Sziasztok!
Érdemes volt még benéznem vasalás előtt
Eddig úgyis sokszor éreztem magam kicsit mellőzve, most legalább kaptam jó sokat
Korábban voltam már földönkívüli a szopi miatt, most az oltások és a Waldorf miatt... Úristen, mit gondolhattok rólam!
Megyek sorban:
Bab
Tudom, hogy újraoltják, ezzel együtt úgy tudtam, hogy felnőtt korban már nem véd, de remélem, Neked van igazad! Máskülönben csak az lehet a reményem, hogy a sok oltásnak köszönhetően tényleg nem lesz kitől elkapniuk a srácaimnak felnőtt korukban sem.
A bárányhimlő elleni oltást már tényleg túlzásnak tartom... / tudom, hogy lehetnek szövődményei, mint mindennek. Az oltásoknak is/.
Anyapoc
Biztos igazad van a BCG-tesztekkel kapcs., semmire nem emlékszem
Nekem mindenesetre a gyerekorvos mondta így szó szerint, amikor rákérdeztem, hogy mégis mire számítsak, ha Gergő a második oltásra sem reagál. Azt mondta:" Az már senkit sem érdekel, a törvény ennyit ír elő". Õ is iskolaorvos amúgy, nyilván ő is tud erről a tesztelésről, de talán arra gondolt, hogy féléves korban újraoltanak egy babát, és iskolás koráig nem érdekes, védett-e.
Davallia
Először megrémültem, amikor a bevezetődet olvastam, hogy mit fogok kapni, de megnyugodtam: félreértettél. Amit a tanárok "elcsesztek", azt otthon nem lehetett helyrehozni, ugyanis csapnivaló tanárok voltak egyesek, nem tudtak tanítani, én meg nem tudtam magamtól megtanulni, mert nem vagyok zseni. A "szüleim" egyszemélyben volt anyukám, aki hármunkat nevelt egyedül, mellette gürizett, hogy legyen mit ennünk, és fősulira is járt egy időben. Nagyon sokmindent nem csinált jól, nagymamám segített neki, de ő még annyit sem csinált jól. Vertek minket elég rendszeresen, nem nagyon volt akkoriban más eszközük a nevelésünkre. De tisztelem őt azért, hogy végül tiszetsségesen fel tudott nevelni minket. De tanulni nem tudott velünk. Amit nem értettünk a suliban, az úgy is maradt. Rettenetes tanár-anyaga volt/van annak az iskolának, szerencsére akkoriban csak oroszt tanítottak nekünk, így a többi nyelvet nem rontották el, de az orosztanárok irtózatosak voltak. Ha néha akadt egy-egy fiatal, lelkes jó tanár, nagyon hamar szedte a sátorfáját... A tanárok ötven százaléka anyukámat is tanította anno, nagyon ment a körmös, a sarokban térdeplés, hasonlók. De tanítani, az nem ment. Szóról szóra bevágni apróbetűstül a tankönyvet mondjuk fizikából, de egy árva kísérletet nem láttunk. És ha kimaradt egy kötőszó, akkor az egyest sem érdemeltük meg, beírta a tanár a nullást. Nem akarom bő lére erszteni. Leginkább a reáltárgyakon látszott meg, hogy pocsék alapokat hozok, nem tudtam a legjobb középsuliba menni, és elvették a kedvemet mindenféle tanulástól. Kitűztem az érettségit célul, aztán nem voltam hajlandó tovább folytatni. Ezt mindenképpen ennek az alapnak tudom be. Persze, nem voltam extra képességű gyerek, de ez nem is derült volna ki. Az volt ott kirívó, ha valaki vitte valamire, aki abból a suliból indult. Az én osztályomból egyetlen srác lett fogorvos, neki az egész családja az, és az apja az ált.isk. alatt végig fizetett neki külön egy magántanárt. A többiek semmi kiugrót nem értek el, egy-egy tanár, vagy tanító, de a többség max. érettségi.
És ami az ovit illeti, írtam, hogy ott is vertek bennünket, és az egész egy szörnyű élmény volt. Minden nap sírva indultam, nem akartam menni, tesóim sem. Most, hogy belegondolok, lehet, hogy ennek köszönhető, hogy annyira befeléforduló voltam egészen nyolcadikos koromig? Ha igen, rengeteg dolgot vettek el tőlem... Ezt nem akarom a gyerekeimnek, egyszerűen szép gyerekkort akarok nekik!!! Mindegy, hogy Waldorf, vagy nem, szeretném, ha szeretnék, és nem tenne kárt bennük! A Waldorfot csak azért néztem ki magamnak, mert úgy láttam, itt nem nyomják el a gyerekeket, odafigyelnek a mulyábbakra is, mindenki külön egyéniség, mindegyikük érték, nem úgy, mint én voltam annak idején. Hú, de sajnálom most magamat így utólag
Egy szóval sem írtam, hogy a gyereknek nem kellenek szabályok / arra gondoltam, hogy pl. a nyelvtani szabályokat kell hallgatniuk angoltanulás címén/, határok, hogy nem kell rájuk szólni. Én is rászólok a gyerekemre, sőt, elmagyarázom, hogy mit miért nem szabad, asszem, ezzel nem ártok neki
Én is megőrülök az olyan anyukáktól, akik nem szólnak rá a büdös kölkükre. És arról is meg vagyok győződve, hogy nagyon fontos a ritmus egy gyerek életében, a napirend, a rendszer. Biztonságot ad nekik. De az igenis megoldható, hogy egyszerre több dologgal foglalkozzanak egy csoporton belül, és mindenki maga döntse el, mit akar csinálni. Nagy döntéseket nem szabad egy ilyen kis emberre bízni, de ilyeneket igen. Egyszerűen fontos, hogy minden gyerek egy egyéniség, nem szabad skatulyázni, mert nagy bakikat lehet csinálni ezzel. Persze lehet, hogy a pedagógus számára ez nem mérhető mondjuk statisztikailag, illetve nem fontos, de nekem igen, és annak a gyereknek is.
Megann
Én tisztán emlékszem erre a történetre, amikor pocakosan megírtad. Sajnálom, hogy az én akkori válaszom nem hagyott nyomot Benned, de leírom újra: Bármilyen gyerekek lehettek volna ezek, véletlenül Waldorf-gyerekek voltak. Asszem, azért az anyjukon elég sok múlt nem? Mint ahogy bármilyen pedagógia esetében így van ez. Nagyon nem bírom, amikor valaki lát egy rossz példát, és azonnal ráhúzza az összes hasonló cipőben járóra, hogy mind ilyen. Ez az általánosítás. / az összes cigány lusta, az összes néger büdös, az összes szőke liba. Remélem, szemléletesek a példák/. Igen, láttam már Waldorf-gyereket. Azon túl, hogy abba az oviba, ahova szerettem volna Balázst járatni, rendszeresen jártunk egy időben, és tüneményes gyerekekkel találkoztam, múlt héten egy este jártam ott, akkor csak a középiskolások voltak ott, köszöntek, és felajánlották a segítségüket. De őket nem ismerem, csak láttam őket. Viszont a húgom gyerekei Waldorf oviba illetve suliba járnak, úgy gondolom, őket ismerem is, láttam őket előtte és utána. Teljesen normális kölkök, rosszak is tudnak lenni, de tündériek is. Mint minden gyerek. Rájuk lehet szólni
És az unokahugom iskolai fejlődése is teljesen meggyőzött / a férjem károgott mindig, mert ismer egy srácot, aki még középiskolában is csak géppel tudott írni.../, első végén már úgy olvasott, mint Ti vagy én / nem ismerte a betűket, amikor suliba ment/, fantasztikusan furulyázik, és élvezi, lelkes, alig várja, hogy mehessen minden nap!
Én is szívesen választanám a pedagógust, de egyetértek abban Veled, hogy ez csak egy álom. Ahogy most érdeklődöm, a mi kerületünkben is tele vannak az ovik.
Ayse
Naná, hogy nem baj, hogy nem értünk egyet
Tőled vártam is, hogy mit mondasz, mert számít a véleményed! És minden pedagógusé!
Egy kérdés: Szerinted az vészeli át könnyebben a háború szörnyűségeit, aki mindig abban élt? Az könnyebben kibírja az éhezést, aki már hozzá van szokva, és jól le van gyengülve?
Bocs, hogy foglaltam a helyet, remélem, nagyjából érthető voltam!
Jó éjt!
Judit
