A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2006. tavaszi babák

INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK

Belekezdek, bár nemsokára itthon lesznek a nagyok:

Január 2-án du. 6 órakor épp az aznapi kivizsgálások ill. a programozott császár időpontját szerettem volna megírni nektek (már majdnem befejeztem), amikor úgy éreztem, hogy valami folyik. Futás a wc-re - vérzek. Nem pánikoltam be, hisz Dórával is így kezdődött a szülés, ráadásu pár órája vizsgálták a babákat, és mindent rendben találtak. Gyorsan felhívtam a dokimat és örömmel vettem tudomásul, hogy ügyeletes, nem kell őt a kórházba csődíteni. András hipp-hopp összepakolta a lányokat, átvitte a szomszédba őket, és pár perc múlva már úton is voltunk. Mire beértünk a kórházba, már elő is készítették a műtőt. Gyors betegfelvétel, rövid ctg és kivizsgálás, spinális érzéstelenítés, majd 8.20-kor megszületett Eszter (2250g/50cm), papír szerint 8.22-kor, de valójában csak 8.30-kor pedig Luca (2450g/51cm). A vérzés Luca részleges lepényleválása miatt történt, a doki szerint nem bírta volna ki reggelig. Egyébként nagyon nehezen szedte ki őt, teljesen beékelődött a májam, lépem és a beleim közé. Eddig minden gyors és szép volt, leszámítva, hogy tehetetlenül feküdtem a műtőasztalon és csak egy-egy pillantást vethettem a lányokra, de vigasztalt, hogy András mellettük van. Viszont a következő pár nap borzasztóan telt...

Itt most fébe hagyom, mert hazaértek az ovisok.

Bori

Bori

Kép
borkadorka
 
 


Viko: de miért tiltott el ezektől a dokid? Elvileg minden oké, nem?

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Bori! Várjuk a folytatást is ha majd lesz egy picike időd! Kép

KépKép
nicika
 
 

 
 

<font color="aa00aa">Cory: azért, mert nagoyn vizesedek és 20 kiló körüli a súlytöbbletem a terhesség elQtthö7z képest. És még ha a mérlegek különbözQ méréseit is vesszük vigyelembe, ez akkor is legalább tízzel több, mint amennyi jó lenne, hiszen még van 3 hónap és jön még egy csonmó rám! Doktornéni szerint egyrész hajlam, kevésmozgás a lepény miatt de elsQsorban a sok súly miatt van a vizesedés, tehát meg kell akadályozni a FELESLEGES szénhidrát és sóbevitelt. Ezért a só, fehét liszt és cukor a tilos, a többit én osztom be magamnak. Ehhez én csak anynit tettem hozzá, hogy este már nem eszem olyan köretet, ami krumpli, rizs vagy kenyér, tészta. Így a felesleges kilókat megelQzzük és csak annyi jön föl, amennyinek egyáébként is kell, hiszen enni azért eszem ám, 5-6szor is és normális adagokat. Nasizok is,csak nem bqnös dolgokat. a somentsség miatt vizsont a sajtok és felvágottak is tilosak, tehát csak mozzarellát eszem, ha éppen van, a többiben sok van...

No megint valamit elkutyultam a billentyüzeten úgyhogy nincs ü és ö hosszú...

NAncsika, én is félelmetesnek érzem ám azt a másfél órát,,, és tényleg, Gödöllö mégiscsak még messzebb van a kórháztól!
</font>

indianyo
 
 


Bori, eddig izgiKép
Várjuk a folytatást

Nancsika, fogalmam sincs, hogy jutok be innen Budára.Főleg a csúcsforgalomba.És addig hova teszem a 2 másik gyerkőcöt?
Mire a barátnőm ideér értük Fótról, lehet addig meg is szülök.
Eddig mindig éjjel kezdődött mindegyik szülésem, talán most is szerencsém leszKép
Az az igazság, hogy nem is nagyon ásom magam bele a témába, majd valahogy lesz.
Lehet mentőt hívok, és majd ott szülökKép
Kép
vas
 
 


Ildi: ha nem egyszerre szülünk, akkor hívj fel, én elég közel lakom a Szent Imréhez, begyűjtöm a fiaidat addig Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Bori!
Tündérek a lányaid! Mind a négy! Sokadszor is gratula, és jókívánságok hada szálljon felétek! Engem az a kép lúdbőrösített meg, ahol együtt fekszik a négy csajszi. Hiába, önző lélek vagyok, beleképzeltem az én fiamlányom, és a Picurkát. Eddig nem voltam ilyen türelmetlen, de most átmenetileg elkapott a gépszíj. Mikor lesz már május?

Kép
KépKép
zsugyu
 
 


Ildi: ja, és a mentő szinte kizárt hogy a szent imrébe vigyen Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Ildi: ja, és a mentő szinte kizárt hogy a szent imrébe vigyen Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


<font color="119911"> Lányok,
be kell iratni a kiskönyvbe hátulra a dokival, hogy hova vigyen a mentő szülés esetén.

Bori,
várom a folytatást, ha lesz majd egy picike időd.</font>
angi79
 
 


Nancsi, én is ettől tartok.
Tudom, elvileg a legközelebbibe visz a mentő, nem???
Akkor visznek KerepesreKép

Köszi, Cory aranyos vagy.Kép
De majd megoldjuk, ki is találtam közben, ha úgy kell indulni, hogy nem sok időm lesz, akkor majd a gyerekeket lepasszolom az m3-as mellett a barátnőmnek, mire mi Gödöllőről odaérünk, ők is ott lesznek FótrólKép
Csak apa is itthon legyen éppenKépKépKép
vas
 
 


Cory, miért kizárt, hgoy a mentő odavigyen? Mondjuk Ildi tényleg máshol lakik, de ha ott az orvosa???

indianyo
 
 


Indianyo!
20 kg? Az tényleg soknak tűnik! Remélem azért ez a táplálkozás majd segít.
Én eddig kb. 7-nél tartok, és már így is vizesedek. Vagy ez a kettő nincs összefüggésben?

Adri

Kép

Kép
adriana
 
 


Viko: mert az idő pénz, a benzin még több, kevés van belőlük stb, és hát az első kórházban is el tudják szerintük látni úgy, ahogy 30km-re lévőben.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Talán mostKép

https://babafalva.hu">https://babafalva.hu/tickers/g4.png" alt="babafalva.hu vonalzó" border="0"/>
omo
 
 


Igen, végre sikerült!
Itt 21 hetes és éppen a köldökzsinorral játszik.
Puszi:o.

https://babafalva.hu">https://babafalva.hu/tickers/g4.png" alt="babafalva.hu vonalzó" border="0"/>
omo
 
 


Adri, azért a súly hozza ám magával a vizesedést Kép de egyéb esetek is vannak, ha megnézed Titatit például, aki olyan vékony csini mami, hgoy egy gramm + nincs rajta a pociján kívül sé mégis... szóval máés is lehet, de nekm még van 3 hónapom!!! szóval vigyáznom kell.

indianyo
 
 


Bori: (öröm)könnyes szemmel nézegetem a képeket, ez az élet értelme!!!

Adri: Üdv. közöttünk, aztán írj sokat!!

Nicika: igen, a lábai vannak alul a méhszájnál, ha a popója lenne, akkor faros szülés lehetne. Reménykedek, hogy befordul, mert még van helye! 5 hete még fejvégű volt!

Angi: az lesz! Elbeszélgetek vele, hogy februárban van a kiírt időpont!KépKép

Nancsi: most én is ezen gondolkodom, hogy keresek valami orvost, aki szükség esetén kéznél tud lenni, de azért nehéz ügyKép

Mentő: felhívtam a Dunakeszi mentőállomást és azt mondták, hogy oda visznek, ahova kérem. Kivéve, ha már kint van a baba feje (vagy az egész), akkor a legközelebbibe, mert ugye akkor már mindegy!

Tünde

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Akkor ezek szerint a vizesedést megakadályozni nem lehet? Csak esetleg kezelni? Hát ez nem túl jó hír...

