2005.11.05 16:37
2005.11.05 22:58
Egy hétig nyomtam az ágyat magas lázzal, ma keltem fel először.
Nekem nem írták le a beszoktatás összegzését, csak szóban mondtak mindenféle szépet és jót Liliről. De azért szívesen olvastam volna írásban is.
Gratulálok Kobinak az alváshoz, és hogy ilyen szépen beszokott. Ebben a bölcsiben tényleg nagyon jól szokták érezni magukat a gyerekek. Én csak tudom, már a harmadikkal járunk ide.
Leckefüzet?! Kristófnak olyan nincs is.
Én elég nehezen, de belenyugodtam abba, hogy Kristóf egyáltalán nem olyan, mint Heni, nem precíz, nem gondos, nem szorgalmas. Először persze szerettem volna, ha Heni után megy a Radnótiba, de egyértelmű, hogy negyedik után erre nincs esélye. Meg nem is lenne neki jó, egyelőre legalábbis. Ha jól működik a fejlesztés, akkor talán hatodik után. Szóval amióta ezt így elfogadtam, azóta tudom egy picit több humorral felfogni a húzásait. Pl. természetismeret dolgozat (3-as lett): Mit tudsz a bogarakról? Kristóf válasza: négykézláb járnak.
Gratulálok a kislányodhoz! Krisztitől persze már hallottam róla. De azt nem tudatm, műteni kellett!
Mi volt a baj ilyen pici korban? Azt el is hiszem, hogy tiszta ideg voltál akkor. Remélem azóta minden rendben Veletek! Ha lesz egy kis időd, mesélj! 2005.11.12 18:06
2005.11.13 07:48
), de annak idején, amikor 20 hónaposan azt mondta végre, hogy "hamm", összefutott a család, hogy "nahát, megszólalt a gyerek!". Valószínűleg a közlékeny gyerekek könnyebben beilleszkednek a bölcsibe / oviba is, én legalábbis ezt tapasztalom. Réka úgy 2-2,5 éves lehetett pl., amikor kitalálta magának Öszkét és az apukáját. (Öszke egy kislány, "akit" Réka jobb keze alakít, apukáját pedig Réka bal keze játssza
). Így ő soha nincs teljesen egyedül, remekül eljátszik akkor is ha épp nincs baba vagy egyéb más játék a keze ügyében. Mostanában az ovis történéseket is eljátssza, néha babákkal, gyakrabban Balázs autóival úgy, hogy ezeket az ovis társak nevén nevezi, és beszélteti őket, stb.
! Írod ezeket az aranyköpéseket? Én rendszeresen vezetem, aztán majd ha nagyok lesznek, kinyomtatom nekik
2005.11.15 11:35
2005.11.21 11:20



2005.11.23 13:39
A nevedre még emlékszem abból az időből, amikor én elkezdtem ide írogatni, de azt hiszem Te akkor más nem voltál aktív. Engem is érdekel minden, amit Tünde kérdezett, de még valami különösen is: mit dolgozol, mikor kezdtél el dolgozni a harmadik gyerek után, és hogy oldod meg a gyerekek mellett? Én januártól megyek állásba, így nagyon érdekelnek az ezzel kapcsolatos tapasztalataid.
Sajnos nem írom szisztematikusan az aranyköpéseit, csak hellyel-közzel. Egészen pontosan, időnként írok naplót, és akkor abban feljegyzem az ilyesmit is. De most jó pár hónapja nem jutok hozzá.
), már önmagában sokkal kevesebb a házimunka.
Egyrészt ténylegesen kevesebbet koszolunk, másrészt, ha otthon vagyok, akkor úgyis mindig találok valami pakolni vagy tisztítanivalót, míg ha nem vagyok otthon, akkor ez a veszély nem áll fenn.
Lilit anyósom szerencsére el tudja hozni a bölcsiből, ha nagyon kell. Egyelőre csak nagyon ritkán van erre szükség, de ha munkába állok, akkor szerintem szinte minden nap ő fogja hazahozni. Kristóf már önállóan közlekedik, szemben lakik velünk egy osztálytársa, vele mennek és jönnek. Henivel van csak gond, reggelente őt azért még szállítjuk (most már szerencsére szinte mindig a párom
), de délután már ő is egyedül közlekedik.
2005.11.25 11:18
2005.11.27 19:29
2005.11.29 08:25
(Biztos vagyok benne, hogy most is.)
Te hogy találtál rá? 2005.11.29 10:22
! Negyedikben lehet, hogy Kristóf is találkozik majd vele természetismeret órán.
. A csúcsok csúcsa, amikor az én két kölyköm mellé megérkezik az unokatestvérük is és a férjem vigyáz rájuk, amíg dolgozom... 2005.11.29 23:34
2005.12.01 11:45
Remélem, ő könnyebben túl lesz rajta, mint én, ő azonnal kapott antibiotikumot, mert neki is be van gyulladva a torka.
Néha még akkor sem.
Azért én em vagyok tökéletes.
Tényleg: a gyerekeid hanyadikosak? Szeretik a sulit? És Te meg vagy vele elégedve? Mármint a sulival. Én nem nagyon ismerem, nálam Kristóf a Stromfeldbe jár. 2005.12.03 07:17
. Múlt héten hétfőn volt oviban, aztán jött a takonykór, és keddtől itthon tartottam. Ezen a héten egészen szerdáig bírta, aztán bekapott valami hányós-fosós vírust, azótapirítóson meg főtt krumplin él
. Remélem, az óvodai Mikulásra azért rendbejön!!!
) 2005.12.03 15:15
2005.12.04 11:45
2005.12.05 13:34

2005.12.07 08:56
Nagyon aranyos a kisfiad. Te guggolsz mellette? Leglább tudom, hogy kit kell keresni a bölcsiben. Hogy tetszett Kobaknak tegnap a Télapó? Lili félt tőle. Bár nem sírt, de nem is ment oda, elfordult.
Másrészt időnként rául a bilire, de nem csinál bele semmit. Tegnap este viszont a WC-re akart ülni, és hosszabb időt el is töltött ott. Igaz, hogy nem csinált semmit, de utána megtörölte magát és lehúzta.
2005.12.08 13:55
2005.12.08 22:48
) ma sapka volt, ez is nehezítette a megismerést. Meg mintha azt írtad volna, hogy Te egy kicsit később szoktál Kobiért menni. Egyébként most már én is később megyek egy kicsit, mert Lili nagyon nehezményezte, hogy uzsonna után már nem játszhatott.
Fogalmam sincs, hogy miért odakerült, de azért nagyon megdícsértem Lilit, hogy legalább szólt. Azért arra megkértem, hogy ha lehet, akkor máskor ne hagyja el "menet közben" a bilit.
2005.12.09 12:43
2005.12.09 22:24
Tündét egyébként így szólítottam le kb. egy éve a Coop-ban, de nála kb. 90%-ban biztos voltam a dolgomban. A tegnapi lányról csak kb. 70%-ig feltételeztem, hogy Te vagy.
) A többieket nem ismerem, de ránézésre ők is szimpatikusak voltak. Ha a Kiscsikó Csoportba íratod Kobaldot,akkor majd együtt fog járni Lilivel.
Lili ugyan csak egy évvel később megy majd, de az vegyes csoport. Sőt, ha jól tudom, akkor minden csoport vegyes, de ebben nem vagyok biztos. 2005.12.11 07:52
. Balázs úgy járt, mint a te kisfiad, Cucó: nappal már szobatiszta volt, de még hónapokig nem mert a WC-be / bilibe kakilni, inkább visszatartotta, és este, amikor rákerült a pelus, durrantott bele. Réka már nem csinált belőle ekkora ügyet, ő eleinte gátlás nélkül beleeresztette a bugyiba, aztán szólt édes mosollyal, hogy "kakiltam", és várta a dicséretet
Később aztán már letolta előtte a bugyit, akkor jött Anna szőnyeg-verziója... Soha nem követtem nyomon annyira a kaki állagát, mint akkoriban: a bogyeszt még csak-csak eltakarította valahogy az ember lánya, de a többit... A csúcs az volt, amikor Balázs fedezte fel, és még a kisrókát is mellé tette... Na jó, elég a gusztustalankodásból
!
2005.12.14 13:47
2005.12.17 23:03
Majdcsak megerősödik az immunrendszere és túl lesz ezeken a betegeskedéseken.
Ki hogy tölti az ünnepeket? Ajándékok megvannak? 2005.12.18 06:40
). Másnap viszont giga-nagyot aludt ebéd után, ami nála merőben szokatlan. Na mindegy, talán holnap már megy oviba (kop-kop-kop), kedden csoportkarácsony, nagyon várja,DRUKKOLJATOK!
): egyiket Balázsnak kérte. Ettől persze rögtön úgy meghatódtam, hogy muszáj lesz felhajtanom 2 jojót valahol! Nincs tippetek, hol lehet kapni? 
2005.12.22 10:38

2005.12.22 13:09
2005.12.22 18:52
?! Remélem, azért nem lesztek annyira fáradtak, hogy ne tudjátok élvezni az ünnep örömét! Ha mégis, gondoljatok arra, hogy ilyen karácsonyi ajándékotok nem sűrűn akad: igazán kitett magáért a Jézuska ezzel a házzal , még akkor is, ha csak a nyuszival költöztök
(jó, ez csak vicc volt, remélem, nem kell várnotok húsvétig)! Tényleg, mikorra tervezitek a beköltözést?
. Biztos írtad már, de mennyi idős is a kisfiad pontosan? Réka februárban lesz 4, de az ő hintáját még mindig mi hajtjuk... Gondolom, ez kényelmesebb. 
2005.12.23 00:07
Időm egyetlen perc sincs.
Így idén egy kicsit nyugisabb lesz 24-e, mivel nem kell mindent titokban és időre csinálni. Lili becsapását ráérünk jövőre elkezdeni.

2005.12.23 12:40
2005.12.27 11:35
2005.12.27 18:29
. Balázsnak a sláger a fémépítő készlet volt (apjának is
), Réka pedig azóta is lelkesen porszívózza a lakást.
. 2005.12.29 16:50
El is határoztuk, hogy Lilinek a mese úgy fog szólni, hogy Télapó 24-n reggelre meghozza az üres fenyőt és mellé teszi a díszeket. Mivel olyan családokban, ahol nagy gyerekek is vannak, már nincs ideje saját kezűleg díszíteni.
Estére közösen feldíszítjük, majd egy picit elmegyünk itthonról és akkor Télapó aláteszi az ajándékokat.
2005.12.29 17:27
. Pedig úgy hozzászoktam a 3 nap alatt a 3gyerekes anya szerepéhez... Gondolom, nem nehéz kitalálni a 2005-ben nem megvalósult álmomat...
), és üvöltött éjjel egy jót, majd átjött hozzánk aludni. (Bogi kiságya szintén a mi szobánkban van.) Réka viszont kellőképpen féltékeny volt, amikor Bogit ölbevettem, ő is bújt, séta közben, amikor Bogi felvetette magát, Réka nem volt hajlandó a bátyja kezét fogni, csak belém csimpaszkodott, stb.
). 2006.01.03 15:09
.
), de aztán tényleg pihi...
), amit a zord szülők éjfélkor nem engedtek. Amikor beléptünk, a tavaly nyáron kifestett konyha plafonjáról csöpögött le a borzalmas színű lé, de jutott a kenyérsütőre, a mikróra, a szekrényekre, mindenhova...
. 2006.01.03 21:52
Szerintem megérdemeltétek: miért nem engedtétek meg szegény gyereknek, hogy éjfélkor nyissa ki?!?!
És azóta is. Azóta viszont hetente kiírok róla mindent CD-re. A 2005-ös évünk viszont ennek ellenére (vagy éppen ezért) jó volt.
2006.01.04 11:44
. Egyébként én sem vagyok valami nagy fogadalamtevő, általában abban a mondásban hiszek, hogy "akkor menj át a hídon, ha már ott van", így legalább nem idegeskedek előre.
)
! Főleg mióta egy kósza vírus bevándorolt egy fordításba, aminek másnap volt a határideje, és 4 napja éjjel-nappal dolgoztam rajta... Akkor a barátnőm férje mentette meg az életemet (már keresgéltem a kampót, ahova felköthetem magam
), amikor valahogy visszahozta.
2006.01.06 22:35
Azt én is tudom, hogy magától nem fog a vasalnivalók mennyisége csökkenni, ezért keresek bejárónőt.
Szóval választhattam egy gyereket, hogy mégse menjek egyedül. Henit választottam, mert ő az egyetlen, aki képes csöndben maradni, ha megkérem rá.
) egyetlen napot sem töltöttem távol. A jövő hét így elég sokkszerű lesz neki, hiszen valamikor a hét közepén is elutazom egy éjszakára munkaügyben.
2006.01.07 16:26
!!! Klassz ez a wellness-hétvége!
. Bár inkább nem panaszkodom: ha Balázs leül olvasni, megszűnik a világ körülötte, és mostanában egész nap könyvvel a kezében látható. A téli szünetben sok ideje volt olvasni, és most nem vette még észre, hogy beindult az iskola. Sajnos ez azzal is járt, hogy az elmúlt héten minden nap volt valami hiánya: hol egy füzet, hol egy házi feladat, vagy éppen más feladatot jelölt meg leckének, ráadásul nagyságrendekkel többet és nehezebbet, mint amit meg kellett volna oldani
. emélem, lassan azért belerázódik a rendbe,, lehetőleg még a félévi dolgozatok előtt...
), már megint tüdőgyulladása van! Harmadik napja velem "alszik", apa meg a kisszobában, a vendégágyon. Ma kezd felszakadozni a köhögése, és már nincs az a rettenetes nehézlégzése, amitől kitör a frász! 
