A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Megann, ne butáskodj!!!

Nálam ehhez hasonlókat akkor csinál, amikor pukitik, vagy túlkajálja magát. Ne izgulj, menj ölelgesd, szeretgesd meg Lénácskát, és attól neked is jobb lesz. Kép Mrt ilyenkor még csak babusgatni kell őket ha ilyen gyámoltalanok.

Pr.

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Megann!

Dehogy vagy Te rossz anya! Kép Szerintem itt egyikünk sem az!

Én babám is most kelt fel fürcsi után bealudt, és itt üvölt. Apa próbálja vígasztalni, inkább kevesebb sikerrel sajnos. Kép Kép Mai napunk: 8-kor evett, fél 1-kor evett, előtte níűgi, majd hason alvás, utána babakocsizás, alvás 4-ig, ekkor kelt fel, evett, majd haza anyuéktól szintén aludt, 7-kor felkelt, fél 8-kor fürcsi, evés most kelt fel és kiabál nagyon nagyon. Kép

Tartok tőle éjjel is ez lesz. Vígasztalhatatlan kézben is most. Kép

Ez ritka egyébként, hogy ennyit alszik. 90 %-ban du-tól éjfélig megy a nyűgi.

Szóval más is szenved! Kép

Dóri
Vendég
 


Lehet, hogy a front miatt!!?
Vendég
 

 
 

Angelani

Ha a freemailesre (ezt csak próbaképpen csináltam, hogy itt tudjak lenni, már nem tudok jelszót stb.) küldtél azt nem használom, ha az invitelesre írtál azt nem kaptam meg.Kép

Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Köszi lányok!

Olyan rendik vagytokKép


Mea!
Nekem ez a fürcsis időszak a kedvencemKép, ugyanis jól tűri a fürcsitKép(az öltözködést már kevésbéKépKép, a végére mindig elfogy a türelmeKép), aztán jön a vacsi egyből, most pl megpróbáltam ciciztetni is, és hesszeltem hogy el ne aludjon raja, mert akkor nem tudom odaadni a cumisüveget is, hát sikerült, de nem evett sokat belőleKép, ma nem eszik valami sokatKép, lehet hogy tényleg front van...

Na szóval visszatérva a lényegre, hogy kaja után szinte hang nélkül elalszik a kiságybanKép, vagy ha nem is alszik, akkor szopizza az ujját és nézegetKép

A napközbeni alvásai meg vegyesen indulnak, valamikor kiabál, de a teraszos alvás pl mindig csak pár perc sírással indul(az is szerintem még az öltözésből fakad)

Tehát ezért is gondolom, hogy nagyon jó lenne ha minél hamarabb bejutnék a babamasszázs csoportba itt Csömörön, mert pl az ilyen(lsd fent), idegeskedős, ökölszorítós, karatézós óráit a masszázsal tök jól át lehetne hidalni.
Szerintem a fürdés is jót tesz neki, mert "program van" és vele az ő pici testével történik valami és nem csak a nézelődés a feladat, hanem lábemelgetés, hónapjkitárás, lábujjtorna stb...ami fürdetéskor szükségesKép
És miután "kiprogramozta" magát a kádban, persze hogy nyugodtan marad az ágyikóban...
Nálunk legalábbis szerintem ez jó recept lenne!

Dori!
Nem is tudom hogy bírjátok az éjszakázástKép.
Nekem csak az első éjszaka volt egy 3 órás műszakom, amikor kijöttünk a kórházból, azóta szinte semmi az etetéseken kívülKépKép

Kitartás, talán 3 hós korban megváltoznak..anyukám szerint mi(tesóm meg én) is akkor "javultunk meg".

Na megyek beájulni az ágyba...

Ja és fáj a fejem, ma többször is rámtört és a férjemnek is....és sajna nekem mintha a torkom is kezdene fájni...féltem a picimet, nehogy megferőzzem valami kórsággal..

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

Eddig csak Juc és Barbi válaszolt, hogy a jövőhét jó lenne.
Zsófi szavaztam a fiadra.
Kisnyúl zabálnavó kishapsi!

Megann jó anyuka vagy ne aggódj folyton, mert Léna is érzi. Minden kiskölök szokott néha nyűgös lenni, bármit csinálhatsz akkor se jó neki.
Gondolj bele Neked mindig jókedved van? A babának is lehet rossza hangulata.

Holnap nem tudommikor tudok jönni, mert reggel húzok Vácra autószerelőhöz/téli gumicsere meg van egy kis ragasztanivaló is a lökhárítón/ meg közben még intézek ezt azt. Így Kincsőnek is hosszú lesz a nap, de hál istennek jókat alszik az autóban.
Jóccakát

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Sziasztok!

Szilvi!
Az invitelesre küldtem, de már újra repültKép

Erhard ma elég nyűgiKép
Biztos a hidegKép

Megann!
Adj magadnak két pofont!
Meg ne "halljam" még egyszer, hogy nem vagy jó anya!
IGENIS NAGYON JÓ ANYA VAGY!!!

Szerintem itt mindenki jó anya!
Én még nem olvastam olyat, hogy bárki is ne tett meg volna mindent a babáért vagy akár a tejért.

Jajj, lányok!
Ezt az üzit 21:05 óta írom.
Na megpróbálok még visszaolvasni, de már olyan fáradt vagyokKép

Angelani

Kép
angelani
 
 


Bocsi!
21:15-től írom.

De látom, hogy nemsok üzi van azótaKép

Puszi!
Angelani

Kép
angelani
 
 


BKriszta,baba-mama találkozó?arra kéna reagálni?mikor is?hol?vagy nem erről van szó?
Nyúlné

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Jó reggelt!Kép

Hát amilyen jókat aludt tegnap Lívi napközben éjjelünk elég rosszul indultKép

Fürcsi, hami után nem aludt el csak 15 percekre állandóan felkelt utána éjfélre rottyantott nekünk egy nagy adagot, mert már csak napi 1 x vanKép

Akkor át is kellett őt öltöztetni,l mindig ez van nálunkKépKépKép

És csak éjjel 1/2 1-kor aludt el nagy nehezen babakocsiban addig csak vállon volt el estétőlKépKépKép

Szegény páromKépKépKép ő hordozgattaKépKépKép

Olyan édes, bár én sem aludtam velül együttKép

Na szóval eléggé fáradt vagyok, viszont azóta még nem kelt fel legalább.

Lehet a hideget meg fogják érezni, félek......

Remélem nem áll át erre az éjszakázásra!!!Kép

Nyúlné!Kép

Tényleg nagyon helyes a babád!Kép

Mindenkinek nagyon szép napot kívánok!!!!
Remélem a Ti éjszakátok jobbra sikeredett?!?Kép

Mea
mea
 
 


Sziasztok! Kép

Zsuzsa tegnap, mint irtam, megkapta a régi oltást, és SEMMI baja nem lett tőle, pedig nem is adtam neki lázcsillapitót. Gondoltam, inkább megvárom, felmegy-e egyáltalán mielőtt beletömöm a gyógyszert, és még csak nyűgös se volt. És fél nyolckor beájult, pedig háromtól hatig egy hatalmasat aludt. És fél hétkor ébredt. Szóval már megint tündérbaba. Kép

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Megann, a Medela mini electric nem cibálja szét a mellbimbót?
Az Avent ISIS igen.
Most filózok, kéne másmilyent szerezni.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Teszek fel képet LívirőlKép

Kép

Mea
mea
 
 


Apa és lányaKép

Kép

Lívike szexi popójaKép

Kép

Kedvence a fürcsizésKép

Kép

Mea
mea
 
 


Na meg egy rólam és Líviről.Na végre!!!Kép

Kép

Mea
mea
 
 


Uxi!Kép

Érdekes nekem egyik sem szedte szét a mellbimbómatKép
Pedig sokat hasnáltam még régebbenKép

De nekem mindkettő ugyanannyit szívott ki csak a mini elektric sokkal kényelmesebb hogy elektromos.

Az aventet már el is adtam.

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Mea, Megann és akiknek még megfordult a fejükben valaha is, hogy nem jó anyukák! Itt csak jó anyukák vannak Kép A nem jó anyukák különben sem rágódnak azon, hogy nem jó anyukák... Na ezt jól megaszondtam Kép

Képzeljétek! A tegnapi éjszakát is végig aludta a kiságyban Olikám. Tök jó Kép Este 9-kor tettem le, és fél 8-kor kelt fel, de akkor sem sírt.
Az apukája nem teljesen komplett, csinált Olinak egy oklevelet arról, hogy megkapta a Mintababa címet Kép

Nekem nagyon bevált az Avent kézi mellszívó. Amikor van mit, akkor 10 perc alatt ki tudom fejni vele. Ja erről jut eszembe, a fagyasztóban meddig lehet tárolni a tejcsit? Amióta nem volt elég Olinak, azóta fejek minden reggel mint egy eszelős, és már tök sok van a frigóban. Csak most vettem észre, hogy van még "régi" is, amit akkor fejtem, mikor hazajöttünk a kórházból. Valahol azt olvastam, hogy 3 hónapig tartható el a tejcsi fagyasztva. Mit tudtok erről?

Mea! Tündér baba Livike Kép

Kép
vrucsincá
 
 


Sziasztok!

A Ti Babáitok hogy tűrik az orrszívó-porszívót? Én sajnos beteg lettem (valami vírus) Kezdődött torokfájással, utána orrfolyás tüsszögés, utána légcsőfájdalom.Szóval vigyázzatok magatokra. És rá 2 kétnapra a Kicsinek is kell/ett szívni az orrát és nagyon sír közben. Ahogy abbahagyom elhallgat de addig szabályosan le kell fogni. Azóta porszivózni se lehet mert utálja a hangját. Ahogy a drnéni mondta előtte fújom neki a sterimart utána szívom elöször kisebb majd egyre nagyobb fokozaton. Ezt megcsinálom 3-szor majd nasivin.

Zárójelbe megjegyzem én használtam szájkendőt is.

Titi
titii
 
 


Jó reggelt!

Mea!

Milyen nagy baba Livi! Nagyon cuki. Kép

Titi!

Nálunk mindenki jól tűrte, lefogni sem kellett őket, sőt utána szépn el is nézegettek aranyosan. :
) Nekünk semmi gond vele, de babája válogatja ezek szerint.

Dóri
Vendég
 


Szép jó reggelt! (bár ami az időjárást illeti, az elég ocsmány Kép )

Mea!

Nagyon édes ez a kis Lívike! Zabálnivalóak a kis hurkái Kép Kép

Nekünk szerencsére még nem kellett nagyo orrot szívni, egy-két kis "szösszenet" ugyan néha figyel a nóziban, de arra meg tökéletesen megfelel a kézi , pumpás orrszívó. Gergőt ez nem különösebben zavarja.
Inkább arra lennék kíváncsi, hogy hogy álltok a körömvágással?
A kezén le tudom vágni simán a körmöt (bár egyszer valamit elbénáztam, és bepirosodott meg begennyesedett a bőr a köröm mellett - bár ez Gergőt abszolút nem zavarta). Viszont a lábával egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Rúg-kapál össze vissza, képtelen vagyok mégcsak megnézni is a kis körmeit, nemhogy levágni azokat Kép

kuha

Kép
kuha
 
 


Mea,hát ez a Livi egy húsgombóc,meg kell zabálni,amilyen pofikat vág,és a popójaKép!a hajába akár már mindenféle csattokat is tehettek,olyan édesKép!
csini-család!

Nyúlné

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Aranyosak vagytok!!!Kép
Kis husi busi tudomKép
De hát nemhiába a mi topicunknak vannak a leggyönyörűbb bébijeiKép

IldiKép
Már el is küldtema pénzt a cseppekértKép
Köszi még egyszer.

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Mea!
Livi Nagyon édesKép
Ilyen gyönyörű kiságyban én szívesen elaludnékKép

Nátha:
Erhard is egy kicsit náthás.
Csak nekem bedöglött a mellszívóm (ami orrszívós is). Csak kézi fejőm van, olyan pumpás.
Az orrát meg a pesztonka csövével szájjal szívom ki. De ugyanúgy külön "tartájba" megy a trutyi. Csak az a gáz, hogy nem tudom olyan erősen szívni, mint kellene. Majd megpróbálom valahogy a porszívóhoz csatlakoztatniKép
Sajna pénzünk nincs orrszívóra, de majd valahogy megoldjukKép
Már nem érdekel a pénz!
Sz...rok ráKép
Erhard nem fog nélkülözni sok mindent.
Legalábbis amikor már dolgozni fogok, akkor nem.
Akkor több lesz a pénz is.
Szeretetből nincs hiány, enni-innivalója van, ruhái vannak, van hol aludnia, tisztán van tartva..., egyszóval gondoskodunk róla.
Amúgy sem tudja még "értékelni" a tárgyi dolgokat.
De játéka is van elég.
Karácsonyra meg majd csak Õ kap valamit. De ez is csak szimbólumként, mert még fel sem fogja a dolgokat.
Mire igazából fel fog minden, addigra meg már visszamegyek dolgozni és rendbe jövünkKép
Végülis már nem vagyok annyira elkeseredve.

Mindenki azt mondja, hogy milyen sokba kerül egy baba havonta.
Hááát, lányok!
Én nem így vettem észre.
Azt nem tudom, hogy a tápszeres Babáknak mennyibe kerül havonta a tápszer (biztos az drága).
De ha én mindent megveszek előre:
-pelenka
-popsitörlő
-tea (nekem)
Nekem, akkor sincs többe, mint 4000-6000Ft.
Mert elárulom, hogy éjszaka nem szoktam tisztába tenni Erhardot. Mondjuk nem is kakil mindig be, a pisi meg szinte nem is érezhető a pelusba, mert olyan jól felszívja (Babylove). Sőt! Van olyan nap, hogy reggel tisztába teszem és utána elvan, eszik és bealszik. Akkor nem keltem fel, hogy tisztába tegyem. De mire újra tisztába teszem, lehet, hogy már délután 1 vagy 2 óra van. Utána ugye szopi és vagy elvan vagy később visszaalszik. 19h-kor fürcsi van. Utána persze kap tiszta pelustKép
De, ez még csak 3db! Ha a fürcsi után eszik és elalszik, de éjfél előtt nem kel fel, akkor éjjel nem teszem tisztába.
De ettől NEM piros a popsija!
Már rég elmúlt a kiszáradás (ami a hintőportól volt).
Tehát van, hogy 1 nap 6X, de van, hogy csak 3-4X teszem tisztába.
Ez átlagban olyan napi 5 pelus.
JA!
Arról nem is beszélve, ha el is megyünk itthonról valahova, akkor lehet, hogy csak napi 3 pelust cserélünk.
De így kb. havonta 130-160db pelus megy el.
Vettünk 2csom 80db-os pelust, ez tuti elégKép
Helen Harpert. Igaz nem olyan jó, de nem lett tőle kiütéses. Csak nekem nem tetszik az anyaga.
Ez volt 4400Ft.
Popsitörlő most van vagy 2-3 hónapra.
Az sem volt drága (tesco-s).
Egyéb tisztálkodási szerei, meg vagy 3 hónapra megvannak. Mosószer is van vagy 4 hónapra való folyékony ArielKép
De ha lebontom hónapokra, akkor tényleg nem 15-20 ezer Ft havonta egy gyerek.
Mindenki azt mondogatja, hogy milyen sokba van.
Majd ha megy oviba, de inkább iskolába. Akkor valóban sok kiadás leszKép
Az még jó messze van. Vagy hamar elszalad az idő?Kép

Na mit pofázok én itt a marhaságokról.

Még nem mertem leírni, de nekem néha hiányzik a pocakomKép
Úgy végigcsinálnám még egyszerKép
Na hagyjuk.
A másik, hogy amikor Erhard kb. 4-5 hetes lehetett, akkor váltam igazi anyukává.
Ezt nehéz megmagyarázni.
Addig ha sírt, ideges lettem, nem voltam elég türelmes.
Most már megnyugtatom, nyugodt hangon, magamhoz ölelem, nem tud kihozni a sodrombólKép.
Volt idő, amikor rettentően ideges voltam. Persze ezt megérezte Õ is és akkor jobban üvöltött.
ÉS!
Ha csak hisztizik, nyafog, akkor nyugodtan tudom türni.
Itt ülök mellette és hagyom, hogy nyöszörögjön.
Nem kapom fel! 5 perc múlva meg már vigyorog a plafonraKép
Szóval igazi anyuka 5 hete lettem. (Ma 10 hetes az életemKép)
NEm szégyellem, az első hónapban tényleg csak összecsiszolódtunk.
Nekem 4-5 hét kellett ahhoz, hogy anyuka válljon belőlem.
Pedig még most is néha olyan hihetetlenKép
Mintha még nem fogtam volna felKép
Olyankor ránézek és potyognak a könnyeim a BoldogságtólKép

Egyébként én is írtam, ha bevesztek, akkor benne lennék egy talibanKép

Na megyek, mert vár a házimunkaKép
A másik, hogy csak hülyeségeket beszélekKép

Puszi!
Mindenkinek Csodás Napot!
Angelani&Erhard

Kép
angelani
 
 


Angelani

Ez a technika ördögeKépezt sem kaptam meg, másoktól viszont folyamatosan jön a mail.
Írtam egy másikat, arra reagálj légyszi, aztán majd meglátjuk.Kép
Megnéztem Erhard albumátKépNagyon édes, jól meglehetne dögönyözni!

Ildi
ilyen a mi bundazsákunk is, legalábbis a látottak alapján.Nagyon édi a kép!
Kisnyúl zabálni való, és leendő párja is!KépKíváncsi vagyok mi lesz belőle!Kép
Mea
nálatok és zabálnivaló Lívi.Férjjelölt még nincs? Annyi itt a jó fickó!Kép

Azt hiszem ezen a héten készülhetünk, folyamatosan jönnek a hidegfrontok.Márknak sincsenek túl jó napjai.Nálunk a vasáranp volt kritikus.Még jó, hogy ilyenkor a levegőn el van.

Látom Zsuzsababa bírja a frontokat!KépDe jó neked Rókica!

Megann
már megint ilyen butaságokon jár az eszedKépIrgum-burgum!Ezt verd ki a fejedből!
Mikorra sikrült időpontot kapni a masszázsra?

Sziasztok!
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Sziasztok!

Még annyit, hogy eleinta szinte óránként tettem tisztábaKép
Azt Erhard sem szeretteKép

Szilvi!
Én megkaptam a leveleid!
Már kétszer is válazsként írtam vissza.
De vissza jött az értesítő, hogy kézbesíthetetlenKép
Nincs tele a fiók?
Köszönöm a segítségedet!
Természetesen igényt tartanék a dolograKép
Nagyon kedves vagy.
Írd meg az árát, megegyezünkKép
A telszámom (mindkettő), benne van a táblázatba.
De megpróbálok másik címről, vag y a szerverről írni neked.

Teszek fel egy képet, ha nem bajKép
Puszi!
Angelani
Kép Kép

Kép
angelani
 
 


angelani

ment mail

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Lányok, nemsokára mennem kell a dokihoz, de tanácstalan vagyok, mit adjak rá. Sokkal hidegebb van? Nem akarom, hogy megfázzon, de azt sem, hogy megsüljön a kocsiban. Ti miben viszitek ki most?