Kép

Kép
adriana
 
 


<font color="aa00aa">Adri, gondolom, ez alkat kérdése is... De az biztos, hogy a nagy túlsúly hajlamosít a magas vérnyomás, vizesedés, terhességi cukorbetegség megszerzésére Kép Nálam még az is bejött, hgoy közvetlenül a teherbeesés előtt hagytam abba a dohányzást + a gyorsan kialakult fájdalmak miatt mozgásmegvonást is kaptam.
a terhességi súlynövekedést én egyébként alkati kérdésnek gondolom, de vannak tényezők, amik kiiktatása csökkentheti a veszélyt és a bűntudatot Kép

Miért veszélyes, ha a babának lábfekvésű? Nem vitatom, kérdezem! Biztos most csak hiányos biológiai isemereteim kérdeztetik velem.. bocsi, nézzétek el nekem Kép</font>

indianyo
 
 


BoriKép

Fantasztikusak a képek, le a kalappal elöttedKépKép és nagyon sok boldogságot a kicsinek már nem éppen nevezhető családodnakKépKépKép
Várom a folytatást isKép

VikoKép
A láb azért rosszabb, mint a popsi mert ugy azzal nehezebben tud utat törni magának és simán beszorulhat a szülőcsatornába. A babónál a legnagyobb méret a fej és ha az már kint van akkor a többi szinte kicsusszanKépKép A lábaknál nem nagyon engedik a sima szülést, sőt szerintem egyáltalán nem.. de van még bőven ideje befordulniKép

AdriKép
Üdv közöttünkKép én is szintén budafok, bár én nem a szent imrében fogok szülni... A Tasiban már biztos vagy amugy??? érdemes szerintem körbe kérdezned a szent imrés topicban hgoy kit ajánlanak a csajok dokinak.

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Vikó: csak akkor tágítja a méhszájat, ha a feje, vagy a popója van a méhszájnál. Ha a lába, akkor max. ki tudnák húzni, de ugye ilyen nincs!
Most a méhszájamon járkálKép

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


<font color="aa00aa">Ági Kép Értem már, ez a tágulás a kulcs, persze hogy! Ilyenkor mindig a fejemhez kapok, hiszen ez tök logikus!
A szentimrés lányok mindenkit jó szívvel ajánlgatnak egyébként - de tényleg - kivéve egyet. Hozzá már nekem is volt szerencsém Kép (bár Dr. Tasiról még nem hallottam tőlük, azt gondolomm, ez jó jel, a rossz hír hamar terjed ám Kép</font>

indianyo
 
 


Tünde, neked is köszi, értem már Kép

indianyo
 
 


Nadine üzent: Jókedv van, infúzió már nincs! Azért volt a vérzés, mert közel van a lepény a méhszájhoz&kicsit nyomja.Vérzés sincs már, görcs meg nem is volt. Volt UH is, minden OK, BPD 63mm. Elégedett vagyok a dokimmal is, mdert a folyosón is megállít & bejött a szobába is érdeklődni. Remélem, 7vége már otthon!

indianyo
 
 


<font color="ff0000"><font face="Tahoma">
Tünde!
Dunakeszin egyébként van korház?

Pussz,

Nancsika & Alex 30+2</font></font>
<font color="ff0000">
(\__/)
(=':'=)
("')("')--@</font>

Kép

Kép
nancsika
 
 


Sziasztok!

NANCSIKA
Szerintem tök normális hogy egyenlőre a bal oldalt kemény a pocid, nálam is így volt a 30.hét környékén, most így 35 hetesen is ált. ott nagyobb, de most már tudom hogy a kis popsija az ami kiáll.Kép
A hitellel kapcsolatban drukk továbbra is.
Nem árulod el mik azok az apró de fontos részletek a szüléssel kapcsolatban amit nem tudtál?Kép
Az overáll tök jól néz ki!Kép

ANGI
Nekem is hasonlók a méreteim. 97 cm a hasam, +10kiló.KépKép

NICIKA
Estére én sem tudok se ülni, se feküdni, mindenhogy fáj.
Most már nem félek a szüléstől inkább várom!Kép
Előtejem nekem sincs. És a cicim se kemény. Remélem azért beindúl ha már tényleg kell.

KATICUS
A barinőmnek is hatalmas pocija lett a 30.hétre, ő a dokitól meg is kérdezte hogy mennyit fog még nőni, úgy megijedt.Kép
A doki azt mondta, nem fog ilyen gyorsan nőni végig, kb még 5 cm fog. Úgyhogy ne ijedj meg, abszolút nem biztos hogy te azok közé tartozol akiknek az utolsó 2-3 hétben nő legnagyobbat a hasa.Kép

TITATI
Amit leírtál öltöztetést a babának, én is pont így gondoltamKép

Vikó
Tényleg van valami a levegőben, mert aludtam délután 1,5órát!Kép

TÜNDI
Drukkolok hogy beforduljon a babád! Öülök hogy a többi eredményetek jó lett.Kép
Vendég
 


ZSUGYU
Én huszonévesen is úgy kelek reggel, és úgy mozgok mint egy 80 éves az utóbbi 2 hónapban.Kép
Remélem ez vígasztal!!!KépKép

VAS
Ez a keksz a kedvencem! És talán az egyetlen ami évek óta ugyanolyan finom.Kép

ADRI, SZANDRA
Üdv köztünk!Kép

BORKA
Gyönyörűek a lányaid!Kép

OMO
Gratulálok a kisfiúhoz, nagyon jó a 4d-s kép.Kép

Voltam ma reggel vérvételen, 4 pohárral csapoltak meg. Már az agyamra mennek a vérvételek, a védőnőhöz járkálás meg a vizsgálatok is. Ennyit 20év alatt nem vizsgáltak!

Jövőhét csütörtökön megyek az első CTG-re.

Alina 35.hét.
Vendég
 


Sziasztok
Most nincs időm visszaolvasni...





Voltunk ma előadáson... ahol levetítettek egy ős régi filmet... a babák akik születtek kb annyi idősek lehetnek most mint én.
Sok hasznos tanács volt, hogy mi a teeendő ha az ember sokat lovagol vagy teniszezik... és hasonló információk amik hiányában el sem tudom képzelni, hogy kehet gyereket szülni...
Ja és Jackie is megmutatta, hogy lehet ügyesen beszálni pocakkal az autóba...


Egyszóval nem volt sok értelme elmenni... de legalább a szülőszobákat megnéztük... és amíg erre várakoztunk jót beszélgettünk Titatival! Kép

Most megyek is aludni...
Sziasztok puszi
_________________

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Vikó!
Igen onnan akartam egy csipkemintát kötni, de még véletlenül se passzol össze a szemszám. De úgy döntöttem saját kútfejemből kötök, így a két ujján felfelé megy a lyuksor, az elején meg sok-sok sor V-alakban.
Van fűtés, csak pont ott "romlott el" ahol mi vagyunk. És sajnos igen, fizetős. Ja és az Istvánban az anyukák nagy utazótáskákban az ágy alatt tartották a ruhákat, meg a pelust, meg mindent.
Én már a múlt héten írtam, hogy vettem ócsóé babarucit a tecsóban! Még képet is tettem fel róluk!

Titati!
Egyik ismerősömnek a doki azt mondta, hogy toporzékolni kell, ha lemegy a vérnyomása.

Borkadorka!
Hát ezek a babák még tökéletesebbek, mint először láttam! Gratulálok! Sok erőt és kitartást hozzájuk (meg a nagyokhoz is)!

Nekem elővizem van, nem előtejem, de kb félidőtől. Én melltartóbetétet használok, mert ha megszárad, akkor kicukrosodik és szúr.

Na addig ültem itt, hogy már megint fáj a hátam: Megyek is alukálni! Aztán lehet, hogy még visszakukkantok!

Pussz!

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Vikó!
Gond van a péntekkel. Ádinak kell midnenképp a kocsi, mert munka után megy még tanulni a matek tanárhoz nem épp Budaösre... Kép
Ne haragudj! El tud vinni a tesód vásni??? Kép Tényleg naaagyon sorry!!!!!!!

