Megértem a helyzetedet, gondolom elég kínos és kellemetlen, hogy egy régi dolog miatt tartanak távol. Azért próbáld õket is megérteni, tudom ez most nehéz, de õszintén bevallom, hogy nekünk is volt néhány emberke, akit legszívesebben meghívtunk volna, de ezért-azért mégsem tettük. Talán egy picike önzés is van ilyenkor az emberben, hogy ezen a napon még véletlenül se történhessen még egy rossz pillanat sem meg, ilyenkor az ember a tökéletesre törekszik. Abban teljesen igazad van, hogy a bizalom a legfontosabb, anélkül nincs értelme az egésznek. Egyébként most, hogy írtad ezt, eszembejutott, hogy a részemrõl ott lesz egy fiú, akivel pár éve (a võlegényem megismerése elõtt!) majdnem összejöttünk, de végül mégsem, és a párom ezt tudja, sõt együtt adtuk oda neki a meghívót, mert elég jó viszonyban vagyunk vele. Szóval hozzáállás és bizalom kérdése az egész. Nálunk a páromban soha sem merült fel, hogy féltékeny legyen, persze nem is adtam rá soha okot. Na mostmár nem regélek magamról
. Nem tudom van-e neked jelenleg arra érdemes és alkalmas pasid (házasság), de kívánom, hogy mielõbb átélhesd Te is ezt. Csak azt tudom mondani, hogy még fél évvel ezelõtt sem gondoltam volna, hogy valaha is férjhez fogok menni, mert már szinte biztosan megbeszéltük a párommal, hogy ezt kihagyjuk az életünkbõl, most pedig egy hét választ el az eseménytõl!. Szóval (és most egy közhely következik) sohasem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövõ. Minden jót kívánok Neked! Zita,
Sajnos nem tudtam még megnézni a képeket, felraktad a pocakos oldalra is õket?, mert akkor ott megkeresem. Köszike, és gondolj rám jövõ hét szombaton. Már akkora a pocakom, hogy csuda, de a kismama esküvõi ruhában nagyon jól mutat, persze egyébként is tetszik, de a ruha nagyon szép
. Kezdek egészen nagyon izgulni! Hogy lehet átélni az utolsó napokat??? Pusz,
Ilke
