
2005.11.13 15:55
2005.11.13 16:29
2005.11.13 20:10
Anyósom:50 éves. Nem szól bele mindenbe csak?! a gyereknevelésbe. Igen ő is szolnoki, de még dolgozik, meg kertes házuk van és jó nagy a kert azt is gondozni kell. (hál istennek) Így ritkán jön-hetente két hetente egyszer. De nekem ez is sok. Férjemmel nem vitázunk, mert ő az a magába fojtós tipus, meg szerintem nem is akar egyik oldalra sem állni.
).
Egyik édesebb, mint a másik. Láttátok a képen is. Majd elkérem megint a gépet és csinálok rólluk mostani képeket is. 2005.11.14 19:43
2005.11.14 23:52
Én is az vagyok. (ápr. 30-i) Milán meg a 2. házassági évfordulónk napján született. 11 nap híjján 22 év van köztünk
Nem vigyáz rájuk a párom
Na jó ha itthon van és főzök, mosogatok, vagy ilyesmi akkor megpróbál velük ellenni, de ő nem igazán az az apatípus aki a kicsikkel is jól elvan.
Igen sajnos sokat dolgozik, de annyi kiadás van, hogy muszály volt bevállalni. Ne is mond a hóesést, latyakot. Két gyerekkel bezárva a 8. emeleten
Milán is keveseket alszik mostanában. De legalább már nappal csak 2* alszik. Remélem hamarosan összeszoknak és eggyütt alszanak ebéd után és este is. Mászni nem mászik Enikő? Nem baj ha nem csak kérdezem. Én is szeretnék már aludni ebéd után
Gergőnél már jó volt, míg terhes voltam Milánnal, mert lefeküdtem vele ebéd után. (inkább szaladt a ház, de a gyerkőcnek is jobb egy kipihent anyuka, mint egy patyolat lakás és ideges, fáradt anya) Ezért is várom már, hogy egyszerre aludjanak. 
2005.11.15 09:33
2005.11.15 10:48
A párom és köztem 5 év van. Mostanában Milán is csak bő félórát alszik a kocsiban amit egy velős sírás előz meg és sajna az ébredés után nemsokkal már folytatja is. A latyakos sétákra egyedül a két gyerekkel nem vállalkozom. Még Gergő kezét is fognom kell, meg a kocsit is tolni. Mindezt csúszós, latyakos úton? Inkább nem. Ha csak hideg van akkor ok, de hóban, sárban, latyakban nem. De majd meglátom még.Egy gyerekkel még el lennék, de kettőre figyelni, meg magamat is lábontartani már sok. 2005.11.15 13:57
2005.11.17 10:59
2005.11.17 14:25
2005.11.17 16:55
Nem hiszem, hogy ez megnyugtat, de én is úgyérzem mostanában, hogy elegem van mindenből. Még enni-inni sincs kedvem. Vásárolni én is szeretek, sőt engem is feltölt egy kicsit. Képzeljétek mióta megvan Milán 2* voltam nélküle bárhol is 15 percnél tovább. Az első a 6 hetes szülésutáni kontroll a második meg nov. 1-én a temető volt. 2005.11.18 16:56
2005.11.18 19:02
Adhatsz neki, de csak mértékkel. Mint a hozzátápi elején mindig csak egy kicsivel kezdeni aztán minden nap emelni az adagot. Bár Gergő 7 hós volt, mikor megtömte faterom marhapörkölttel, meg krumplival
Semmi baja nem lett tőlle hál isten, de azért nem célszerű egyből az új kajcsival jóllakatni, inkább a már megszokott ízekből kevesebbet adj neki és azok után megpróbálhatod neki a káposztát is. Bár ezeket a fűszereskajcsikat egyéves kortól ajánlják bevezetni.
Ha nappal nem engeded annyit aludni? Bár mintha írtad volna, hogy félórákat alszik. Gergő nyolc hónapos korától csak ebéd után aludt 1* 2-3 órát (ma már csak 1-1,5 órát). nappal mikor alszik utóljára? Nem lehetne a nappali alvásokat rendszerezni? Vagy mittudomén 4-5 óra után már nemhagyni aludni? Ezek csak tippek
De sajna nincs is olyan akire szívesen rábíznám a két kölköt (még külön sem)

2005.11.19 11:36
2005.11.19 13:04
2005.11.20 11:04
2005.11.22 14:24
Este 10-hajnal 1-ig 10 percenként ki kellvenni az ágyából. Utánna alszik nemtom meddig, mert reggel csak annyi dereng, hogy valamikor az éjjszaka kivettem magammellé.
Majd ha sikerült feltenni a képeket, ilyet is teszek fel.
Ha megjön, meg mindkettő csak úgy produkálja magát
Sokszor még a kabát is csak félóra után kerül le rólla, mert meglepik a gyerekek. 
Volt felénk olyan árokbacsúszás is ahol a hátsóülésen 2 kisgyerek is utazott, míg össze nem tört velük a kocsi. Ja és anyuka vezetett. Ha már az anyák is felelőtlenek...
ilyenkor örülök, hogy nincs autónk, mert így mi sem kerülhetünk veszélybe, meg mi sem okozhatunk ilyen csúnya baleseteket.
2005.11.23 22:42
2005.11.24 11:25
2005.11.24 13:42
tegnap már éjjfélkor aludt, és csak reggel 8.30-kor kelt! Na a jó oldalát nézve a dolognak: egy darabig még nem lesz kistesó
Mire Milán elalszik már mi is ki vagyunk dőlve. Gondolom ez növekedési ugrás nálla. kinél 6 hósan kinél később
Most volt 7 hónapos, de ha a kiírt időben jött volna most lenne 6 hós.
Mert ugye már főzeléket, gyümölcsöt, meg husit is kellene enni. a hús még csak-csak, de főzelék és gyümölcs egy nap? csoda ha egyszer eszik egy féladag mást. Bár azt szokták mondani, hogy az ilyen sűrűn szopó babáknak nehezebben megy a hozzátáplálás. Kiváncsi leszek, mikorra érjük meg, h nappal csak szilárdat egyen.
Azt sem tudom kinek mit kellene adni
Karáccsonyfáról meg csak álmodozok. Gergő mellett már nem lehet biztonságosan elhelyezni.
Festeni sem ártana már a hajam. Teszek fel képet elrettentésnek
A 3 szál hajam milyen csúf már
Na de van jó is benne: Milán du. büfiztetésnél a vállamon.2005.11.25 14:25
Gergő ugyanúgy mint itthon félrevonult és magában játszott
Milán becsajozott
Egy 10 hós kiscsajszival vigyorogtak egymásra folyamatosan. 2005.11.26 10:59
2005.11.26 14:54
2005.11.26 16:30
) Csak azért vittem őket, hogy ne őrüljenek meg őkis mellettem;-)
De te legalább kaptál valamit. Cuki lehet Anna a mezben
Annyit tudok, hogy bagó nuku, meg hason tilos altatni(az én kölkeim csak így alszanak), nem kell beöltöztetni, megfelelő páratartalom kell, nem szűlővel aludni, stb... 2005.11.28 13:52
2005.11.29 12:51
) És próbálj meg lazítani egy kicsit! Vedd tudomásul, hogy megváltozott a babával az életetek. Soha nem lesz már olyan, mint előtte volt. De ettől függetlenül rettentő sok-sok örömöd lesz még a változásban. 2005.12.02 17:51
2005.12.03 11:46
2005.12.04 23:42
2005.12.05 11:14
Gergőnek a mai napig nincs
A fejében már beépített bukósisak van
Gergő is ilyen akaratos
Járást erőltetni nem szabad. Milán is feláll már! De ülni még nem tud. Gergő legót kap karácsonyra, Milánnak még nem döntöttünk.Nehéz, mert amia Miláné az kell Gergőnek ami meg Gergőé azt nem foghatja meg Milán
Igen nehéz mikor már mondja, mit szeretne
Ha mindent megvennék amit kérne, már éhen haltunk volna
Mindent elér Gergő, és nagyon vadóc kölök, félek, hogy magára rántaná. 2005.12.05 11:42