Eszter

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


<font color="aa00aa">Eszter, hogy már bocsánatot kérj, amiért nem hurcolsz engem végig a városon meg vissza! A tesóm nem tud elvinni de ettől még nem dől ösze a világ. Az én életem, nekem kell megoldani. Ha meg nem megy, akkor úgy marad Kép Majd kap a baba ruhát máskor. A tali meg nélkülem is meglesz valahogy Kép

Livi, a rucikat láttam, de azt nem, hogy hol vetted őket és mennyiért. Hát akkor leglább nem újdonság Kép

Mamacka, akkor remek estéd volt Kép

No, megyek vissza az ágyikóba, ma fájok egész nap. Pusszancs midnenkinek! Majd még benézek. PÁPÁ</font>

indianyo
 
 


Ágiboszi!Kép
Te is budafok? Merre? És miért nem a szt. Imre? Hallottál esetleg valami rosszat, vagy más okból?
Én a dokimmal totális mértékben meg vagyok elégedve, nem is akarok másnál szülni. A hozzá járó többi pácienstől is csak jókat hallottam. Nővérem is pont babát vár most(egyidős terhesek vagyunkKép) és ő is hozzá jár.

Most megyek vacsizni. Mindenkinek jó éjt!
Adri

Kép

Kép
adriana
 
 


<font color="ff0000"><font face="Tahoma">
Alina!
Köszike, csak olyan fura, h jobb oldalt semmi, viszont bal oldalt meg szanaszéjjel rúg a kölök.Kép

Köszike a drukkot is! Kép Ránk fér.Kép

Az apró, de fontos dolgok, amik igazából a korházra vonatkoznak, persze vannak nem korház függő dolgok.
Miről ismerjük fel, h szülni fogunk. Mi a különbség a jósló fájások, és a fájások között. Ha felhívjuk szülészetet, h ez, meg ez a van, akkor mit fognak kérdezni. Hol lehet bemenni a korházba, pl. éjszaka, melyik kapu van nyitva. Mi történik velünk, ha beérkezünk a korházba, h készítenek elő. Kb ilyen dolgok.
Múltkor, mikor éjszaka mentünk a korházba, mert görcsöltem, és a Manót sem éreztem, akkor pl kimondottan jó lett volna, ha tudjuk, h melyik kaput célozzuk meg elsőre, mert akkor előbb nem a főbejárat, aztán megmondták melyik kapu van nyitva, azt is mire megtaláltuk, sík idegek voltunk.Kép

Pussz,

Nancsika & Alex 30+2</font></font>
<font color="ff0000">
(\__/)
(=':'=)
("')("')--@</font>

Kép

Kép
nancsika
 
 


AdriKép
Fent a hegyen lakunk, az Arany János utcai lakóteleptől nem messze (családi ház hála nem lakótelep). Hu hát nekem volt egy nem éppen jó emlékem terhességgel kapcsolatban és a korházzal, igy váltottam. Jah nem igazán a korház volt a hibás hanem a doki, de az nagy mennyiségben... megnyugtatásként nem a Tasi voltKépKép Amugy azt hittem még vacilálsz, azért irtam hogy a lányok tudnak neked segiteni a másik topicban, meg akik itt vannak azok is. Semmi de semmi bajom nincs a TasivalKépKép

MamackaKép
Minden rossznak van valami jó oldala, hogy nézzük pozitivan a dolgokat, legalább láttad a szülőszobátKépKép Meg lehet hogy majd kedvet kapsz lovagolni és teniszezni is, sose lehet tudniKépKép

AlinaKép
UGyan vigasznak kevés, de legalább ledolgozzák most azt sok sok manit amit eddig befizettünk nekik a tb ellátásokra.

ZsugyuKép
Nekem valahol szerencsém van a terhességgel és a korommal, mindig fiatalabbnak néznek mint amennyi vagyok, pedig decemberben elmultam 39. Szal Csema után én vagyok a legfiatalabbKépKép a topicban, ugyan gyermekek számával nem tudom felvenni a versenyt vele, sőt utolérni sem fogom már, ha csak nem besikerül egy harmadik babavárás is és azok négyesikrek lesznek, erre meg annyi esélyem van mint a trójai falónak egy derbinKépKép

Nah a mai napra leamortizáltam magam rendesen, fáj a torkom, kapar rendesen, babó behozta a két napi csendespihenőjét és ma szinte meg se állt.
Megyek és megprobálom a szinte lehetetlent és lefektetem a fiam apa nélkül, remélem nem akarja megvárni az apját mire hazajön mert akkor még 11 kor is kukorékolni fog a szentem...

Ági
31+6 még három és egy negyed óráigKépKép

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Nicika, itt vannak az adataim:

Név: Foria-Szandra
Kor: 28
Lakhely: Budapest
Utolsó m.: 2005.május 30.
Szülés várható ideje: 2006.március 06.
Baba fekvése: koponyavégű hosszfekvés
Magzatmozgás első időp.-ja: 15+5 hetesen
Baba neme: kisfiú
Baba neve: Marcell
Testvér: Máté, 3,5 éves
Méhszáj állapota: zárt ( pénteken megyek dokihoz, 5 hete nem voltam )
Kórház: Szent István
Orvos: Dr. Horváth Tamás
12. UH eredmény: 1,9 mm-es nyaki redő
16. AFP: 1,7 MOM ( emelkedett, de az UH igazolta, hogy nincs eltérés. )
Vércukor: 4,2 mmol/l

Most hirtelen ennyi jutott eszembe, ha valami még hiányzik, majd küldöm. Ja, és a címem:
foria@freemail.hu

Köszi! Szandra és Marci 32+2

KépKép
KépKép
foria
 
 


Nancsika: Dunakeszin nincs kórház, a legközelebbi Vácon van. Én ott szültem Dorinát, nem ismerem ott a dokikat csak egy jó szülésznőt. Most újították fel a szülőszobát, sajnáltam, hogy elment onnan a dokim.

Alina: én hétfőn megyek este először CTG-re, de lesz megint UH, a doki meg akarja nézni, hogy befordult-e a manó.

Omo: akkor már bent is jókat játszik a kisfiad!Kép

Vikó: tessék többet pihenni, ha fájsz, megint a méhszáj?

T

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Nancsika
És mi a különbség a jósló és már nem csak jósló fájások között? Hány perces fájásnál kell elindulni a kórházba?
Vendég
 


Tündi
Hány hetes vagy? Tudom hogy előttem jársz...
Vendég
 


<font color="ff0000"><font face="Tahoma">
Alina!
Jóslófájások: Ezek még nem az igazi fájások. Erősek, de rendszertelenek. A fájások hossza is rövidebbek, 20 mp körüliek, a rendes fájásokkal ellentétben, amik hosszabbak, 25-35 másodpercesek. "Ha az apuka elmesél néhány viccet vagy a család egyik kedvenc humoros történetét, és az anyuka ezekre még csak el sem mosolyodik, akkor ez már nem jóslófájás."
De fogalmam sincs, milyen lehet, sose szültem.Kép A több babós anyócák bizti jobban tudják, mert én csak könyvből ismerem még, és amit a szülésznő elmondott.Kép

Tünde!
Köszike. Akkor remélem éccaka jön rám, vagyis Alexre és beérünk a Jánosba.Kép

Pussz,

Nancsika & Alex 30+2</font></font>
<font color="ff0000">
(\__/)
(=':'=)
("')("')--@</font>

Kép

Kép
nancsika
 
 


Foria! Holnap már fent leszel a táblában! Kép

KépKép
nicika
 
 


<font color="0000ff">Omo! Nagyon édes a baba! Gratula!

Tünde! Drukkolok hogy beforduljon a baba és természetes úton szülhess! Neked mikor lesz az első CTG?

Viko! Szerintem ha a baba lábbal, vagy esetleg kézzel előre bújik ki, akkor végigszab mindent, de főleg a hüvelyfalat! Ezt abból gondolom, mert én már hallottam olyat hogy kézzel előre jött a baba és után jött a hüvely összevarró kisműtét&#8230;

Alina! Előtejem, mint említettem van, de a cicim nem kemény! Bár a bal oldali kicsit feszesebb! A mellbimbóm nagyon sötét barna lett, pedig olyan szép rózsaszín volt a terhesség előtt! És meg is nagyobbodott, a csúcsa meg kiemelkedett! A mellem formája pedig kicsit ereszkedetté vált!

Szelivi! Ez az elővíz jó!
</font>

KépKép
nicika
 
 


Nicika, a tábla elérhetőségét a címemre küldöd majd?

KépKép
KépKép
foria
 
 


Nicika
Sajna nekem is besötétedett, és tényleg picit nagyobb lett. Kár.
Mikor először terhes lettem, akkor is így volt, és a vetélés után 1-2 hónappal vissza világosodott. Hátha szülés után, amikor a hormonháztartás visszaáll az eredetire, kivilágosodik. JólenneKép
Vendég
 


Foria! Küldtem mailt!

Alina! Én nagyon remélem hogy visszakapom az én szép rózsaszín mellbimbóimat! Kép

KépKép
nicika
 
 


<font color="ff0000"><font face="Tahoma">
Én inkább a 6 évvel ezelőtti cickóimat szeretném visszakapni, amikor még a ceruza is kiesett alóla. Most meg... Komplett színes ceruza készlet is elfér alatta, és ki sem esik egy sem.Kép

Na, jó, megyek aludni.Kép

Pussz,

Nancsika & Alex 30+2</font></font>
<font color="ff0000">
(\__/)
(=':'=)
("')("')--@</font>

Kép

Kép
nancsika
 
 


Na lányok én lépek is! Holnap meg majd valamikor este fele jövök csak! Remélem csupa jó hírt és egy babakocsi fotót hozok nektek! Már alíg várom a holnapot! Remélem semmi rossz nem történik... De mért is történne! Kép

KépKép
nicika
 
 


Alina: ma vagyok a 36. hét utolsó napján.

Nicika: hétfőn este megyek az első NST-re.

Nancsika: csatlakozom a régi cicit visszakívánók táborához!KépKép
Tudod plasztikai műtétet ingyen csinálják a Honvéd kórházban, ha pszichés problémákat okoz eme testrész, csak az implantátumot kell fizetni.
Ha visszük a ceruzákat is, akkor tuti a tb. támogatásKépKép

Tünde 35+6

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Sziasztok Kép
Ági Kép
Tényleg lehet, hogy érzi a fiad a vesztét Kép Most már nem lesz annyi időd rá mint eddig, ezt nehéz lesz vele megszoktatni, pláne, ha ennyire anyás Kép

Nancsika Kép
Örülök, hogy jól érezted magad a felkészítőn Kép Szerintem fontos, hogy egy doki normálisan adja elő a dolgokat, nehogy az embernek még az élettől is elmenjen a kedve Kép Kiváncsi vagyok mi lesz a jövőheti témátok Kép

Tünde Kép
Gratulálok az eredményekhez Kép Azt azért sajnálom, hogy Bettina még nem fordult be, de még van ideje Kép Remélem azért még lesz dokid a szüléskor Kép
Egyébként szerintem simán lehet bárhol szülni az ügyeleten, legfeljebb azt mondjátok, hogy vendégségben voltatok a környéken és ez volt a legközelebb Kép Ha mégis kidobnának ott a II női és az is bababarát Kép

Vikó Kép
Nálunk is tejbegríz volt a vacsi, de én tényleg grízből és cukorból csináltam Kép A lányom két tányérral is befalt Kép

Adri Kép
De jó, hogy te is itt vagy KépKépKép
Úgy örülök, hogy minden rendben veletek Kép Remélem most már aktív topikos leszel Kép

Bori Kép
Nem találok szavakat, csak a könnyeimet törölgetem Kép
A lányok gyönyörűek! Gondolom apa rém böszke a csodaszép hölgyeire Kép
Tündéri az a kép, ahol a 4 csajszi van, de még édesebb ahol összeér az arcocskájuk Kép Klassz, hogy egyszerre szopiznak a lányok Kép Azért pihengess is ha van egy kis időd Kép Nagyon várom a folytatását a szüléssztorinak Kép
Nagyon sok boldogságot, egészséget kívánok neketek Kép

Annácska 28+2

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Omo Kép
Gratula a kisfiúhoz Kép
Nagyon édes a kép, ahog yígy játszik a köldökzsinorral Kép

Alina Kép
Remélem azért nem 4 pohár volt, csak 4 kémcső Kép
Elhiszem, hogy unod már, de szerintem ez volt neked az utolsó vérvétel Kép
De jó neked is már a jövő héten ctg Kép

Nancsika Kép
Nagyon tetszik az anorák Kép
Holnap meg is nézem magamanak a kínálatot Kép

Annácska 28+2

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: