A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » ..."ma megint megjött"...


BnemethmKép

Én azt hittem, nem tudom miért, hogy Neked rövid ciklusaid vannak. De hát, ha 30 naposak szoktak lenni, akkor a 25. napi teszt még nagyon korai. Van aki csak a mensi elmaradása utáni 5. nap körül ajánlja a tesztelést. Az én doktornõm meg azt mondta, hogy ha majd nem jön meg, csak a késéstõl számított 10. napon teszteljek. (Hiába mondtam neki, hogy nekem eddig csak egyszer késett életemben, akkor aztán meg is mûtöttek dermoid cisztával, úgyhogy a késés nekem vagy nagyon jót, vagy nagyon rosszat jelent.)Szóval ez nem nagyon érdekelte, kitartott a mellett, hogy majd a 10. napon teszteljek. Ez azért szerintem túlzás, de a mensi elmaradását mindenképpen meg kell várni ahhoz, hogy a teszt a tényleges helyzetet mutassa.
Szóval még semmi nincs veszve.KépKépKép
Egyébként milyen az a háromnapos teszt???

Ildi
Nagyon sajnálom, együttérzek. A rákszûrés számomra a legutálatosabb dolgok egyike, de egyszer nálam is meg kellett ismételni mert nem sikerült. Nálam annyival volt rosszabb a helyzet, hogy ezt nem telefonon, hanem levélben közölték valami olyan szöveggel, hogy "Saját érdekében azonnal keresse fel orvosát, mert a rákszûrést meg kell ismételni." Gondolhatod, már minden eszembe jutott ...

Puszi: Zsuzsu
zsuzsu
 
 


Olyan nehéz megmászni a táblázatot és olyan könnyû lepottyanni az aljára. Velem ismét ez történt.

Edelweiss,

Ledobnál? 11c 2cn
Köszi

Kakukkfû,

Nagy-nagy gratula, ne aggódj, nem lesz semmi gond, csak optimistán!

Pusz
Alma
Alma
 


Zsuzsu!

Ez egy Gabriel (ez itt a reklám helye) nevü 3 napos teszt, ami állitólag a beágyazódástól számitott 3. napon már kimutatja a babát!
Vélemény??

Puszi,
bnemethm
bnemethm
 

 
 

Bnemethm!

Hát akkor tényleg korai volt. Nem mindenkinél mutatja ki a teszt a 25. napon a terhességet. Szerintem ha a héten nem jön meg utána tesztelj. Ha 30 napos a ciklusod akkor kb. a 33. nap körül ráérsz tesztelni. Én mindig kivártam mert csak felidegesítene a negatív teszt, addig meg lehet reménykedni.

Moni!
Ez tényleg jó hír, hogy minden rendben van a pocaklakóval.
Várd meg a vérvétel eredményét és hátha nincs is olyan nagy baj.

Andy
Andy
 


Bnemethm!

Hát, nem tudom, de úgy rémlik, mintha Erazmusz mondta volna többször is, hogy az ilyen tesztek nem túl megbízhatóak és hogy meg kell várni a mensi elmaradását és utána tesztelni.

Szerintem ebben az esetben sokkal mérvadóbb a hõ és a tünetek, ezekkel hogy állsz???
Azt írtad, hogy a melled feszül és álmos vagy, ezek bíztató jelek. Van esetleg más is? Te hõmérõzöl?

Puszi: Zsuzsu
zsuzsu
 
 


Bnemethm,
Igen én is csináltam Gabriel tesztet. A mensi elmaradása után 4 nappal mutatott halvány csíkot! Míg a mensi elmaradása napján egy másik teszt (már nem emléxem a nevére) erösebb csíkott mutatott.

Sajnos a mai tesztekre ennyi erövel azt is ráírhatnának, hogy a beágyazódás elött (!) 3 nappal kimutatja a terhességetKépKépKép Ha, ha, ha.

Üdv,
Moni
mj
 


Kakukkfû
Nagyon-nagyon-nagyon nagy gratula Kép Vigyázz magatokra!
Én is akarok babaesõt!!
Zsuzsu
Az én orvosom is azt mondta, hogy a mensi elmaradása után 10 nappal teszteljek. Én is egy kicsit soknak tartom, bár van akinek még késõbb csíkozódik be. Ilyenre is volt példa. A mensi napját szerintem érdemes mindenképpen kivárni.
Bnemethm Kép
Én nagyon szorítok!
lujza
 
 


Kakukkfû!Kép Gratulálok!Kép

Marcsi!
Ezek szerint elindult nálatok az inszem már ebben a ciklusban? Kihez jársz a Kaáliban? Nem is mesélted, hogy már odajártok.

Lora!
Köszönöm a biztató szavakat.Kép Remélem hamarosan követünk titeket.

Edi
Edi
 


KakukkfûKép
Nagyon örülök nektek, én is szívbõl gratulálok!!!
Olyan jó hatással vannak rám ezek a jó hírek, így mindjárt sokkal bizakodóbb vagyok! Remélem a többiek isKép
Kérlek küldd el nekem is a görbédet!

MzsperxKép
Nem érkezett meg a görbéd, próbáld meg légyszi mégegyszer!

Mati
mati
 
 


Zsuzsu!

Ebben a hónapban nem mértem rendszeresen, csak hébe-hóba kiváncsiságból. Elõzõ hónapokban szorgalmasan mértem, az rendben volt.
Vasárnap mértem, akkor 37.4 volt. Állandóan szellõztetek mert melegem van. Szombaton pl. nekiálltam rejtvényt fejteni fél hatkor, aztán a következõ amire emléxem, hogy csörög a telefon, utána ránéztem az órára 8 óra volt, majdnem behidaltam, soha nem csináltam ilyet, hogy késõ délután vagy napközben bármikor aludjak. Nem fájnak a cickók folyamatosan, csak néha és érzékenyek.
Szóval nem tudom. Mindegy, úgy döntöttem, kockáztatok, ennyit megér. Váltok munkahelyet, és talán nem derül ki próbaidõ alatt, hogy babás vagyok (ha vagyok), ha kiderül remélem nem szüntetik meg a munkaviszonyomat, ha igen, akkor ez van. De lehet, hogy egy életen át bánnám, hogy nem léptem, mikor itt volt a ragyogó alkalom. Kép

puszi
bnemethm
bnemethm
 


Haliho Lanyok!

Kakukkfu gratulaKépKépKép

Na lanyok, en ujabb rejtvenyt tarok eletek, barmily epito velemenyt szivesen latok. Na szoval: mult het kedden voltam ugyebar uh-n, ahol doki latott 15 mm-es tuszot es 13mm-es nyalkahartyat. Elmentem ugyebar penteken is, ahol a csaj latott egy 18 mm-es tuszot es 8! mm-es nyalkahartyat. Mar ezt sem ertem igazan...De, ami a legjobb, ugye a hom szepen felment keddtol, es ez attol lehet hogy a csaj latott egy 18 mm-es akarmit a tuszom mellett, amire azt mondta hogy megrepedt mar egy tuszo es annak a beverzeses helye. Azt is mondta, hogy ez szerinte nem termekenyult meg. De honnan tudhatja ilyen koran??? ES a nyalkahartyam hova lett? ES mi lesz azzal a 18 mm-es tuszovel?? A hom azota fenn szambazik 37 korulKép Az is baj, hogy delegacio-hegyek vannak a heten, es max csutortokon tudok elmenni megint uh-ra, hogy hogy hova lett a 18 mm-es tuszo. A 2 naponta akciokat azert tartjukKép Na szal, kinek mi a velemenye?

orsoly
orsoly
 


BnemethmKépKépKép

Micsoda? 37,4? És még bizonytalan vagy? Ez nagyon nagy hõemelkedés! És az hogy mindig meleged van, az is nagyon jó jel! (A barátnõm terhes, a múlkor találkoztunk: én kabátban voltam, mert szerintem hideg volt, õ meg egy rövidújjú pólóban plusz egy vékony kardigánban és nagyon melege volt!)
E mellett feszül a melled, álmos vagy, hát azt hiszem ezt nem kell magyarázni...
Szerintem nagyon esélyes vagy!!!Kép
Amikor a múlt hónapban mérted a hõdet, volt, hogy ilyen magas volt?

A munkahelyváltással kapcsolatban igazad van. Jó, hogy elfogadtad a lehetõséget.Kép

OrsolyKép
Ez nagyon érdekes, amit írtál. Ilyet még nem hallottam. Az uh nem tévedhet a nyálkahártyát illetõen? Mert ha mind a két uh jó volt, akkor hová tünt 5mm?
Azt meg végképp nem értem, hogy hogyan állapították meg, hogy az elsõ tüszõ nem termékenyült meg. Hiszen ha ilyen egyszerû lenne a dolog, akkor nem kellenének terhességi tesztek és a megtermékenyülés után néhány nappal már tudni lehetne az eredményt. Ezzel szemben sok olyan esetrõl hallhattunk már, hogy bár a terhességi teszt pozitív lett, az orvos a 6. hétig nem látott semmit.

Szerintem az nagyon jó, hogy van kétnaponta akció!Kép Így biztos nem maradtok le a tüszõrepirõl, akármikor volt - van - lesz is.Kép Talán Melinda (nem biztos) írta, hogy a dokija az uh alapján azt állapította meg, hogy a megtermékenyülés egy héttel azután volt, amit Melinda gondolt - egy második tüszõrepedéskor a 24. napon, amikor a hõje már javában 37 volt!

Szóval Orsoly ne add fel!

Puszi: Zsuzsu
zsuzsu
 
 


Zsuzsu!

Nem volt még ilyen magas! Kép

Off:
Még nem hivott a melóhely, hogy mi van, nem hivatalos forrásból tudom, hogy én kellek, gondolom még a bért egyeztetik, mert dirrekt többet mondtam, hogy legyen mibõl alkudni. De remélem, hogy ma kiderül.
On:

Azért abban az egyben bizom, hogy ha baba van, akkor az elsõ idõszakot jól fogom viselni, és nem kell betegállományba menni. (volt olyan kolléganõm, aki annyira szarul volt, hogy nem tudott dolgozni jönni.) Dehát ahány terhesség annyi féle, remélem ez nálam nem fog lejátszódni! Kép Majd valahogy átvészelem.

Pusz,
bnemethm
bnemethm
 


Bnemethm!KépKépKép

Nagyon úgy néz ki Te leszel a következõ kismama.Kép
A tüneteid is mind terhességre utalnak.
A 37,4 nagyon jó, mert egy barátnõmnek volt ennyi mikor terhes volt.

Orsoly!
Szerintem a 15 mm-es nõtt meg 18 mm-re. A tüszõ napról napra nõ. Nálam mindig akkor repesztették meg amikor 20-21 mm volt. A nyálkahártya nem mehet össze! Ez elég érdekes. Miért nem a dokid nézte? Beszéltél vele? Mondjuk azt én sem hiszem el, hogy ilyen egyszerû lenne hogy UH-án megállapítják hogy megtermékenyült-e.

Andy
Andy
 


Andy! Kép

A próféta szóljon belõled!!! Kép

puszi,
bnemethm
bnemethm
 


Zsuzsu! Jaja, en is ezert hitetlenkedtem, mert hat ha ilyen egyszeru volna megallapitani hogy megtermekenyult-e a pete vagy sem, akkor tenyleg mindenki ezt nezneKép

Andy! A SOTE 2-n kulon uh-s doki van, minidg ok nezik....Az nekem is ok volt, hogy a 15 mm-es tuszo nott meg 18-ra, de azt nem ertem hogy lehetett tuszorepim a 16. nap kornyeken, plusz miert ment ossze a nyalkahartya, plusz ha fenn jarkal a hom 37 korul, hogy fog megrepedni a draga 18-asom?Kép

orsoly, aki tanacstalan
orsoly
 


Orsoly,
Ha meg is repedt az a 15 mm-est tüszö valamikor azért mondhatta, hogy nem volt megtermékenyítés mert a másik tüszö meg növöget! És ha van megtermékenyítés akkor leáll a tüszönövelés. Szerintem. Ha ezt a magyarázatot elfogadod, akkor 1 titok már megoldódott.

Ha meg a 15-ös tüszöd nött 18-ra? Akkor nem értem, mert a höd ellentmond a dolgoknak. Szóval inkább 2 tüszörepid lesz 1 hónapban, ami nem egyedülállóKép

A 18-asod pedig akkor repedhet meg, amikor lesz egy csökkenés a högörbében. Lehet, hogy nagyon minimális csökkenés lesz, lehet, hogy észre se fogod venni, mert ki sem tudod rendesen mérni, ez már elég nagy ahhoz, hogy megrepedjen 1-2-3 napon belül.KépKép

Azt javaslom tényleg tartsátok a 2 napontai akciózást.

A méhnyálkahártyára nem tudok mit mondaniKép Nincs ötletem, hacsak nem az, hogy más doki csinálta, márha így történt.

Üdv,
Moni
mj
 


Bnemethm!

Ha 30 napos ciklusaid szoktak lenni, akkor a tüszörepinek a 16. nap környékén kell lennie. A beaágyazódástól számitott 3 nap a teszteken azt jelenti, hogy a tüszörepi napja + beágyazódás (6-7 nap) + 3 nap=tüszörepi napja + 10 nap kb.
Ez annyit jelent, hogy nálad nagy valószinüséggel semmilyen teszt nem mutathatott volna semmit. Ilyen ciklushosszok mellett még csak a tüszörepi utáni 9. napon jársz valószinü.
A másik: csak jó teszteket érdemes venni, és nem érdemes ennek a "3 nappal utána kimutatja" szövegnek hinni. Minden teszten rajta van az érzékenysége a 20-25-ös érzékenységüek lehetnek jók (a mértékegységre nem emlékszem, talán mU/mL).
De még ezeknél is igaz, hogy minimum 14-16. napi magas hö után érdemes tesztelni, legkorábban (ha nagyon türelmetlen az ember), akkor várható mensi elmaradásának elsö napján. De ekkor még nagyon sok esetben lehet negativ, a legjobb (és akkor már ált. biztos), ha a tüszörepi utáni 18-20. nap tesztelsz (ez kb. a mensi elmaradása utáni 4-6. nap).
Van még egy: mindig csak annyi ideig érdemes várakozni a tesztteredményre, ameddig rá van irva. Ha az van ráirva, hogy 5 perc, akkor annyi idö alatt meg kell jelenni az eredménynek (ha kontrollcsik megjelenik, akkor az már azt jelenti, hogy a teszt müködik). Ha reggel nézed és esetleg negativ, akkor dobd ki a tesztet utána, mert késöbb esetleg álpozitiv lehet! (Láttam már több példát, és ilyenkor a mensi megjövetelekor azt hiszik, hogy elvetéltek, ami gondolom senkinek sem jó, ha ilyeneket gondol, esetleg feleslegesen.)

Lányok!

OFF:
Bocs, hogy ilyen kéréseim vannak, de: nem tudnátok nekem Budapesten elfogadható árakkal dolgozó textilboltot mondani, ahol gyerekszövetek is vannak (ágynemü miat)?
Köszi a segítséget.Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszönöm mindenkinek a tájékoztatást már nem is félek.Dokinál nem voltam mert csak délig rendel és sajna most nem tudok lelépni a melóhelyemrõlKép

ErazmuszKép

Köszönöm hogy felvilágosítottál,én biztos elmentem volna egy ilyen vizsgálatra.

Velem semmi változás eggyenlõre a hõm még mindíg fennt csücsül de mivel nemnagyon volt akció ígyhát várom a mensimet ami majd kb.egy hét mulva lessz.
Viszont néha beleszur,vagy nyilallik a bal oldali petefészkembe,ez mitõl lehet?
A hõmérés ma reggel sajnos elmaradt de a hét végén is 37,1 volt.

Pussz
Alice
Alice
 


Sziasztok Lányok!
Már megint zavarnálak benneteket a hülye kis táblázatommal, de annyira izgulok, léccci nézzétek meg, hogy milyenek az esélyeim.
Nos.
10nap-36.6
11-36,5
12-36,3
13-36,7
14-36,4
15-36,7
16-36,6
17-36,8
18-37
19-36,8
20-37
21-37
22-37
23-37
24-36,9
25-37
26-37
27-37,2
28-37
29-37,1
Ma vagyok a 29. napon, és 28 napos a ciklusom. Szerintetek??????
Bocsi, hogy megint ilyen hosszúúúúúra sikeredett!!!!!, várom a válaszotokat.-)))
Puszi Kés Kata
Kés
 


Beszti! Kép

Köszi a felvilágositást. Egyébként azt furcsálottam, hogy az volt irva a tesztre, hogy a beágyazódás 3-4 nap. Na ez érdekes, mert nem igy tudtam. (hanem úgy ahogy te, 6-7 nap). Akkor helyes a gyanum, hogy sántit az egész. Na akkor megnyugodtam (egy kicsit!) Kép
Köszi mégegyszer! Kép

Pusz,
bnemethm
bnemethm
 


Szia Kés Kata,
Szóval, lehetett a pé-d a 14. napon mert az a legalacsonyabb, de nem feltétlenül, mert, a 16. napra visszaesett a 15. napihoz képest. És ugye nem visszaesnie kellene, hanem felfelé mennie, úgy ahogy ezt a 16. nap 36,6-os érték után tette.

Én speckó a 16. napra szavaznék. Mindig 28 naposak a ciklusaid? 1-2 nap eltérés soha sincs? Nomeg aztán nincs köbe írva, hogy pont 14 napnak kell eltelnie, a 12 nap is elfogadott. Ha holnap is magas a höd szerintem tesztelj.
Bár ha sohasem késett akkor.... KépKépKép drukkolok,
Üdv,
Moni
mj
 


Köszi Moni!
Már nagyon várom a reggelt!!!!
Nekem is gondot okoz a visszaesés, ezt én sem értem, de olyan sokminden van amit nem értek:-)
A ciklusaim már 5 hónapja 28 naposak, remélem nem most fog változni!
Szia Kés
kés
 


Megjöttem a nõgyógyitólKépKép Cytológia újra levéve, remélem ez már jó leszKép
Ha minden jó megy jövõ héten megyek genetikára isKép
Szorítsatok, hogy minden okés legyen!

Ildi
hercegné
 
 


Sziasztok,
Még régebben írtam ide hozzátok, és ígéretet tettem, hogy megosztom veletek annak a hónapnak a görbéjét amikor sikerült összehoznunk a babát. Sajnos eddig nem volt rá alkalmam, hogy elküldjem, mert papírom írogatam, de most jelentem felvezettem egy táblázatba és szívesen elküldöm annak akit érdekel, remélem segítségetekre lesz.Kép Megadom a címem, ide írjatok ha kéritek a táblázatot: ildiko.o@freemail.hu
Mindenkinek sok sikert kívánok a mielõbbi babához!
Pusz,
Ilke (a szomszédból 29 hetesen)

KépKép
KépKép
ilke
 
 


LányokKép
Köszönöm mindenkinek a bíztatástKép Szerdán egyeztetjük az orvosommal, hogy mikor és mi is lesz a következõ lépés... Nagyon bízom benne, hogy hamarosan lesz majd egy laparoszkópiás idõpontom.
BesztiKép
Nem tudom, hogy manapság milyen árakon dolgozik a Móricz Zs.körtéren a 3-as busz végállomásánál a textil bolt de egy éve pont gyermek ágynemûnek való húzatot vettem ott és jó áron esetleg nézz be oda. Az üzletbe lefelé kell néhány lépcsõfokot menni.
Kés KataKép
Szerintem még bármi lehetséges...Kép

Puszi: Doris
doris
 
 


IlkeKép

Engem érdekelneKép

m.alice@freemail.hu
Alice
 


Kés KataKép
Szerintem is jól álszKép

Pusz
Alice
Alice
 


Lányok, nem bírtam ki, és csináltam egy tesztet, bár még csak egy napja késik. A teszt egy csíkos lett, hát ezek után nem tudom, hogy bizakodjak e. Na majd holnap nézem a hõmet. Most egy picit elszomorodtam.-((
Puszi Kés Kata
kés
 


IlkeKép
Engem is nagyon-nagyon érdekel... A nevemre kattintva látszik a címem. Ha nem gond elküldenéd nekem is? Gratulálok a babásodáshozKép
MóniKép
Gratulálok a sikeres UH-hozKép El is hiszem, hogy vigyorogsz...Kép Jó babszemnövesztést és remélem, hogy mégsem leszel cukros.

Puszi: Doris
doris
 
 


Sziasztok lányok,
Én új vagyok itt, bár egy pár napja - amióta rátaláltam - lelkes olvasója lettem a topicnak mivel sajna én is érdekelt vagyok a témában. Máris nagyon új info-t kaptam tõletek.
Talán rögtön egy kérdéssel kezdeném. Nem teljesen vagyok tisztában a hõmérõzéssel. A ciklusom utolsó napjait rúgom, és reggelente 36,7 körül van a hõm, de dél körül felmegy 37,2-37,4-re, és ez estig kitart. Kérdésem: fogamzás után már folyamatosan fenn marad a hõ, vagy csak a következõ ciklus elsõ napjai idején emelkedik meg újra.
Ha válaszoltok nagyon köszönöm.
Judit
Névtelen
 


JuditKép
Légy üdvözölve a körünkben de azt kívánom ne maradj itt sokáig, hanem költözzön mielöbb egy babóca a pocidbaKép
A hõmérõzést minden reggel azonos idõpontban (hétvégén is!) kell elvégezni hagyományos higanyos hõmérõvel és popsiban vagy hüvelyben célszerû mérni, mert csak az ad hiteles eredményt. Fontos, hogy azonnal ébredés után mérd, tehát sem inni, sem pisilni vagy mozogni nem szabad mérés elött. Minden más mérési eredmény használhatatlan... A ciklus elsõ felében (peteérésig) ingadozó a hõmérséklet és 37 alatt van. Pé. napján egy alacsonyabb hõmérséklet jellemzõ majd a pé.utáni napon vagy napokban hirtelen emelkedéssel el kell érned a 37 vagy a feletti hõmérsékletet. A ciklus második felében többnyire azonos hõmérséklet mérhetõ (kissebb ingadozásokkal) de mindenképp 37 fok felett. A várható menzesz napján ismét leesik a hõmérséklet viszont terhesség esetén magasan marad a hõ, sõt még felfelé is kúszhat egy kissé. Ha valami nem vili, kérdezz nyugodtanKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Szép hetet mindenkinek,

Egy kis visszajelzés nektek, hogy tudjátok mennyire hálás vagyok. Igazából csak annyi a helyzet, sikerül feliratni a Gynevac-otKép, holnap el is kezdem a kúrát. Csodát nem várok tõle, de talán segít.
Emlékeztek, hogy 2 hónapja vesztettem el a babám....Kép

Ezzel kapcsolatban lenne még egy kérdésem: mikor kezdhetjük el újra a próbálkozást? Az orvosom (a volt orvosomKép) azt mondta, hogy akár azonnal is lehetne... , ami szerintem nem igaz. Egy kicsit pihennie kell a szervezetnek.

Ti mit gondoltok errõl?

Hálásan köszönöm
Ribizli
Ribizli
 


RibizliKép
Jó, hogy itt vagy de remélem már nem sokáig... Sajna nekem is volt egy elhalt terhességem amely után 3 hónap "pihenést" írt elõ az orvosom aztán a 4. hónaptól javasolta a próbálkozást. Sok sikert és gyere gyakrabban ha tudszKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Ribizli!Kép

Sajnos én is elveszítettem egy babát,és nekem azt mondta az orvos hogy attól függ hogy milyen hamar húzódik és jön helyre a méh.Amikor kb.két hét mulva visszamentem hozzá azt mondta hogy minden szépen visszament a helyére,és hogy 6 hét mulva lehet ujra kezdeni.
Én is nagyon sok siker kívánok és vigyázz magadra.

Puszi
Alice
Alice
 


Beszti: textilandia. Valahol a körúton van, ha jól emlékszem, a király u. környékén, az egyik sarkon. Jóóó nagy bolt, az alagsorban vannak az ágynemûnek való anyagok.

Kés Kata: nekem a 12-14 nap tûnik esélyesnek. Visszaesés valami különleges eseménytõl is lehet. Szerintem is tesztelj, de csak reggel! Medilabot ajánlom, az sokaknak bejött ;-)

KépKép Kép
mzsperx
 
 


Kedves lanyok,

Nagyon aranyosak vagytok, hogy mindenki gratulalt!
Szivesen elkuldom a gorbemet, olyan szep abrat nem tudok, ugyhogy csak siman leirom:

1. 37.1
2. 37
3. 37
4. 37
5. 36.8
6. 37.1
7. 36.8
8. 36.6
9. 36.9
10. 36.6
11. 36.9
12. 36.9
13. 36.5
14. 36.9
15. 36.9
16. 36.7
17. 36.5
18. 36.9
19. 36.9
20. 37.1
21. 37.1
22. 37
23. 37.2
24. 37.1
25. 37.2
26. 37.1
27. 37.1
28. 37.2
29. 37.1
30. 37.2
31. 37.2
32. 37.2
33. 37 (hajnalban keltem es alig aludtam)
34. 37.4 - itt csinaltam a szep tesztet

Szerintem eleg szep, bar az latszik, hogy nem kelek minden reggel ugyanakkor. A PE a 17. en volt, mint maskor is, igy a 31 - 32. re vartam a mensit. (nem vartam termeszetesen)
De a 32 napon meg semmi nem volt, csak halovany hasfajasok, nem olyan mint mikor meg akar jonni, nekem az mindig eros. Es a melleim nagyon furcsak voltak, mashogy duzzadtak meg mint maskor (a bimbo korul).
Tehat, ha valaki ilyet eszlel, az jo jel!!!
Ma vagyok a 36.on es mar nem tudom hordani az eddigi melltartoimat. Anyagi csod lesz Kép

Kedves lanyok, szivbol kivanom mindenkinek, hogy kovessetek, itt mindenki nagyon megerdemli mar a babat!

Egy baratnom penteken szult, es vegig az izgatta, hogy nem eleg nagy a hasa. 3 kg 80 lett a baba. Tok jo, nem?

Bocs, ha hosszu voltam, de jolesett irni.

Sok babaesot es puszit mindenkinek, pirosodjatok!!!!

Kakukkfu
kakukkfu
 
 


KakukkfuKép

Júj de jó neked,tudod ilyenkor olyan irígy vagyokKép
Mindíg próbálom a hõt az enyémhez hasonlítani hátha itt a pocimban is van már valaki,és hát nem sok a külömbség mert nekem is 20-án ment fel a hõm 37,2-re csak legalább mostmár maradna is fent,de attól félek hogy nem fog.
Talán azért reménykedem mert mindíg eggy idõben mérem általában és ilyen rohamosan még eddig nemigazán ugrott fel.36,9-rõl 37.2-re a huszadik napon.
Tehát reménykedjünk és bizakodjunk hátha.....Kép

Millió pusz,és vigyázz magatokra

Alice
Alice
 


Kakukkfü! Kép

Köszi, hogy megosztottad velünk a görbédet!!!
Én is sárga vagyok ám az irigységtõl, de reméljük inkább elõbb, mint utóbb követünk mindannyian téged! Kép
Boldog babavárást, és vigyázz magatokra!Kép Kép Kép

Puszi,
bnemethm
bnemethm
 


Sziasztok!
Pont most akartam írni, hogy nagyon aggódok, mert a 10. napon vagyok és 37-37,1 (egyszer 37,2)körül mozog a hõm. Pont most az inszem elõtt pár nappal bolondult meg a szervezetem Kép. Igaz eddig digitálissal néztem és az kb.0,2-el alatta mozog a hagyományos kínainak. Ebben a hónapban kezdtem el a kínaival mérni (mellette mértem a másikkal is, mert amikor megláttam, hogy ilyen magas a hõm, akkor gyorsan megmértem a digit.-al is- azon kevesebb voltKép )Ezekbõl kiindulva az elõzõ hónapok is ilyen magasak lehettek. Kakukkfû görbéjét nézve megnyugodtam, mert neki is magas az alaphõje. Szerintetek van ok az aggodalomra? Nem vagyok megfázva, meg semmi.
Lujza
lujza
 
 


Doris,
Köszi a nagyon aranyos választ a hõmérõzésrõl, de akkor az, hogy nekem a ciklusom utolsó napjaiban 36,7 körül van (és az elmúlt napokban is ennyi volt reggelente, néha mégalacsonyabb) jelentheti, hogy nálam vmi nem müxik normálisan?
Egyébként ovuláció volt, ezt egy pisilõs teszt mutatta ki.
A párommal nemrég kezdtünk vizsgálatokra járni, de még semmi eredményt nem tudunk.
szia,
Judit
Névtelen
 


JuditKép
Ez sokmindentõl függ... Pl. mikor mérted, mindig azonos idõben-e, hol(fontos, hogy azonos helyen mérd), késõbb vagy korábban feküdtél-e le, ittál-e alkoholt...stb? Mit jelent pontosan, hogy a ciklusod utolsó napjaiban 36,7 a hõd? Ez azért fontos, mert van akinek pl. a várható menzi elött 3-4 nappal esik le a hõje (az én múlt havi ciklusom ilyen volt) de sokaknál már az elsõ elesett hõmérsékleti napon megjön a menzi. (ilyen volt a mostani görbém) Ha a görbéd vonala jónak mondható és nincs pl. köztes vérzésed, barnázás...stb., normális hosszúságú a ciklusod és a vérzésed is normálisnak mondható akkor alapvetõen nem kell problémára gyanakodnod de ez az egész egy csomó mindentõl függ. Egy alapos kivizsgálás mindkettõtöknek javallott hisz az egy csomó egyéb problémára is rávilágíthatKép Milyen vizsgálatokon vagytok már túl és mióta próbálkoztok?
KakukkfûKép
Mégegyszer szívbõl gratulálok és boldog 9 hónapot kívánokKép A barátnõdéknek pedig jó egészségetKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Doris :-)

Egy picit már több, mint egy éve próbálkozunk eredmény nélkül :-(
Egyébként szabályos ciklusaim vannak, de a hõmet nem igazán mértem rendszeresen. (elfelejtettem, náthás voltam stb.)

Most a hormonvizsgálatokon vagyok túl (SOTE I.), de még nincs eredmény, és a párom most fog andrologiára menni.

Egyébként a topic nagyon tetszik :-)) Optimisták és vidámak vagytok. Ezt nagyon irigylem, és remélem, én is fogok tudni így hozzáállni és talán a siker is hamarabb jön. Most jelenleg azt hiszem a legrosszabbat teszem: görcsösen akarom, és egyre mélyebb depibe sülyedek hónapról hónapra.

Judit
Névtelen
 


JuditKép
Ne csüggedj, jól tetted, hogy közénk jöttélKép Itt segítünk egymásnak átvészelni a nehéz napokat és együtt örülünk, ha valamelyikünknek sikerül hisz ez azt is jelenti, hogy elöbb-utóbb ránk is ránk kerül majd a sorKép Hidd el, nemsokára Rád is fogunk irigykedniKép Egyébként ha hormonálisan minden Ok és a Párod is rendben van, akkor nem árt majd egy komplett vizsgálat belsõ UH... stb, de ezt az orvosod majd biztosan javasolni fogja. Lényeg, hogy próbálj meg nem görcsölni (tudom, könnyû azt mondani...) és lazítsatok, csavarogjatok, utazgassatok, pihenjetek egyszóval éljétek az életeteket mert ha itt lesz a kis Babocska, akkor egy darabig "röghöz" lesztek majd kötveKép
Ha stresszeled Magad a hõmérõzés miatt, akkor jobb nem méricskélni inkább csak figyeld a tüneteidet hisz a stressz gátolja a babásodástKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Ja és még valami lányok,
elég Off:
tudtok nekem ajánlani Pesten egy olyan dokit (és kórházat), aki lelkiismeretes, nem hangulatember és nem veszi félvállról a félelmeimet, problémáimat, és mellesleg Pest könnyen elérhetõ (nem külváros) részén dolgozik???

Köszönöm
Ribizli
Ribizli
 


Doris, Mzsperx!

Köszi, megpróbálom.KépKép Remélem több szerencsével járok, mint eddig, és végre nekiállhatok a varrásnak is!KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti!
Te hogy szedted a Macát napi 3x1 ami rá van irva? És hány hétig?
Bocs ha már irtál rola, de nem tudtam visszakeresni.
Köszi Jutka
khjutka
 
 


a macával vigyázzatok lányok, illetve a pasik vigyázzanak!
a páromnak két nap után éjjel spontán magömlése volt tõle. csak nem pazarolni az értékes anyagot! :-)
Névtelen
 


Sziasztok,

Kakukkfû, nagy gratula! Probléma mentes és boldog babavárást kívánok nektek!

bnemethm én a mesi utáni 3. vagy 5.napon teszteltem Gabriellel, és halvány csíkot mutatott. Két nappal késõbb egy mások teszt már teljesen erõs II. csíkot rajzolt ki. Ha 30 napos a ciklusod, akkor szerintem a 33.-nál elõbb ne tesztelj.

Pá, Lora
Lora
 


Névtelen!
Köszi a figyelmeztetést de csak én szedem. Tehát ilyen veszély nincs! Egyébként mennyit szedett a párod egy nap?
Kakukkfü!
Gratulálok!
khjutka
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: