Cory: örülök, hogy kicsit sikerült megnyugtatni.

Azért kíváncsi leszek a szerdai eredményre is.
Babcika: Ahogy sejtettem, megvolt a 3. adag kaki is mára

Oly mértékben telenyomta a gatyát, hogy a pihenőszéket is takarítanom kellett. Ebből a gyerekből vagy alul vagy felül, de folyton jön ki a cucc, nemcsoda, hogy alig hízik

Hol lehet rajta tömítést cserélni?
Én is úgy tudtam, hogy addig kell a K vitamin míg csak anyatejes a baba, ezért is kérdeztem rá, hogy másnál hogy van. De ahány ház, annyi szokás. Baja csak nem lesz tőle, ha már 4 hónaposan nem kap
Gyöngyi: Szerintem csak akkor kéne 150-eket ennie egy babónak, ha 5x vagy 6x enne csak egy nap. De a te Lilid ennél többször van cicin, nem? Szóval a végeredmény így is ugyanannyi, és Lili hízik. Hagyd már a fenébe azt a mérleget
Próbáltad már, hogy miután végzett a másik cicivel is, visszateszed az elsőre?? Cory mesélte, hogy az egyik fiúnál ő többször váltogatta így, míg jól nem lakott. A másik amit mondott, hogy délután más a tej minősége, sokkal laktatóbb, ezért hiába is eszik kevesebbet, attól még nem marad éhes. (Na ezt jólmegaszontam

)
Szelivi: Egyszer nekem egy csepp K vitamin csöppent a fehér gatyámra, azóta sem jön ki belőle

Igaz, ez csak egy itthoni játszós ruha, szal nagyon nem is törtem rajta magam, csak simán ment a mosógépbe. Neked hova borult?
Biztos ahogy egyre többet mentek tornára, Tündi is jobban fogja tűrni. Te addig csak nézed, ahogy tornáztatják, vagy tudsz valamit segíteni?
Tényleg édes lehetett, ahogy bealudt
Na megyek pancsizni, aztán apa beígért egy talpmasszázst
Vali