptam egy kis előszülinapi ajándékot egy csini nadrágot és jó lenne abba menni. NEm beszélve arró, hoyg egyébként sem vagyok egy nagy csinibaba és a hosszú nadrág valahoyg jobban áll (szerintem :D )


momelin
Üdv itt köztünk :) sajnos nem tudok segíten ..


kecsoné
a gyerekekel együtt mentek Pécsre ? Nem tudom miért nekem Pécs annyira tetszik . Sokszor voltam már ott gyerekoromban de nem tudom megunni :)
Másik ilyen hely nekem Bogács még, meg ott a Miskolc környéki faluk . Kács.....
A másik meg Egerszalók ezek mind olyan klassz helyek . NA majd ha nőnek egy kicsit többet megyek velük ilyen helyekre :)
roz23
 
 


Sziasztok!

Kobudo,
picit visszaolvasgattam, még májusban kértél vmilyen recepteket, de nem tudom miket. Ha megmondod, elküldöm.
A könyveket vmikor vissza szeretném majd vinni :oops: , csak nem tudom még mikor :roll:

Kob, Seriff,
nagyon aranyosak ezek a fürdőrucik-bugyik! Hol vettétek őket?

Roz,
ez nagyon durva!
Lesz végül műtéted? A Szt Imrésre gondolok.
Leona 9360 g volt 13 hónaposan (530 g-ot hízott akkor 1 hónap alatt), vmelyik nap 9800-nak mértem, de ez csak az itthoni fürdőszobamérleg.

Pille,
babakocsiban nem tudok segíteni. Én is fontosnak tartottam az átfordíthatóságot, fektethetőséget és hogy könnyű legyen, de nem nagyon van olyan kocsi, ami mindennek megfelel. Egyébként nekem a mi PC-nkel nem nagyon lenne gondom, csak Ördögfióka nem szereti, bár mostanában néha beleül.

Dóra,
szorítok, h végre találjatok vmit!

Mennem kell.

Kép
sygnum
 
 


Sziasztok!

Ó, mennyit írtatok! :)

Ami most hírtelen eszembe jut:

Kob, Ser, Lina nagyon jók a képek!
És Roz, sajnálom, hogy a szállás ilyen vacak volt. :( Már a múlt héten csak 1- voltam futni....félek egyedül a KTE pályán....múltkor is kijöttek ilyen hajléktalanok a házból.... akkor hívtalak, tudod....félek....szeretném, ha tudnál jönni. Mikor tudsz jönni?

Ser, nekünk PCesernyőkocsink van, én nagyon szeretem, és nagyon jól dönthető. kb.7 szinten dönthető, még akkor vettem, amikor Zsófi aludt a babakocsiban....a PP szerintem meg *-va drága....és nem hiszem, hogy annyival jobb is....de ez az én véleményem. :) :wink:

Syg, örülök, hogy van újra netetek! :) Nekem nagyon hiányoztál. Néha helyre teszel majd. Ez kell. :) Ezt pozitív értelemben írtam. :) :wink:

Dora, még mos fogunk Lillafüredre menni jövő hétfőn. Már nagyon várjuk. :)

A buliról:
Nagyon, de nagyon nagy volt Gabi meglepetsége. És hihetetlenül boldog volt. Annyi meglepetést kapott.....tőlem aztán főleg.... :D
Egy szuper helyet béreltünk ki két napra, az első nap céges buli volt, az is szuper volt, aztán vasárnap a szülinap....
Pénteken reggel adtam át az ajándékot, és nagyon boldog volt már akkor Gabi, de a hétvége csak fokozta....:D
Cukker, sztem ettől lesz szép az ünnep, hogy megmarad igazi ünnepnek...már fél éve erre készültem, hogy igazán emlékezetessé tegyem neki a 30-at. :wink:
Vasárnapra már nem várt tőlem semmi meglepetést, a barátok, család ekkor köszöntötte fel őt, nagyon örült, kapott egy szép nagy tortát, aztán délután jött az én meglepetés emberem. :D Nagyon tiszteli, felnéz rá....Pestre jár fel előadásokra, és azt a férfit hívtam meg, aki tartja ezeket. Amikro megérkezett, Gabinak mondtam, hogy ez az utolsó meglepetésem. És csak nézett....nem tudott megszólalni, kb. 15perc után tudott felocsúdni, hogy mi van. :D Hihi, nagyon örültem. És persze sokat sírtunk, nagyon boldogok voltunk. Anyósomék ölelgettek, hogy a kicsi fiukat hogy megleptem, és hogy milyen boldoggá tettem. Tényleg nagyon boldog. volt.
Igaz, Zsófi nem tudot aludni szombat este, csak rajtam, sok volt neki....de megérte. Nehéz volt így, hogy Gabira nem tudtam számítani. De vasárnap a mamák vigyáztak rá, így tudtam fürdeni, szaunázni. :)

Teszek képeket is....de előbb elaltatom Zsófit. :)
birolili
 
 


Itt is vannak. :)

Anyával pancsolunk. :)
Kép

Az ünnepelt.
Kép

Az én anyukámmal- mamával. :)
Kép

Zsófi is kapott ajándékot. Nagyon örült a kis betyár. :)
Kép

Még van pár kép a gépen, azokat még nem töltöttem le. Ha lesz olyan jó, teszek azokból is. :)
birolili
 
 


Syg,
szülinapra kértem receptet, de már lezajlott a dolog, azért köszi :) Oks a könyv, megint aktuális lesz, veteményeskertet szeretnék csinálni jövőre, elő kellene készíteni a helyet. Jövő hétfőtől itthon vagyunk, holnap reggel megyünk Szegedre.
A fürdőrucit turiztam, 120 ft-ért :oops:

Még jövök...

Kép

Kép
kobudo
 
 


syg
hááát.....
nem tudom még, hoyg lesz e mivel az új kormány megszüntette az ingyenes műtétet :( :twisted:
most egy hasi 180 ba kerül a mell meg azt hiszem 110 .
A fő ok meg igazán az, hogy még mindig rengeteget kellene fogynom ahoz hoyg szóba álljanak velem. Kb olyan 56 kg-ra kellene lefogynom.
A 3. ok meg az, hoygha esetleg nézegettek a nlc. a topilot most 4 en voltak műtéten és mind a 4nek szövöödménye lett. Ez nem (kórházi hiba volt)Ha valaki mint pl Én is, hogy elég sok kilóról fogyott le, vagy fogy le van egy olyan szövödmény aminek az a neve, hoyg zsírelhalás és rettentő nehezen gyógyul és vágás mentén szó szerint kilyukad az ember . Elég gázul néz ki és Én nem hiszem, hogy ezt merném vállalni. De mindjárt megprobálom idetteni az oldalt ésmmegnézheted magad is ...
roz23
 
 


inkább priviben küldöm el mert elég csunya
roz23
 
 


Seriff,
igen, van fedett része is a fürdőnek, gyerek pancsoló meg családi medence is van benne. Azok meleg vizűek, mármint gyógyvizek, de kellemesek. A neten találtuk a szállást is, a vár mögött, a főutcán, 150 éves, de tökéletesen felújított épület, gyönyörű cserépkályhákkal. Ha kellenek a pontos adatok, írj!

Kép

Kép
kobudo
 
 


Seriff,
ha téli pancsizós helyet kerestek, a debreceni Aquaticum nagyon szuper, és szuper a gyerekmedencéje is, nem tudom ismeritek-e. Fedett az egész, de teli van növénnyel.

Dóra,
igen, már alig látszanak Lili foltjai, ha sír, akkor talán, meg a jobb orrnyergénél erősebb.

Momelin,
küldtem privát üzenetben az elérhetőséget.

Roz,
a sógorom néhányszor feküdt bent a Szent Imrében, egy év alatt 70 kilót fogyott, de ő sem szívesen műttetné meg magát, inkább sportol.
Nekem is volt már időpontom, de pont az nap derült ki, hogy terhes vagyok, amikor mennem kellett volna :D

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Roz,
a recept gyorsan... holnap megint megyünk :)

Napsugaras sajtos pite
A tésztához (két 24 cm átmérőjű pitéhez)
60 dkg rétesliszt, 25 dkg margarin, 1 dl tejföl, só
Ezt előző este összegyúrni, pihentetni, majd a két formát kivajazni, belenyújtani, és sütőpapírral kibélelni. Bele a szárazbabot, és 15 percig elősütni.

A töltelékhez:
25 dkg felkockázott bacon, 1 szál póréhagyma, 6 tojás, 3 dl tejszín, 20 dkg edámi sajt, 10 dkg trappista sajt
A bacont kisütni, bele a felszeletelt pórét. A tojásokat felverni a tejszínnel és az edámi sajttal.
Amikor a tészta elősült, bele a baconos póré felét, rá a tojásos massza felét, és rá a lereszelt trappistát. Ugyanígy a másik formával is. Erre egy kis maradék tésztából szemet, szájat készíteni. 30 perc alatt készre sütni, majd a nem-arcosat felszeletelve körérendezni, így lesz aranyos napsugaras...
Sok sikert hozzá, és jó étvágyat!

Kép

Kép
kobudo
 
 


Kob, Lina, köszi, mindkét hely érdekel, még az infogyűjtésnél járunk!

Lina, megtaláltam ám Őket :wink: , aztán jött a kergetőzés a Fő téren :roll: :lol: ....

Lili, örülök, h jól sikerült a buli, és télleg fantasztikus, h már fél éve erre készültél, boldog lehet a férjed! A képeitek is szuperek! Hol van ez a gyönyörű hely?
Babakocsi, biztosan nem annyival jobb a PP,mint amennyivel drágább, de hidd el, könnyebb tolni, jobban rugózik, stb, ezt tapasztaltam, persze tényleg eszméletlen ára van :cry:, meg nem is esernyő.

Kecsóné, Roz, sztem Pécs Magyarország legszebb városa, én ha lehetne ottélnék az tuti-bizti Apukám oltotta belém ezt a nagy "szerelmet", mert Ő középiskolába és főiskolára is odajárt.

Kob, jó utat, egyetek fini fagyit a ZNagyban! :wink:

Syg, a mi fürdőrucink, rucijaink is turisak, van még 2+1 bugyengó. :wink:

Dora, Sygnek Leonája van :wink: :lol: , nekem van Hannám(meg Samnek is), aki amúgy élvezte a sós vizet, egyáltalán nem lepte meg, nem csípte, meg semmi, pedig én is 'féltem' ettől. Hol a sorház?

Roz, anyásság ismerős, mostanában elég sokat "lóg" rajtam Hanna, és így neckós főzni, de még a héten itthon az Apája is, úgyhogy vhogy megyeget.....Meg ez a rögtön sírás is, vmiért szelíden szólt a férjem is, és abban a pillanatban görbült a szája, és bújt a lábamhoz :roll: .

Kép
seriff
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: