Sziasztok!
Na ma megtartottam az első karácsonyi nagybevásárlást, magamat ismerve lesz még belőle pár



És még balesetünk sem volt, csak kicsit hülyén néztek a bevásárlók, amikor énekelgetve, táncolgatva, pörögve-forogva vásároltunk kettesben /jóóóvannna, klassz zene szólt, hála istennek még nem szedték elő a karácsonyi agyonnyúzott lemezeket/!

Sikerült is virágos jókedvemben a GYED nagyrészét ottfelejteni

Odáig "fajultam", hogy megvettem az adventi koszorút is!

Pikk-pakk, most h már a 3.kat kell +gyújtani
Képzeljétek, sikerült már háromszor is a bilit rendeltetésszerűen használni és némi pisikét belehelyezni. Igaz utána még muszáj benne egyet picit pancsolni is, mert hát az olyan jó langyi..

Bár már annak is örülök, h nem a fejére borogatja, mert üresen az is elő szokott fordulni
Mindenkinek általános érvényűen:
Ujjunk jól van, hála istennek!

Bókokat köszönöm Lili nevében is

Gratulációkat szintén nagyon köszi, de várjuk ki a végét!

Különben is sok embernek sikerült már előttem is, szóval nem vagyok egy nagy hős, csak fontos nekem, mert az én szakomon 2 nyelvvizsga kell, ahhoz h meg legyen a diploma.
Liv!

Anyu + férje hossssszzzúúúú majd egyszer ha véletlenül sikerül a köztünk levő órási távolságot leküzdeni, megbeszéljük élőben

Azért már panaszkodtam néha itt is..

Mézeskalácshoz GRAT!

Dávidka nagyon ügyi és TERMÉSZETESEN nem vagy részrehajló te sem

De ez így egészséges

Kérdésem lenne hozzád: te milyen gyakran tartod a kapcsolatot a védőnővel, ill. ő veled? Mi nem láttuk már szeptember vége óta.. Akkor sem hozzánk jött, hanem az alattunk lakót kereste, de ő nem volt itt, mi meg kint lófráltunk az udvaron... Azt hiszem minket nem nagyon csíp, de nem különösebben tud meghatni
Dino! Remélem gyógyulgattok!

Gyógypuszi megy!
Hvera! Köszi a megnyugatást, hogy csak gyerektelenek lehettek, de ott akkor ezt nem volt alkalmam tőlük megkérdezni, h nekik van-e, volt-e gyerekük!

inkább elsomfordáltunk gyorsan és feltűnésmentesen, már ammennyire ezt egy telitorokból üvöltő kölkeccel lehetséges
Kis mászóbajnok kitalált azóta valami új testedzést?
Reditke!

Bármikor jöhettek, egyenlőre még nincs semmi progink

Nekem a még a karácsony előtti héten sincs túl későn, max. 23-án kezdek el készülődni, nem kell semmit elkapkodni! Plagizálva: ej ráérünk arra még!
Csirkesz!

A talis rész rátok is vonatkozik

Milyen volt a mozi?

/Kapcs.ford.: irigyirigyirigy

/
Noémi!

Köszi neked is, azért néha Helénádról is írthatnál, ezek szerint vannak "stiklijei" neki is

15 hós szurit mi nagyon jól megúsztuk nem volt semmi xtra, hiába riogatott a dokker"nyanyi".
Innima! Kajálás: na ugye, hogy türelem evést terem??

Az én tökmagom is ilyen. Sokszor "megtorpan" aztán egyszercsak hirtelen előveszi az összes tudományát, és hirtelen hatalmasat fejlődik..

Ajándékozás.. Hát azért szerintem tényleg nem ártana egyszerre egy nagy karácsoni ajándékozást tartani, /talán utólag?/ a nagyiéktól úgyis kapnak valmit. Meg azért valami csak belefér a pakkba is. Esetleg nem tudjátok postán most feladni? Visszafelé dettó, és akkor nem kell cipelni. Persze lehet h hülye ötlet, nem tudom mennyi pénz egy csomag, már 1000 éve nem kellett feladnom ..
Viola!

Popsi ügyben: xtra drukk drukk! Belaktátok már az új kérót? Megszerettétek?? Sikerült képet találni?
Lau!

Nocsk, milyen kis bolygó hollandid van neked

Szülinap biztos jól fog sikerülni, Happy Bday Ákinak!
Anyuszi!

Félelmetesek ezek +lógós gyerkőcök! Azért én a parkolóban nagyon szoktam figyelni, ha nem tudom Lilit betenni az ülésbe, akkor is rögtön beteszem az első ülésre, és addig nem veszem ki, amíg nem tudom fogni, mert sok "mázas népi edény" típusú vezető elfelejti, h a bevásárló kp-tok parkolója nem rally-pálya, és őrültmód száguldozik. Nagyon félek mindig, nehogy valami állat kivasalja szegénykét..

Persze tudom, könnyű mondani, lásd, mozgólépcső

/Bagoly, bagoly, itt Veréb!/
CSengő!

3 gyerek - az én Lilim is nagyon "jó" /vagy inkább visszafogott/ ha nem vagyok ott vele és idegen a környezet!

Így könnyű velük "elbánni"
Kata! Én pont ma léptem fel az iwiw-re, de nem tartom egy nagy számnak

akkor már a MSN messenger sokkal jobb

. Ott legalább lehet online is csacsogni

csak legyen rá időd

Hannácskád remélem hamarosan teljesen is elfelejti a betegségét
Áron-Andi! Festék ügyileg: nem lehet hogy más típusú festéket vettél? Van üveg matrica is és festék is, az egyik lehúzható, míg a másik nem, az odaragad "örökre" ahova rajzoltad, a bögrét akár el is lehet mosogatni!!
Macsek! Kreatívkodásra még mindig irigykedem, de ez már így marad idén
Judy!

Hangszerek!

Szerintem klassz ötlet, jó fejlesztő, csak legyen hozzá idegrendszeretek elviselni. Bár nálunk Lili minden muzikalitása ellenére is hamar parkolópályára került a zongora, a pörgő és a csörgő dob is

Nincs padlásotok rejtekhelyként, oda csak nem tudnak feljutni..
Vasani! Jó hírekhez gratula

Sokan olyan kivizsgálásra jártok amikről mi még nem is hallottunk

Mi nem voltunk sem járásos ortopédián, sem szemészeten

Egyáltalán h tudják a kismukik szemét megvizsgálni? belekukkantanak?? Séta..

Nálunk a kavicsfelszedés és a sajnos csikkgyűjtés megy nagyon.. Az utóbbitól teljesen meg tudok őrülni. Én is dohányoztam a terhesség előtt, de valahogy sosem szórtam a csikkeket sehol szét.

A másik kedvenc ami mostanában kevésbé megy technikai okok miatt a katicareptetés..

Még a "Katalinka szállj el,..:" dalocskát is elkezdni néha hozzá énekelni, és riszál is hozzá

CSak szegény katica sínyli meg nagyon, mert még néha a "katica,katica -matrica,matrica" poén is befigyel Lilinél
Sunimum!

MÉGHOGY ÉN SOKAT tanultam??

Hát el kell árulom, h pont azért tüntem el az uccsó 2 hétben a vizsga előtt, mert abban a 2 hetben éjjelente 1-2 órát sikerült is rászánni a tanulásra. Az a nagy igazság, hogy én még a gimiben tanultam heti kőkemény 4 órában az angolt, aztán összejöttem egy amcsi fazonnal, akivel 3 évet sikerült együtt lehúzni, /+ becses baráti társasága szintén nem magyar volt/. Így tanultam meg társalgási, de konyhanyleven beszélni. Aztán ezzel a tudással már el tudtam külföldön helyezkedni, és ott aztán a hivatalos intézkedések és a kinti kapcsolataim, mindennapi teendőim, beszélgetéseim miatt ragadt rám még egy csomó minden. Azért teljesen jól tudok bárkivel beszélgetni, folyékonyan nyomom a sódert angolul is!

Ezzel böjtölök ki most már 5 éve tanulás nélkül, és szerintem a nyelvtanom azért meglehetősen pocsék.

De azért ha nem adják meg, be fogok menni balhézni, mert hátha valamit ki lehet cigánykodni

Szóval szerintem tutttttti nem lesz 100%, sőt parázok is, hogy egyáltalán össze fog-e jönni

Azért most már egy fokkal nyugodtabb vagyok, mert így max. csak az egyik felét kell ismételni, és az máris karcsúbb anyagilag, a kettő most 15ezer pénz és ez nagyon fájt volna ha újból be kellett volna az egészet fizetni

Adventi koszorú-témát lásd az elején, úgyhogy csak annyit: dettó részemről is
Na mentem tanulni

Nem fogok ma éjjel sem unatkozni: az eu-s kihívások a magyar környezetvédelem terén című dogát fogom összecsapni
Csóközön, mókuskáim:
Macs