Kép
Kép
hari
 
 


Este olyan jó volt, már nagyon fájt a fejem, valamivel 10 előtt megetettem Lilit, aztán hajnali fél 3-kor arra ébredtem, hogy a párom hozza fel, hogy etetés van. Nem is értettem, honnan hozza és hogyhogy nem az ágyában van, és különben is tiszta kóma voltam. Aztán beugrott, hogy etetés után megkértem, ringassa egy kicsit, csak 5 percet pihenhessek. Õ meg lehozta és elaltattaKép Olyan jót aludtam, a fejfájásom is elmúlt. Aztán az éjszaka további része nem volt ennyire fényes, de azt hagyjukKép

Most már reggel 8 óta alszik, most kezd ébredezni. Igyekszem megetetni, aztán dél és 2 között megyünk a dokihoz. Úgy látom mégsem múlt el a szájpenész, már megint ott sunnyog a kis szájában egy-két foltKép Pedig úgy örültem, hogy elmúlt. De ezek szerint nem jól ecseteltem neki. Hiába, az ilyenekhez nagyon béna vagyok.

Amúgy megfigyeltem, hogy mostanában reggel 5-8-ig kb. nyügi, aztán aluszkál, meg eszeget, és délután 4-5-től megint megy a hiszti estig. De legalább közben alszik.

Lassan jók rám a régi ruháim. Hiába eszem, már csak 1,5 kg van rajtam. Tudom más örülne talán, de ez azért nem jó így, mert mi van, ha nem áll meg, és tovább fogyok? Igaz sokat mondjuk nem eszem, mert egyrészt nincs időm, másrészt ugye mindig gondban vagyok, hogy mit ehetek, mit nem. De azért nem éhezem, szóval elvileg nem kéne már fogynom. Na majd meglátjuk.

Zsófy, vagy aki használta a gripewatert: ti mennyit adtatok neki, és mikor? Olyan hülye az az üveg, mindig kilöttyentem, ráadásul egyedül alig tudom neki beadni, mert ki akarja verni a kezemből, aztán meg ha nagy nehezen beadom, akkor kiköpiKép Mondjuk én is kiköpném, nem túl finom. De ha hatásos, akkor ez van.

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Nálunk ma reggel 5 től karaté volt, de szerencsére kiabálás nélkül, úgyhogy vagy fél 8 ig elvolt a szuszogással a gyerkőc...Kép

Most párom kierőltette a teraszra a gyereket, pedig ma kell mennünk a Karolina útra az Ortopédiai Klinikára...2 órára, ami azt jelenki hogy legkésőbb dél-negyed 1 körül fel kell ébresztenem, ha oda akarok érni időbenKép

Már úgy elegem van ebből a csípőszűréses történetbőlKép, minden olyan hülyén néz ki szegényen a hülye terpeszpelus miattKép

És ködös szar idő van és én rosszkedvű vagyok, és már félek hogy mi lesz ebből a téli sötétségben...már most elkezdtem könyörögni a férjemnek, hogy januában húzzunk el kanárira, vagy valahova, ahol nincs ilyen szürkeség és hideg...

Ráadásul a kocsimon még nincs téligumi, jön a hó állítólag, és esélyem sincs felrakatni..nem tudok órákon át sorbanállni a gumisnál(pedig haver), hogy lecseréljék a gumitKép

Húúúúú tiszta depi vagyokKép
Én nem tudom mit csináljak magammal...KépKép

És rohadt nagy fekete varjak vertek tanyát a szomszéd üres telek akácfáinKépKép
GYÛLÖLÖM ÕKETKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Hari!

A mi menetfelszerelésünk:

Bady(hosszúújjú)
Talpasnadrág(pamut), de ez csak a terpeszpelus miatt van...
Pamutrékli a badyra...
Plüss rugi
Polár kapucnis zippzáras pulcsi
Egy kord nadrág(bélelt)


Ha a teraszra megy, akkor igy beteszem az őszi overálba+ egy vastagabb takaró, meg a vékony pamut sapira ráhúzok egy kötöttet is..
De mivel kocsiban leszünk, így overál itthon marad, pamutsapi+ polárkapucni, jön a takaró velünk, amit a kocsiban leveszek róla...

Hát mi így megyünk...
És én is rettegek hogy beteg leszKép,
Nekem továbbra is fáj a fejem és mintha a torkom is...KépKép
megann

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

Titi!!
Mi nem vettunk Sterimart, nekunk a doki azt mondta,hogy gozojunk egy kicsit a babaval or szivas elott, es ez nagyon bejon, mert fellazitja a cuccot Kép es igy a babanak sem kellemetlen, szoval miota igy csinaljuk mindenki elegedett Kép
forralni kell vizet, letenni valamire es fole tartani a babat, de nem tul kozel, csak epphogy kicsit a gozben legyen. Teheat nem ugy mintha egy felnott inhalalna, meg nem is szabad letakarni.
Es csak kb 20 mpig, aztan kicsit elvini onnan, es megismetelni parszor.

Mea! Te irtad mikor kivitettek Livit a szobabol, nekunk is ma volt az elso kulon alvos ejszakank, es tok jo volt, enm ebresztettuk fel mi sme Dávidot, emg o sem minket. Ennek oremere meg kepet is teszek fol.
Ja, es Megann!
Ezt a sikitozos karatezast nalunk is puki, vagy kijonni keszulo kakker miatt csinalja, nem azert mert bosszankodik hogy milyen az anyukaja Kép szoval no para!!! Kép

elso kep itt rolunk a babaneten:
Dávid nagymama kezeben Kép

Kép

Kép

Kép
ppanna
 
 


huu bocs, szinte dekodolni kell amit irtam, annyi benne az elutes, dehat gyermek a kezben...
bocs Kép

Kép

Kép
ppanna
 
 


Megann, én is így érzem magam kb. ahogy te. Csak nekem esélyem sincs még a Kanárira semKép De nem baj. Te miben tetted ki a teraszra?

Kép
Kép
hari
 
 


OK.Már látomKép

Kép
Kép
hari
 
 


Hova lettetek?

Kép
Kép
hari
 
 


Uxi, tudod nekem az Aventes cincálta a mellemet, a Medela viszont nem!!

Kép
Kép
hari
 
 


Sziazstok!

Most értünk haza a mai csavargásból. Kép Majd most fogok visszaolvasni.

Danibaba, ez a cicifüggő, 1460 grammot hízott egy hónap alatt és 4 cm-t nőtt. Nem semmi. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Helló mindenkinek!

Képzeljétek, 3 hónap után végre sikerült megszerveznem, hogy eljussak ismét fodrászhoz, meg kozmetikushoz. Én, aki eddig havonta jártam ... Gondolhatjátok, milyen boldog vagyok.
Igaz, csak 2 hét múlva megyek, de ez is valami.

Mondjuk azért ilyen körülményes, mert én ugye Mogyoródon lakom, de fodrászhoz Vácra járok, kozmetikushoz meg Szentendrére, ahová valósi vagyok.
Szép kis kör, nem???? Sebaj, kell egy kis mozgás, meg jólesik majd "világot látni", mert néha már úgy érzem, hogy begyepesedek itt.
Szegény férjem nagyon sokat dolgozik, elmegy itthonról reggel 5-kor, és csak este 6 felé ér haza. Gondolhatjátok, én meg meghülyülök itt a 4 fal között.
Én ugye nem mogyoródi vagyok, és nagyon-nagyon szar, hogy senkit nem ismerek az ég világon itt. Egyszerűen nincsenek emberek körülöttem, és nagyon-nagyon egyedül érzem magam.
Anyukám is ugye Szentendrén lakik, hozzá is kb. 2 hetente jutunk el hétvégén. Jó, akkor legalább ott alszunk 1 napot, de akkor is. És én, aki soha nem voltam ilyen érzelgős meg bőgős a szüleimmel szemben, legszívesebben sírnék minden alkalommal, mikor eljövünk tőlük.
Annyira hiányoznak!!!!! Meg egyáltalán az, hogy emberekkel találkozzak, hogy szólhassak valakihez.
(KOmolyan mondom, most is elkezdtem sírni itt nagy magányomban) Kép Kép

Tömegközlekedni nem tudok ezzel a bazi nagy babakocsival. Ráadásul egy nap kb. 3 busz megy Pestre, a többi mind átszállós.
Alig várom a tavaszt, amikor Gergő végre babakocsi nélkül is mobilisabb lesz. Mondjuk tud majd ülni az ölemben, ha mást nem is.
Mindennap megyek, az biztos.
Mert a kocsival a párom jár dolgozni...

És most itt van ez a depressziós időjárás, a hócipőm már most tele van az egész ősszel, téllel, hideggel, hóval, karácsonnyal, sötéttel, MINDENNEL!!!!!!!!!!
Mégcsak sétálni sem tudunk órákat.
Tegnap is elmentem a falu végér boltba (azért oda, mert ott van egyetlen bolt, ahová be tudok menni babakocsival, mert ott van egyedül ilyen kibaszott rámpa). Hát nem kiesett ennek a k...rva babakocsinak a hátsó kereke?
De szerencsére megszuperáltam...

Azt hiszem, rámjött a depi... Kép

Kép
kuha
 
 


Sziasztok!

Tényleg rohadt hideg van ma! Reggel oviba mentünk megint Balázzsal, ez a másfél órányi foglalkozás az udvaron van, hát nem tudom, hogy fogjuk ezt bírni, ha még keményebb lesz a tél! Ráadásul ma nem babakocsival vittem Gergőt, hanem kendőben, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem fázott. Ezentúl kocsizunk, abban jól be tudom takargatni.

Tegnap volt egy nagyon rossz élményem: vacsit készítettem a konyhában Balázsnak. A konyhából láttam a gyerekeket közben, figyeltem is, milyen édesen magyaráz Balázs Gergőnek, aztán puszilgatta. Egyszercsak szívszorító sírásban tört ki a kicsi, egyértelműen hallható volt, hogy fáj neki valami, és megijedt. Kérdezem, hogy mi történt, Balázs állítja, hogy semmi. Persze közben rohantam is oda, és azonnal láttam, hogy be van lilulva Gergő pici ujjacskája, ott virítottak Balázs fogai. Fölkaptam szegényt, és nagyon hamar meg is nyugodott, de én elsírtam magam, annyira megijedtem. Közben Balázs is ott sírt a lábamnál, ő is megijedt. Megvígasztaltam, ő meg megígérte, hogy nem csinál ilyet többet. Ahogy elnéztem Gergő ujját, láttam, hogy simán le is haraphatta volna Balázs, olyan picike. Valahol olvastam még régebben, hogy sokszor azért harapnak belénk pl a gyerekek, mert annyira szeretnek, hogy be akarnak kebelezni Kép Ez sem tűnt olyan harapásnak, hogy azt gondoljam, bántani akarta, hiszen egy pillanattal előtte még szeretgette. Mindenesetre jobban szemmel kell őket tartanom, az biztos...

Tegnap hallottam egy ismerősömtől, hogy a képtár.hu oldalon csinált a babájáról albumot, hogy a távol élő ismerősök is láthassák. Itt nyomonkövethető, hogy hányan nézték meg az albumodat, és az is látszik, melyik képet nagyították ki, hogy jobban lássák. Megdöbbenve látta, hogy csak a meztelen képeket nagyították ki! Ezután egy általa használt fórumon ezt el is mesélte, ott azonnal válaszolt neki egy anyuka, hogy ő is csinált valahol albumot, és egy órán belül 400-an nézték meg a képeket, holott ő csak 15 embernek szólt, hogy hol találhatók. Nagyon durva, hogy ennyi pedofil állat van, illetve olyanok, akik eladják nekik a képeket. Szerintem, ha olyan helyre teszünk képeket, ahol nem lehet az albumot jelszóval levédeni, akkor nem kéne meztelen képeket feltenni! És gyanítom, hogy nem csak a kislányokat nézegetik így Kép

Mennem kell ebédet adni a nagyobbnak.

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


hello csajok!

Naggggyon fújfújszarbasszus...idő van, pedig reggel 7ágra sütött a nap.most esik, fúj a szél, esélyünk sincs egy szép sétáraKép

a szülésznőm meg 3-ra Ígérte magát, kÍváncsi leszek, jön-e...legutóbb mikor megbeszéltük, nem jött. aztán múltkor meglátott a kórházban és akkor megint beÍgérte magát,hogy akar jönni. most várom.

Lilla is bazi nyűgös, az oltás után nem volt rosszul,ettől az új szuritól állÍtálag nem szabadna rosszul lenniük.
a fronttól viszont kivan...és én is...
nem tud aludniKép

NyúlnéKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép
jót röhögtem a járgányos dumánKép
de mi Lillával a belső értékekre hajtunk,meg elbűvöli a pinkladyt az erőbajnok kisnyúl!és akkor is nagyon tetszett a kisnyúl, mikor pöttyös voltKép
és hát fenomenális popsija vanKépKépKépKépKép

Megann, emlékszel?
néhány hete pont ugyanezt kérdeztem, mint most te!
egyébként Lilla is sokszor nyinálja ezt, hogy össze-vissza karatézik meg újabban a saját szemében kotor, pedig a kh.gyulladás elmúlt...
és iszonyúan tud nyafogni...baromi idegesÍtő...sokszor a falra tudnék már mászni..."oéee-heőőőőő-öeöeöeöeööö-agrrrrhrhrhr-eeel-nyehnyeh-öeöeööö-auuuu-agrh uuu-hrauuuguguguuugrhughurru..." ez megy...most leÍrtam amit épp mond...kis maki...de nem tudom Így visszaadni a nyafogását,Így leÍrva ari, egyébként idegtépő...Így vinnyog unalmában. szóval látszik, hogy semmije sem fáj, csak kÍnlódik mert nem tud aludni, zavarja a front vagy én nem tudom...most ha felszárad kinn a járda, kiviszem...

Hari,
én ezt fogom adni Lillára:
Hosszúujjas body-harisnya-plüss hosszúujjas rugi- nemtommilyen anyagból...kötött nagyonpuha kardigán-kord,vastag overál-polár takaró-ja, plüss sapka.
gripe watert én is nehezen adagoltam, először infacolos adagolóval-előtte kifertőtlenÍtettem.-aztán steril fecskendővel, aztán kiskanállal,mikor már nem tudtam a hülye üvegéből kiszÍvni csak kiönteni...én sem értem hogy miért nem csinálnak hozzá valamo normális adagolót...ráadásul tuti el van Írva rajta az adag, mert nem tudsz ebből a szarÍzű izéből 5egész milit a gyerekbe nyomni, max 0,5ml-t szerintem én annyikat adtam.

Ildi,
húúú, de jól alszik Olivér! a tej fagyasztva fél évig jó! de az a sárga előtej-nekem is még az van a fagyban...-szerintem már nem nekik való Így 3 hósan.annyira más, mint a mostani tej.
férjed tökjó fej ezzel az oklevéllel, tedd el Olinak emlékbeKép

Titii,
én is vigyáztam, de Lilla is egy hete beteg lett tőlemKép már jobban van. az "p"orrszÍvótól ő is sikÍt, de csak ez szÍvja ki a trutyijátKép
zsofy
 
 


Jucc,
Szerencsére nem történt nagy baj nálatok. Biztos, hogy Balázs nem fogja többet csinálni, mert ő is megijedt. Nekem is van ilyen félelmem, hogy Beni a nagy puszilgatás-simogatás közben ráfekszik a Danira. Én is állandóan lesben állok. De nem akarom megtiltani sem neki, hogy ne legyen mellette, olyan édes, úgy szereti a kistesót. Dani meg figyel már a hangjára, meg az arcát is nézi, mert Beni olyan közel hajol hozzá.

Ez a pedofil dolog nagyon durva. Undorító emberek vannak, tudom, hogy ez betegség és kezelni kell/ene, de ez egyszerűen gusztustalan.

Zsófy,
Biztos, hogy fél évig jó a lefejt tej? Már nekünk is jó sok van a mélyhűtőben.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Ppanna,
nagyon szep ez a foto!

Mea,
megirnad mennyiert adtad el a mellszivod? En is szeretnek megvalni az Aventesemtol, de nem tudom mennyit lehet erte kerni. 2x hasznaltam. A tobbit legyszi majd mailben: tima@freemail.hu
falina
 
 


Lányok!

S.O.S.-ben kérnék segítséget Tőletek:
egy nagyon kedves kolléganőm keres albérletet a párjával. Sajnos a lány szülei nem fogadják el a kapcsolatot, mert a fiú fiatalabb tőle Kép
(nem is értem, soha nem is értettem az ilyen felfogást)
Sajnos max. 40-45 ezer + rezsit tudnának fizetni, mindketten egyetemre / fősulira járnak.
Nem sok, és tudom, hogy manapság ennyiért albérletet találni egyenlő a nullával.
Azért ha mégis Valaki tud, vagy hall valami lehetőséget, légyszí azonnal szóljatok nekem!!!
Ami érdekelné őket: Pomáz, Budakalász, Szentendre vagy környéke, ill. Budapest, de lehetőleg a 3-as metró vonalán.

Írhattok az e-mail címemre is: kuha@citromail.hu

Előre is köszi, és bocsi, hogy ezt a fórumot erre használtam fel, de nagyon sajnálom őket.

Üdv: kuha

Kép
kuha
 
 


Diabetikus, glutenmentes, mindenfele mentes sutik itt:

http://www.mcd.hu/lau-ra_diabsuti/sutemenyek/index.html

Araik allitolag megfizethetok!
En kostoltam multkor egy babanapon es fincsi volt.
falina
 
 


Zsófy és te hány kiskanállal adtál neki naponta? Max. 6 van ráírva. Neked elég volt kevesebb is?

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Köszi Mindenkinek aki válaszolt orrszívás-ügyben, megnyugodtam.

Titi
titii
 
 


Jucc!Kép

Jesszusom erre nem is gondoltam....
Hát remélem nem élnek vissza ezekkel a képekkelKépKépKép


Kuha!Kép

Írtam mailt neked.
Ne lágy rosszkedvű valamikor téynleg átmegyek, csak rá kéne vennem magam hogy kimozduljak.
Én meg tök közel lakom anyumhoz, kocsim is van és mégsem mozdulok ki sehová.....
Szerintetek ez baj???
Én olyan jól bepunnyadok télen mindig mint egy medve....O
Szeretek itthon lenni és készülni kariraKép

Mea
mea
 
 


Nálunk akkora a nyűgösség!! Kép Alig aludt van 1 -1.5 órát összesen eddig, most is már molyol az ágyában (kocsizásból jöttünk haza).

Nálatok nincs ez a babákkal? mert én már a frontra tudok csak gondolni. Kép

Megpróbálok visszaolvasni (ha tudok most) és reagálok rá!

Dóri
Vendég
 


DóriKép

Ma Lívi is nyűgös....
tuti front miatt...

JuccKép

Hát még az a szerencs hogy nem látszódik annyira Lívike...-ja.
Szörnyű azért hogy ilyen ocsmány emberek vannak!!!!!!!!KépKépKépKép

Mea
mea
 
 


Teszek fel normális(felöltöztetett) képeket inkább:

Játék közbenKép

KépKép

Mea
mea
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: