Viki!
Ki kell igazítsalak: csak május óta járunk a családtervezőbe a védőnőhöz! A másfél évet arra írtam, hogy az esküvő óta készültünk arra, hogy végre elhagyhassuk az óvszert!
De mivel az osztályomat nem akartam utolsó évre otthagyni, csak most szeptemberben hagytuk abba a védekezést. A családtervezőt pedig a tervezett fogamzás előtt legalább 3 hónappal célszerű felkeresni. Hogy érzed magad? Nincsenek kellemetlen tüneteid?
Tegnap voltam a védőnőnél, szerinte túl nagy baj nincs, bár a lázgörbéimnek a ciklus második felére eső részei nem túlzottan tetszettek neki, ezért hormonvizsgálatot javasolt. Ezzel csak az a baj, hogy erről ebben a ciklusban lekéstem (az első vérvétel 3-5. ciklusnapon van), legközelebb pedig pont karácsony előtt fog megjönni, és az ünnepek alatt sehol sem fognak vért venni tőlem.
Így csak január végén tudunk sort keríteni a vizsgálatra.
Ezen kívül ajánlott egy Sunrider-es kapszulát, ami ciklusszabályozó (nincs gond a ciklusaimmal, de mivel most volt egy 35 napos is, ezért mondta), ezt legalább 3 hónapig kell szedni. Mivel ez tiszta gyógynövény készítmény, nem fog gondot okozni, ha közbe mégis lesz baba.
Egyébként az a rossz, hogy nem nyugodtam meg ettől a beszélgetéstől, főleg azért nem, mert a hormonvizsgálatot csak két hónap múlva tudják megcsinálni.
Cupicica










