Neet!
egyik percben ez a kórház az istenkirály, másik percben meg ilyen meg olyan a színvonal. szerény véleményem szerint a kórház mit sem változott az utóbbi 1-2 évben, sőt, a dokik hozzáállása sem, csak sajnos nem az összes arra járó beteg tud kifogásának, vagy elégedettségének hangot adni a topicban. most sajnos az utóbbi időben kiderült egy két gázos dolog is, pontosan ahogy írod, ahol komplikációmentesen ment minden, ott nyilván rózsaszín és happy a történet. én nem tántorodtam el a kórháztól, sőt, dehogy is "írtam le", továbbra is szeretem a helyet. szerintem ha MINDEN ott szült nő pontozná a kórházat egy erős 8-as akkor is kijönne.
de igazad van, időben kell jelentkezni,hogy vállalni tudják az embert, a dokiknak (és főleg a szülésznőknek) nemet kell tudniuk mondani! a felkapottság a túlterheltséggel jár, a kórház jó hírnevének köszönhetően, boldog boldogtalan ott akar szülni. hogy a káposzta is megmaradjon, meg a kecske is jól lakjon, nem ártana egy nagymértékű bővítés, pl. szemészeti osztály átköltöztetése

, így a szülészetnek nagyobb tere lenne. persze egyúttal nem 1 db ügyeletes doki és szülésznő alkalmazása, miegymás. attól félek, hogy előbb utóbb nem csak mi forszírozzuk majd a túlterheltséget, és nehogy a győri kórház mintájára itt is megtiltsák a fogadott doki behívását. (eltántorítva ezzel a csak a doki miatt kórházat választókat.)
Votiv!
azt sajnos én nem tudtam, hogy Indi ehhez a dokinőhöz járt maszekban. azt hittem nem vállalta el, így sztk-s rendelésekre járt. ha ehhez a nőhöz járt, aztán ez megtagadta a kórházban, akkor viszont ez a doki végképp leírta magát nálam. hála a jó égnek, hogy manapság hangot adhat az ember ilyen fórumokon elégedetlenségének, vagyis nagyon is helyes, hogy olvassák a kórháziak a topicot, csak tudják, hogy a betegek se hülyék, nem hagyják magukat, nem hagyják a jogaikat. meg olvassák a jókat is, hadd hízzon a májuk!
INDINEK NAGYON DRUKKOLOK, remélem, hogy kiderül mi volt ez az anomália az eredményei körül, és csak egy fatális véletlen folytán küldték a Sotéra

, ahol megtalálja álmai dokiját, és összeismerkedhet mielőbb Dominóval is. ugyebár véletlenek nincsenek!

mi meg küldjük a sok pozitív enerdzsit!
Proone!
vödrös kép nagyon édes!!! progit később küldöm.