Plézer Panna cikkei
Egy második gyermeket szerettek volna; e helyett 5 kisbabát kaptak!
Egyetlen gyermek világra hozása is maga a csoda – megszülni pedig olykor pokoli fájdalom. Ám ez az amerikai asszony nem csak egy, hanem egyszerre ÖT (!) babának adott életet. Olvassátok el Michelle történetét.
»
Jade Nordahl képei az anyaságról bejárták a világot – most megismerhetjük a mögöttük rejlő nőt is
A félig német- félig norvég származású Jade, besokallt az anyai feladatok komolyságát lekicsinylő megjegyzésektől – melyek talán számotokra is ismerősek. Azonban a „hiszti” helyett egy egészen kifejező és mulatságos formáját... »
„Tente baba, tente” – Hogyan ringassuk könnyen álomba a babát? 2. rész
A kisbabáknak rendkívül nagy az alvásigénye; hiszen ez idő alatt erősödnek, fejlődnek, érnek és ekkor pihenik ki azt a rendkívüli stresszt, amit ez a minden nemében új és gyorsan változó környezet (az élet maga) okoz Nekik. De... »
„Tente baba, tente” – Hogyan ringassuk könnyen álomba a babát? 1. rész
Segítségre szorulsz az elaltatásban? Velünk is előfordult már jó néhányszor, hogy akárhogy is ringattuk, kocsikáztattuk, egész egyszerűen nem akart elaludni a pici... (Pedig mi már nagyon szerettünk volna eljutni a saját... »
10 tündéri kép, ami azt bizonyítja, hogy a kisfiúk igenis babázhatnak!
Hányszor találkoztunk már azzal a túlzó szemléletmóddal, hogy nehogy baba vagy egyéb „csajos” játék kerüljön a fiúgyermek kezébe, és még véletlen se hordjon lányos színvilágú ruhákat?! A Huffington Post szerkesztősége cuki... »
Vajon milyen lesz a közös gyermekünk?! – A tudomány válaszol (vagy téved?)
Bár nyilván nem az alapján választunk párt, hogy majd milyen genetikát örökít az illető közös csemetéinkbe, mégis – ha már a tudomány lehetőséget ad rá -, ki ne lenne kíváncsi arra, hogy vajon hogy fognak kinézni a gyermekei?!
»
5+1 babaváró buli-tipp
Mára már egyre divatosabb – nem csak Amerikában, hanem kishazánkban is- a hamarosan megszülető kisbaba megünneplése; azaz babaváró bulit tartani. Bár a net tele van elcsépelt és ízléstelen programötletekkel erre az alkalomra,... »
Így könnyítsd meg az életed, egyedülálló szülőként 2. rész
Mi, a Babanet-nél nem igazán kedveljük a „csonka család” kifejezést. Ez egy negatív kicsengésű megbélyegzés szerintünk, egy rossz ómen, valamiféle diszfunkcionalitást jelöl; mi pedig legalább annyira becsüljük a gyermeküket... »
Így könnyítsd meg az életed, egyedülálló szülőként 1. rész
Felmérések szerint ma Amerikában minden negyedik gyerkőcöt egyedülálló szülő nevel. És bár a körülményeik egészen eltérőek – van, aki válás, van, aki özvegység és akad olyan is, aki saját döntése miatt lett egyedülálló szülő-,... »
8 ok, amiért a gyerek hisztije nem is olyan rossz dolog
Bár a lurkók által produkált hisztériás rohamok, dühkitörések elviselése és kezelése a szülőség egyik legnagyobb kihívása, ám a kicsik emocionális fejlődésének nagyon is fontos része, ezért az elfojtás, leszidás helyett, a... »
Unod az „életképtelen mamikról” szóló cikkeket? Mi is!
Igenis van élet a szülés után, igenis lehet jól, kiegyensúlyozottan, és boldogan élni egy pár hónapos gyerkőc mellett is!
»
Ikreket szeretnétek? – Nagyobb az esélye, ha a következők igazak rád
Az ikrek közötti különleges kapocsról már rengeteget írtunk, ám sokak szerint nem csak a testvérek számára hatalmas „élmény” ez a fajta összetartozás; hanem szülőként is! Az iker-terhesség rengeteg pár álma, azonban a... »
Mi elmondjuk, amiről (talán) még a védőnő se világosít fel – 15 változás, amelyen a tested átmegy várandósan
A terhesség nem csak csodaszép hajjal és egészséges körmökkel (meg persze ragyogó kisugárzással) jár, hanem bizony a legtöbb nő jónéhány „furcsaságot” is tapasztal magán: szó, mi szó a tükör nem mindig jóbarát!
»
A KonMari módszer 7 lépése a rendezett otthonért
Túl sok a cucc a házban? A gyerkőc érkezésével csak még tragi(komi)kusabbá vált a helyzet a zsúfoltság terén? A hagyományos selejtezési szokásaid csődöt mondtak? Akkor mindenképp olvass tovább!
»
5 ok, amiért még jobban imádom a férjem, mióta a gyermekem apja lett
A válási statisztikák egyre elszomorítóbbak kis hazánkban (is). Természetesen azzal nem értünk egyet, hogy a (nem várt) terhesség miatt kösse össze életét két ember, azzal pedig főleg nem, hogy egy pár csak a házasságuk... »