Jobb alvók azok a babák, akik korábban kapnak szilárd táplálékot
Jobban alszanak azok a babák, akiknél már a harmadik hónapban megkezdik a hozzátáplálást, tehát az anyatej mellett szilárd táplálékot is kapnak - olvasható a BBC honlapján.
»
Gyermekek gyerekkor nélkül: 10 hiba, amit a mai szülők hajlamosak elkövetni!
Szeressük a gyerekeinket önmagukért, és feledjük el a hiányosságaikat!
»
Egyre több anya veteti el a második gyerekét, mert túl sokba kerülne felnevelni
Nyugat-Európában általános probléma a negyven körüli családanyák drámaian növekvő abortusz-száma. Szerintük a gyereknevelés ma már szinte luxus.
»
Fiús anyukák 20 pontja
Ha fiús anyuka vagy, komoly kihívással nézel szembe, a fiadból egyszerre kell udvarias, kedves úriembert, másfelől egy életrevaló, a jéghátán is megélő zsiványt faragnod. Közben persze könnyes a szemed egy anyák napi köszöntő... »
Egy híres lett orvos szerint a szülők 60-70 %-a kötözni való bolond!
Peteris Klava-t hazájában a híres amerikai sorozatból ismert Dr. House-ként is szokták emlegetni, hiszen ugyanolyan őszinte, szókimondó ember. Nem tűri az emberi ostobaságot, és a gyerek-pácienseit értelmesebbnek tartja, mint... »
Ha nincs gyereked, kérlek, ne kritizálj!
Még ha nincs is saját gyereked, olykor úgy érezheted, hogy jobban tudnál kezelni egy helyzetet, mint maga a szülő. Ez még rendben is van, ameddig csak magadban gondolod mindezt. Hangosan ki is mondani azonban nagyon rossz... »
Ne rontsd el kisbabád bőrét! Felnőttként meghálálja majd…
Manapság rengeteget foglalkozunk azzal, hogy milyen természetes kenceficékkel őrizzük meg bőrünk eredeti, egészséges és szép állapotát, azonban a legegyszerűbb megoldásokra ritkán gondolunk, főként, ha gyermekeinkről van szó.... »
10 érv, hogy a jó apa-lánya kapcsolat segít erős nővé válni!
Egy nő életében nagyon fontos szerepet játszik az első férfi, akivel kapcsolatba kerül, és ez nem más, mint az édesapja, akitől számtalan dolgot megtanulhat, felnézhet rá, példaképként tekinthet rá.
»
Bevásárlás a dackorszak kellős közepén
Nem lehetetlen küldetés, hogy hiszti nélkül térjünk haza a boltból, és nem az az egyetlen megoldás, hogy a néhány éves gyerkőcöt másra bízzuk, míg mi beszerzünk mindent a hétvégére.
»
Mennyire akadjak ki? A 4 éves fiamat arra kérték az oviban, mutassa meg a kukiját!
A kíváncsiság emberi dolog, pláne a kicsiknél, de hol van az a pont, amikor egy szülőnek már közbe kell lépnie? Bojti Andrea gyerekpszichológust kérdeztük a témában.
»
Mennyire kitartóak a babák
A kitartás az egyik legtöbbre tartott emberi tulajdonság, de korántsem csak a mi fajunkra jellemző.
»
Tök jó! Biztosan? – Pataki Zita kampányt indít a férfi termékenységért
Menjenek el a fiúk andrológiai vizsgálatra vagy spermabankba, hogy időben kiderüljön: termékenyek-e. Ezért márciusban, a férfiak hónapjában az anyákhoz fordul Pataki Zita műsorvezető, a Réka - A Tudatos Termékenységért... » 1 hozzászólás
A kisbaba sejtjei születés után akár 38 évig az anya testében maradhatnak
Gondoltad volna, hogy miután életet adtál gyermekednek, nem váltok fizikailag teljes mértékben el egymástól, kisbabád sejtjei jó ideig megmaradnak a testedben? Ezek a sejtek beépülnek a testedbe és a benned keringő vérrel... »
A gyerekeknek mikrobákra van szükségük – nem antibiotikumokra – az immunitás kialakulásához – állítják a tudósok
Igen, a kézmosás fontos dolog. Elengedhetetlenül fontos a megfázások és influenzajárványok időszakában, vagy amikor meglátogatunk valakit a kórházban.
»
HOGY LEHET KIABÁLÁS NÉLKÜL NORMÁLIS GYEREKET NEVELNI?
Rémület, a biztonságérzet elvesztése, önbizalomhiány - csak néhány azok közül a hatások közül, amelyeket a kiabálás vált ki a gyerekekből. Nem kell, hogy így legyen, van ellenszer, 4 tippünk is van hozzá.
»
10 SZOKÁS, AMI ERŐSÍTI A KAPCSOLATODAT A GYEREKEDDEL
Sokat tehetünk a gyerekünkkel való jó kapcsolat érdekében, ha a mindennapjainkba bevezetünk néhány olyan szokást, amely révén több minőségi közös időt adhatunk neki. Mindezt úgy, hogy semmiért sem kell fizetnünk egy fillért se.
» 1 hozzászólás
Íme a GLAMOUR Women of the Year 2020 háziasszonyaLilu: „Légy büszke arra, hogy nő vagy!”
Lilu, a közismert műsorvezető idén már harmadik alkalommal lép háziasszonyként a GLAMOUR Women of the Year színpadára. Az újdonsült kétszeres anyuka ezalkalommal nem csak ruhájáról és korábbi élményeiről mesélt, de egy... »
ÍGY KEZELD A GYEREK MAGATARTÁS-PROBLÉMÁIT
Rengeteg oka lehet annak, ha a gyerek rosszul viselkedik. Lehet, hogy feszült vagy szorong, nem érti, hogy rosszat csinált, de az is előfordulhat, hogy az adott helyzetben semmi sem motiválja együttműködésre.
»
Tavasszal családi fotózást tervezel? Készülj fel rá, amennyire csak lehet!
Azt már tudjuk, hogyan és mikor érdemes belevágni a babafotózásba, tavasszal viszont kár kihagyni a szabadtéri családi fotózást. A tavasz és az ősz ugyanis erre a legalkalmasabb, hiszen a természet ilyenkor tényleg varázslatos.... »