Lillus, nem tudtam pl, hogy addig nincs vérellátás. Ez elég rémisztően hangzik, nem csodálom, hogy a végére már megijedtél. Az sem hangzik viccesen, hogy nem tudsz beszélni tőle. Szörnyű lehet, hogy tudatában vagy hogy tudsz beszélni, és mégsem vagy képes megtenni.
Én 14 voltam, mikor jött ez a thrombosis, és épp aznap szállítottak volna át a kórházból egy szanatóriumba, úgyhogy anyukámmal abban maradtunk, már csak oda jön majd be hozzám, így mikor kiderült, hogy baj van nagyon egyedül éreztem magam, és nagyon megijedtem. Ugyanis elég hirtelen jött a dolog, aznap reggel elkezdett fájni a bal lábam, egyre jobban fájt, és egyre vörösebb, meg dagadtabb lett. Délre már meg sem bírtam mozdítani, akkor szóltam a viziten a dokinak, hogy ez van. Na, amikor a doki meglátta elviharzott, és 12-ed magával tért vissza. A sok fehérköpenyes állt az ágyam körül, röpködtek a szakkifejezések, én persze egy mukkot sem értettem belőle, csak azt tudtam, hogy baromira fáj a lábam, és jó lenne, ha csinálnának is végre valamit. Persze azon kívül, hogy mindahányan végignyomkodták, hogy fáj-e? Talán elsőre nem hitték el, hogy IGEN fáj! A lényeg az, hogy nem mondtak semmit, és nekem csak az járt a fejemben, hogy nem akarom, hogy levágják a lábam. Aztán mikor anyukám is megjelent az ajtóban már tudtam, hogy valami nagy gáz lehet. Főleg amilyen arca volt!
Szegénykém, jó sok gondot okoztam neki kicsikoromtól kezdve. Kisregény, I.fejezet.
Anikó
Na mindegy, menni kell tovább, csak kicsit megszédített ez a hosszú ciklus és akaratlanul is beleéltem egy kicsit magam a csodába... 
Én is gondoltam, hogy mi van ha, .. De most nem hiszem, hogy jó lenne, mert a szurik biztos rosszat tennének. 
