A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Még annyit akartam írni a tápszerről, csak elfelejtettem, mert az előzőt is órákig írtam, hogy az az előnye valóban megvan, hogy demokratikusabbá teszi az etetést. Párom morgott is az elején, hogy neki nem "jut" az etetésekből. Õ az első gyerekével ahhoz szokott, mivel az ex-neje elejétől fogva tápszerezett, hogy ő is ugyanúgy etetheti és úgy láttam, ez hiányzott neki Zsuzsával. Többek között ezért is viszonylag korán bevezettük a cumisüveget, Zsuzsa 5 hetes volt. Illetve nem is tudom, ez koránnak vagy későnek számít-e, mindenesetre azt olvastam, 6 hetes kor után már nem annyira valószínű a cumizavar, és én attól nagyon féltem. Ahogy az Murphy törvénykönyvében meg van írva, cumizavaros is lett Zsuzsa, csak ordított a mellem körül és nem akart enni, bezzeg a cumisüvegre rácuppant. Na akkor együtt sírtunk, mikor nem akarta elfogadni a mellemet. Kép Kitiltottam minden cumit és cumisüveget, és egy napot az ágyban töltöttünk egymás mellett meztelenül, lestem mikor ébredezik és akkor félálomban tömködtem a szájába a mellem, mert azt olvastam, úgy könnyebben elfogadja. Hálistennek egy nap alatt rendeződött. Szóval volt már minden gebasz a szoptatással, volt hogy kevés volt, és azért sírt, volt hogy sok volt és szó szerint fuldoklott benne, azért sírt, volt hogy cumizavaros volt és nem kellett neki, azért sírt. No mindegy, nem erről akartam írni, hanem arról, hogy valóban, ha üvegből is eszik a baba, akkor az nagy könnyebbség anyukának, mert át lehet adni a babát valaki másnak és el lehet szakadni tőle. És akkor apuka se érzi magát kizárva.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok! Én is itt vagyok!Kép

Cleo,
Üdv közöttünk! Kép Ahogy Göndörzsóf írta beteszlek a táblába. Ehhez kérem szépen a koordinátákat. (baba neve, szül. ideje, hossz és súly adatok, korod, lakhelyetek, kórház)

Ma voltam fodrásznál! Nyár végén voltam utoljára, jó régen. Olyan jól levágta a fodrászlány, nagyon ügyes. És be is festettem. Beninek és Apának is nagyon tetszem! Dani nem nyilatkozott, csak bekapta a cicit és vigyorgott. De a cumisüveggel sem volt baja, onnan is bevágta a tejet, amíg nem voltam itthon.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Írtam egy regényt, ez a nyamvadt babanet, meg eltüntette Kép

Dudukly! Pálma hihetetlenül aranyos ezen a képen!
Ma le akarták csapni Olit a kezéről, de nem hagyta magát Kép
Kanalazás: nálunk is megy, mivel a gyerkőc 11 órát alszik reggel kénytelen vagyok minden reggel fejni, és nem akarom fagyasztgatni, inkább esténként megetetem vele kanállal. El is fogadja még a szopi után. Eleinte iszonyat macera volt a kanalazás, de most már nagyon ügyik vagyunk.A minap végig röhögte a kanalazást Olikám (én meg majd leestem a meglepetéstől a székről).
A cumisüveget én nem mertem megkockáztatni a cumizavar miatt, így is az elején szó szerint közelharcot vívtam a gyerekkel szopizáskor mert sztrájkolt.

Ma volt nálunk két barátnőm a pici babáikkal. Annyira édesek voltak a gyerekek. Semmi sírás nem volt, tök jól elvoltak. Mi pedig jót trécseltünk, tök jó volt Kép Az irományom végén teszek fel képet a babákról.

Oli is nyűgike mostanában. Jön a foga. Már majdnem kipattant. A Lelkem marha jó módszert talált arra, hogy hogyan masszírozza az ínyét... szopizás végén ezerrel harapdálja a cicim, alig tudom tőle elvenni, úgy összeszorítja az ínyét. A rágókák azok smafuk.

Barbi! Valószínűleg mi is el tudunk menni a talira Kép Apának van dolga Pesten, és kibuliztam, hogy akkor intézze el.

Babás képek:

Kép

Kép

Évianyu! Ha következőleg jönnek a csajok a bébikkel, nem lenne kedvetek Ákossal eljönni?

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 

 
 

Ildi! Dehogyisnem! Én mindenben benne vagyok. Szeretek járni mindenhova, ami babával kapcsolatos. Csak jobb, mint itthon nyűglődni, nem? A szőke hajú anyukát nem ismerem, aki a képet készítette, ő a Kata? Láttam a profilodban a képeken. Õt ismerem, ő is ismer engem. Ha névről nem tudja ki vagyok, mond neki, hogy a Liza barátnője-munkatársa. Meg a konditeremből is ismerjük egymást, régebbről. Csak egy bajom van. Ahogy így elnézlek titeket, mind tök jól néztek ki, én meg +20 kg-mal küzdök. Úgy nézek majd ki közöttetek, mint egy bálna :-) Na de nem baj, le fogom ezt is adni ugyanúgy, mint Virág után.
Ja, és nekünk is volt ilyen bodynk, csak már eladtam, Áki kinőtte. Teszek be egy ilyen képet, jó? (Virágnak potyognak ki a tejfogai, azért ilyen fogatlan, meg fogalmatlan is a vigyorával :-) ).
Ha tudsz, írj! Évi
Kép
Évianyu
 
 


Sziasztok,

Tünde,
én a Suttogó c. könyvet 2x olvastam, nagyon jó dolgok vannak benne, ez a könyv "tanitotta" meg nekem, hogyan altassam Kevint, és bejött eddig minden, kezdetek óta 9-kor alvás és reggel 6-ig tart, utána megint alszik. A szopival kapcsolatban is jókat ir.

Cleo,
üdv itt, nagyon jó helyen jársz Kép A szülésed 4 óra alatt, szuper lehetett Kép
K-vitaminról érdekeseket hallani, mi dokink folyamatosan irja. Hogy business lenne? Kép

Mea,
gyógyulást kivánok mindkettőtöknek Kép

Rókica,
nálunk is nagyobb részt a szülésznő volt jelen, egész végig mellettem volt,vizet hozott, egyszerüen segitett a jelenléte, én férj is ott volt még. Az orvos meg jött-ment, mert éppen egy másik csaj is akkor szült. Rohangált kettőnk között. Kép

Azt gondolom összességében, hogy jó volt tulesni rajta, ,és tényleg mindent feledtet a kisbabánk Kép Kép

Szopival kapcsolatban: a fejést én is nagyon utálom, de ugy érzem muszáj,mert nekem nincsen olyan sok, éppen elég neki, és ha ilyenkor még fejek, meg reggel akkor igy pont jó.

Képek nagyon édesek a babákról!Kép
spanci
 
 


Ildi,
jól néztek ki a fotón, mintha nem is szültetek volnaKép
spanci
 
 


Sziasztok!

Roki!
A banán nem volt kiemelve a többi K vitaminos kaja közül, csak akinek gondja van, ezzel is számolnia kell. De tökmindegy.
Nálunk szerencsére nem volt cumizavar, nehéz lehetett átélni mindenkinek, akinél volt.

Vrucsincá!
Úgy tűnik, jó volt a babatali!
Nem semmi, a kiscsajt befektettétek a srácok közé! Kép Kép Kép

Davallia!
Látom Panda is értelmiségi lesz, már most nagyon szereti a könyveket! Ezen a legalsó képen meg egy tünemény, ahogy mosolyog! Kép
Vendég
 


Spanci!!
Roviden le tudod esetleg irni amit az altasrol "tanultal" a konyvbol? CSak ugy kivancsisagbol kerdezem, es nem tudom megszerezni a konyvet (Algirban vagyok), de nekem is ajanlottak..
Nekem egyebkent a Kicsi es picik van meg, es ok az is.

Egyebkent meg nem jelentkeztem azota, hogy visszarepultunk karacsonyi hazalatogatasunk utan. Tok rendben volt a visszaut is. egyedul a milanoi atszallasnal az ellenorzesnel orditott Dávid, aztan elore is vettek minket, ez kb 100 ember megelozeset jelentette Kép, aztan ahogy tul voltunk rajta, elhallgatott a gyermek, szoval jo fej volt Kép

ppanna, es Dávid, aki majdnem harom honapos, de meg nem Kép

Kép

Kép
ppanna
 
 


Szia Panna!

Vmikor ma eszembe jutottál, hogy már rég nem jártál erre!
Jól vagytok?
Írnál a címemre, a profilodban nincs bent a Tiéd, érdekelne, milyen Algírban az élet. Címem: havtunde kukac citromail.hu

Dávid tényleg jó fej volt! KépKépKép
Vendég
 


ppanna,
röviden: este 6-kor etetés, fél 8 fürcsi 8 kor megint etetés, ezt nevezi a könyvben a nő láncetetésnek, utána utoljára tisztába teszem, lámpa leolt, felhúzom a holdacskáját ami altatót játszik, meg van egy pörgö játéka ami sötétben szines csillagokat felhőket,napocskát világit a falra sé miközben ezeket bámulja+zene, elalszik magától és már csak reggel kel.
és még az szükséges, hogy éjjel sokat aludjon, hogy napközben nem szabad hagyni 1 óránál többet aludni egyszerre. sokszor nekem sincs szivem felkelteni, de az éjszaka miatt fontosnak tartom.
és még fontos a kaja-idő, ezeket én betartom igy van fix napirendünk amihez tudunk igazodni, igy mellette mindent meg tudok csinálni. Etetés nálunk: reggel 6, 9, 12, 3, 6, 8 (ilyenkor megtömöm még cumisüvegből is ám).
Kevin nagyon jókedvü baba, szépen fejlődik, sosem kelt fel még sirva, mindig a gügyögésére ébredünk, ha bemegyek hozzá kiröpül a kiságyból annyira örül, hogy vki észrevette. imádom Kép
a könyvben van még egy fontos szempont, hogy cicin nem alszik a baba. tudom sokan elitélitek, de nekem is jobb igy. ezáltal a sorrend evés, játék, alvás és mig alszik tudok magammal,férjjel,egyébbel foglalkozni. nekem bejött.
bocs a helyfoglalásért.
spanci
 
 


Ppanna

Bocs, Zsu, Te is bizti így csinálod.
még annyi, hogy ha mégis felébred, akkor ha bemész hozzá, nincs haverkodás, hanem megcsinálod ami miatt felébredt. Én ilyenkor nem is szólok hozzá, és akkor tudja, hogy ilyenkor anya nem játszik, hanem alvás van. Amikor benézek hozzá éjjel, és jól húzza a lóbőrt, akkor azért mindig jóóóól megpuszilgatom! Kép Kép Kép
Ebben a könyvben van az álometetés is, amit én csinálok, hogy éjjel 11-12 között megetetem Zitát. Bedugom a cumisüveget, kiszívja a kaját, fel se ébred közben. Persze ezt csak az tudja csinálni, aki használ cumisüveget.
Vendég
 


Spanci

én hagyom napközben aludni Zitát. De alszik 1 órát, du 2-3-at, de a fürdés előtti 2 órában én is figyelek, hogy akkor már nincs szunya. Általában 8-1/2 9 körül már beájul az ágyba. Anya és apa nagy örömére! Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Tünde,
igen még ezek is vannak, hogy nincs haverkodás. jó az álometetésed, igy biztos nem kell neked reggel 6-kor, de én inkább ezt választottam.
jó éjszakát! megyek fejni még egyet!
Amúgy ma már tornáztam is Kép
spanci
 
 


Sziasztok!

Köszönöm, hogy befogadtok, nagyon kedvesek vagytok.Kép

Benianyu!
Koordináták: Maja, 2005.09.08.,3000g, 53cm, Szt. István, Bp., 32 év. Köszi.Kép



Elképesztően édesek a kölkök: Pálma, Tündike, Peti, Oli, Panda (most csak őket láttam).

Davallia!
Panda egy tündérborsó, ahogy mosolyogKépKépKép, szerencsére úgy látszik őt annyira nem viseli meg ez a dolog. Szoritok nektek holnap és hogy mihamarabb rendbe jöjjön.

Ildi!
Olika nagyon sármos kissrác, titkon mi is odavagyunk érte, főleg a huncut mosolyáért (abban mi is nagyon jók vagyunkKép). Tudjuk, hogy már van menyasszonya és persze ezt tiszteletben is tartjuk, kizárólag plátói kapcsolatra gondoltunk.Kép

Ime egy-két bemutatkozó kép Majáról:
Kép
Kép
Kép

Köszi a helyet. Jó éjt.

Cleo + Maja (4hó+2nap)

Kép
CLEO&MAJA
cleo
 
 


Cleo!

Úgy látom, Maja lecsap a kezünkről 1-2 kissrácot!
Vendég
 


Sziasztok,

Babák nagyon cukik.
Ildi, Nem is értem hova akarsz még fogyni. Kép
Léna szeme egyszerűen elbűvölő. Kép

Akinek már nem kék a szeme, kb mikor változott? Mert már nem emlékszem a Marcinak mikor lett barna a szeme. A Barnusnak egyelőre ugyanolyan kék mint születésekor.

Angelani és a többiek (bocsi, de nem emlékszem kinél olvastam még): sajnálom, hogy rossz emléketek maradt a szülésről. Azt hiszem én nagyon szerencsés vagyok. Az első szülésem 2 óra 45 perc volt. Még a szülés közben mondtam, hogy ha azon múlna a kistesó már másnap visszafeküdnék arra az ágyra. Aztán most reménykedtem, hogy max olyan legyen a szülésem, mint anno a Marcival. Úgy indultunk el otthonról, hogy sem apa, sem apukám (aki a Marcira jött vigyázni) nem hitte el, hogy indulni kell. Tulképp én sem voltam benne biztos, de volt egy megérzésem. Aztán legyalogoltam a 3.-ról és ez segített, mert akkor már jöttek érezhető fájások. Szerencsére 5 percre voltunk a kórháztól. Megérkeztünk és 18 perc múlva a kezemben fogtam a Barnust. Kép Kép Kép

Ráadásul pont a dokim volt az ügyeletes. Papírokat meg már szülés után írtunk csak alá. Nevetve hozta a szülésznő, hogy írjam alá, hogy beleegyezek a szülésbe. És mivel akkor még rajtam volt a Barnus apa firkantotta alá helyettem. Kép

Egyébként idővel átértékelődnek majd az emlékek és biztos vagyok benne, hogy mindenki el fog gondolkodni a kistesón. Hiszen itt vannak nekünk ezek a tünemények akik minden szenvedést megérnek és feledtetnek velünk.

Davallia, Nagyon sajnálom Pandát, de biztos így jobb neki. Meglátod hamar leveszik róla a kengyelt és ő semmire sem fog emlékezni. De tudom könnyű mondani...

Mi ma megyünk oltásra. Én már előre rosszul vagyok ilyenkor. Tiszta lökött vagyok. Este is órák hosszat nézegettem a Barnust az ágyban ahogy aludt mint egy kis angyalka és arra gondoltam, hogy ezt a kis angyalkát nincs szívem megszuratni és megríkatni holnap.

Van még olyan baba, ai már átaludta az éjszakát, de megint elkezdett felkelni? Mert a Barnus sajna most ezt csinálja. Már olyan ügyesen aludt fél7 - 7-ig, de mostanában felkel 3-4 között és eszik. Lehet, hogy este kevés neki a tej? Egyébként van lefagyasztva tejem, egyszer próbálkoztam is cumisüvegből adni neki, de csak játszott a cumival és fél óra alatt egy csepp tej sem ment a szájába. A kanalazós módszer meg kicsit macerás főleg két gyerek mellett.

Ébredeznek, mennem kell. Nemsokára indulhatunk a dokihoz Kép

Brigi

Kép

Kép

Kép
b_brigi
 
 


Sziasztok!Kép

Babák mind gyönyörűek és jó nagyok márKép

Hát eddig(lekopogom) de nem jött kis a betegség Lívin, jaj nagyon remélem most már nem is fog.
Én is már jobban vagyok.
Lehet megkapja még a héten a sszuriját a két combikájába.

Én kérdeztem dokinőt h érdemesebb lenne az újat de azt mondta ha Lívi eddig jól viselte reméljük ezt is jól fogja(igen de ez eddig a legdurvábbKép)

Hát azt mondta ha nem jó, akkor következőre kaphatja az újat szegénykém...

azért remélem jól viseli majd.

Egyébként múltkor mikor sztetoszkóppal közelített felé a dokinő már sírt is, egybőkl kiszúrta h ő az aki meg is szúrja mindig, még a dokinő is észrevetteKép

Szegényke.... úgy utálom a szurikat, gondolom mindenki így van ezzel.
Na megyek, szép napot Nektek!!!!KépKépKép

Mea
mea
 
 


Brigi!Kép

Nekünk szerencsére továbbra is átalussza de már korábban felkel (olyan 6 körül) de csak a cumiért és már alszik is tovább 1 órátKép

Mea
mea
 
 


Brigi!

3-4 hónaposan hajlamosak azt csinálni a babák, hogy a nagy világfelfedezés közben nappal nem esznek rendesen, nem azért, mert nincs elég tej a mellben, hanem azért, mert mondjuk a falon mászkáló pók megfigyelése is izgalmasabb, mint az evés. Aztán éjjel, vagy hajnalban nyugiban, csendben behozzák a nappal elnézelődött mennyiséget. Na ilyenkor szokták sokan azt hinni az újra kelő gyermekek mellett, hogy kevés a tejük, holott csak máskor eszi meg a babájuk. Ez persze őrült fárasztó, főleg, ha már az ember hozzászokott a jó kis alvásokhoz, de teljesen normális folyamat. A vicc az egészben, hogy ez nemcsak az anyatejes babák játszák. Nekem nem egy olyan ismerősöm van, akinek babája cumisüveggel is ugyanezt csinálta ebben a korban, pedig abban biztos, hogy nincs kevés ennivaló, és nem is apad el belőle a nedű. Ha úgy veszed észre, hogy nappal Barnus is másra koncentrál evés közben, akkor esetleg meg lehet próbálni, hogy minél nyugisabb körülmények között bonyolítod a nappali evéseket. Van, akinél beválik, van, akinél nem. Nálunk Réka (a legkisebb csemetém) produkálta ezt látványosan. Kettőtől négy hónapos koráig aludt éjjel, egy reggeli szopizás után délelőtt tíz-féltizenegyig is. (Már azon aggódtunk, hogy nem baj-e ez a sok alvás, mert az öcsémnek egy veleszületett betegség miatt volt ez egy tünete.) Aztán négy hónapos korától újra elkezdett éjjel kelni. Miközben nappal, ha a fejem tetejére álltam, akkor sem volt hajlandó többet szopizni. Én meg nem voltam hajlandó a gyereket tömni. Így maradt a kelés. Ja és persze vannak gyerekek, akiknél ilyenkor már a fogak is elkezdenek dolgozni a mélyben, ettől is lehet kelni. Meg vannak akiknél ilyenkor jönnek a nagy mozgásfejlődések, elkezd például forogni a baba, aminek a környékén szintén normálisak a nyugtalanabb éjszakák.
Remélem, az oltást jól viseli majd Barnus.

Szép napot mindenkinek!

Zita
pzita
 
 


Sziasztok!
Csatlakozhatok? Már eddig is olvasgattalak titeket, mióta van internetünk. (Ez egy szuper találmány!!!)
Adatok:2005.10.12-én született Dorka NapsugárKép. Miskolcon( Davallia úgy látom te is miskolci vagy!Kép), a Megyei kórházban, 3250g,52cm, 27 éves vagyok,első baba.

Üdv: saci
Vendég
 


Saci, Cleo! Kép

Üdv a csapatban! Kép

MINDENKINEK JÓ REGGELT!
Nekem nagyon jól indult a napom, Viki is jókedvű, befaltam egy csomó sajttekercset (tök finom lett) Kép

Davallia!
Hová mentek végül Pandával? Azt látom, hogy ma aktuális.

Dóri & Viki (12+5)
Vendég
 


Ildi! Én már nem fogok ide írni (nincs semmi bajom veletek!), de szeretném veled tartani a kapcsolatot. Én a lakóhely szerinti bajai kismamákhoz tartozom, itt már túl sokan vagyunk, nekem, ott személyesebb, mert kevesen vagyunk. Ha akarsz, oda írhatsz nekem (vagy add meg az ímélcímedet, és privát levelezhetünk)! Köszi! Évi
Évianyu
 
 


Sziasztok!

DóriKép
Viki is pénteken született? Nálunk is +5nap van ma. Kép

Brigi! Kép
Nem semmi szüléstörténet! Mindenki ilyenről álmodik! Igazad van, már én is bevállalnám a 2. gyerkőcöt, de még várunk egy kicsit.

Mea! Kép
Örülök, hogy jobban vagytok!

Tünde & Zita 15+5
Vendég
 


Tünde! Kép

Péntek reggeli lány, igen. Kép És ma Konakion-nap van. Kép Ha tudod, hozd el a talira légyszi amit említettél K-vitamint. Én nem bíznám a banánra, meg a levegőre, biztos, ami biztos. Inkább tovább adjam neki, mint kevés legyen..

Dóri (28-6 Kép) & Viki (12+5)
Vendég
 


Dóri! Kép

Oké, ha megyek, Tiéd ill. Vikié a Konakion!
Vendég
 


Szia Cleo,Isten hozott! Kép

Csajok, akik voltak, vagy mennek ilyen hosszú hétvégére... hogyan fürdetitek a babót? Viszitek a kiskádját? Ha nem túl meleg a víz akkor szerintetek a picúrt is megmárthatom?

Pr.

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Havtunde, Spanci Kép
Koszi a leirasokat!
Az ejjeli ebredesnel en is igy csinalom, hogy csak kaja es kesz, semmi beszelgetes meg haverkodas. De David nem is igenyli, neki csak tej kell akkor Kép
A 11 oras alomban etetes nem tudom hogy mukodik ha hason alszik a kolok.. mert nalunk ez a helyzet.. mondjuk ha kivennem es mellre tennem... lehet hogy attol sem ebredne fol..
Tunde, Te is idore etetsz? Spanci, Neked sosem volt olyan, hogy harom oranal hamarabb ehes volt nagyon? Te csak szoptatsz, vagy tapszerre irtad, hogy meg is cumiztatod?
Jo sok kerdes Kép
Egyebkent mostanaban kilenckor mar alvas van nalunk is, de egy ejjel keles az tuti. es mivel nem ebred fol, csak eszik, nem gondolom, hogy a nappali alvas zavar be. Szoval ezert kerdezgetek KépJa, es tuti nem a tej a keves, mert no nagyon a srac, mar tobb mint hat kilo, harom honaposan, es 3300-zal szuletett
Egyebkent megmondom oszinten, engem nem kulonosebben zavar ez az ejjeli kaja.. szoval csak erdeklodom..
A napirendnek is tuti megvannak az elonyei, de nekem itt tavol az otthontol tulkepp tokmindegy mi a napirendunk Kép Kép


Tunde irtam am mailt is Kép
pp

Kép

Kép
ppanna
 
 


Panna!

Zita tápszeres, sajna. Nekünk van napirendünk, vagyis a reggeli és esti kajaidőhöz én ragaszkodok. A többi is nagyjából ugyanabban az időben van, +/- fél óra, Zitától függ.
Alvás: Zita kizárólag a jobb oldalán fekve alszik el, de ha már szunyál, én át szoktam fordítani, nehogy féloldalas legyen a feje. Kép Kép Kép Nem ébred fel közben.
Vendég
 


Kukucsolós játék így tetszik Zitának:
KépKép

Itt apa kreatívkodott: azért van Zita előtt a párna, hogy eltakarja a tv-t:
Kép
Vendég
 


Sziasztok,

Megjöttünk a dokitól. Szerencsére a Barnus nagyon jól viselte a szurit. Egy pillanatnyi nyafi volt csak aztán semmi sírás. Remélem itthon sem lesz semmi és nem lázasodik be.

Viszont egy hét alatt csak 50 gr-ot hízott. Asszem Jucc írta egyszer, hogy nem hízott rendesen a baba? Mi lett a vége? Következő héten már minden ok volt? Egyelőre nem kell pótolnom, mert azért így is jó húsban van. Már 2 hete megduplázta a súlyát. Azért kicsit aggódom.

Zita, Köszi amit írtál. Lehet, hogy ez az oka a kevés hízásnak is.

Tünde. Zita mosoly nagyon huncut Kép

Brigi

Kép

Kép

Kép
b_brigi
 
 


Sziasztok!

Tud valaki tanácsot adni szörcsögés megszüntetésével kapcsolatban? Ma 3 hetes és 3 napos a kisfiam és még mindig szörcsög. Főleg éjszaka. Váladék nem látszik az orrában. Használunk sterimare tengeri sóoldatot,aztán leszívom az orrát, kamillás párologtatást, vizes törölközőt a radiátorra, de nem használ semmi.

Marcusz a téliből.

Kép
marcusz
 
 


Sziasztok!

Nincs most időm sokat írni, de KONAKION témában egy ötlet.

Mi is végigjártunk sok gyogyószertárat, mire mondták, hogy az ügyeleteseknek előbb visznek a hiánycikkekből, mint a többinek, így hát:

Az Örs Vezér téri gyogyószertárban MINDIG VAN KONAKION.

Pusztok

Sis+Máté
13.0

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Marcusz, Nem mindig a nátha miatt szörcsögnek a babák. A nyelőcsőben marad tej és sokszor lehet, hogy azt hallod. Nekem mindkét fiú egyfolytában szörcsögött, és az orrukból nem jött semmi.

Ha viszont tényleg náthás a mi dokinénink a C-vitaminra esküszik. Cebion csepp. Náthára még gyógyszert nem is kaptunk. És a Marcival mi is Sterimaroztunk, de az itteni dokinéni most egy orrcseppet írt fel a Barnusnak. Ugyanaz van benne mint a sterimarban csak nem fufókás és kb 25 ft-ba került! Ezt a többieknek is ajánlom kérdezzetek rá.

Brigi

Kép

Kép

Kép
b_brigi
 
 


Most voltam a Lehel térem patikában, a Csanády utca elején, ott volt Konakion!
Zsuzsa

KépKép

KépKép
majola
 
 


Üdv az új tagoknak! Kép
Íme a frissített tábla.

<pre>
Anyuka Baba neve Baba szülinapja Súly, hossz Kórház Tesó (ha van) Kor / Lakóhely Baba kora
Aniko47 Balázs Született 2005.07.27 3300 gr, 49 cm 5 éves bátyó van 24 hét + 0 nap
Helga Botond Született 2005.08.01 3500 gr, 55 cm Első baba 30 év / Bp. 23 hét + 2 nap
Szmercsa Bátor Született 2005.08.06 2800 gr, 49 cm Szt. János Első baba 25 év / Budakalász 22 hét + 4 nap
Falina Jázmin Tímea Született 2005.08.07 2850 gr, 52 cm Schöpf-Mérei Első baba 27 év / Bp III. 22 hét + 3 nap
Duda Natasa Született 2005.08.07 3250 gr, 54 cm Schöpf-Mérei Első baba 28 év / Bp XIII. 22 hét + 3 nap
Zsófy Lilla Katalin Született 2005.08.10 3100 gr, 53 cm Pándy Kálmán Első baba 22 év / Bcsaba 22 hét + 0 nap
Vrucsincá Olivér Született 2005.08.16 3080 gr, 49 cm Pécsi Szül.Klinika Első baba 27 év / Baja 21 hét + 1 nap
Évianyu Ákos Született 2005.08.16 4430 gr, 53 cm Bajai kórház Virág 1999.05.04 33 év / Baja 21 hét + 1 nap
Malvinka Zsanett Viktória Született 2005.08.19 3600 gr, 54 cm Szt. István Első baba 28 év / Bp XVII 20 hét + 5 nap
Baby20 Petra Született 2005.08.22 3740 gr, 53 m Sárvári Önk. Kórház Első baba 21 év / Bő 20 hét + 2 nap
Kóbor Csaba Született 2005.08.23 3080 gr, 52 cm Szt. István Gabriella 2003.08.28 30 év 20 hét + 1 nap
Nemesek Kornél Született 2005.08.23 3100 gr, 53 cm Bajcsy-Zs Trisztán 2000.06.15 27év / Budaörs 20 hét + 1 nap
Csillám Dávid Született 2005.08.29 4100 gr, 51 cm Jahn Ferenc Első baba 27 év / Táborfalva 19 hét + 2 nap
Pocakpacni Bálint Ádám Született 2005.08.29 3400 gr, 56 cm Szent Imre Daniella 1998.11.20., Marcell 2004.04.21. 25év / Bp.XIII 19 hét + 2 nap
Csillahbabe Bulcsú Született 2005.09.01 3600 gr, 53 cm Soproni Erzsébet Kórház Első baba 26 év / Sarród 18 hét + 6 nap
Csikken Roland Született 2005.09.01 3055 gr, 55 cm HIETE Első baba Dunaharaszti 18 hét + 6 nap
Barbapapa Leon Született 2005.09.01 4070 gr, 54 cm Péterffy Noel 2004.04.17 29/ Bp. XI. 18 hét + 6 nap
Kuha Gergő Született 2005.09.03 3700 gr, 57 cm Kútvölgyi Első baba 26 év / Mogyoród 18 hét + 4 nap
Kismama2004 Márk Született 2005.09.04 3300 gr, 54 cm Veszprémi Első baba 30év / Veszprém 18 hét + 3 nap
Mea Lívia Született 2005.09.06 3950 gr, 56 cm II. Női Klinika Első baba 27 év / Verőce 18 hét + 1 nap
Angelani Erhard Született 2005.09.06 2720 gr, 51 cm HIETE Első baba 28 év / Újpest 18 hét + 1 nap
Nedinabp Márk Született 2005.09.06 3780 gr, 57 cm SOTE II. Bálint 2004.03.08 28év / Bp XVII. 18 hét + 1 nap
Rokica Zsuzsanna Született 2005.09.07 3950 gr, 58 cm Szt. István Első baba 30év / Újpest 18 hét + 0 nap
Tüncs Bogi Született 2005.09.07 3450 gr, 55 cm Szt. János Első baba 31 év / Bp. 18 hét + 0 nap
Cirmike Réka Született 2005.09.08 2400 gr, 46 cm Tatabányai Roland 2003.05.28 27 év/Vértesszőlős 17 hét + 6 nap
Christinbaba Krisztián Született 2005.09.08 3860 gr, 55 cm Bajcsy-Zs Első baba 26 év/ XVII. ker 17 hét + 6 nap
Minimi Natalia Született 2005.09.08 3200 gr, Basingstoke/ Anglia Első baba 27 év 17 hét + 6 nap
Cleo Maja Született 2005.09.08 3000 gr, 53 cm Szent István Első baba 32 év 17 hét + 6 nap
Juci6 Márton Született 2005.09.09 4200 gr, 60 cm Schöpf-Mérei Első baba 26 év 17 hét + 5 nap
Lucretia Bence Született 2005.09.09 3850 gr, 56 cm SOTE I. Első baba 25 év 17 hét + 5 nap
Tzsuzsa Júlia Sára Született 2005.09.09 3290 gr, 53 cm Szent István Első baba 35 év 17 hét + 5 nap
Picur 4 Péter Született 2005.09.12 3800 gr, 51 cm Szegedi Női Klinika Noémi 1992.09.11, Emma 1996.10.22 és Eliza 1998.07.02 37 év 17 hét + 2 nap
Bodza Sarolta Született 2005.09.13 2940 gr, 54 cm Szent István Első baba 25év / Bp XIII. 17 hét + 1 nap
Bkriszta Kincső Emese Született 2005.09.13 3740 gr, 55 cm Schöpf-Mérei Ivett 1994.02.02 36 év / Csepel 17 hét + 1 nap
Prüntyi Tünde Enikő Született 2005.09.13 3990 gr, 60 cm Szent István Első baba 26 év / Veresegyháza 17 hét + 1 nap
Megann Léna Született 2005.09.14 3050 gr, 53 cm Szent István Első baba 26év / Budapest 17 hét + 0 nap
Viki27 Péter László Született 2005.09.16 3850 gr, 53 cm Pécsi Szül.Klinika Első baba 27 év / Pécs 16 hét + 5 nap
Humi Márton Ábel Született 2005.09.16 3260 gr, 54 cm Szent István Lacus 1987.02.28. és Kristóf 2004.04.30 40 év / XX.ker 16 hét + 5 nap
Cipó Emma Született 2005.09.18 3180 gr, 53 cm Baja Bori 10 éves és Bodó 7 éves Baja 16 hét + 3 nap
Thomasanne Tamás Született 2005.09.19 4100 gr, 57 cm Szent István Első baba 27 év /XIII. ker 16 hét + 2 nap
Norege Gergely Született 2005.09.19 3750 gr, 58 cm Sote I. Nóra 2002.02.20. és Réka 2003.06.26 29/Szigethalom 16 hét + 2 nap
Dudukly Pálma Született 2005.09.22 4050 gr, 60 cm MÁV Első baba 34 év / Isaszeg 15 hét + 6 nap
Óréka Ágoston Született 2005.09.22 4250 gr, 61 cm Sote I. Első baba 29 év 15 hét + 6 nap
Tibicsoki Fanni Született 2005.09.22 2750 gr, 50 cm Dél-Pesti K. Első baba 30 év 15 hét + 6 nap
Tmarie Mirabella Született 2005.09.23 2740 gr, 49 cm Péterffy Első baba 25év / Bp XIII. 15 hét + 5 nap
Havtunde Zita Született 2005.09.23 3740 gr, 52 cm Győr Első baba 31 év / Győr 15 hét + 5 nap
Anina Ádám Született 2005.09.23 3500 gr, 57 cm Szent Imre Első baba 31 év / Dunakeszi 15 hét + 5 nap
Nyúlné Márton Született 2005.09.28 3360 gr, 50 cm Péterffy Első baba 28 év / Bp XI. 15 hét + 0 nap
Jucc Gergely Született 2005.09.29 3500 gr, 56 cm MÁV Balázs 2002.07.05 33 év / Bp XX. 14 hét + 6 nap
Penna Tamara Született 2005.10.02 4350 gr, 54 cm MÁV Kevin 2003.06.13 31 év / Újpest 14 hét + 3 nap
Ayse Andris Született 2005.10.02 3800 gr, 56 cm MÁV Lili 2001.04.28 35 év / Nagykovácsi 14 hét + 3 nap
Davallia Anna Katalin Született 2005.10.04 3050 gr, 50 cm Miskolc Megyei Első baba 26 év / Miskolc 14 hét + 1 nap
And Eszter Született 2005.10.04 2400 gr, 49 cm I. Női Klinika Első baba 30 év / Bp 14 hét + 1 nap
B_brigi Barnabás Született 2005.10.04 2850 gr, 52 cm MÁV Marcell 2003.10.24 34 év / Dunakeszi 14 hét + 1 nap
Göndörzsóf Bulcsú Született 2005.10.07 3890 gr, 59 cm MÁV Gergő 2004.01.24 27 év / Budakalász 13 hét + 5 nap
Jatka Dóra Judit Született 2005.10.07 4050 gr, 53 cm Péterffy Első baba 28 év 13 hét + 5 nap
Sisotris Máté Bendegúz Született 2005.10.12 3650 gr, 58 cm Szt. Imre Első baba 25 év / Bp. III. 13 hét + 0 nap
Ppanna David Született 2005.10.12 3300 gr, 50 cm Algír Első baba 25év / Algír és Bp 13 hét + 0 nap
Napsugár012 Dorka Napsugár Született 2005.10.12 3250 gr, 52 cm Miskolc Megyei Első baba 27 év / Miskolc 13 hét + 0 nap
Judy68 Dominik Született 2005.10.13 4250 gr, 52 cm Dél-Pesti K. Edina 1997.03.12 és Martin 2001.10.18 37 év / Csepel 12 hét + 6 nap
Dóri_bp Viktória Dorottya Született 2005.10.14 3550 gr, 56 cm Uzsoki Gergő 1998.07.03 28 év / Újpest 12 hét + 5 nap
Hari Lili Dóra Született 2005.10.14 4200 gr, 58 cm Szt. István Első baba 30 év / Bp. XIX 12 hét + 5 nap
Benianyu Dániel Született 2005.10.15 3050 gr, 52 cm Szt. Imre Benjámin 2001.08.24 34 év / Bp. IV. 12 hét + 4 nap
Uxi Emilía Nóra Született 2005.10.28 3100 gr, 53 cm Nyírő Gy. Első baba 26 év / Bp.XIII. 10 hét + 5 nap
Heni Ajsa Csenge Született 2005.10.30 2720 gr, 53 cm Schöpf-Mérei Első baba 29 év / Erdőkertes 10 hét + 3 nap
Annamami Márton Áron Született 2005.11.09 3230 gr, 56 cm Budai Honvédkórház Első baba 30 év / Bp. II. 9 hét + 0 nap
Proone Klára Született 2005.11.27 3370 gr, 52 cm Szt. Imre Első baba 24 év / Bp XXII. 6 hét + 3 nap</pre>

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Mea

Sziasztok
Elnézést, hogy idetolakszom, éna tavszi babás topikhoz tartozom, de elolvastam néhány hozzászólást és lenne néhány kérdésem.
Mea! Láttam, hogy te németül akarsz beszélni a babáddal és kérdezném, hogy mennyire sikerült betartani? Mennyire nehéz a mindennapokban? NEkem március elején születik meg a babám és én is németül akarok vele beszélni. És később, hogy ne csak én legyek neki német környezet, német nyelvű oviba akarom iratni. Megosztanád velem a tapasztalataidat?

Köszi
Kinga
32+2

KépKép
KépKép
scullyx
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk a mai kivizsgálásos napon Balázzsal. Vissza kellett menni kontrollra a sebész profhoz, ez elég érdekes volt: egy hete alig tudta megvizsgálni a gyereket, mert hisztizett, nem engedte. Annyit megállapított, hogy nem érzi puffadtnak. Most meg tudta vizsgálni, puffadt volt a gyerek, de emlékezett, hogy legutóbb sokkal puffadtabb volt, tehát javult. Micsoda hülyeség! Mindegy, a lényeg, hogy mindenképp a gasztoenterológián kötöttünk ki, és egyenesen Veres Gáborhoz küldött, ennek meg nagyon örültem./Kismama újság tanácsadója/. Rengetegen vártak, és az volt a mázlink, hogy megismertem a dokit, és tudtam neki szólni, hogy őt várjuk, és egyből mehettünk is. Kép Szerinte is nagyon nem jó a pocak, inkább lisztérzékenységre gyanakszik, de a jobbik változat is simán lehetséges, az pedig egy bélhurut, ami elhúzódik, és ez tette tönkre a bélflórát, ezért nem emészt rendesen a gyerek. Vérvétel is volt, egész jól bírta Balázs, persze sírt, amikor fájt, de legalább nem ellenkezett. Egy hét múlva vissza, addigra kiderül a véreredmény, és akkor lesz kilégzéses teszt a laktóz-intolerancia megállapításához. Addig még tejet nem kaphat, de Normaflore-kúrát javasolt, és NAN2 tápszert. És annyira aranyos, kedves, vidám, megnyugtató volt a doki, hogy csak na!!! Kép
Jól eltöltöttünk a klinikán három órát, nemtom, mi lett volna, ha nem hív be egyből a doki! Persze Gergő is velünk volt, közben etetnem is kellett, de elég jól bírta.
Holnap fogorvoshoz viszem Balázst, szegénynek lassan elege lesz a dokikból.

Brigi Kép Igen, Gergő miatt aggódtam kicsit, mert egy hét alatt csak 70-et hízott a korábbi 400-hoz képest, de aztán feljavult a dolog heti 100 körülire. De ő még messze van a duplázástól, ráadásul a dokinéni lesoványozta a múlt héten, de akkor sem aggódom Kép Szerintem duplázás után meg méginkább lelassul a fejlődésük, ne aggódj!

Szép napot!

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Sziasztok!

Tünde. Köszi, de én úgy látom Zitának sincs semmi oka az aggodalomra.KépLátom ti is jól álltok huncut mosoly terén.Kép

Lányok!
Nektek mennyire megy simán az esti altatás? Elsősorban azoktól kérdezem akiknél cicin alszik el. Nálunk még mindig nagy hiszti és sirás-rivás kiséri. Úgy egy héttel ezelőttig az volt a rsz., hogy fürdés vigyorgással egybekötve, majd az öltözés során elkezdődő sirás végül szopi amibe belealudt. De most az Maja legújabb dilije, hogy végig vigyorogja az öltözést is majd vidáman elkezd szopizni, de miután jóllakott, ahelyett hogy belealudna a komfortszipoba, éktelen hisztibe kezd és nem hajlandó elfogadni a cicit. Sőt ha arra próbálom forditani a fejét akkor még jobban rázendit. A legfuribb pedig az, hogy a cicit nem, de az arcát simogató kezemet meg vadul megragadja és mohón jól megszopizza, majd elengedi. Ezt úgy 5-10 percig játsza, és végül mikor kicsit lenyugodott akkor elfogadja a cicit és persze belealszik a komfortszopiba. Hasonló tapasztalatok valakinél? Vagy csak nekem van ilyen kis bolondgombám? Kép Persze egyáltalán nem aggódom emiatt csak kiváncsi vagyok.

Szép napot,

Cleo + Maja (4hó+3nap)

Kép
CLEO&MAJA
cleo
 
 


Marcusz!
a szorcseges szerintem is tok normalis meg, nalunk is kesoob mult el.
Tunde,
nagyon edes Zita, mar mi is gyartjuk a mosolygos fotokat Kép

Kép

Kép
ppanna
 
 


Jucc!

Ez a Veres doki nekem is tök szimpi, láttam már tv-ben is, ott is rendel vmelyik délelőtti műsorban.

Köszönjük a bókokat!

Most du. szerettem volna én is aludni egyet a Pancsitámmal, de nem lett belőle semmi. Betettem apa helyére, és elkezdtem olvasni a Kismamát. Aztán odanéztem, olyan csöndben volt, csak a cumival csámcsogott néha egyet. Hát ahogy találkozott a tekintetünk, olyan édesen elkezdett vigyorogni, hogy menten meg kellett zabálnom!!!
Közben kezdek apára kicsit féltékeny lenni, mert sztem neki sokkal nagyobb és hosszabb vigyorokat küld, és amikor hazaér a melóból, akkor apa a sztár egész este. Nem mondom, van előnye is, de amikor én puszilgatom, játszok vele, akkor is apát nézi nagy boci szemekkel. Komolyan, mintha hipnotizálva lenne.
Másnál is van ilyen?
Vendég
 


MarcuszKép,
szörcsögés nálunk mindkét fiamnál játszik, sajnos... a dokinénivel meghallgattattam Kornélt és azt mondta, érzékenyek a felső légutai...
Ez azért gáz, mert a nagyobb fiamnál is 10 hós kora körül alakult ki asztma, és így lehet, hogy Kornéllal sem ússzuk megKépKépKép...

CleoKép,
nálunk az esti alvás - igaz nem úgy zajlik, mint nálatok - nagyon muris...
Többnyire ilyenkor jön rá a gyerekre a dumálhatnék. Olyan hangosan mondja a magáét, hogy hihetetlen... vigyorog, gögicsél, sikongat, minden ami kell...
Apa, meg Trisztán már rég alszanak, én meg a nappaliban dumálok vele... persze, szeretnék elcsendesedni, de neki mindegy ám... Már próbáltam kifárasztani, volt, hogy hagytam aludni délután, aztán nem hagytam... ide teszem, oda rakom és mégis...
A belső órája jelez, mikor elmúlt 11, és akkor az egész napi fontos megfigyeléseit megosztja a világgal. Persze, szeretném csendre bírni, de mivel ez a nap egyetlen időpontja, amikor ilyen beszédes kedvében van, inkább kiélvezem és dumálok veleKépKépKép!
Kati
Vendég
 


Cleo!

Képzeld, Gergő 3 hónapos koráig GYÖNYÖRÛEN elaldt este magától. Kaja után letettem a kiságyba, egy darabig még nézelődött, majd egy hang nélkül bealudt.
Kb. 1 hónapja viszont egyik napról a másikra megváltozott a helyzet. Kaja után büfi, kiságy, egy darabig elvan, majd kezdi a műsört.
Megy a hiszti ezerrel, de ahogy bemegy hozzá valamelyikünk, és meglát, már vigyorog, mint a tejbetök. Aztán anya-apa ki, Gergő megint kezdi a hisztit. Így megy ez akár egy órán keresztül is.
Aztán mikor már nagyon unjuk, ráteszem cicire, ott öt perc alatt bealszik, és mehet a helyére.
Jelzem, tejem este a nullával egyenlő, egy nap csak egyszer tudok már csak szoptatni. Tehát még csak nem is jön semmi a ciciből!!! De úgy látszik, ez megnyugtatja.
Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem örülök neki, mert nem szeretném, ha most szoknánk rá arra, hogy cicvel tud csak elaludni.
Szóval ez van.
Lehet, hogy hülyeség, de már az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy fél? És azért hisztizik? MErt ha bemegyünk hozzá, olyan kis megkönnyebbülés látszik az arcán, és vigyorog.
Pedig ég nála egy kis lámpa, nagyon halvány, csak 25 wattos, és csak akkor szoktam lekapcsolni, mikor mi is lefekszünk.
Szerintetek?

kuha és Gergő (18+4)

Kép
kuha
 
 


JuccKép,
és mit csinálnak Balázs fogaival??? Fáj nekiKép?
Annyira rossz? vagy csak megnézik?

Jelzem, én UTÁLOM a fogorvost! Ki ver a víz tőle, pedig nagyon ügyes a csajszi, ahova "járok".
Gőzöm sincs, hogyan lehetne rávenni a gyereket, hogy ne tartson a fogdokitól.
Mondjuk, nálunk még nem kellett menni, mert eddig nem volt semmi gond vele (kop-kop-kop), de lehet, ha kéne, inkább apával vitetnémKép...
Kati
Vendég
 


Ppanna,
de volt már hogy hamarabb éhes lett, próbáltam húzni az időt, igy van hogy 2 és fél órára etetem. Cumisüvegből a lefejt tejet adom neki.

Zsu
spanci
 
 


Tunde, nekunk a furdesnel volt tegnap ilyen, mert altalaban apukaja furdeti, de tegnap en csinlatam, es kozben vegig apukajat nezte, ugy hogy a feje kitekeredett kozben Kép
halatlan kolyok Kép

Spanci koszi az infokat!

Kép

Kép
ppanna
 
 


Panna, én is mondom neki, hogy tőlem kapja a kaját, meg hogy az én pocakomban volt 41 hétig...
mintha a falnak beszélnék. Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Jaj, nem irtam alá (csak az azonositás kedvéért):
Tzsuzsa

KépKép

KépKép
majola
 
 


Elveszett az üzenetem, pedig az előbb már megjelent a képernyőn a többi közt. Fura ez a babanet. Szerencsére elmentettem!

Lányok, szeretnék közvéleményt kutatni, kinek hogy viselkedik a 4 hónapos babája. Julcsika 2005. december 31-ig tündérbaba volt, eljátszott egyedül a kiságyában, este rövid papás-mamás után egyedül elaludt. 2006. január 1-től meg! Szinte egész nap sir, nem tudom letenni szinte egész nap. Jó, ha háromszor negyed órát eljátszik magában, egyébként meg nyűgösködik. Néha akkor is, amikor felveszem, ilyenkor megijedek, hátha fáj valamije, folyamatosan. Az biztos, hogy jön a foga, mert látom. Ja, ehhez hozzátartozik, hogy ő nem egy nagy alvóbaba, összesen kb. egy órát alszik nap közben, három adagban. Szóval elég hosszú idő megy el nyüglődéssel. Az a baj, hogy minél többet nyüglődik, annál kevesebbet tudunk igazi játékkal, beszélgetéssel tölteni, mert én is nyűgösebb, türelmetlenebb leszek. Elhatározom, hogy hagyom sirni, aztán 5-10 perc után, amit már örökkévalóságnak érzek, felveszem. Ha énekelek neki, nyugodtabb. Ez csak azért baj, mert rettentő hamisan énekelek. Na de mindegy, ha neki tetszik, én rázenditek, csak más ne hallja.
Kérlek, irjátok meg, hogy telik nektek egy nap. Főleg, akinek négyhónapos a babája (Julcsi 4+3 nap).
Ilyen most a kis zsiványom:
Kép
Kép

KépKép

KépKép
majola
 
 


Zsuzsa!

Jól látom, békakirály van Julcsika pocakján?
Puszilgatja? Kép
Vendég
 


Tzsuzsa!
Nálunk hasonló a helyzet. Ágoston karácsonyig volt egy igazi kis tündér. Eljátszogatott egyedül, ha már unta akkor velem, és alud elég sokat. 25- én a szüleimnél voltunk, 26- án az anyósoméknál, 29?-én barátoknál. Mindenhol nagyon jól viselkedett, igaz sokkal többet volt ölben, mint előtte. Azóta viszont nagyon hasonlóan viselkedik, mint Julcsi. Rengeteget nyűgösködik, néha még kézben is, és nagyon rövid ideig játszik csak magában. Ha megpróbálom lekötni egy kis játékkal, azt is hamar megúnja. Nálunk annyival jobb a helyzet, hogy ő napközben minden etetés között alszik kb.1/2 órát.
És este is elalszik magától. Viszont általában felébred többször is éjszaka. Nem tudom, hogy mi lehet az egész oka, de remélem hamarosan visszaáll
a rend.
(Ágoston holnap 16 hetes.)

KépKép
KépKép
oréka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: